súlyos testi sértés kísérlete


Főlökött # 2010.12.01. 12:16

Tisztelettel :

fabian maren - alapeset 30 nap határidő, ami indokolt esetben hosszabítható.

--------------
  • Lökött
fabian maren # 2010.11.30. 21:13

Tisztelt Fórumozók!
Még az lenne a kérdésem az előző üggyel kapcsolatosan, hogy egy orvosszakértői vélemény mennyi ideig húzódik el általában?

Köszönettel !

Főlökött # 2010.11.27. 09:08

Tisztelettel :

Igaz, már régen, de volt egy hasonló esetem ( kb. 5 éve ), csak ott nem volt szúrkálás. Az elkövető "kaszáló" mozdulatot tett egy szórakozóhelyen, has magasságban a vadászkésével, az ott szórakozók felé.
Az eljáró hatóság feljelentette közbiztonságra különösen veszélyes eszköz miatt is és külön indult a büntetőeljárás is. Ha jól rémlik, "csak" méretarányos fényképezéssel rögzítették a kést az első eljáráshoz, hogy a büntetőeljárásban lefoglalással a szakértő rendelkezésére álljon az elkövetés eszköze. Majd a büntető eljárás végén az ítéletben határozott a Bíró, annak elkobzásáról.
Mindkét eljárás külön - külön zárult, ez biztos, mivel emlékszem rá, hogy az elkövető nagy örömmel hozta a papírt, hogy "csak" ennyit kapott, amikoris tájékoztattam, hogy csak az egyik eljárásban, mivel a bünti eljárás még folyamatban volt vele szemben.

-------------
  • Lökött
kovacsz # 2010.11.26. 19:20

Közbiztonságra különösen veszélyes eszköz kategóriában a 8 cm szúróhosszúságú, vagy vágóélű eszköz.
Mivel szabálysértés, majd a bíróság az eljárás során talán figyelembe veszi, de külön eljárás aligha lesz belőle.

Főlökött # 2010.11.26. 10:43

Tisztelettel :

Most és így nagy hírtelen nem emlékszem rá, hogy mekkora a megengedett pengehosszúság, de majd valaki kisegít, azért forum a forum, bocsánat érte.

A nyomozó hatóság idézi azt, aki az elsődleges nyomozati cselekmények során készült okmányokon szerepel, megemlítésre kerül az eddigi eljárás során, hogy jelen volt, látta a történteket. Nem zárja ki az eljárásjog, hogy a gyanúsított indítványozza x, y, z, kihallgatását is, mivel ott voltak, érdemi információkkal tudnak szolgálni. Sőt az indítványozott kihallgatásokon, a gyanúsított védője is jelen lehet, kérdéseket tehet fel, stb.....

Ha a nyomozó hatóság látókörébe eddig nem kerültek ezen személyek, akkor nem is fogja megkeresni egyiket sem. Így jön be az indítvány.

-------------
  • Lökött
fabian maren # 2010.11.26. 10:24

Köszönöm szépen a véleményeket!

A késnek maximum 8 cm-s pengéje volt, nem tudom, hogy az megengedett-e. Viszont azt nem értem, hogy ez az eset már több mint 2 hete történt, és az illető részéről senkit nem kerestek meg, hogy felvegyenek egy jegyzőkönyvet tőle. Jelen volt az esetnél az egyik kolégája, de csak mint szemtanú. Őt nem kellet volna már megkeresnie a hatóságnak?

Főlökött # 2010.11.26. 10:05

Tisztelettel :

fabian maren -
Öntsünk tiszta vizet a pohárba......

"3 fiú megalázóan viselkedett" illetve " kiprodukálták a verekedést " nem jogosít fel senkit arra, hogy elkezdjen szurkálni egy késsel. Ilyet sem a Btk., sem a Be. nem ismer ( feljogosító §-ra gondoltam ), csak a ténylegesen elkövetett cselekményt honorálja.

Büntetőeljárás alapján az elkövetés eszköze, azaz a kés lefoglalásra, majd szakértői vizsgálatra kerül. Utána, ha annak mérete a megengedett felett van, még külön eljárás tárgyát képezi majd.

Az elkövetés helyszínén jelenlévő tanúk, a sértettek, az elkövető kihallgatása megtörténte után ( ahol tisztázzák az ott történteket, ki - mit csinált, hol tartózkodott, milyen helyzetben, pozícióban volt, ki hogy, milyen erővel ütött, szúrt, azt hogy tette, milyen kézzel, fentről, lentről, oldalról stb...minden lényeges kérdést-kürülményt tisztáz a nyomozó hatóság a történtekről ) kirendelésre kerül egy orvosszakértő, aki megállapítja a ténylegesen keletkezett sérülések mértékét ( sértettenként ) - /rendbeliségnél lesz fontos/, illetve azt is megállapítja a szakértő, hogy a keletkezhetett volna súlyosabb, esetlegesen életveszélyt okozó sérülés is ( az összes sértetnél, külön-külön ). Ehhez figyelembe veszi az elkövetés eszközét és a kihallgatási jegyzőkönyvben szereplő adatokat is.

A szakértői vélemények alapján módosulhat a gyanúsított első kihallgatáskori, megalapozott gyanú közléskori minősítése, amit a nyomozó hatóság, egy folytatólagos kihallgatás során, vélelmezem, meg is fog tenni, ha szükséges.

Jogos védelemre, illetve bármire ( pl. csúnyán néztek, szóban kötözködtek, stb. ) lehet hivatkozni, de az aránytalanság miatt ( "Jogos védelemre sem lehet hivatkozni, hiszen fegyvert használt fegyvertelen támadók ellen, ráadásul az sem egyértelmű, hogy valóban támadás volt." ), ami már megemlítésre is került nincs sok értelme.

-------------
  • Lökött
kovacsz # 2010.11.26. 09:41

Nem az elkövető jellemzését kértem :)
Hidd el azt még nem is adtam.

guba # 2010.11.26. 07:14

A sts mindig jó terület a védői alakításra. :-)
Ezekben az esetekben védői szempontból arra kell hivatkozni, hogy a súlyosabb következményekkel járó cselekmény kísérlete csak akkor állapítható meg, ha a sérülés anatómiai helye, a használt eszköz, és a szúrás erőssége alapján a közmegítélés szerint is számítani lehetett a súlyosabb sérülés bekövetkezésére. Csak ebben az esetben lehet kimondani, hogy az elkövető szándéka, legalább eshetőlegesen kétséget kizáróan átfogta a súlyosabb sérülés bekövetkezését is.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.11.25. 23:59

Nem csak az a kérdés, hogy életveszélyes volt-e; hanem például az, hogy az lehetett volna-e.
Ilyen esetekben a bíróság megkísérli rekonstruálni az elkövető tudattartalmát, közelebbről azt, hogy mire irányult a szándéka. Ez alapján lehet ugyanis elhatárolni az emberölés kísérletét a súlyos testi sértéstől illetve annak a kísérletétől.
Azt kell mondjam, hogy ha az eszköz alkalmas volt az élet kioltására, akkor rosszul az áll a terhelt szénája, mert a sebzés helye is olyan, ahol könnyen lehet életveszélyes sérülést okozni. A kettő együtt már elég erős.

Jogos védelemre sem lehet hivatkozni, hiszen fegyvert használt fegyvertelen támadók ellen, ráadásul az sem egyértelmű, hogy valóban támadás volt.

fabian maren # 2010.11.25. 20:55

Nem az elkövető jellemzését kértem :)
A sérülés szerencsére nem volt életveszélyes, de kb 4 cm-es szúrt seb keletkezett a cobján.
A keletkezés körülménye az annyit takar, hogy ittas volt az elkövető, a 3 fiú megalázóan viselkedett a vádlottal és szerintem lehet azt mondnani, hogy kiprodukálták a verekedést. Úgy tudom, hogy az nem számit , hogy kikezdte az egészet. Amikor a szúrás keletkezett akkor mindannyian a földön voltak.

kovacsz # 2010.11.25. 20:46

Fasza csávó. A combon szúrást sok aljas, szemét alak úgy alkalmazza, hogy vagy tudja, vagy nem hogy ha a comb artériáját átszúrja, akkor az illető akár percek alatt elvérezhet, mivel még csak elszorítani sem lehet.
Részben orvosszakértői kérdés, mivel nem ismerjük a sérülés súlyosságát, ill. a keletkezésének pontos körülményeit.

fabian maren # 2010.11.25. 20:35

Tisztelt Fórumozók!
Kiváncsi lennék, hogy milyen itélet várható ebben az ügyben!
Történt, hogy az egyik ismerősöm vitába került egy szórakozó helyen 3 fiatalemberrel,sajnos előkerült egy kés is. Az illető megsebesített 2 embert. Az egyiket a kisujján (felületi seb) a másikat a cobján szúrta meg. Az előéletében már volt ilyen jellegű ügye, és felfüggesztett büntetést kapot, ami már több éve lejárt. Lehetséges, hogy ismét felfüggsztett büntetést kapjon, illetve, hogy a 30 napos előzetes büntetés után kiengedjék a büntető intézményből?

Köszönöm!
K.T.

Grád András # 2010.11.07. 22:12

Kedves Csillu24!

Mondanám, hogy a hivatalból kirendelt védőtől is megkérdezhetné. A súlyos testi sértés alapesetben 3 évig terjed, de a minősített esete 1-től 5 évig terjed. Az emberölés csoportosan elkövetve is csak alapesetnek számít, ekként 5-15 évig terjed, am inősített eset már 10-15 vagy életfogytiglan lenne. A csoportos elkövetés viszont ezen belül súlyosító körülménynek fog számítani. Az, hogy ki kezdett egy verekedést, önmagában nem számít, ha nem követett el bűncselekményt. Az viszont igen, ha bűncselekményt követett el. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

csillu24 # 2010.11.07. 21:03

Üdv,
Érdeklődni szeretnék, hogy súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett gyilkossági kísérlet elkövetése után milyen büntetést lehet kapni?Az elkövetők nagykorúak,büntetve eddig még nem voltak, de alkohol hatása alatt voltak.A másik amire választ szeretnék,ugyan ebben az esetben,hogy ha valakit azzal vádolnak,hogy ő kezdett egy verekedést,de testi sértés miatt nem őt vádolják,akkor ő mit kaphat?Ő is nagykorú,de már voltak könnyű testi sértéses ügyei,viszont egyenlőre amivel vádolják azt nem tudták még rábizonyítani.

Köszönöm,
Z.Á.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.28. 13:56

A kártérítés célja, hogy a károsultat olyan helyzetbe hozza, mintha a károkozó esemény meg sem történt volna. Mindig célszerű ügyvédet megbízni. Ha nehéz az ügy, azért, ha meg könnyű, akkor azért, mert úgyis a másik fél fogja fizetni.

sarigabor # 2010.09.28. 12:52

Tisztelt Fórumozók!

Felvilágosítást kérnék ügyemben.
Történt, hogy születésnapomon kollégákkal italozni mentünk és az éjszaka folyamán, egy számomra ismeretlen ittas férfi minden ok nélkül (aki a szórakozóhelyen mögöttem egy asztalon aludt-feküdt nagyon ittas állapotban) belerúgott a vállamba és ez által pár nap múlva műtéti kezelésre szorultam mert ínszalagokat szakított el a vállamnál, illetve még egy csúnya ficamot is szenvedtem ez által.
Kb. fél év múlva még egy műtétem lesz mert a vállamban lévő tűzőket el fogják távolítani.
A rendőrségen beismerte tettét, de ittasságára hivatkozva nem tudta megmondani, hogy miért tette amit tett.

Kérdéseim a következők:
Mivel két bejelentett munkahellyel rendelkezem, és jelenleg egyiknél sem tudok dolgozni, így kb. mennyi kártérítést követelhetek a kiesett béreim miatt?

Kell e vagyis javasolt e ügyvédet fogadnom amire jelenleg nem telik :S

Köszönettel.

pazs # 2010.06.17. 09:53

Túlságosan általános a kérdés.
Volt-e már büntetve, ha igen, miért, mire, mikor. Van-e maradványbűncselekmény (például könnyű testi sértés), megbánást tanúsít-e, mennyi idő telt el az elkövetés óta, együttműködik-e a hatóságokkal, életkor, hirtelen felindulásból követte-e el, mi volt a motiváció stb.

diabolik # 2010.06.17. 09:32

Szeretnék választ kapni az előző kérdésemre!
Itt megkaphatom, vagy semmi értelme kérdezni?

Üdv:
diabolik

diabolik # 2010.06.14. 03:37

Érdeklődni szeretnék,hogy súlyos testi sértés kísérlete vádjára milyen büntetés szabható ki?. A felek részt vettek egy közvetítői eljáráson, ahol megegyeztek egy bizonyos összegben, amivel elvileg az ügy lezárul,ha a tett elkövetője teljesíti annak kifizetését. Ha az elkövető mégsem teljesít,felrúgja a megállapodást,milyen következménye van ennek,illetve milyen büntetés szabható ki, ha folytatódik az ügy és bírósági tárgyalás lesz belőle?

Köszönettel:
diabolik

meggyespite # 2010.06.04. 17:03

Üdv,

05.19-i kérdésem kapcsán először is köszönöm az infókat, még egy dolog érdekelne. A barátom 1 hónapig volt táppénzen az ellene elkövetett testi sértés eredményeképp. Ha bűncselekmény elkövetése miatt szorul valaki betegszabadságra akkor azt is a munkáltatója illetve aztán az állam fizeti?
Mert hallottam olyan ügyről, hogy X adott Y-nak egy pofont, Y följelentette könnyű testi sértésért és elment táppénzre 41 napig volt táppénzen! Aztán miután megszületett a bírósági itélet, ami X-et KTS-ben bűnösnek találta, az OEP küldött egy fizetési meghagyást X-nek, az eset kapcsán Y számára femerült egészségügyi ellátás teljes megfizetéséről. Szép nagy összegről.
Esetünkre vonatkoztatva a bíróság küldeni fog egy végzést az OEPnek, hogy bűncselekmény történt, vagy nekünk kell majd ezt benyújtani ha meglesz az ítélet?
Csakmert az OEPnél érdeklődtem telefonon, de érdemben nem tudtam választ adni. Lényeg, hogyha rá lehet terhelni az elkövetőre ezeket a költségeket, akkor nem szeretnénk kihagyni.

ObudaFan # 2010.05.19. 20:30

milyen bűntetést kaphatnak ezek

Hát az igen tág, attól is függően, milyen az előéletük.

van e esély arra, hogy valaha megtérítik a lakásban és a bútorokban keletkezett kárt

Azt ki tudná itt megmondani, hogy van-e nekik végrehajtható vagyonuk? Mindenesetre a megyei igazságügyi hivatalnál érdeklődhetsz, hogy áldozatvédelem keretében tudnak-e valamit segíteni.

és mit tehetek annak érdekében, hogy felbujtásért elővegyék a haragosomat?

Ha tényleg ő volt a felbujtó, a nyomozó hatóság dolga ezt felderíteni, te annyit tehetsz, hogy elmondasz nekik mindent, amit erről tudsz.

meggyespite # 2010.05.19. 17:01

Üdv mindenkinek!

Röviden fölvázolnám a helyzetemet. Van egy haragosom, aki már többször bántalmazott, legutóbb rámküldte a (nem magyar) rokonait, barátait, ezek hárman berontottak hozzánk és összeverték a barátomat, engem és összetörték az albérletünket. Kés is volt náluk, de nem lett késelés. Rendőri intézkedés volt, helyszínelés stb. Jelenleg súlyos testi sértés szándékával elkövetett könnyű testi sértésben, magánlaksértésben, garázdaságban, rongálásban áll meg a dolog a rendőrség szerint. éjjel történt és csoportos elkövetés volt. Viszont a fő haragosom, aki felbújtotta ezeket (akiket nem is ismertem, csak a rendőrök előtt derült ki hogy az ő rokonai), szóval ő nem volt jelen az esetnél. Kérdésem az milyen bűntetést kaphatnak ezek, van e esély arra, hogy valaha megtérítik a lakásban és a bútorokban keletkezett kárt, és mit tehetek annak érdekében, hogy felbújtásért elővegyék a haragosomat?

Köszönöm.

K.P.

ObudaFan # 2010.04.17. 08:40

Azt egyáltalán nem kaphat.

Judit26 # 2010.04.16. 23:40

Tisztelt fórumozók!Február 5-én leírtam hogy a baráti körömben történt egy késelés.Ma voltunk a rendőrségen szembesítésen és az elkövető hazudott,azt állította hogy meg akarta ütni ököllel őt a sértett és ezért rántotta elő a kabátja belső zsebéből a kést és szúrt.A vád -ahogy dr.Hudson írta- súlyos testi sértés kisérlete lett garázdaság helyett.A lefoglalt kést egy orvosszakértő megvizsgálta és a véleménye alapján ha a szúrás "betalál" akkor súlyos sérülés lett volna a vége.Most már a nyomozó is azt mondta hogy a másik két felfüggesztett büntetés miatt kicsi az esély rá hogy ne letöltendőt kapjon a tettes.Mekkora az esélye annak hogy két felfüggesztett büntetés mellett még egy felfüggesztettet kapjon?A gyakorlatban ez sűrűn előfordul?