Csalás ügyében kérdések


wpferi # 2021.08.23. 10:39

Internetes csalás
Kisebb méretű, de évek óta működő webáruházból rendeltem egy beépíthető felsőbb kategóriás háztartási gépet, szállításkori vagy utána történő beszereléssel 550 ezer Ft értékben, melyből 100 e Ft a beépítés munkadíja volt. Az ÁSZF-jük szerint csak új készüléket árulnak, vagy ha értékcsökkentettet, akkor kifejezetten a leírásban feltüntetik.
A gépet futár szállította, azzal, hogy később szerelik be, a készülék alapos vizsgálata során kiderült, hogy az egy működő, de agyonhasznált, azonosító jeleitől is megfosztott készülék volt. Kb 50 ezer Ft környékén árulnak hasonlót. A vita alatt közölték, hogy küldjem visza, megvizsgálják, hogy a használatom miatt mennyi az értékcsökkenés azt levonják, és a különbözetet fizetik. Az előre utalt munkadíj visszafizetéséről nem nyilatkoztak, de nem utalták vissza.
Mivel 3 nap után szóltam a minőségről, nem használtam egy percig sem, a feltételeik durva fenyegetés volt, ha visszaküldöm, ki lettem volna szolgáltatva, bármit mondhattal volna, hogy újat küldtek és én lomizottat küldtem vissza. Ráadásul semmiféle azonosító nem volt a készüléken, a garanciajegyre pedig nemlétező gyári számot írtak. A memóriába írt szám egészen más volt. Nem küldtem vissza. Rendőrség befogadta feljelentésemet, de a rendőr szerint az ügyészség hasonlókat visszadobja, maximum okirathamisítás (gyári szám) miatt folytathat eljárást.
Nem értem, mert egy 400 ezer fotintos új készülék helyett egy 51 ezer forintos szállítás szerintem károkozás, megtévesztés, azaz csalás. Azt mondják, ha tégla lett volna benne, csak akkor lenne csalás, így indítsak polgári pert. A munkadíj visszafizetés megtagadása is ott van:
Mi a csalás, ha ez nem?
Létezik, hogy ezek a szélhámosok kiröhöghetnek. Itt a jogi fórumon olvastam, hogy egy hűtőszekrény szállítással ugyanúgy jártak ugyanezek, kb 3-4 éve, de ez 4 hűtőszekrény legalább.

Slainte # 2021.08.16. 19:33

A leírtak alapján mindkét cselekmény elévülési ideje 5 év. Eszerint a feljelentésig a 2013-as cselekmény már elévült, a 2016-ös viszont nem.

yantsukata # 2021.08.16. 06:27

.......a második esetről még annyit hogy a 400 ezer egy kölcsön volt .......viszont az első károsúlt megkérte az utóbbit hogy menjen el tanúnak neki !! Tehát elment neki de ő hamisan tanúskodik mert vele nem tőrtént semmi !!
Jelenleg egy követ fújnak !!
Viszont a második esetben természetesen el lett ismerve a tartozás vagy kölcsön !
A baráti kölcsön pedig nem bűncselekmény !!

Ha valami ifó szükséges még akkor természetesen írom

yantsukata # 2021.08.16. 06:04

Az események 2013 illetve 2015 éviek !!

A feljelentés 2019 juliusi !! :)
Az időpontokat figyelembevéve honnan számítják az elévülést ??
Ha meg lehet belőle valami akkor mi lehet a legrosszabb ?

Ez az egész viszonylag régen tőrtént !!
Sokan nem értik hogy miért csak 19-ben ment el feljelentést tenni

yantsukata # 2021.08.16. 05:54

Szép reggelt !!

A 2013 ban tőrtént eset 2. Millió forintról szól !
Ennek fejében kapott a károsult egy igéretet de nem tőrtént semmi a pénz pedig nem térűlt meg !! Szerződés vagy papír nem született csak szóbeli megegyezés tanu vagy tanuk nélkül !!
Majd telt múlt az idő és 2019-ben feljelentést tett de a tanúvallomásában is az szerepel hogy bizonyítani nem tudja és a vallomása is teljesen összefüggéstelen és ellentmondásos !!
Az egyik vallomásában határozottan álítja hogy az átadásnak nem voltak tanui még egy következőben már azt állítja hogy ottvoltak a szülei !!!

Majd később egy hasonló eset tőrtént 2015 végén de ott a kár 400 ezer forint !!
A sórs fintora hogy a két személy ismeri egymást valahonnan és 2020 augusztusában az utóbbi elment tanuskodni ez előzőnek hogy őt is kár érte még 2015-ben !!

A vétkest behívják 2020 októberében a rendőrségre gyanúsítottként de közli vele a nyomozó hogy elévült az ügye !!
Majd 2021 márciusában érkezik egy másik levél hogy még sem évűlt el !!

Ezért kérdeztem az elévülést mert hogy jelen pillanatban itt tartunk :)

oligaliga # 2021.08.16. 04:49

Ha csak 2019-ben tett feljelentést, ki vallott mellette 2015-ben és milyen ügyben?

Slainte # 2021.08.16. 02:46

Az elkövetési értéktől függ.Mennyi volt az okozott kár (sértettenként)?

yantsukata # 2021.08.15. 16:58

Üdv !!

Ellévülésre lennék kiváncsi csalással kapcsolatban !!
Maga a csalás 2013ban tőrtént !!
A károsúlt 14-ben jött rá a turpisságra !!
2015 év végén volt még egy valaki aki mellette valott
2019 ben tett feljelentést ......
Most 21 van !!
Mikor évülhet ez el a dátumok szerint !!

A választ előre is köszönöm :)

Krisztina69 # 2021.07.06. 17:09

Üdvözletem!
Internetes dologgal kapcsolatosan szeretnék kérdezni Önöktől, Tőletek.
Adott egy facebook beteggel teli csoport. A csoport azért jött létre, hogy egymást segítségére legyünk, tapasztalatokat cseréljünk. Sok beteg ember van ebben a csoportban.
Szóval....pár hónappal ezelőtt egy 30 év körüli nő elkezdett posztolgatni, képeket osztott meg arról, hogy milyen állapotban van. Sokan próbálták bátorítani, segítséget adni neki. ( a profil valós ) Több alkalommal tett fel nagyon gáz képeket, megjelölt olyan orvost, kórházat ahol én magam is megjelenek kezelésekre, ráadásul ugyanazt az orvost jelölte meg kezelőnek aki nekem szintén az orvosom.
Szombati nap folyamán újra posztolt a hölgyemény. Akkor kiírta az oldalra milyen nehéz anyagi helyzetbe került, éheznek, nem látja el az egészségügy a sebeit, nincs kötszere. Erre próbáltam segítőkezet nyújtani, és a csoportban egy posztot osztottam meg ahol kértem a betegtársakat arra, hogy akinek módja van arra segítsen. Ehhez a poszthoz már a megemlített hölgyemény a számlaszámát is odabiggyesztette. Vasárnap robbant a bomba. Mint kiderült ez a hölgy a zárt csoportból más csoportokba is kivitte a kérést az én nevemmel, ezt megosztotta az én tudtom és beleegyezésem nélkül. Vasárnap egy másik Hölgy szólt nekem erről. Aztán kiderült, hogy ennek kéregetős nőnek nagyon sokan utaltak. Több százezer forintról van szó. ( Nevezzük Annának a nőt. ) Annáról kiderült hogy pszichés beteg, és másokra lelkiterrorként zúdította a gondjait. az utalások után megosztotta a tényt, hogy sikerült a Pajero-t kifizetni az ajándék pénzekből. Annának ajánlottak többen kötszert, orvost mivel ő azzal etette a jónépet, nem látják el, még a sebeit sem tudja átkötni kötszer hiányában. egy csoporttárs országgyűlési képviselőként intézett neki azonnal orvosi ellátást ahova Anna nem ment el, visszautasította a segítséget mert milyen érdekes de őt tegnap pont ellátták TB alapon. ( előtte magánúton kellett volna neki orvoshoz menni amire pénzt kéregetett. )
Mint kiderült Annának még külföldről is havi apanázsok érkeztek hiszen a képek, Anna szavai nagyon meggyőző volt mindenki számára. Vasárnapi nap folyamán páran felálltak Annával szembe . Erre a nyomásra Anna elkezdett utalgatni netbankon keresztül. ( persze mind a kisebb összegeket utalta vissza. )
Anna elkezdte a posztjait törölgetni, letiltotta a facebook profilját. Tetszik- nem tetszik Anna nagyon sok embert megtévesztve kért segítséget illetve pénzt. Páran a csoportból ügyfélkapun keresztül jelentették Anna csalását.
Tegnapi nap folyamán az egyik csoporttárs Anna falujának a jegyzőjét felhívva kért segítséget. A jegyző nagyon készséges volt, segítséget ígért, de nem tett semmit. Anna munkahelyén - postahivatal- ugyancsak jelentették Anna kisded játékait.
Szóval a kérdés....mi a teendő? Anna nagyon sok embert megkárosított, visszaélt az emberek jóságával. (beszélgetések lementve )

Tisztelettel : Krisztina

Kovács_Béla_Sándor # 2021.03.08. 06:30

Nem vagy te szőke? Olyan sajátos logikád van. Nem is tudlak követni.

Akkor hadd menjen az a pótmagánvád, mutasd meg, hogy jobb vagy az ügyészeknél.

Csamborgo # 2021.03.08. 06:00

Ha a két eset nem lett volna hasonló, akkor a szegediek nem indítanak eljárást.
A kerületiek pedig ragaszkodtak a véleményükhöz.
Én meg mesélek és ha kell, iratokkal segítek.
Jól teszem?

Kovács_Béla_Sándor # 2021.03.07. 20:02

Talán olvasd el azt az ügyészségi közleményt. Ha akkor sem érted, hogy a két eset még csak nem is hasonló, akkor mindegy, gondolj, amit akarsz. Lépj fel pótmagánvádlóként, aztán majd meglátod.

Csamborgo # 2021.03.07. 17:28

"Az ügyészség külön kiemelte a banki átutalások kapcsán, hogy azok az osztatlan közös tulajdonba tartozó vagyon terhére történtek, amely ugyancsak kizárja a vagyon elleni bűncselekmény elkövetését."
Ezen mégis mit lehet félreérteni?
Ha az osztatlan közös vagyonból kiemelek pár milliót és azt átteszem más számlákra és így akarok belőle különvagyont csinálni (azaz kivonni a vagyonmegosztás alól) akkor az nem számít csalásnak, ugye?
Nem én csináltam belőle krimit, hanem a szegediek, akik ezek szerint szerinted egy ártatlan embert vontak vád alá? És ezt ráadásul a teljes sajtó átvette. Keress csak rá a google-n.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.03.07. 15:03
  1. Ez csak neked tűnik hasonlónak.
  2. Ne erőltesd a jogi nyelvet. Komikus lesz, mert nem ismered, és ráadásul félreérthető is.
  • Nem kell mindenből krimit csinálni.
Csamborgo # 2021.03.07. 14:49

2019 decemberében az internetes sajtóban és az írott médiában is megjelent a hír, mely szerint a Szegedi Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt vádat emelt az ellen a személy ellen, aki 2017-ben, vagyonmegosztás során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, közel 260 millió forinttal károsítva meg őt. A hír alapjául szolgáló közleményt az ügyészség honlapjáról vették (http://ugyeszseg.hu/…z-ugyeszseg/). A csalási történet számos médiában (444, index, hellovidék, Blikk, borsonline, Népszava, 24, hirstart, origo, stb.) megjelent.
Egy évvel korábban az egyik fővárosi kerületi ügyészség alaptalannak minősített egy hasonló ügyben tett feljelentést, amelyben egy hároméves, gyermektelen házasságot követő vagyonmegosztási perben a feleség a férj tudta nélkül kifizette a házasság előtti különadósságait, jelentős megtakarításokat eszközölt, sőt édesanyja számlájára (amely felett aláírási és rendelkezési joggal rendelkezett) milliós nagyságrendben utalt nevesítetten megtakarítási céllal. A vagyonmegosztási pert ráadásul a feleség indította, aki tanúként az édesanyját is felvonultatta, aki kijelentette, hogy ő semmit sem tud a felek vagyoni viszonyairól, csak azt, hogy a lánya a teljes jövedelmét a háztartásra fordította és semmilyen megtakarítása nem keletkezett, sőt ők segítették anyagilag. Az ügyészség külön kiemelte a banki átutalások kapcsán, hogy azok az osztatlan közös tulajdonba tartozó vagyon terhére történtek, amely ugyancsak kizárja a vagyon elleni bűncselekmény elkövetését. Azaz két házastárs egymás közös vagyonának rovására nem követheti el a csalás bűncselekményét.
Az esetről tájékoztatást kapott a Szegedi Ügyészség, aki a bejelentést – amelyben kérték, hogy a korábbi fővárosi határozatot vegyék figyelembe a terhelt javára - feljelentésként értékelve elrendelte a nyomozást, ám illetékesség hiányában az ügy hamar visszakerült a fővárosba, de a kerületi ügyészség nem változtatott korábbi álláspontján.
Az is kiderült, hogy a a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 3.§ (6) bekezdésével ellentétesen sem a Szegedi Ügyészség, sem a Rendőrség nem tájékoztatta a terheltet a bejelentésről. Kérdéseim:

  1. Hibázott-e a Szegedi Ügyészség és a Rendőrség, hogy nem tájékoztatta a terheltet?
  2. A fővárosi kerületi ügyészség határozatában foglaltak terjeszthetőek, mely szerint a közös vagyon kimentése nem bűncselekmény?
  3. Csalásért ezek után felelősségre vonható-e az a házastárs, aki a másik fél elől eltitkol vagyonelemeket?
drbjozsef # 2021.01.11. 06:56

2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról

376. § (1) Közvádra üldözendő bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést.

Csuklósbusz # 2021.01.10. 20:02

Adott egy ingatlan, benne lakáshasználó akivel nemcsak a saját hanem más gázfogyasztását is kifizetették, mindezt úgy hogy tévedésbe ejtve a lakót hogy azt is Ő használta el.
Lehet feljelentést tenni csalás végett 3. személy által?

Traffic # 2020.12.22. 09:52

T. JófogásBirka!

Mindegy, hogy milyen űrlapot használ, azt a tartalma alapján fogják minősíteni.
Az érték alapján valóban szabálysértés, de ha fennáll az üzletszerűség, úgy már bűncselekménynek minősül. Ezt a rendőrségi eljárás során vizsgálni fogják.

Az Ön helyében a bűnügyi szakterületen belül a bűncselekményekkel kapcsolatos beadványokat (feljelentés, indítvány, panasz, bejelentés, beadvány) választanám, IN-100016 számú űrlap.
Ha a szabálysértési eljárást választja, úgy az igazgatásrendészeti szakágon belül a szabálysértési ügyintézésben az IN-99 vagy az IN-91 űrlapot javaslom. A szabálysértési eljárások űrlapjai kissé hiányosak.

A digitális aláírással kapcsolatosan konkrét javaslatom nincs, beléptem a portálra, de nem szeretnék próba ügyet indítani. Ha belép az ügyfélkapus azonosítójával, biztosan el fog igazodni.

JófogásBirka # 2020.12.19. 17:02

Segítséget szeretnék kérni. Csalás áldozata lettem Jófogáson. E-Papíron szeretnék feljelentést tenni, de már az ügycsoportonál elakadtam.
37ezer forinttal vertek át, ez szabálysértésnek minősül.
Tud valaki segíteni, hogy ez milyen ügycsoport?

Tegnap próbáltam a INNOVA oldalt is, de ott meg nem tudom mi a digitális aláírás.

Köszönöm szépen a segítséget!

rigoz # 2020.12.12. 12:34

@drbjozsef: Így van! Amúgy a tanács valós, csak nem biztos, hogy az adott egyedi esetben feltétlen az helyes út. A "hozt anyagból ezt lehetett főzni"! :) A többi a kérdező felelőssége! :)

drbjozsef # 2020.12.12. 09:44

KBS,

Nem te szoktad írni, hogy nem gondolatolvasás a feladat. Hozott anyagból lehet főzni, ha a kérdező nem tényállást ír, hanem azt, hogy csalás áldozata lett, akkor abból. Ha mégse az volt, magára vessen.

aldozat2020,

Valós tanácsot akkor lehet kapni (talán), ha azt írod le, hogy mi történt.

rigoz # 2020.12.12. 06:46

Azt kérdezte, hogy mit tehet. Ezt mondtam. Nem azt, hogy mit csináljon. :) A lehetőségeire volt kíváncsi.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.11. 18:31

Fogalmad nincs, hogy mi a tényállás, de tegyen feljelentést...

Kapkodsz.

rigoz # 2020.12.11. 15:00

@aldozat2020: Feljelentést tehet, illetve a nyomozó hatóságtól igényelt, e célra rendszeresített igazolás birtokában a lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal Igazságügyi Osztályához - e célra rendszeresített nyomtatványon - áldozati mivolta igazolását és azonnali pénzügyi segélyt, illetve állami kárenyhítést kérhet. A kérelemről a megyei kormányhivatal 8 napon belül dönt.

Sértettnek hívják (Be. 51. § (1) bek.) a jogállást helyesen, a magatartást pedig csalás bűntettének...

aldozat2020 # 2020.12.11. 14:45

Jo napot! Csalas passziv sertettje, aldozata lett a parom, tuljdonkeppen mit jelent ez a megnevezes jogi formaban? atvertek, becsaptak, megtevesztettek, sot a vegen megfenyegettek rajta keresztul a csaladot is. Mit tehet? Emiatt a csalo miatt anyagi csodbe jutott(unk). Penzunk ugyvedre nincsen. Mit tehet? felelossegre vonhatjak emiatt, hogy paromat s rajta keresztul tobb embert is megtevesztett az a csalo.