Fórum büntetőjog régebbi elöl     új hozzászólás


Személyi iratok és telefon lopás

justizmord #   2008.12.15. 20:12

Bérletet venni kell. Szigazolvány nemlétéért pedig nem büntethet meg. Ilyen okból tehát nem lehet sürgető a helyzet.

A rendőrök, mindegyik, szerintem korrektül jártak el. A feljelentést felvevő is korrekten és jószándékúan is járt el. Azért mondta, mondhatta, hogy várjál még, mert vannak olyan "becsületes" tolvajok, akik bedobják pl. egy postaládiba az összes általa nem használható iratot. Vagy postán visszaküldhetik. Van ilyen. Veszteni nem veszthetsz semmit, ha egy kicsit vársz. Ha nagyon sietni akarsz, akkor csináltass meg egy azaz egy iratot, azzal mindenhol tudod magad igazolni, a többivel pedig várj.

Nem tudom, hogy kell-e rendőrségi papír az iratok újragyártásához, gyanítom hogy nem, mert nekem 2005-ben újragyártották mindenemet rendőrségi papír nélkül. Nyilatkoznom kellett ugyan az okmányirodában, hogy mi történt, de ez minden.

Mindezektől függetlenül a rendőrnek adnia kellett volna másolatot az általa kitöltött papírokból, ebben talán kicsit hibázott, te meg kérhettél volna belőle akkor, d emég most is bemehetsz, és kérhetsz most is másolatot. Nem hiszem, hogy bármi svindli lenne, nem fogják eltüntetni a jegyzőkönyvet csak azért, mert neked úgy sincs másolatod. Egyszerűen elfelejtettek másolatot adni. De még az is lehet, hogy nem is kötelességük, csak ha külön kérsz.

Iniuria non excusat iniuriam

Pjotr # e-mail 2008.12.15. 20:09

Mivel már 21 éves vagy lehetne egy csepp eszed is, egyrészt ki az a hülye (már elnézést) aki útlevéllel és adókártyával jár bulizni?

De hogy segítség is legyen: menj be az okmányirodába és kérdezd meg az információn, hogy kell-e a jegyzőkönyv a személyihez, mert elvileg ők le tudják kérdezni.
Ha semmilyen iratod nincs, akkor születési anyakönyvi kivonat biztos kell hozzá, az csak nem volt nálad a buliban??

Tomcsi1987 # e-mail 2008.12.15. 18:00

Üdv!
21 éves vagyok, jelenleg tanuló és a következő a problémám:
Egy hete vasárnap hajnali fél 1 kor egy szórakozóhelyen a kabátomból ismeretlen tettes kiemelte, ellopta, eltulajdonítota a pénztárcám, és a telefonom a kabátzsebemből, és minden iratom eltűnt a pénztárcámból: (Ezen iratok)
Jogosítvány, Adókártya, TAj kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, bankkártya, diákigazolvány, szószerint mindenem.
A pénztárcában volt még 4 ezer ft készpénz, a telefonom meg amit eltulajdínott az ismeretlen elkövető kb 10 ezer ft-t ér.

  • Kimentem a szórakozóhelyről észrevettem hogy nincs meg semmim és gyorsan elmentem valami információért vagy segítségért hogy ilyenkor mi lehet tenni, kb 500 méterre találkoztam is pár rendőrrel, akik mondták most semmiképp nem tudnak jegyzőkönyvet felvenni majd hétfőn tegyek bejelentést de nem hiszik hogy előkerülnek ezek a dolgok sajnálatosan.

1 hete hétfőn be is jelentettem reggel az esetet a legközelebbi kapitányságon, és írtam egy feljelentést ismeretlen tettes ellen, valamint csatoltam a feljelentéshez az eltűnt telefonom Imei gyári számát.
Sajnos nagyon nagy kár ért engem most ezen az este, papírokat kellene intéznem , stb.

Rendőrségen egy rendőr elvette ezeket a papírokat tőlem és felírta nevem lakcímem , meg eltűnt személyim számát, meg stb adatokat, de erről jegyzőkönyvet vagy igazolást sajnos nem kaptam.

Azt mondta nemsokára kapok egy idézést, amire bekell fáradnom, 1 hét telt el és félek hogy nem kapok én semmilyen idézést...

  • Hogy ne intézzek semmilyen papírt egyenlőre ennyi dolog egyszerre nagyon drága lessz, és legyen nálam születési anyakönyvi kivonatom + ha valaki igazoltat hivatkozzak nyugodtan rájuk hogy már feljelentést tettem mert ellopták az összes iratom.

Önök szerint még várjak tovább kb 1 hétig?
Az itt a nagy probléma hogy én iskolás vagyok és mindennap utazom 90km-t.
És mit mondok ha feljön egy ellenőr a buszra? Természetesen ezt ami történt de szerintem ettől független kapok egy sajnálomot, meg egy szép csekket..

Valamint mit tegyek ha eltelik 2-3 hét és semmi nem lessz az egészből?
Úgy olvastam hogy okmányirodánál elopott iratok pótlásához kell minimum valami rendőrségi papír (jegyzőkönyv, vagy pedig valami igazolás)

Nekem nagyon nem mind1 hogy 4000 ft-t fizetek egy eltűnt iratért vagy 2400 at.

Előre is köszönöm szíves válaszukat, véleményüket.