súlyos testi sértés kísérlete


Judit26 # 2010.02.06. 12:23

Obudafan,dr.Hudson kösz az infót.Lenne még két kérdésem:szembesíteni a sértettet és a gyanusítottat fogják vagy a tanukat is a gyanusítottal?Kb. mekkora büntetést kaphat?

dr.Hudson # 2010.02.05. 20:15

Kedves Judit26!

Az általad leírtak alapján a cselekményt feltehetően a Btk. 170. § (2) bek.-e ütköző és aszerint minősülő súlyos testi sértés kísérletnek minősítik.
(Lehetne a Btk. 271. § (1) bek.-be ütköző garázdaság is, de azzal, hogy a szúrás elérte a kabátot és a pulóvert, és átszúrta azt, így fennállt egy súlyosabb eredmény előídézésének a veszélye is.

Az sts kísérletért törvény szerint 3 év szabadságvesztés szabható ki. Ez önmagában lehetővé tenné, hogy a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását a bíróság próbaidőre felfügessze, ha egyébként a kiszabott szabadságvesztés mértéke a 2 évet nem haladja meg. 89. § (2)

De figyelembe véve a korábbi büntetéseket, ebben a büntetőeljárásban a 90. § a.) bek. alapján: "A büntetés végrehajtása nem függeszthető fel, ha

  1. a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt vagy felfüggesztésének próbaideje alatt követték el."

továbbá a 91. § (1) bek.:
" A felfüggesztett büntetést végre kell hajtani, ha
b)az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik.

A fentiek alapján ha végrehajtandó szabadságvesztére ítélik (márpedig ez a 3. hasonló jellegő erőszakos cselekménye), akkor ezt is és feltehetően a korábbi 4 és 8 hónapos felfüggesztettet is ki kell majd töltenie.

üdv
dr. Hudson

ObudaFan # 2010.02.05. 19:09

Nem, igen.

Judit26 # 2010.02.05. 15:13

Obudafan,köszi a választ!Az hogy két barát között történt az nem enyhítő körülmény a tárgyaláson?Ha valóban letöltendőt kap akkor a két felfüggesztett büntetését is le kell ülnie?

ObudaFan # 2010.02.05. 12:46

Me­gúszhatja-e ezt felfüggesztett büntetéssel?

Nem valószínű.

Valóban igaz-e az hogy maximum 2 évet lehet felfüggeszteni?

Igen.

ObudaFan # 2010.02.05. 12:38

Me­gúszhatja-e ezt felfüggesztett büntetéssel?

Nem valószínű.

Valóban igaz-e az hogy maximum 2 évet lehet felfüggeszteni?

Igen.

Judit26 # 2010.02.05. 10:01

Tisztelt Fórumozók,a segítségeteket kérném.Két hete a baráti körömben történt a következő:sörözgetés után az egyik barátom összeveszett valamin egy másik barátommal,erre egyikük-sajnos-kést rántott elő a kabátjából és megpróbálta leszúri út.Szerencsére a "sértett" haver el tudott hajolni és így "csak" a kabátját és a pulóverét szúrta át.Ezután a kést elvették tőle.A "késelő" tavaly áprilisban 4 hónap felfüggesztettet kapott garázdaságért,majd szeptemberben 8 hónap felfüggesztettet kapott súlyos testi sértésért.Jövő héten kell menni tanuskodni a rendőrségre.Megúszhatja-e ezt felfüggesztett büntetéssel?Valóban igaz-e az hogy maximum 2 évet lehet felfüggeszteni?Milyen itélet várható?

J7777 # 2008.12.03. 13:55

Azzal azért nagyon nem értek egyett, hogy ebből felfüggesztett börtön lesz, akárhogy is küzd. Ha az illető büntetlen előéletű, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen súlyos büntetést fog kapni. Sokkal valószínűbb a sima pénzbüntetés, mint a felfüggesztett szerintem, bár azért a körülményeket nem ártana ismerni.

De egyébként nem értem, hogy miért nem fordul valaki ilyenkor egyből egy privát ügyvédhez, miért vár arra, hogy kirendeljenek valakit.

justizmord # 2008.11.05. 03:33

Engedj meg egy zárójeles tanácsot.

Így nem fogsz nyerni.

Neked a fő legyőznivalód most NEM az ügyvéd, a rendőrség, a bíró, hanem az ÜGYED. Az ügyedre kéne koncentrálni, és utána, ha sikeresen jösz ki belőle, akkor UTÁNA meg lehet támadni a személyeket.

A strassburgi bíróság csuklóból fogja elutasítani a panaszodat, mert előbb a hazai jogorvoslati hierarchián kell végigmenned, ez a szabály, mielőtt Strassburg foglalkozik az ügyeddel.

Az is más lenne, ha megpróbáltad volna, de nem engedték volna.

De, most, neked még nincs meg sem az első fokú sem a másodfokú ítéleted, így nem fog veled foglalkozni Strassburg.

Más.

A legjobb taktika, ha az ügy végéig NEM támadsz senkit, mert ezzel csak bedühíte őket, és még ádázabb küzdelemmel fognak ellened küzdeni, és olyanokat is kitalálhatnak, mert sokat fordítanak a gondolkodásra majd a dühük miatt, amin átsiklottal volna enélkül.

Harmadik.

Ha bajod van a kirendelt ügyvéddel, cseréld le fizetős ügyvédre, akit te választol. A kirendelt, még ha nem is egy volt rendőr ezredes lenne, akkor sem érne még a nyomába sem egy fizetett ügyvédnek. Nem feltétlenül a szaktudása miatt, de máshogy igyekezik, ha pénzért dolgozik, nem kirendelésből.

Azt tanácsolom, de komolyan, hogy rettenetesen gyorsan keress fizetett ügyvédeket, és ásd bele magadat az ügyed ÉRDEMI és nem személyeskedő részébe. Cáfolj, okoskodj, és az ÜGYEDET cáfold, legjobb tudásod szerint.

Sőt, itt is többre mennél, ha az ügyed érdemében kérnél tanácsot.

Még ha győznél is a személyek ellen, de nem fogsz, akkor is a hajadra kenheted a győzelmet, ha mellette elmeszelnek büntetőben.

Negyedszer. A vád ellened (ha tényleg csak ennyi, és nincs minősítő körülmény) nem tűnik túl veszélyesnek. A kísérlet az nehezen bizonyítható. De ehhez kéne egy okos rafkós dörzsölt ügyvéd. Na szóval. A súlyos testi sértés kísérletével két nagy baj szokott lenni. Az egyik, hogy ki a jó Isten tudja azt megmondani, pláne bebizonyítani, hogy az nem 8 napon belül, hanem túl akart gyógyulni. Ki? Ami nem történt meg, márpedig a kísérlet az nem történt meg, azt az Úristen sem tudja bebizonyítani, hogy attól a pofontól 7 nap alatt, vagy 9 nap alatt gyógyult volna föl. Vagy, hogy tört-e volna csont. A második legnagyobb baj, hogy ha egyszer nem történt meg, akkor miért nem? Nyilván azért, mert letett a szándékáról, akkor pedig vagy nincs kísérlet, vagy korlátlanul enyhíthető. Tegyük fel, hogy szúr valaki. Ha nem talál, és másodjára letesz már a szúrásról, akkor ez egy olyan jogi kategória, hogy elállt a cselekményétől, ami nagyon kevés ítéletet eredményez.

A súlyos testi sértés kísérlete NEM SZOKOTT végrehajtandó szabadságvesztés lenni. Ha sikerrel jártál volna, és létrejön a súlyos testi sérülés, az már lehetne végrehajtandó börtön. Ez nem valószínű.

Felfüggesztett börtön meg szerintem lesz, akár hogy is küzdesz.

Vagyis az ügy eléggé lefutott. Lehet tudni előre az ítélet végkimenetelét.

Ha nem csinálsz nagyon nagy hülyeséget, és keresel egy jó ügyvédet, nem kerülsz börtönbe. Felfüggesztett börtönnél jobbat pedig nem nagyon tudsz kiharcolni.

De, esetleg akkor, ha cáfolod, hogy ebből lehetett volna súlyos testi sértés. Ehhez jó, fizetett ügyvéd kell.


Iniuria non excusat iniuriam

Meliton (törölt felhasználó) # 2008.11.04. 01:36

Nos, a Budapesti Ügyvedi Kamara Elnökenel es a Magyar Ügyvedi Kamara Elnökenel is feljelentettem azt a rendör ezredest, aki önszantabol vagy odavezenyelve megbujt a büntetöeljarasi ügyemben mint kirendelt vedö!
Söt, politikai üldözöttsegemböl adodoan az Europai Emberjogi Birosagon is feljelentettem a magyar allamot!

guba # 2008.09.01. 16:17

A ren­dőrök sem lükék, hogy olyan védőt rendeljenek ki, aki az életüket megkeseríti, vélelmezem

Valóban erre gondoltam. :)

Főlökött # 2008.09.01. 14:52

Üdv Traffic

Nincs semmi gond, nincs is miért :))))))

Más :
guba - nincs itt gond, ha 1-2 jogi képviselő tudná, hogy mire tette le az esküt......A rendőrök sem lükék, hogy olyan védőt rendeljenek ki, aki az életüket megkeseríti, vélelmezem.
Prakszisomban volt olyan elkövető, aki kenterbe vágna tudászszinten jónéhány jogi képviselőt, s a büntieljárás során szakértői vélemény mondta ki, hogy jogi kérdésekben tudásszintje kimagasló, mely a hatósági eljárás során, hatósági közeg előtt csúcsosodik ki. Ez a személy 1-2 jogi képviselőt elfogyasztott és kamarai fegyelmi eljáráson érvelt az elkövető, hogy a kirendeltek, mit nem tettek meg, az Ő jogi védelme érdekében, mely miatt volt is elmarasztalás.

----------------------
  • Lökött
guba # 2008.09.01. 07:26

A rendőrök többnyire olyan védőt rendelnek ki, aki a nyomozás érdekeit legalább annyira szem előtt tartja, mint a védelem érdekeit. A bírósági szakban kirendelt védők pedig szintén lehetőleg kevés beszédű, sablonos emberkék. Válságban van a kirendelt védő jogintézménye, hatékony védelemről itt beszélni sem lehet. Ezt, nem én mondom, könyveket írtak már erről.

Traffic # 2008.08.30. 16:49

Helló Löki! :))))

Bocs az OFF-ért.

Főlökött # 2008.08.30. 07:35

Tisztelettel

Be. 46. § A büntetőeljárásban védő részvétele kötelező, ha

  1. a bűncselekményre a törvény öt évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,132
  2. a terheltet fogva tartják,133
  3. a terhelt süket, néma, vak vagy - a beszámítási képességére tekintet nélkül - kóros elmeállapotú,134
  4. a terhelt a magyar nyelvet, illetőleg az eljárás nyelvét nem ismeri,
  5. a terhelt egyéb okból nem képes személyesen védekezni,
  6. e törvény erről külön rendelkezik.

Üdv Traffic :)))))))))))

----------------------
  • Lökött
Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.29. 22:46

Igazad van, a "nyomozó hatóság" is kirendelhet védőt. Rosszul emlékeztem, elnézést.

Traffic # 2008.08.29. 20:27

Kedves KBS!

A nyomozási szakban, ha a védelem kötelező és a terheltnek nincs meghatalmazott védője, akkor a rendőrség -határozattal- védőt rendel ki.

A Meliton által megnevezett személyek helyében megtenném a feljelentést.

T. Meliton!

Ahogy Kacsa11 is írta, annál a kamaránál élhetsz panasszal az ügyvéd ellen, amelynek a tagja. Egy másik ügyvédet hatalmazhatsz meg, aki az érdekedben eljár, ergo magadnak kell gondoskodnod a védelemről, mert egyébként a rendőrség rendel ki ismét egy másikat.

Kacsa11 # 2008.08.29. 07:53

Kedves Mohos doktor,

ezt màr nem is akartam megemlíteni...:)

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.08.29. 07:46

Ez nemhogy nem szimpatikus, hanem tényállásszerű magatartás.

Kacsa11 # 2008.08.29. 07:44

Kedves Meliton,

fussunk àt ezen még egyszer:
ha jól vettem ki szavaidból, akkor a kirendelt védö, szerinted, összejàtszik a rendörökkel (akàrmit is takarjon ez)

a kirendelt védö ténykedése miatt fordulhatsz az illetékes kamaràhoz.

a màsik kérdésedet nem igazàn értettem: màsik kirendelt védöt szeretnél?

(egyébként meg nem túl szimpatikus, hogy neveket is beirsz, a problémàd megoldàsàhoz nincs szükség ezekre az adatokra...)

Kovács_Béla_Sándor # 2008.08.29. 07:10

A védőt nem a rendőrség rendeli ki.

Meliton (törölt felhasználó) # 2008.08.29. 04:28

Folyamatban levő büntető ügyemből (súlyos testi sértés kísérlete) kifolyólag etikai-fegyelmi felelősség keretei között a Budapesti Ügyvédi Kamaránál feljelentéssel szeretnék élni (a rendőrség által kijelölt) kirendelt ügyvéd dr. Csics Péter: rendőr-ezredes passzivitása végett és a feljelentő másik rendőr személy (Reményi Róbert) és rendőr társai a kirendelt védővel való összejátszásuk miatt.

Kitől kérhetem a tényleges védelemhez való jogot és a jogorvoslatot a hatékony védelem biztosítására?

ÜGYVÈDET KERESEK!