kts vs sts kísérlete


bruno123 # 2015.11.14. 15:09

Mélyen tisztelt hölgyek, urak!

Van egy jelenleg magánvádas kts ügy, amiben a tényállás szerint a sértettet lendületből ököllel arcon ütötték (járomíven), a sértettnek érdemi sérülése - többek között hárító mozdulata eredményeképp - nem keletkezett.

Álláspontom szerint egy ököllel lendületből arcra mért ütés alkalmas nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására, hiszen okozhat csonttörést, vagy különösen szerencsétlen esetben pl. egy orrtörés esetében akár agysérülést, netán halált is.

Az ügyben eljáró bíró jelenlegi álláspontja valami olyasmi, hogy mivel a két fél fizikuma hasonló, ezért fel sem merülhet az sts kísérlete. Abban maradtam a bíróval, hogy mindketten "elvégezzük a házi feladatot" és utána járunk, hogy mi az ezzel kapcsolatos gyakorlat, illetve, hogy milyen módon tudjuk érvelésünket alátámasztani. Ezzel kapcsolatos a kérdésem is:

  • hogyan tudom minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy egy lendületből arcra mért ökölcsapás alkalmas lehet nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására?

Nyilván igénybe lehet venni orvosszakértőt, de én azt remélem, hogy létezik már esetleg valamiféle hivatalos állásfoglalás ez ügyben, ami kitér az sts kísérletének más cselekményektől elhatárolására, nem úgy, mint a (már nem hatályos) LEB 15., a 3/2013. számú BJE határozat, vagy a Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levele (ezeket találtam eddig hasonló témakörben).

Kérlek, segítsetek, hol tudok ezzel kapcsolatos állásfoglalásoknak utánanézni, illetve ha tudnátok mondani konkrét hivatkozásokat, az igazán nagyszerű volna.

köszönettel:

bruno123 :p