az apa gyanúsítása


derill # 2021.01.06. 12:35

Főleg ügyvéd kollegáim válaszát szeretném. Látott-e már valaki ilyen gyanúsítást? Az előzmény az, hogy az anya évekig akadályozta a kapcsolattartást és a bíróság a gyereket emiatt áthelyezte az apához (utóbbi időben több ilyen ügyem is volt). Ezek után a rendőrség behívta az ügyfelemet és előbb egy teljesen más feljelentés tartalmat közölt vele, melyek minden pontját okiratokkal cáfoltuk. Ezek után újabb idézést kapott az ügyfelem és a gyanúsítás szövege akkor már az alábbi (amiből egyetlen szó sem igaz, de ha igaz is lenne, a kérdésem az, hogy mióta bűncselekmény a gyermekkel való kiabálás, ill. a verés kilátásba helyezése, amikor más esetben azt sem tekintette bűncselekménynek a rendőrség, hogy az anya vizespalackkal úgy elverte a gyermeket, hogy napokig meglátszott a gyermeken, más esetben az apa a WC csészébe verte a gyermek fejét, a rendőrség szerint "eltérő a nevelési módszere az anyáétól" (sic!): "A beszerzett adatok alapján, a gyermek rendszeresen jelezte Önnek édesanyja hiányát, azonban mikor ezt szóvá tette, Ön kiabálni kezdett vele, és nyomatékosította a gyermekben, hogy fejezze be, mostantól Önnel él. Lelki problémáját nem kísérte meg feloldani, a gyermeket érzelmileg, verbálisan nem támogatta, hogy édesanyától történő drasztikus áthelyezését feldolgozza, elfogadja. A gyermekben tapasztalható félelem Önnel szemben, továbbá szorongás az apai környezettel szemben, a gyermek több esetben tartott attól, hogy Ön nem adja át az anyai kapcsolattartások alkalmával, vagy az apai kapcsolattartások végén nem viszi vissza édesanyjához, ez a gyermekben érzelmi bizonytalanságot eredményezett. Ön szóban többször kilátásba helyezte a gyermek részére, mikor nem akart szót fogadni, hogy megveri, ha továbbra is az édesanyjára hallgat. A gyermeket nevelése során, Ön az édesanyjával szemben tanúsított érzelmi megnyilvánulásai miatt felelősségre vonta, és arra utasította, hogy többször érzelmi megnyilvánulásokat ne tanúsítson az édesanyja irányába. A gyermek lelki fejlődésére súlyosan veszélyeztető tényező elsődlegesen, hogy akarata ellenére emelték ki az anyai családból és helyezték át Önhöz. Nevezett gyermek, identitásképződésének kezdetén jár, akinek az édesanyjával és anyai családdal való szeretetkapcsolata szolgált az eddigi személyiségfejlődés alapjául, ennek hiányában azonban, az elsődleges kötődési személy elvesztése és a kortárskötődések elvesztésének élménye, beláthatatlan következményekkel járhat személyiségfejlődésére tekintettel. A beszerzett szakértői vélemény alapján az Ön megnyilvánulásai, a gyermek lelki problémáira adott érzelmi reakciói a gyermek személyiségfejlődését hátrányosan befolyásolják, és az édesanyától történő drasztikus áthelyezéssel együttesen lelki fejlődést súlyosan veszélyeztető hatásnak minősülnek, ezzel megvalósítja a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 208. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdése szerint minősülő kiskorú veszélyeztetésének büntettét." (gondolom emiatt a bírót is meggyanúsítják majd, hiszen a gyermeket ő helyezte át, miután nem volt más választása, mert az anya semmilyen módon nem volt hajlandó a kapcsolattartást biztosítani éveken keresztül). (ügyfelem a tartalom nyilvánosságra hozatalához hozzájárult.)

Szóval a kérdésem az, hogy találkozott-e már valaki olyannal, hogy azért gyanúsítják a szülőt a gyermek veszélyeztetésével, mert mondjuk kiabált a gyerekkel, kilátásba helyezte, hogy megveri és azt mondta a gyereknek, hogy amikor nála van, a másik szülőt ne hívja fel (mindezek közül egyébként az apa semmit nem tett, a gyermeket az anyja és az anyával együtt élő nagymama nevelte, csak nők vették körül, a nagypapa sem velük élt - ez jellemző, jelenleg 6 ugyanilyen ügyem van, szinte teljesen azonos tényállással, amit persze kizárólag az anya adott elő és a nagymama a tanú). Ha bárkinek van hasonló gyanúsítása, netán az ellenkezője, hogy annak ellenére sem gyanúsítottak egy szülőt, hogy mindezt beváltotta, akkor kérem, hogy anonim módon küldje meg nekem (derill@t-online.hu). Minden véleményt szívesen várok.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu