Füvezés


Slainte # 2021.04.06. 13:42

Kedvesw Tundra,

tényleg nem akarom bántani, de:

"a többi pont minősített eset"

Nem a Btk. 178. § (6) bekezdése nem minősített, hanem privilegizált eset. A minősített eset az alapesethez képest súlyosabb, a privilegizált eset enyhébb megíítélésű.

"a fogyasztás ÖNMAGÁBAN nem valósít meg bűncselekményt"

De, a fogyasztás önmagában bűncselekményt valósít meg. Ezt az elkövetési magatartást rendeli - önmagában - büntetni a Btk. 178. § (6) bekezdés első fordulata.

"Ezt vissza is tükrözi az a tény, hogy maga a fogyasztás “csak” egy vétség, nem egy bűn."

Na ez a mondat komoly kétségeket ébresztett bennem.

Tehát: azt, hogy a kábítószer fogyasztása önmagában nem bűncselekmény, igazolja, hogy az csak vétség? Eszerint a kábítószer fogyasztás nem bűncselekmény, de két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő? A vétség Ön szerint nem bűncselekmény? Például félmillió forint ellopása sem valósít meg bűncselekményt, mert az is csak egy vétség?

"így annak mennyisége, hogy Ön mennyit fogyasztott a (6) bekezdésben nem releváns, a tényállás csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása esetén is megáll."

Na ebben véletlenül egyetértünk. Pont ebből következik azonban mindannak az ellentéte, amit előtte leírt, legfőképpen ez bizonyítja, hogy a birtoklás és a fogyasztás megkülönböztetése igencsak szükséges. Fogyasztásnál ugyanis nem releváns a mennyiség, birtoklásnál annál inkább.

Tundra # 2021.04.06. 06:36

Kedves Slainte,

A Btk.178. § megnevezése: “Kábítószer birtoklása”.

Ennek megfelelően minden ennek a cselekménynek van alárendelve, a többi pont minősített eset, beleértve a (6) bekezdést, ami úgy szól, hogy

“Aki kábítószert fogyaszt, illetve csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerez vagy tart, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”

Ezért is írtam, hogy a fogyasztás ÖNMAGÁBAN nem valósít meg bűncselekményt. Ezt vissza is tükrözi az a tény, hogy maga a fogyasztás “csak” egy vétség, nem egy bűn.

Természetesen az Ön szempontjából ez mindegy, hisz a fogyasztással együtt automatikusan birtokolt is, a megkülönböztetés szükségtelen.

Amire fel akartam hívni a figyelmét, hogy mivel kábítószer nem került lefoglalásra, így annak mennyisége, hogy Ön mennyit fogyasztott a (6) bekezdésben nem releváns, a tényállás csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása esetén is megáll.

Slainte # 2021.04.06. 03:23

"A drogfogyasztás önmagában nem bűncselekmény".

Ajaj. Btk.178. § (6) bekezdés. :(

Tundra # 2021.04.05. 16:17

Tisztelt Napoly,

azt, hogy a nyomozó hatóság pontosan milyen lépéseket fog végrehajtani annak érdekében, hogy feltárja az igazságot (értsd: hogy megdöntse ártatlanságát) nem lehet pontosan megmondani.

A drogfogyasztás önmagában nem bűncselekmény, hanem annak birtoklása. Tehát azt, hogy ön füvezett, megelőzte az az esemény, hogy valakitől megszerezte (megvásárolta vagy ingyen kapta - mindegy).

A bűncselekményt ezzel valósította meg, nem maga a fogyasztással, így tehát, hogy mennyi kábítószer volt a vérében csak olyan értelemben lehet releváns, hogyha Ön tudatmódosított szer hatása alatt esetleg más szabálysértést vagy bűncselekményt is elkövetett.

Ha ilyesmi nem történt, akkor nem fognak feltétlenül vizeletmintát venni Öntől.

Nem tudom pontosan, de valószínűsítem, hogy a vizeletmintát egyébként letartóztatásakor veszik, hisz csak akkor lesz hiteles, nem két hét elteltével, amikor szervezete már jócskán lebontotta az anyagot vagy annak egy jelentős részét.

Napoly # 2021.03.26. 18:10

Haverom feljelentett két hete drogozásért. Füvezésért pontosabban.
A rendőrök kb mikor fognak vizelet mintát kérni? Mi a nyomozás menete jem tudja valaki?
Ha nincs bizonyitéka akkor is vesznek tőlem vizeletet?