Tisztelt fórumozók, kérlek segítsetek!!!!


nferenc0722 # 2013.04.25. 07:30

A következő ügyben szeretném a joghoz értő fórumtársak segítségét kérni:

25 évig dolgoztam közalkalmazottként, gazdasági ügyintéző munkakörben egy intézménynél. Ezen idő alatt volt egy munkaterület, amely ilyen vagy olyan formában a munkaköri leírásom alapján a feladataimhoz tartozott volna, de azon a területem soha nem végeztem feladatot, a munkáltatóim hallgatólagos tudomásulvételével.Annak a területnek a feladatait az évek során mindig más kollégám végezte.
Azonban tavaly februárban éppen ezen a területen a belső ellenőrzési vizsgálat súlyos hiányosságokat tárt fel. Megállapították, hogy mivel főként a legutóbbi (tavaly előtti) munkaköri leírásom alapján ezt a feladatot nekem kellett volna végeznem, a feltárt hiányosságok is nekem róhatók fel: jelentős kárt okozó hűtlen kezelés. Ekkor még a vizsgálat befejezése előtt a vezetőség munkaviszonyomat közös megegyezéssel megszüntette, s közölte hogy a lezárt jelentés alapján büntetőjogi eljárást indítanak ellenem.
Nos a napokban, egy év után, meg is érkezett a "behívóm" gyanúsítotti kihallgatásra. jelentős vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt 1-5 év
Mivel tavaly óta munkanélküli vagyok védőügyvédet megbízni sajnos nem áll módomban, így a kihallgatásra is egyedül kell menjek.
Mire számíthatok, mert az időtartamát kb. 1 órában határozták meg. Közlik a gyanúsítást, rabosítanak,aztán őrizetbe vesznek, majd előzetesbe egy év után?
És a papírforma ellenében próbáljam meg magam védeni, vagy inkább fogadjam el azt, ismerjem be a bűnösséget, és kérjem a tárgyalásról való lemondást.
52 éves vagyok, egy 10 eFt-os közlekedési szabálysértésen kívül még büntetve nem voltam, van egyáltalán esélyem arra, hogy a kártérítés mellett felfüggesztett szabadságvesztést kapjak, vagy ha lemondok a tárgyalásról az ügyész mindenképpen letöltendőhöz fog ragaszkodni?
Segítségeteket előre is nagyon köszönöm.

Agent Cooper # 2013.04.25. 13:14

Kedves nferenc0722!

Ha le szerették volna csukatni, az már megtörtént volna. Amennyiben az idézésekre megjelenik, akkor nem fogják előzetesbe tenni.
Ha jól értem, akkor eddig még nem gyanúsították meg. A gyanúsítotti kihallgatáson védőt fognak Önnek kirendelni, ha addig nem hatalmaz meg senkit, ugyanis ilyen súlyos bűncselekmény esetén kötelező a védelem.
Ha elkövette a bűncselekményt, akkor talán szerencsésebb, ha beismeri, ha nem, akkor meg mit akarna beismerni?
Sajnos a kérdései alapján nem tudok Önnek szép jövőt jósolni, nagyon úgy tűnik számomra, hogy képtelen lesz magát megvédeni.

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

nferenc0722 # 2013.04.25. 13:24

Kedves Agent Cooper!

Köszönöm megtisztelő válaszát. Mint azt irtam ezt a munkaterületet nekem kellett volna a munkaköri leirás szerint ellátni, de a valóságban viszont nem én csináltam a feladatokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.04.25. 15:04

Nem kéne ilyen titokzatosnak lenni, egy konkrét tényállás alapján talán még tudnánk is véleményt mondani.

nferenc0722 # 2013.04.25. 15:22

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor!

Tehát, adott egy intézmény, ahol étkeztetés folyik. Itt dolgoztam, mint gazdasági dolgozó. Az intézmény nem önállóan gazdálkodó. Nos az étkezés megrendelése, hol részben, később egészében a munkaköri leírásom szerint az én unkakörömbe tartozott. Azonban a tényleges munkát ezen a területen nem én végeztem az itt töltött 25 év alatt. A tényállás szerint a vizsgált időszakban több adag étel került megrendelésre, mint amennyit befizettek. Ebből a tulajdonosnak kára keletkezett. A belső ellenőrzés megállapította, hogy munkaköröm szerint a megrendeléseket nekem kellett volna intéznem. Így a kárt én okoztam, a mostani idézésben közöltek szerint, hűtlen kezeléssel.

Pkerdezo # 2013.04.25. 17:28

Jonapot!

Az lenne a kerdesem hogyan tudom kervenyezni hogy kotelezzek a felesegemet hogy az altalam kifizetet gyerektartast elszamolja es bizonyitsa hogy a gyerekekre kolti a penzt. Jelenleg aposomeknal laknak semmi koltsege havi 40 ezret ad az edesapjaeknak ezert cserebe mindent hasznalnak es etetik oket vagyis a ket gyereket.. Es kicsit azt erzem mivel eddig is hajlamos volt a gyerekek elol elvenni a penzt hogy ez sem rajuk menne. Lehetnilyet kervenyezni a valasnal a birosagon?

Koszonom

nferenc0722 # 2013.04.26. 13:24

Köszönöm a válaszokat!
Tegnap irtam részletesebben a tényállásról, de még nem jelent meg.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.04.26. 13:52

Ez nem lesz hűtlen kezelés sehogyse.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.04.26. 13:53

hogyan tudom kervenyezni hogy kotelezzek a felesegemet
Sehogy.

Gabicsek # 2013.04.27. 20:29

nferenc0722!
Szerintem, ha ez tényleg így van, tegyél vallomást a kihallgatásodkor és nevezd meg azt a személyt, aki intézte helyetted az ügyet. Gondolom, ezt több kollégád is alá tudja majd támasztani, hogy hiába a te munkaköri leírásodban szerepel, más végezte ezt a munkát.

Pkerdezo!
Egy gyerek nem csak eszik. Öltözik, igényei vannak, fűtött lakásban alszik, villanyt is használ, iskolába is jár, ahova könyv, füzet és sokminden kell, ruházkodik, esetleg táborba megy, moziba, állatkertbe viszik, és száz egyéb költség, stb. Gondolom, nem százezret fizetsz a gyerekeid után.
Amit megítélted, fizetned kell, ha tetszik, ha nem.

nferenc0722 # 2013.04.28. 05:47

Köszönöm a válaszokat!

Kedves Gabicsek!
Az illetőt megneveznem nem kell, mert a belső ellenőri jelentésben (ami gondolom a feljelentés alapjául szolgálhatott), pontosan megnevezik, s leírják azt is miket hibázott. De a végső következtetés, hogy mivel az én munkakörimben szerepelt, s nem csináltam, ellenem javasolnak büntetőjogi és kártérítési eljárást indítani.
Nem csak kollégáim, hanem a vezetőség, sőt az illetékesek is tudták, hogy nem én csinálom ezt a területet.

Gabicsek # 2013.04.28. 13:18

Ha tudják, és a rendőrség is tudja, akkor az lesz, amit KBS mondott. Nem lesz ebből bűncselekmény, csak azt nem értem, hogy miért vagy gyanúsított, ha nincs megalapozott gyanú arra nézve, hogy azt te követted el. De majd meglátod, mit mondanak.

monalisa1 # 2013.04.28. 14:03

Pkérdező

A gondozó szülőt a gyámhivatalnak van lehetősége elszámoltatni a t.díjról, de ezt csak akkor teszik ha gyanú merül fel h a gyermek hiányt szenved bármiben is. Tehát neked kellene bizonyítékkal előállni...

Feléd nem tartozik elszámolási kötelezettséggel mire költi a t.díjat, továbbá h a szüleivel miben állapodtak meg nem tartozik rád.

Bocs, de foglalkozz a saját dolgaiddal.

nferenc0722 # 2013.04.29. 05:14

Igen, ezt nem értem magam sem, mert az elmúlt évben sem a kollégámat, sem engem nem hallgattak ki még tanként sem. Erre most beidéznek gyanusitotti kihallgatásra...

Agent Cooper # 2013.04.29. 10:22

Kedves nferenc0722!

Nagyon úgy tűnik, hogy a cég vezetőségének csupán egy bűnbakra van szüksége... Ha Ön nem rendelt meg semmit, akkor hogyan tudott volna hűtlen kezelést elkövetni? Attól, hogy elméletben valamit Önnek kellett volna elvégeznie, abból még egyáltalán nem következik, hogy ténylegesen is Ön végezte. Még abban sem vagyok biztos, hogy egy korrekt eljárásban akár a fegyelmi felelősségét meg tudnák állapítani, hiszen ha évek óta más gyakorlat folyt, és ezt a cég vezetője, illetve az Ön közvetlen vezetője még csak nem is észrevételezte, akkor a cégnél ez volt a bevett szokás.
A gyanúsítást mindenképpen panaszolja meg, és tegyen bizonyítási indítványokat! Az Ön által indítványozott nyomozati cselekményeken mindenképpen legyen jelen a védője, ne hagyja magát csőbe húzni!

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

nferenc0722 # 2013.04.29. 12:14

Kedves Agent Cooper!
Köszönöm válaszát! Még mindig sokkos állapotban vagyok az egésztől. Még azt sem tudom, hogy ezen az első kihallgatáson mit tegyek. A kirendelt védő ezen még ott sem lesz.

Agent Cooper # 2013.04.30. 05:56

Kedves nferenc0722!

A kirendelt védőnek nem feladata védekezési stratégiát kidolgozni, és sajnos ez nem is várható el tőle.

A. C.


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

wers # 2013.04.30. 06:11

A„ kirendelt védőnek nem feladata védekezési stratégiát kidolgozni
És ott lennie sem kellene?

nferenc0722 # 2013.04.30. 06:20

Köszönöm! Mivel ilyen eljárásban még nem volt részem, erre nem is gondoltam. Ezek szerint, ha jól értem, akkor a kirendelt védő csak az eljárás jogszerűségét hivatott biztosítani.

Agent Cooper # 2013.04.30. 06:55

Kedves wers!

Illene ott lennie, és általában a nyomozóhatóságok is azt szeretik, ha a kihallgatáson jelen van a védő. De sajnos nem ez az általános gyakorlat...

Kedves nferenc0722!

Sajnos a gyakorlat ez.

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

wers # 2013.04.30. 07:18

De sajnos nem ez az általános gyakorlat...

elég szomorú... ilyenkor is megkapja az illetményét? (csúnya gonosz vagyok, de inkább vele fizettetnék)

Agent Cooper # 2013.04.30. 08:37

Illetményt nem, díjat kap :)))


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

nferenc0722 # 2013.04.30. 08:44

Tehát lényegében egyedül vagyok...
Még annyit szeretnék megkérdezni, hogy van lehetőségem arra, hogy a vallomástételnél a jegyzeteimet használjam, mert félek hogy annyira bepánikolok, hogy megszólalni sem fogok tudni.

wers # 2013.04.30. 08:47

legyen díj... jól megdolgozik érte
szóval ha egy vádlottnak nincs pénze ügyvédre, a kirendeltre ne is számítson
Tisztán mint a kórház, ott pusztulhat el az ember a folyosón, ha a boríték nem lóg ki a zsebből

Agent Cooper # 2013.04.30. 09:09

Kedves nferenc0722!

Természetesen van rá lehetősége, sőt, én sokkal inkább azt ajánlanám Önnek, hogy írja le a gondolatait egybefüggően, és vigye magával a kihallgatásra egy fénymásolt példánnyal együtt (a fénymásolt példányom átvetetheti az eredetit az ügy előadójával). Ezt az ügy előadója elolvassa, és ezután kezdődhet az Ön kihallgatása. Az adatok felvétele és a figyelmeztetéseket követően kezdje azzal a vallomását, hogy a figyelmeztetések tudomásulvételével is fenntartja a kézzel írt vallomásában foglaltakat. Ezután az ügy előadója kérdéseket intéz Önhöz, amire Ön nem köteles válaszolni, viszont célszerű. A vallomástételét követően figyelmesen olvassa el a jegyzőkönyvben a kérdéseket és a válaszokat, mivel a jegyzőkönyv a vallomást nem szó szerint tartalmazza. Amennyiben olyan részt talál, amely az Ön megítélése szerint nem úgy került jegyzőkönyvbe, ahogy Ön elmondta, vagy félreérthető, kérheti ezek javítását. Csak ezután írja alá a jegyzőkönyvet.
A kézzel írt vallomásában minden lényeges tényre térjen ki, és készüljön fel arra, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel.

Kedves wers!

Ha valaki kórházba kerül, ha nem is volt beteg, ott biztos az lesz :))

Üdv: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…