Hamis tanúzás, félrevezetés


bicus # 2010.06.12. 12:11

A párom és én nem tudtunk semmit arról,hogy bármilyen végrehajtási cselekmény is folyamatban lett volna.A földhivataltól jött egy értesítés,hogy a végrehajtási jog rákerült a házunkra.Ezt mondta el a bíróságon a másik fél.Viszont ők pontosan tudták,hogy nem csak ennyi volt folyamatban. Tehát az,hogy miért nem ott szólt, az így gondolom érthető.Ha párom tudta volna,akkor szólt volna nyilván.De a bíróságot is átvágták,mert a nyilatkoztatás arról szólt,hogy van-e folyamatban végrehajtási cselekmény, arról pedig a végrehajtó és a végrehajtást kérő tudott.Ha a bíró birtokában lett volna a valóságnak, akkor az ítéletet kiegészítette volna egy külön végrehajtás megszüntetéséről szóló végzéssel, a párom szerint ez hangzott el szóban.Ezt nem tudom már másképpen leírni.Mi csak a tárgyalás után tudtuk meg a valóságot.
Először páromat nyilatkoztatták,hogy mennyit fizetett eddig a per kezdetétől,hogy áll az egyenleg.Utána a másik felet,az elfogadta az addig fizetett összeget.Az egy másik kérdés volt a másik fél felé,hogy van-e folyamatban végrehajtás és az hogy áll.Mivel mi nem tudtunk hogy mi a helyzet, ezért párom és a bíróság azt fogadta el valósnak,amit a másik fél nyilatkozott és az jegyzőkönyvezve is lett.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.12. 11:35

De ha az egyik fél volt is. A másik addig mit csinált? Miért nem ott szólt, hogy ez nem igaz? Miért utólag emelgeti a büntetőjog bunkóját?
Egyébként sem kerek ez. A bíróság nem szokta a felek állítását csak úgy elfogadni; általában kifejezetten nyilatkoztatja a másik felet, hogy vitatja-e.

Egyébkjént is jobb lenne, ha bicus a konkrét tényállást meg a konkrét ítéletet írta volna le ahelyett, amit ő érteni vélt belőle.

kovacsz # 2010.06.12. 11:28

Bicus: A nyilatkozó volt az alperes ?
Akkor olyam mintha a gyanúsítottól várnánk el, és bűntetnénk ha nem mond igazat. :-)

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.12. 11:12

No, az viszont - ha nem igaz - nem hamis tanúzás lenne, hanem hatóság félrevezetése vgy hamis vád. Egyik miatt sem lehet büntetni azt, aki az érdemi döntés előtt önként feltárja, hogy állítása valótlan volt.

apalányai # 2010.06.12. 10:37

Üdvözlettel.

Párom feljelentett magánvádas indítványon a rendőrségen hogy én bántalmazom Öt és hogy prostitúcióra kényszerítettem 2 évvel ezelőtt.
Azt is vallotta hogy engem ítéljenek is el.

Azóta szívből megbánt mindent,vissza akarta vonni,de erre azt mondták hogy már nem lehet.
Ügyészségen lehet az ügy.

Mire számíthatok én mint feljelentett személy?

Mira számíthat Ö,hogy megbánta már a feljelentést?

Megítélik hogy akkor hamisan tanúskodott?

Van kettő közös gyerekünk,egyikőnk sem szeretné ha elítélnének valamelyikőnket a gyerekek érdekében.

Kaphat Ö valami méltányosságot ha én kérem hogy ne kapjon semmit a gyerekek miatt?

Megbánás miatt és a gyerekek miatt mire számíthatunk?

Mindenkitől köszönöm a gyors válaszokat.

ObudaFan # 2010.06.12. 09:20

Aki a perben félként szerepel, hamis tanúzást nem tud elkövetni.

bicus # 2010.06.12. 09:03

Igen, rögzítve van.Van jegyzőkönyv is.Párom szerint direkt azért kérdezett rá a bíró,mert ha tudatában lettek volna, hogy pontosan milyen cselekmények vannak folyamatban, akkor hoztak volna egy végzést arról,hogy a végrehajtást megszüntetik.Azt is kérdezték páromtól,hogy a végrehajtó behajtott-e valami pénzt.(ez is szerepel a jegyzőkönyvben)
Az illető egészen pontosan úgy nyilatkozott,hogy még nincs folyamatban semmi,csak a tulajdoni lapra került bejegyzésre a végrehajtási jog.Beszélt párom a végrehajtóval,aki azt mondta hogy az illető kérte a végrehajtási cselekményeket a tárgyalás előtt,ezért ő folytatta is a végrehajtást.Akkor lett elindítva a forgalomból való kivonás (amiről nem tudtunk csak hetekkel később),majd árverezni akarták az autót.
Azért érdemes ezzel foglalkozni,mert per lesz most a végrehajtás megszüntetésére.A túlfizetést már elismerte a fél, de nem jelentették be hogy megszűnt a követelése.

kovacsz # 2010.06.12. 08:23

És ez a nyilatkozat jegyzőkövben van-e rögzítve, a jegyzőkönyvből van-e másolat, másodfokú eljáráson ez a nyilatkozat az ítélet meghozatalában milyen szerepet játszott (már ha volt egyáltalán szerepe), jelentős körülmény-e egyáltalán az ügy szempontjából, mivel az illető úgy nyilatkozott, hogy volt folyamatban végrehajtási eljárás. Tudnia kellett-e, tudott-e az illető a többi végrehajtási cselekményről.
Érdemes-e ezzel tovább foglalkozni....

bicus # 2010.06.12. 07:58

Kovacsz!
Igen, én is így olvastam.Azért tettem fel a kérdést, hogy ha az egyik felet kikérdezi a bíró a tárgyaláson, és ezt jegyzőkönyvezik is, hogy van-e folyamatban végrehajtás,akkor az az ügy elbírálására lényeges körülménynek számít. Az én olvasatomban az is hamis tanúzás, amikor az ítélet meghozatalához fontos részletet a fél tudatosan eltitkol,illetve nem az igazat mondja. Abban szeretném kérni a szakszerű jogi állásfoglalást, hogy ezt a kérdést nem tanúként teszi fel a bíróság(előzetes jogkövetkezményi figyelmeztetéssel), hanem kikérdezi a feleket a pillanatnyi helyzetről, hogy tájékozódjon mielőtt az ítéletet meghozza,akkor az hamis tanúzás-e(?).
Itt egy lényeges információ lett elhallgatva direkt, illetve ezzel félre tájékoztatva a bíróság.Én így látom.

kovacsz # 2010.06.12. 06:58

Nehezen értheteő a kérdés. „Az illetőt nem tanúként kérdezték,hanem az ítélet meghozatala előtt, azért hogy azt belevegyék-e az ítéletbe.
Érdekes bírósági eljárás amikor a bíró valakitől csak úgy mellékesen megkérdezi, hogy mi legyen az ítéletben.
Hamis tanúzást szerintem csak tanú követhet el, aki a a kihallgatás előtt a hamis tanúzás jogkövetkezményeire is figyelmeztetve van.

bicus # 2010.06.12. 06:38

Elnézést,de a Jogi Fórumon mint jogi segítség kérést tettem fel a kérdést.Ha nem kapok rá szakszerű jogi választ azzal a segítséggel,hogy melyik paragrafus vonatkozik az esetre, akkor kár volt ide jönnöm.
Többet nem kérdezek.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.12. 03:08

Hát akkor felejtsétek el. Mi az akadálya?

bicus # 2010.06.11. 20:46

Köszönöm Kovács Béla Sándor úr a választ.
A hamis tanúzás megállhat? Vagy szándékos károkozás?
Szeretnénk elfelejteni az egész történetet,és békében élni, de ha kell akkor tudjunk lépni mi is,mert ez már tűrhetetlen állapot,hogy hülyére vesznek minket.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.11. 12:05

A hatóság félrevezetése biztosan nem.

bicus # 2010.06.11. 11:58

Kérdezni szeretném, hogy elköveti-e az illető a hamis tanúzást vagy a hatóság félrevezetését, aki a másodfokú bíróság kérdésére azt válaszolja, hogy csak annyi végrehajtási cselekmény történt, hogy az adós ingatlan részére bejegyezték a végrehajtást. A valóság viszont kiderült utána nem sokkal, hogy nem csak ennyi történt.Hanem kérték az adós gépjárművének lefoglalását, értékesítését. Mint kiderült, a végrehajtó dolgozott az ügyben, a gépjárművet kivonatta a forgalomból, elindította az értékesítését, becsérték megállapítást, árverést.
A másodfokú bíróság a kérdést azért tette fel,mert ha folyamatban lett volna végrehajtási cselekmény,akkor azt végzéssel leállította volna.Így,hogy elhallgatta az illető, a bíróság azt állapította meg hogy nem szükséges végzést hoznia és szóban közölte, hogy ha lenne, akkor annak alapja most megszűnt.Az illetőt nem tanúként kérdezték,hanem az ítélet meghozatala előtt, azért hogy azt belevegyék-e az ítéletbe.
Előre is köszönöm a választ.Páromat idegileg,egészségileg nagyon megviselte az eljárás, hónapokig tartott míg le lehetett állítani a végrehajtást.

ria11 # 2010.03.24. 10:59

Köszönöm mindenkinek aki a válaszával segitett, kedvesek vagytok :)
Ria

ObudaFan # 2010.03.23. 19:30

Ha már vádemelésiszakban van, akkor már biztosan nem fogják elrendelni.

ria11 # 2010.03.23. 18:06

Azt nem tudtam hogy a beleegyezésem is kell, mondom nem értek ezekhez a témákohoz :)
és ha megtagadom a poligráf vizsgálatot abbol lehet bajom?
az igazsághoz hozzá tartozik hogy aki a feljelentést tette, saját elmondása szerint ugy össze lett verve hogy véresen a földön feküdve hagytuk ott, de se nem lett megverve se nem volt véres és végképp nem feküdt a földön, igaz a srácnak megrepedt a bordája (látlelete is van), de az azért volt mert olyan részeg volt hogy a lépcsőröl leesett a betonra és (gondolom akkor repedt meg), csak a rendőrségen szerintem kiszinezte, mert a fele nem ugy történt ahogy ő elmondta, és igy aztán nagyon kellemes érzés, hogy engem hamis tanúzással akarnak megvádolni, egy részeg saját hibájábol történő bordatörését meg sajnálni kell...és hozzáteszem aki a feljelentést tette sem a vádlottal sem pedig a tanukkal nem igazán barát...ez inkább bosszú szagú nekünk érintetteknek és ha jol tudom ez akár a rágalmazás kategóriába is beletartozik...hát remélem hogy nem lesz semmi komoly bajom ebből az egészből.

végrehajtó1 # 2010.03.22. 22:29

a poligráfos vizsgálatot ilyen piti ügyekben nem használnak.Nem kell izgulni.

A másik meg meg az hogy ehhez a te beleegyezésed együtt működésed is kell.

ria11 # 2010.03.22. 22:23

Köszönöm! sokat segitett a válaszod!
csak azért érdekel a poligráf, mert én azt mondtam h nem láttam ütést vagy legalábbis nem tudom pontosan megmondani, ennek több oka is van, a sötétség, a távolság, némi alkohollal a fejemben, jonéhány héttel az eset után nem könnyű felidézni egy pár perces veszekedős és talán ütős eseményt, és hallottam h a gép az a pulzust-légzést hirtelen változást "látja" és azon gondolkodtam ha sorra kerülne egy ilyen tuti zavart lennék, mert nem tudnék pontos választ adni-azt gondolom, és ha igy lenne akkor az már baj, mert jelezne a gép h ott nem stimmel valami, de nem mert hazudok, hanem mert nem vagyok biztos és ez zavart keltene és kelt a mai napig is bennem....

Bellerophontesz # 2010.03.22. 20:35

Szia!

Bármikor elrendelhetik (még az ügyész is, bíró is) a poligráfos vizsgálatot.
Ha tényleg hamisan tanúskodtál, akkor jobb ha egy ilyen lebukás előtt te magad teszel vallomást a hamis tanúzás tényére, és mondod el az igazat, mert míg az első esetben (lebukás)ha elrendelik és úgy buksz le, nem pedig te mondod el az igazat önként, akkor büntetéstől már nem mentesülhetsz, viszont ha még ezelőtt önként jelentkezel és mondod el az igazat, akkor a "büntetés korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is azzal szemben, aki az alapügy jogerős befejezése előtt az eljáró hatóságnak az általa szolgáltatott bizonyítási eszköz hamis voltát bejelenti."
Ráadásul büntető ügyről van szó, amelyben ha megállapítják hogy tényleg hamisan tanúskodtál, alapesetben a büntetése 5 évig terjedő szabadságvesztés, tehát elég jelentős.
Persze ha nem tanúskodtál hamisan, akkor nem kell félned a poligráftól.

ria11 # 2010.03.22. 20:25

Valaki tudna segiteni?
Jo estét mindenkinek!
Tanu vagyok egy testi sértéses ügyben...
a rendőrségen a vallomás tétel közben a rendőr többször azt mondta hogy hamisan tanuskodom, hiába mondtam el az én szemszögemből az eseményeket, hiába mondtam hogy nem láttam ütést, verekedést meg főleg, nem hitte el nekem. Az ügy azóta már az ügyészségen van, nem tudom mi az eljárás életemben nem voltam még sem rendőrégen, sem biroságon, sehol (eddig)...számithatok poligráf vizsgálatra? vagy ilyen "kisebb" ügyekben nem használják? valaki tudna nekem választ adni?
nagyon megköszönném
Ria

ObudaFan # 2010.01.22. 08:49

Hamis tanúzást az követ el, aki az ügyre vonatkozó lényeges körülmény tekintetében nem mond igazat. A kérdésből nem derül ki, hogy az eljárás szempontjából ez mennyire fontos.

söttörö # 2010.01.22. 03:44

Jó estét !

Azután érdeklődnék,hogyha a tanút beidézték kihallgatásra ( hozzáteszem ő sértett ) és a vallomásában a munkahelyére utaló kijelentés eltér,bár ez az ügy szempontjából csak a hely miatt érdekes, az is hamis tanúzásnak számít?

Válaszát előre is köszönöm.

ObudaFan # 2010.01.19. 19:14

Az eljárás elejefele kap egy idézést gyanúsítottként az ügyészségre. Ott meg meggyanúsítják.