a baleset okozója elhajtott....


Feredey # 2011.06.08. 08:34

Tisztelt Fórumozók!

Az esetem még messziről sem egyszerű. Január végén meghalt édesapám, akinek nevén volt a személygépkocsink. Minden szolgáltató felé jeleztem az eseményt, így a gépkocsi biztosítójához is bevittem a halotti anyakönyvi kivonatot. Viszont a kocsira továbbra is jött a csekk a biztosítótól, és én befizettem, használtam is a kocsit úgy havi 1X-2X ügyintézések céljából. Senki nem világosított fel arról, hogy ilyenkor nem lehet. De ez a dolgok egyik fele. Kb. két napja belémjöttek egy kereszteződésben, és a baleset okozója elhajtott. A rendszámot egy tanú látta és lediktálta nekem. Én egyből rendőrt hívtam akik felvették a jegyzőkönyve(ke)t (és bár nem adtak semmiféle igazolást) azt ígérték hogy a héten megfogom kapni. A biztosítómnál azt mondták, hogy legyen meg az elkövető biztosítója és akkor azt keressem meg, és azt is, hogy fizetni fognak, de csak ha megvan a hagyatéki végzés, miszerint én öröklöm a gépjárművet.
Nem tudom viszont, hogy fog e fizetni a még rejtély fedte biztosító, vagy még én fogok rosszul járni? A kár körülbelül az általam vezetett gépkocsiban olyan 60-70ezerre saccolható a helyszínelő rendőr véleménye alapján. A másik kocsi nemvalószínű, hogy nagyon megsérült. (Én főútról fordultam balra - az illető pedig arról az útról amire fordultam rá, szintén balra akart fordulni, de neki még stoptáblája is volt.) A rendszám után sem tudtam sehol utánanézni (bár ez a rend éber őreinek a feladata) GOP-475 :S
A válaszokat/segítséget előre is köszönöm!
üdv.:
Feredey

Kovács_Béla_Sándor # 2011.06.08. 09:15

Senki nem világosított fel arról, hogy ilyenkor nem lehet.
Talán azért, mert lehet.

Feredey # 2011.06.08. 09:22

A gépjármű át íratása még nem történt meg a saját nevemre mert a hagyatéki végzésre még várni kell. Gondolom akkor azért mondta a biztosítós h nem is vezethettem volna.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.06.09. 12:40

Rosszul tudta. Az örökös a hagyaték megnyíltával (többnyire az örökhagyó halálával) megszerzi az örökséget. Mint tulajdonos természetesen jogosult a tulajdonában álló dolgot birtokolni, használni, hasznosítani, szedni a hasznait. Sőt, el is adhatja akár.

Feredey # 2011.06.10. 07:11

Értem, köszönöm válaszait! Kicsit megnyugodtam. Találkoztam a mai nap két új tanúval akik látták a történteket. Jogilag van e mód még vallomásukat megtenni a rendőrség felé, vagy ők mondhatják e hogy nem fogadnak el újabb tanukat? Amikor történt az eset akkor én mondtam a helyszínelő rendőröknek, hogy volt még ott egy srác akit látásból ismerek, csak ők nem maradtak ott röpke egy órát várni a helyszínelőket.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.06.10. 08:26

Lehet indítványozni a tanúkénti kihallgatásukat.