Életveszélyes Fenyegetés


Véleményem # 2013.03.21. 16:02

Egy másik topicban már leírtad ezt. Válasz is érkezett rá...

guba # 2011.02.18. 07:31

A bíróság nem azt mérlegeli, hogy a te tanúd vagy a vádlotté, hanem azt hogy releváns tényekről tudomása lehet. Ebben az esetben meg kell idézni, ha már nem ejtetted a vádat, valamilyen döntést, lehetőleg megalapozottat szeretne hozni.

evvva # 2011.02.18. 06:36

Az egyik tanújuk (elsőrendű vádlott apja) nem mert hazudni, és elmondta, hogy ott sem volt. Maradt egy tanújuk. Viszont a palakerítés mögül látta az esemény végét az egyik szemben lakó szomszéd, aki arra kért, ne jelöljem meg tanúnak, ott is van 2 gyerek. Az elsőrendű vádlott viszont amikor én a palakerítésest nem neveztem meg, elmondta a nevét, és hozzátette az utca nevét is, és megtoldotta ezzel: "te lüke". Én ezek előtt a mi utcanevünket mondtam, mivel velünk szemben lakik, az elsőrendű vádlott más utcanevet mondott. A bírónő azt hitte, két különböző személyről van szó (nem véletlen érzem, hogy a bírónő ellenem van), azt hihette, hogy mivel vádlott ismeri, jó lesz nekik 2. tanúnak, ezért kérte, hogy valamelyikünk jelentse be tanúnak. Én elmondtam, hogy saroktelekről, 1 személyről beszélünk. Mivel azt mondta a bírónő, hogy ha nem jelentem be 8 napon belül, kerestetni fogja, gondoltam, jobb, ha bejelentem szegényt. Szégyenlem magam, mert megígértem neki, hogy nem idéztetem be. Köszönöm a válaszaidat, Guba!

guba # 2011.02.17. 12:56

Ezzel az egésszel csak az a probléma, hogy nekik van két tanújuk, akik az ö tényállításaikat igazolják, te meg egyedül vagy, ha jól értem. Így nehéz lesz bizonyítanod, és neked kell bizonyítanod a vádat.

evvva # 2011.02.17. 08:53

A tárgyalás végén kérdezte a bírónő, hogy elállunk-e a per folytatásától, vádlotték elálltak volna, én nem, még reménykedem, hogy az igazság győzedelmeskedik! Tudom, naivitásom határtalan. Az egész utca fellélegezne. Aki tud, adjon tanácsot, kérem! Ja, és a köv. tárgyaláson már én leszek a harmadrendű vádlott.

evvva # 2011.02.17. 08:46

Mikor engem hallgatott meg a bírónő, olyan kérdéseket tett fel, hogy összezavarjon, és a gépírónőnek úgy fogalmazott, hogy az volt az érzésem, teljesen ellenem van. A vádlottaktól semmit nem is kérdezett, annyit mondtak el maguktól, amennyit akartak. Teljesen elképedtem, mert úgy állították be a dolgot, mintha én támadtam volna a szomszéd fiúra, én vertem volna őket össze, állítólag összekarmoltam a fiú nyakát, kitéptem a nyakából a nyakláncát, és az anyjának megszaggattam a pulóverét. És erre hoztak "bizonyítékot" magukkal. Valamikor valahol valaki készített egy fényképet szomszéd fiú nyakáról, amin az ő állításuk szerint van egy 4 cm-es karcolás, és véres a trikója a vállán.

evvva # 2011.02.17. 08:35

A második tárgyaláson a bírónő elsőnek az elsőrendű vádlottat (szomszéd fiút) hallgatta meg. Utána kijöhetett a teremből, és elújságolta a folyosón a többieknek, jól hallhatóan, hogy : "mindent elmondtam" . Gondolom, azért mondta hangosan, hogy rám ijesszen. Aztán sutyorogtak. Mivel nincs ügyvédem, én meg addig kinn voltam a folyosón, fogalmam sincs, mit össze hazudozhatott. Utána a másodrendű vádlottat hívta be, de bemehetett vele az elsőrendű is, utána engem, aztán egyesével a 2 tanujukat. Normális, hogy kijöhetett beszélni a többiekkel?

evvva # 2011.02.17. 08:25

Munkanélküli vagyok a gazd.i válság óta, férjem munkaadója meg év végén ment csődbe, azóta ő is munkanélküli. Pénzem nincs ügyvédre, de ettől nem keseredtem el, mert a szomszédék sem hoztak ügyvédet a második tárgyalásra sem, pedig akkor még ők voltak a vádlottak. Gondolom, ez a magabiztosságuk abból fakad, hogy idáig is sikerült mindent megúszniuk. Az első tárgyaláson más volt a bíró. Ő azt mondta, hogy lehet nyílt a tárgyalás. Ez a mostani bírónő furcsa.

evvva # 2011.02.17. 08:16

Kijöttek a rendőrök, felvették a vallomásokat, utána látleletet vetettem fel a fejbőrömről, meg a lábamról. Sokszor tettek a szomszédomék hasonló erőszakos dolgot másokkal is, de mivel mindenkit megfenyegettek, senki nem mer tenni semmit, még aki látta is, az is arra kért, ne hívjam tanunak. Elmentem a rendőrségre, onnan meg továbbították a magánvádat bíróságra. Az első tárgyaláson csak békíteni próbáltak.

evvva # 2011.02.17. 08:10

Tisztelt Guba! Köszönöm az eddigi válaszaidat! A szitkozódás nem volt kölcsönös, nekem (bár nehezen, de) sikerült megállnom , hogy megszólaljak. Az ütése után aztán én is szidtam rendesen. De ezzel nem volt vége. Elkapta a hajam, másik kezével meg lefogta az én jobb kezemet. Én (hülye!) meg a bal kezemben szorongattam a mobilomat. Moccanni nem tudtam, ő meg rugdosott. Jó idő múlva csatlakozott az anyja, ő ütött. Közben kiszabadult a jobb kezem, így legalább az anyját el tudtam tartani magamtól. 43 éves nő vagyok, ő 24 éves "férfi" , és legalább 1 fejjel magasabb nálam.

Gabicsek # 2011.02.16. 17:53

Az már folyamatban van, azt írja.

guba # 2011.02.16. 17:36

Pert kell indítani közös vagyon megosztása iránt.

mazsola18 # 2011.02.16. 15:52

Üdvözlet!
Segítséget szeretnék kérni. Tanácstalan vagyok.
Röviden az ügy: az apám (most 60 éves) egész életében terrorizálta az egész családot,ütlegelés,fenyegetés, stb. Édesanyám kb. 9 éve tudott tőle elszakadni (úgy-ahogy). A közös házba természetesen időközönként elment. Tavaly szeptemberben vette édesanyám a bátorságát hogy végre -a többedik- életveszélyes fenyegetés után feljelentse. És azért is, mert nem engedi most már be a közös házba. A válás és a vagyonmegosztás is folyamatban van. De a fenyegetéssel semmi nem történt. A rendőrség és az ügyészség is megszüntette az eljárást azért, mert csak egyszeri(!) alkalom volt szerintük a fenyegetés. Mi, a három testvér tanúskodtunk, hogy az apám mit művelt egész életében,de ez nem elég. Az apám azt vallotta, hogy csak ideges volt. Ez őrület!!! Konkrét fültanú nem volt, mert a házban ketten voltak.

Mit tehetünk ezután??
Nyilván nem engedjük, hogy az édesanyám odamenjen mégegyszer....
A feljelentés előtt kihívott rendőrök semmilyen feljegyzést nem csináltak, csak szép finoman elmondták, hogy jaj, hát engedje már be a másik tulajdonost, stb...tehát semmit, de semmit sem segítettek.

A segítséget előre is köszönöm!

guba # 2011.02.16. 14:50

Folyik a tárgyalás,

Vagy ez úgy értendő, hogy a bírósági tárgyalás?

guba # 2011.02.16. 14:48

Nevezheted fenyegetőnek, de ezzel még sokra nem mész te sem, meg ők sem. Ha jól gondolom, kölcsönös hangos hőbörgés és dulakodás volt, akkor ez egy feljelentés esetén egy csoportos garázdaság tényállására lesz jó. Szerintem, inkább béküljetek!

evvva # 2011.02.16. 14:32

Tisztelt Guba! A fenyegető, a szomszédom fia, és ingerülten jött felém, szitkozódott, mondta, hogy szébasssa a fejem, ütött a fejemre, és hozzátette, hogy: "mondtam, hogy szátbaxom a fejed" .Ennyi van meg mobilos videón, az ütése nem látszik, a hangja viszont tökéletesen hallatszik.Az ütés közben már magam mellé leengedtem a telóm, attól féltem, kiüti a kezemből. Viszont az még látszik, hogy emeli a kezét. Folyik a tárgyalás, mert itt még nem volt vége az ügynek, csak azért kérdeztem, hogy tudjam, nevezhetem-e fenyegetőnek, ahogy felém jött. Ő állítása szerint csak azért jött oda hozzám, hogy tőlem védje a kocsiját. Hozta a rokonait tanunak, már én vagyok a vádlott. Hosszú... Kérdezhetek még?

guba # 2011.02.15. 17:22

Rendőrségen, ismeretlen ellen.

ptbt # 2011.02.15. 17:21

Életveszélyesen megfenyegettek engem és a fiamat is két külön kézzel írott postai úton küldött levélben! Hol és milyen úton tegyek feljelentést? Van sejtésem, hogy ki volt a levelek írója! Ismeretlen tettes ellen tegyek vagy a konkrét személy ellen?

guba # 2011.02.15. 15:38

A fenyegetés olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a fenyegetettben komoly félelmet keltsen. Mérlegelés kérdése, hogy ki kinek és milyen körülmények között mondta.

evvva # 2011.02.15. 13:33

Szervusztok, szép napot mindenkinek. Kérdésem lenne. A "szétbaxom a fejed". Ez fenyegetésnek számít? És a :"felhúzlak" ?

kovacsz # 2011.02.07. 09:55

:-)

végrehajtó1 # 2011.02.06. 16:03

THE END

Ande # 2011.02.06. 15:26

Hát igazad van! A válaszod nyers és lényegre törő!DE már nincs kapcsolatom a feleségével!

guba # 2011.02.06. 07:00

A legmeglepőbb számomra a történetedben, hogy ez a hölgy pont téged szeret. Együtt vacog a fogatok a félelemtől, mialatt szeretkeztek? De, tényleg, ha arra is képtelen vagy, hogy besétálj a rendőrségre, és elmondd mindezt, akkor miben reménykedsz?

Ande # 2011.02.05. 21:20

Jó estét már kaptam két telefon hívást hogy eljönnek a házamhoz és kihúznak anyám szeme láttára és kapok a pofikámra egy szép kis vágást meg agyonszurkálnak meg hogy nem félnek a következményektől!ha még egyszer csak rá merek nézni a hölgyre !éjszakánként zaklat a férj hol rejtett számról hol a felesége telefonszámáról! Mi történik ilyenkor ha feljelentem?Vagy egyáltalán tehetek feljelentést?