Aláírás - hamisítás


nagyviktor # 2020.06.27. 18:08

Sziasztok!

Egy okirat-hamisítással ügyében szeretnék segítséget kérni. Pár hete történt egy használtautó vásárlás egy közeli rokonom részéről. A szerződés aláírásakor elkísértem az illetőt és én voltam az egyik tanú a kettő közül. A szerződés nyomtatványt az eladó hozta magával, és az aláírás rendben le is zajlott, problémák nélkül. Csakogy nemrég kiderült, hogy az a személy, akivel mi találkoztunk és aki eladóként aláírt ő valójában nem az igazi eladó volt. Az adatok rendben voltak, csak annyi történt, hogy nem az igazi eladó jelent meg, hanem ez a másik férfi és ő írta alá az igazi eladó helyett a szerződést az igazi eladó nevével (vagyis aláhamisította az eladó aláírását). Sajnos nem kértünk tőle személyi igazolványt az aláírás előtt, dehát nem feltételeztük, hogy egy másik személynek adja ki magát. Gondolom az eladó valamiért nem akart/nem tudott megjelenni és megkérte ezt az ismerősét, hogy írja alá helyette, de ez akkor is okirat-hamisításnak minősül.
Kérdésem, hogy a rokonomnak, mint vevőnek, illetve nekem, mint tanúnak lehet ebből problémánk ha ez kiderül? Azért kérdezem, mert most utólag támadt némi nézeteltérés az eladóval az autó állapotával kapcsolatban, és mivel az a gyanúnk, hogy az eladó és az eladó helyett törvénytelenül eljáró személy között is lehet konfliktus (valószínűleg elszámolási vita miatt), lehetséges, hogy valahogy jogi ügy lesz belőle. Bajba kerülhet valahogy a vevő rokonom vagy én? Főleg az én felelősségem, mint tanú érdekel, hiszen nekem ugye pont azt kell tanúsítanom, hogy az aláírás valóban előttem történt a felek részéről (vagy hogy elismerik az aláírást sajátjuknak), de meddig terjed a tanú felelőssége az aláíró felek valós személyazonosságának ellenőrzésével kapcsolatban? Jóhiszeműen jártunk el, mégis felelősségre vonhatnak bennünket azért, hogy mielőtt aláírtunk (rokonom vevőként, én tanúként), nem kértük, hogy hivatalosan igazolja magát valamivel?

Köszönöm a válaszokat előre is.