Képi bizonyítékok felhasználása


kérdező723 # 2021.05.15. 18:10

Kedves Fórumtagok,
röviden az ügy: a gyanú kábítószer kereskedelem, amely során a gyanúsított ruházatában csekély mennyiségű marihuána került lefoglalásra. Történt gépjármű átvizsgálás is, illetve házkutatás is. Egyiknél sem került elő a kábítószer tárolásához, adagolásához vagy terjesztéshez köthető eszköz, illetve semmilyen kábítószer sem került megtalálásra. Ellenben le lett foglalva egy notebook és egy okostelefon. A gyanúsított a védőjének elmondta, hogy a telefonon vannak terhelő bizonyítékok különböző kábítószerekről, bár a képeken csak maga a kábítószerek láthatók. Ilyen esetben a képeket, illetve az azon szereplő kábítószereket hogyan veszik figyelembe a nyomozás/bizonyítás során? Ilyen esetben is úgy járnak el, mint fel nem lelt kábítószer esetén? Tehát az adott évben az adott kábítószerből lefoglalásra került legrosszabb minőségeket számolják?
Azért kérdezem, mert eredetileg csekély mennyiség lenne a gyanú, de ilyen esetben ez jelentős mennyiséggé változhat?
Köszönöm a válaszokat.