közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése


alfateam # 2018.07.18. 13:32

amanina!
Épp itt van alattad olvasd el és készülj fel....

amanina # 2018.07.18. 12:47

Üdv mindenkinek!
A mai napon kaptam egy idézést levélben.
Összefoglalva a következő áll benne:
06.26-án valamikor este 9 és éjfél között x helyen (megnevezve a kerület és az utca) ismeretlen személy által x rendszámú gépjárművel elkövetett közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indított szabálysértés ügyben tanúkénti meghallgatása céljából beidéznek.
Ennyi szerepel a levélben, meg persze az, hogy mindenképp jelenjek meg.
Nagyon megijedtem a levéltől.

  • Az adott időben, azaz kb 9órakor este valóban jártam azon a környéken, azaz parkoltam és eljöttem onnan.
  • a rendszám, mely a levélben szerepel, az az autó, amit én vezetettem, de az autó üzembentartója édesanyám. Kettőnk tulajdonában áll az autó.
  • Nem tudok róla, hogy bármit elkövettem volna, egyszerűen csak ott parkoltam 6 után (ingyenesen), majd 9körül eljöttem. Semmi gyanús nem tűnt fel.

A kérdéseim:
1.Nem értem, hogy lehetek én a tanú, ha az ismeretlen tettes az "én" autómat vezette? Azért van így megfogalmazva, hogy ismeretlen tettes, mert lehettem akár én/édesanyám/bárki akinek odaadtuk az autót?
2.Mire kéne számítanom a beidézésen? Először részletesen ismertetik, hogy miről van szó? Kötelesek elmondani azt is, ha készült pl. felvétel rólam vagy látott valaki?
3.Utána megtagadhatom a vallomástételt, ha úgy érzem, hogy ellenem irányul az ügy? Olvastam valami ilyet, hogy nem kell vallomást tenni, ha családtag vagy önmagam vagyok a gyanúsított, ez igaz? Ennek mik a következményei? Inkább gyanúba keverem magam vele?
4.Tényleg nem tudok semmiről, amit elkövettem volna. Ha ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de a rendszámomat tudják, az azt jelenti, hogy felvett egy térfigyelő kamera?
5.Ha megpróbálnak rám bizonyítani valamit, amit nem követtem el, vagy ne adj isten mégis elkövettem valamit ,csak nem tűnt fel nekem, akkor mit tehetek?

Köszönöm szépen előre is, ha megteszi valaki, hogy válaszol!

Vadsuhanc # 2017.09.05. 11:23

OK... Tudsz Te egyszerúen is kérdezni ugye :-)

rebel # 2017.09.05. 11:17

Tanuvallomas megtagadasa utan (szabalysertesi torvenyre hivatkozva) lezárták az ügyet - köszönöm a segitseget.

rebel # 2017.09.05. 05:41

Igazad van.Kozben megtalatam a kormanyrendeletet ami felsorolja hogy milyen esetekben lehet kozig eljarast inditani ugyh annyival modositanam a lentit hogy a "jarmuvel torteno megallasra es varakozas nem tartozik kozejuk:

410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet

drbjozsef # 2017.09.05. 05:35

a járművel történő megállásra és várakozásra szerintem = tilosban parkolás (többek között)

rebel # 2017.09.04. 18:42

köszi a segitseget!

Még egy utolso :-) Igazad van nemtudom, hogy mi lesz a szóban forgó szabálysértés ezért megprobalok felkeszülni. A következő szabályszegéseket találtam, hogy ezeknél nem alkalmazhatom a tanuvallomás megtagadását itt eletbelep az objektiv felval:

a megengedett legnagyobb sebességre,
a vasúti átjárón való áthaladásra,
a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
a járművel történő megállásra és várakozásra,
az autópálya leállósávjának igénybevételére,
a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra,
a természet védelmére vonatkozó előírásokat

viszont ha bármi más ami mondjuk tilosban parkolás stb annal igen ahogy mondtad. Ez mennyire helytálló?

köszi!

Vadsuhanc # 2017.09.04. 17:28

Kedves alfateam!

Nagyon kultúrált és hozzáértő válasz volt!

Gondolom a kedves családoddal is így beszélsz.

alfateam # 2017.09.04. 17:19

Tudod: akinek két anyja volt....
Ha társaságra vágysz az valahol máshol.

Vadsuhanc # 2017.09.04. 17:16

Kedves alfateam!

Én azt kértem, hogy azt a jogszabályhelyet jelöld meg ahol a közigazgatási eljárásban a tanú a nyilatkozatot ( vallomást ) megtagadhatja !

Tisztelettel várom válaszod !

UI: Tanulni mindig szeretek.

Vadsuhanc # 2017.09.04. 17:02

És ha Te sem tudod miről van szó, hogyan adjunk tanácsot ? :-)

Máskor egyszerűbben és hátulról kérdezz :-) OK?

Gerberát meg ne fikázd mert azért harapok. ( bár személyesen nem ismerem, de néhány embernek jót tesz, ha önmagával állítják szembe. Nekem is jót tett )

Sok szerencsét, ha kérdésed van írj, de az igazat és ne mellé. ( Mert a múltkorinak a fele sem volt igaz )

alfateam # 2017.09.04. 16:57

Mivel most itt idézésről beszélünk és nem bírságról azt hiszem a hozzászólásod nem helyénvaló. A közigazgatási eljárásban nem lehet a vallomást megtagadni”.

Nyilván nem helytálló, neked van igazad, azért idézik közig. eljárás keretében megbeszéljék vele, hogy a fixtarifás bírságok közül melyiket szíveskedik választani.

rebel # 2017.09.04. 16:55

Koszi Vadsuhanc viszont ez nem a parkolas hanem valami mas - ez egy ilyen hèt :) Gozom sincs mi lehet majd gondolom tobbet megtudok ha bemegyek.

Vadsuhanc # 2017.09.04. 16:44

Kedves rebel!

Szabálysértési eljárásban sem önmagadra sem hozzátartozódra nem vagy köteles terhelő vallomást tenni.

Ha a kérdés a már említett Deák téri parkolás lesz és a gépkocsi a Te tulajdonod ( miért is idéztek volna ) és a helyszínen nem rögzítette szabálysértés elkövetőjeként az adatait senki a dolog megúszható.

Tagadd meg a vallomást ha erről parkolásról ( vagy máshol) van szó a fentiekre hivatkozva.

Ha erről van szó.... A tiltott helyen várakozás esetén nincs objektív felelősség.

Kedves alfateam

Mivel most itt idézésről beszélünk és nem bírságról azt hiszem a hozzászólásod nem helyénvaló. A közigazgatási eljárásban nem lehet a vallomást megtagadni.

Tudomásom szerint, de várom, hogy kijavíts és azonnal elnézést kérek tőled.

rebel # 2017.09.04. 16:31

Fikázásra visszatérve igen én voltam, mert az, hogy az embernek milyen autója van az nem jogosítja fel a másikat a monitor mögül, hogy itélkezzen - főleg ugy, hogy fogalma sincs, h milyen anyagi hátérrel bír. De ezt le is írtam, hogy azt benéztem.

alfateam # 2017.09.04. 16:27

Nyilván! Közigazgatási eljárásban fix tarifa van amit a tulajdonosra rónak ki.

rebel # 2017.09.04. 16:24

Szabalysertesi ugyben indult eljaras

Vadsuhanc # 2017.09.04. 16:19

Rebel.....

A kérdésedre... komolyan

Azt azért feltétlenül tudd meg a meghallgatásod előtt , hogy szabálysértési eljárás vagy közigazgatási eljárás indult-e.

A második esetben nem tagadhatod meg a nyilatkozatot.

A második esetben megtagadhatod, de mivel nem tudjuk milyen szabálysértés miatt indult az eljárás az objektív felelőség vonatkozásában nyilatkozni nem lehet.

Vadsuhanc # 2017.09.04. 15:45

gerbera317

A lexus-sal tilosban parkolt a Deák téren. Mi lett volna ha bömöse van:-)

rebel

Most ez a kérdés komoly volt mint a múltkori parkolás? Menj be meg tudod miért idéztek. Mi most honnan találjuk ki , hogy nem-e rossz volt a közterület felügyelő mérőszalagja?

Te fikáztad gerberát a másik topicban?

Ugyan......... VAgy zugügyvéd vagy ?

gerbera317 # 2017.09.04. 15:33

Meg fogják kérdezni, mit csináltál augusztus 22-én. 17 óra 43 perckor. Te pedig azt fogod erre válaszolni, hogy erre egész' konkrétan vissza tudsz emlékezni: egyik szemeddel a naptárt nézted, amásikkal pedig az órát.

rebel # 2017.09.04. 15:29

Sziasztok,
Kaptam egy ilyen tárgyú idézést ahol tanúként leszek meghallgatva ám fogalmam sincs, hogy mit lehet ez. Lehet, hogy kamerafelvétel alapján megállni tilos vagy behajtani tilos? Illetve nem csak én használom az autót hanem a családból többen is ilyenkor életbelép az objektiv felelősségvállalás ha nem tudják beazonositani az elkövetőt?

köszi,
á