Csalás - e a károkozás direkt kiprovokálása?


Gfarkas86 # 2020.06.03. 22:14

Tisztelt Szakértők!

Arra lennék kíváncsi, felelősségre lehet-e vonni A személyt csalás miatt, ha azért, hogy kártérítés jogcímén jusson pénzhez, önmaga ellen, tudatosan megjátszott viselkedéssel egy B személyt bűnelkövetésre, vagy polgárjogi jogsérelem okozására provokál.

Tegyük fel, A sürgősen pénzhez akar jutni, viszont feddhetetlen, ugyanakkor viszonylag könnyű úton. A ismeri B személyiségét, érzékenységeit és őhozzá való viszonyulását. Tegyük fel, B-vel nincsenek különösen jóban és tudja, hogy B szívesen ártana neki. Ezt az ismeretét kihasználva A kiszolgáltatott helyzetűnek mutatja magát B előtt, lelkileg és anyagilag is sebezhetőnek. Közben pedig folyamatosan fel van készülve arra, hogy B például meglophatja, megzsarolhatja - nagyértékű dolgot direkt könnyen elérhető helyen is hagy - és technikailag felkészült az események rögzítésére. (haverok bevonásával, vagy saját minikamerával, ez most tök mindegy)

Bejön A spekulációja, B el is emeli az A számára szerinte fontos tárgyat, hogy megrövidítse.

A az események rögzítése után meg is teszi a feljelentést és kártérítési igényét.

Summa summarum: B szándékosan követte el a lopást azért, hogy A-nak kárt okozzon, ez a szándékosság bizonyítást is nyer. Meg is történik a felelősségre vonás és a vagyoni- + adott esetben nemvagyonikár-térítés átutalása.

Ugyanakkor, ha egy ravasz ügyvéd/magánnyomozó utólag, hitelt érdemlően leleplezi A valódi szándékát ( A nyilvános helyen kihallgatott beszélgetéseiből, vagy bárhonnan), és ezen bizonyítékokat B-vel a bíróság elé tárják, A terhére felróható-e a csalás bűntette? Furcsa kettősség: hiszen a B által okozott kár valódi, így a kártérítés ezalapján jár és B bosszúvágya folytán szándékosan történt; másfelől viszont bizonyításra kerül, hogy a A-nak B előtti látványos, viselkedésével mutatott helyzete kelepce volt B kísértésbe ejtésére annak rövidlátósága és elvakult gyűlölete kihasználásával, mégpedig eleve a pénz törvényi úton való megszerzése céljából. (tegyük fel, a bíróság megítélt nemvagyonikár-térítést is A javára, ami tiszta profit)

Köszönöm a választ!

wers # 2020.06.04. 04:06

Ugyanakkor, ha egy ravasz ügyvéd/magánnyomozó utólag, hitelt érdemlően leleplezi A valódi szándékát

Siker krimi lesz ez. Jól válaszd meg hozzá a karaktereket, helyszíneket. Legyen benne kutya vagy gyerek is, azzal jobban eladható. Tán még meg is filmesítik.

dandik # 2020.06.04. 06:05

Jo napot azt szeretném magkérdezni eredménytelelen elővezetésnél kiküldött pénzbüntetést le kell ülni?


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

dandik # 2020.06.04. 06:15

Az eredmenytelen elővezetesi ktsget ha nem fizetem ki hogy hajtjak be le kell ülni? Mert csalás miatt 200 ft büntetést kaptam abbol már 165 kifizettem csak korhazba került mütét stb. Elmaradtam 350⁰0 el, külföldre költöztem itt mütöttek. A párfogonal telefonon lejelentkezem. Tegnap kijott egy levél hogy mert elmaradtam 35 ezerrel nem tudtal előállitani 21000 ft ot fizessek. A 35000 befizetem, azt szeretném tudni hogy az elővezetési ktst nem fizetem akkor amiatt le ültetthetnek vagy azt tovább adják a nav nak, én jogtalannak tartom mivel meg volt adva a pártfogonak a cim ő tartja a birosaggal a kapcsolatott tudtàk a kinti cimem is. Ebben szeretnék tanàcsot kérni köszönöm


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka