Kerékpárost elütésénél, mire lehet számíthatni?


Benc3 # 2020.04.07. 17:25

A sofőr balra kívánt kanyarodni azonban egy vele szemben kerékpározó az úttesten egyenesen folytatta útját. A sofőr előtte mikor szétnézett úgy látta hogy a kerékpáros a járdán megy nem pedig az úttesten és nem keresztezik majd útjukat így bekanyarodott balra azonban a kerékpárossal ütközött. A kerékpárosnak 8 napon belül gyógyuló enyhe sérülése lett. A sofőr részéről ott volt a hiba hogy nem engedte el a vele szemben egyenesen haladó kerékpárost, a kerékpáros részéről pedig hogy az út túloldalán van kerékpárosok részére kialakított elzárt út amit figyelmen kívül hagyva a kerékpáros mégis az úton közlekedett. A rendőrség szerint elegendő bíróság nélkül a rendőrségen egy közös megegyezés a két félnek arról hogy ki mit térít meg (a biciklin lett csak kis kár).

A rendőrségtől érkezett papíron az áll hogy gyanúsítottként idézik be.

A sofőr ebben a helyzetben milyen büntetésre számíthat? (Jogosítvány bevonás, vezetéstől való eltiltás, pénzbüntetés, büntetőpont stb..)

Szomorú örökös # 2020.04.07. 18:08

a kerékpáros részéről pedig hogy az út túloldalán van kerékpárosok részére kialakított elzárt út amit figyelmen kívül hagyva a kerékpáros mégis az úton közlekedett.

Szerintem nem sok aggódnia valója van a sofőrnek, mert nagy valószínűséggel osztott felelősség megállapítására törekednek a rendőrségen szerintem. Bár igazából ha a kerékpáros eleve szabálytalanul haladt az úttesten, akkor még akár lehet ő egyedüli vétkes is. Nem lehetetlen, hogy szembesítés lesz a rendőrségen, azért hívták be.

Atis77 # 2020.04.12. 06:52

Most járdán haladt vagy az úton. Ha járdán akkor a kereszteződésnel le kellett volna szálljon.

Benc3 # 2020.04.12. 09:42

Szomorú örökös: Nagyon szépen köszönöm a válaszod.

Atis77: Úton haladt a kerékpáros. A sofőr elnézte és mikor korábban szétnézett akkor azt látta hogy a járdán megy, ezért nem számított arra hogy "találkoznak". Mivel az úton haladt így mivel egyenesen haladó a sofőr pedig balra kívánt kanyarodni el kellett volna engednie a kerékpárost. Viszont ha a kerékpáros eleve a túloldalon lévő kerékpárutat használja (tábla is tiltja az úton való kerékpározást) akkor eleve nem is kerültek volna egymást közelébe.