Kifogás szabálysértési határozat ellen


Bendernet # 2013.05.30. 16:47

Ha a határozatot úgy hozták meg, hogy csak a sértett tanúját hallgatták meg, és az enyémet nem, akkor lehet kifogással élni?
Ilyenkor ha kérem tárgyalás megtartását is, és elmarasztalnak, vagyis úgy döntenek, hogy a bünti jogos, akkor kell valamit pluszba fizetni a bírósági tárgyalás miatt?

A kifogást személyesen kell előadni, vagy el lehet küldeni postán is?

gajuma # 2013.05.30. 17:19

Nem zárja ki semmi, hogy kifogással élj. Indítványozhatod tanú meghallgatását, de a bíróság ehhez nincs kötve.
Szabálysértési költség (pl. tanú útiköltsége) felmerülhet, aminek viselésére a bíróság Téged kötelez, ha alaptan a kifogásod.
A kifogást postán is elküldheted a szabálysértési hatósághoz.

ObudaFan # 2013.10.08. 16:13

Postán. A döntéshez képest pár héten belül.

blade # 2018.03.06. 22:48

Üdv!
Kaptam egy szabálysértési határozatot a rendőrségtől, amelyben pénzbírsággal sújtottak.
A problémám az hogy a levélben az áll, hogy:
"A határozattal szemben nincs helye kifogás benyújtásának, azonban a határozat kézbesítésétől számított 8 napon belül az eljárás alá vont személy a szabálysértési hatóságtól meghallgatást kérhet."
Én úgy tudom szabálysértési eljárásban benyújtható kifogás a határozat ellen. Vagy rosszul tudom? Ez változott mostanság? Vagy ez a meghallgatás akar erre irányulni?

A pénzbírságot azért kaptam, mert megállni tilos tábla hatálya alatt állt az autóm, és a közterület felügyelet felhívott telefonon hogy álljak el onnan. Viszont az autón figyelmeztető jelzés (sárga villogó) bekapcsolva volt, amire van engedélyem, és úgy tudom hogy a KRESZ 50§ (2) d pontja szerint a figyelmeztető jelzést használó jármű olyan helyen is megállhat ahol egyébként tilos. Ez a tény a közterest nem érdekelte, és feljelentett. A határozatban viszont ez nem szerepel indoklásul, ezért gondolom a közteres a feljelentésbe ezt a tényt nem rögzítette. Ez miatt szeretnék a határozat ellen kifogással élni.

drbjozsef # 2018.03.07. 04:45

blade,

ez így nem igaz, amit írsz. Az 50§(2) CSAK akkor alkalmazható, mint ahogy az a KRESZ-ben olvasható is, ha a jármű az 50§(1) szerinti valamelyik tevékenységet végzi. Azt végezte?

Ha a közterületes azt látja, hogy az utóbbi feltételek nem állnak fent, és így állsz tilosban (parkolni még csak véletlenül sem szabad így), akkor teljesen jogos a büntetés.

Laikus vagyok, nem jogász, ily módon a kifogásra nem tudok sajnos válaszolni.

blade # 2018.03.07. 06:39

Nyilván ha használom akkor tevékenységet végzek, nem véletlen van a sárga villogó... Csak ő arra hivatkozott, hogy nem fért el egy nagyobb TGK és akadályoztam a forgalmat. Ez nem igaz, mert egy kamion elfért volna mellettem... A valóságban szúrta a szemét, hogy ott állok szerintem, és túlbuzgó volt. Amúgy a feljelentésben is csak a megállni tilos tábla szerepel, nem az hogy forgalom akadályozása...

A kifogás jobban érdekelne.

gerbera317 # 2018.03.07. 08:17

Azt még árud el, mi okod van annak eltitkolására a fórum előtt, hogy miféle sárga villogós tevékenységet végzel? Másként fogalmazva: biztos vagy abban, hogy a sárga villogós tevékenységed az 50. § (1) a) hatálya alá tartozik? És biztos, hogy a tilosban megállást nem a (4) bekezdés szerint visszaélve követted el?
Azért kérdezek így, mert nekem gyanús, hogy csak a jogaid érdekelnek, ugyanakkor nem tartod fontosnak a teljes (és valós) tényállás feltárását.

blade # 2018.03.07. 13:08

Nem titkolózom. Futárszolgálati kézbesítés. Az ügy szempontjából teljesen lényegtelen egyébként. Te vagy túl kíváncsi. Mint az emberek többsége... Feltettem egy elég egyszerű kérdést, és arra szeretnék választ. Csak megemlítettem hogy mi volt a szabálysértés tárgya. De ez is csak egy mellékes megemlítés volt, amit úgy látom nem kellett volna, mert ez izgatja inkább az embereket...
Nem az volt a kérdés hogy jogos e a bírság vagy nem. Ezt nem tisztje itt senkinek eldönteni. Úgyhogy kanyarodjunk vissza a kérdésre.

Tehát a kérdés még mindig az, miért írja a szabálysértési hatóság, hogy a határozat ellen kifogásnak nincs helye, mert a szabálysértési törvény szerint úgy tudom van helye.

wers # 2018.03.07. 13:19

off
nem is mindig javít
on

capisca # 2018.03.07. 13:20

Blade

102. § (1)Ha a tényállás tisztázott és az eljárás alá vont személy vagy az eljárásban részt vevő más személy meghallgatása, valamint egyéb bizonyíték megszerzése nem szükséges, a szabálysértési hatóság - a (3) bekezdésben meghatározottak szerint - büntetést szab ki, illetve önállóan vagy büntetés mellett intézkedést alkalmaz.

103. § (1) A 102. § (1) bekezdése szerinti döntéssel szemben nincs helye kifogás benyújtásának, azonban az eljárás alá vont személy vagy képviselője, annak kézbesítésétől számított nyolc napon belül kérheti, hogy a szabálysértési hatóság hallgassa meg. A szabálysértési hatóság elutasítja az elkésett vagy nem a jogosult által előterjesztett meghallgatás tartására irányuló kérelmet.

blade # 2018.03.07. 13:31

Köszönöm szépen. Ez benne van a határozatban is.
Ettől nem lettem okosabb :)
Meghallgat és? Befolyásolja ez a határozatot?
Gondolom, vagy igen, vagy nem. Tehát akkor nevezhetjük a meghallgatást is, egyfajta jogorvoslati lehetőségnek. Jól értelmezem?

capisca # 2018.03.07. 13:42

104. § (1) Ha nincs helye a 102. § (1) bekezdése szerinti határozat meghozatalának, a szabálysértési hatóság a tényállás tisztázása érdekében bizonyítást folytat le, valamint szükség esetén felhívja a feljelentőt további adatok közlésére.

(2) Ha a szabálysértési hatóság a 102. § (1) bekezdése szerinti határozat ellen előterjesztett kérelem alapján tart meghallgatást, a szabálysértési hatóság a 102. § (1) bekezdése szerinti határozatát visszavonja és a megállapított tényállás alapján meghozza a határozatát azzal, hogy a meghallgatás nélküli eljárásban hozott határozatban megállapított rendelkezéseknél hátrányosabb rendelkezést akkor hozhat, ha a meghallgatáson új bizonyíték merül fel.

gerbera317 # 2018.03.07. 14:07

Bár nem kérdezted, és nem is tiszte ennek a fórumnak, de mégiscsak prejudikálható a dolog: a futárkocsi nem tartozik a 50. § (1) a) hatálya alá, így a kivétel sem illeti meg.

A 102-104. §§-t kigyűjtötték helyettem. Elég egyértelműnek tűnik: a meghallgatás kérése tekintendő itt jogorvolsat kérésének, a mulasztás jogvesztő hatályú. Ha meghallgatást kérsz, akkor a bizonyítást követően új határozatot hoznak, az azonban nem lehet számodra hátrányosabb, mint az eredeti.

OFF Andrea, mi van a helyesírással? ON

blade # 2018.03.07. 20:40

Látom a "lovaglás" itt a divat...
50§(1) i) pénz és érték szállításba tartozik.
(Nem csak pizza futár létezik) Mivel a forgalmi engedélybe be van jegyezve a használata, ezért nem kérdés, hogy beletartozik.
A válaszod második fele, tűnik hasznosabbak. Meghallgatást kérek, és vagy elfogadják az indokaimat vagy nem. Minden esetre egy próbát akkor megér. Ennél hátrányosabb helyzetbe akkor nem kerülhetek. Köszönöm a segítséget.

drbjozsef # 2018.03.08. 06:48

Be van jegyezve a pénz és érték szállítás a forgalmidba?

Amúgy persze, kérj meghallgatást, add elő a Te verziódat, aztán elválik mi lesz. Írd meg, engem érdekel mi lesz a vége.

gerbera317 # 2018.03.08. 08:21

Nem a lovaglás divat itt, hanem az alaptalan duzzogás. Ha nem egyesével csöpögtetnéd az információt, akkor nem lett volna itt „lovaglás”. Mi vagy te, pénzszállító? Akkor a járműved, illetve a tevékenységed 50. § (1) i).
50. § (3) Az (1) bekezdés i) pontjában szereplő járműnél a (2) bekezdés d) és e) pontját megfelelően alkalmazni kell, ha ez a tevékenység végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza.
(2) Az meghatározott tevékenységet végző jármű vezetője d) olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos; e) behajthat olyan útra, vagy övezetbe ahová egyébként behajtania tilos.
Na, így már eredményes lehet a meghallgatásod, feltéve, hogy valóban értékszállító vagy, nem csak annak mondod magadat, illetve, ha nem a (4) bekezdés szerinti visszaélés valósult meg. És még az sem lényegtelen, hogy csak megálltál-e, vagy várakoztál is, arra ugyanis az engedmény nem terjed ki.