Tartozás elévülés 5 év után létezik?


Chris2 # 2011.01.21. 20:21

Tisztelt Válaszadók!

Végrehajtási jog elévülésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Végrehajtási eljárás során készfizető kezesként a nagynéném jövedelmét 2000-től letiltották, majd 2007-ben a munkakörét megszűntették, így végkielégítést kapott, aminek szintén letiltottak egy részét. Ez volt az utolsó része a letiltásoknak. Azonban az ügyet akkor nem zárták le és pár nappal ezelőtt kapott egy levelet a pénzügyi vállalkozástól (nem a végrehajtótól), akitől az adós a kölcsönt felvette, hogy még mindig fennáll egy bizonyos összeg tartozásként, ezért keresse fel a végrehajtót és egyenlítse ki nála. Felmerül a kérdés, hogy az évek során nem történt-e elévülés? Annyit tudunk, hogy 5 év után beszélhetünk a végrehajtási jog elévüléséről, melyet bármely végrehajtási cselekmény megszakít. Végrehajtótól 2001-ben érkezett levél utoljára, ami egy számla volt tőle. Azóta a 2007-es dátum merül fel, mint kérdéses dátum. Gondolok itt arra, hogy a végkielégítésből a letiltott részt a végrehajtó, mint kedvezményezett számára ekkor utalták át. Nem tudom ez az esemény, illetve dátum számít-e, tehát az elévülési idő innentől számítandó-e (mivel a letiltások ekkor fejeződtek be), vagy pedig az utoljára, a végrehajtó által kiküldött levél a mérvadó?
Előre is köszönöm válaszukat!

nandy # 2011.01.09. 12:10

Leginkább azt a tanácsot kaphatod itt, hogy fizess...

robkoka # 2011.01.09. 11:20

Szépnapot. Érdeklödnék hogy 2007-óta van digi tv tartozásom akkor átadták egy behajtó cégnek. Megegyeztem velük a törlesztésben,de nem fizettem semmit,azóta nem kerestek levélben és telefonon sem,kb 3 éve,80 ezer forintrol van szó. mit tegyek?

erocska # 2011.01.08. 10:32

monalisa1

Kaptam levelet, de nem ajánlottan. Még nem adták át bíróságnak az ügyet. Tehát ha jol értem, csak akkor szakad meg, illetve indul újra az 5 év, ha bíróságnak adják át? Tehát így hogy a t-online csak az intrumnak adta át, nem indult újra az elévülési idő.
Tehát ha a számla lejárat dátuma 2005.12.05 volt, akkor már elévült a tartozásom?

nandy # 2011.01.07. 21:57

De a t-online-os tartozásnál is meg kellene nézni a törvényben, hogy mióta változott egy évre az elévülés...

nandy # 2011.01.07. 21:55

Két különböző téma fut egyszerre...

nandy # 2011.01.07. 21:55

Casablanca:

durmijo ezt írta:

de körbetartozás miatt nem tudta kifizetni az adókötelezettségét 2000-ben.

monalisa1 # 2011.01.07. 18:54

Hát egy sms nem azonos a tértivevényes levélbeni felszólítással - hogy mik vannak!...

Decembert megelőzően nem kaptál egyetlen levelet sem a cégtől?!

Ha átadták a tartozást a bíróságra akkor az 5 elévülés megszakadt, illetve újra indult.

erocska # 2011.01.07. 18:36

monalisa 1

Az intrumtól december közepén kaptam egy felszólítást sms-ben.

C a s a b l a n c a # 2011.01.07. 11:06

A t-online-s tartozásból hogy lesz adóeljárás???

nandy # 2011.01.06. 17:54

monalisa:

Tök mindegy, hányszor kérte (vagy nem kérte) az APEH a pénzt, az adótartozásra az Art. vonatkozik, nem a Vht.

nandy # 2011.01.06. 17:54

durmijo:

Az a kötelezettség már elévült az Art. szabályai szerint.

durmijo88 # 2011.01.04. 21:38

Mint mondtam egy ismerősömről van szó. Nem tudom, hogy kapott-e felszólítást vagy sem. Ha kapott akkor nem évült el? Összefüggésben van az elévüléssel, hogy kapott-e vagy sem. Ne haragudj, de nem értek ehhez egyáltalán, ezért fordultam hozzátok, mert ti jól tudjátok.

monalisa1 # 2011.01.04. 19:02

erocska

Az intrumtól mikor kaptál utoljára felszólítást hogy a tartozásodat rendezd?!

monalisa1 # 2011.01.04. 18:57

durmiko88

Kicsit hihetetlennek tűnik hogy az APEH 2000 óta egyszer se követelte volna az adótartozást.

erocska # 2011.01.04. 17:44

A segítségüket kérném abban, hogy megállapítság, hogy a tartozásom elévült-e már.
Öt éve szerződésem volt a tonline-nal, és van fennálló tartozásom, melyet időközben átadtak az intrumnak. Azóta az intrum követeli az összeget, az utolsó számlalejárat az ő listájuk szerint 2005.12.05, plusz az azóta felgyülemlett késedelmi kamat és kezelési díj.
Önök szerint elévült már a tartozásom, vagy még bíroságra tudja vinni az ügyet? Ha átadta a tartozást, akkor újra indul az 5 év vagy az eredeti fizetési esedékességtől számít akkor is?

durmijo88 # 2011.01.04. 13:48

Meg szeretném kérdezni, hogy egy ismerős egyéni vállalkozó volt, de körbetartozás miatt nem tudta kifizetni az adókötelezettségét 2000-ben. Azóta ez elévültnek számít? Vagyis tud a jövőben újra vállalkozó lenni?

aszinak # 2011.01.03. 22:43

Bizony igaza van.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 164. § (7) bekezdésének első mondata szerint: Nyugszik az elévülés a végrehajtási eljárás felfüggesztésének és szünetelésének, az adózó vagyonának egészére elrendelt bűnügyi zárlatnak, továbbá törvényben biztosított fizetési kedvezménynek vagy feltételhez kötött adómentességnek az időtartama alatt.

végrehajtó1 # 2011.01.03. 19:17

Ez esetben Nandynak van igaza

nandy # 2011.01.03. 17:51

De ők az illeték felfüggesztését kérték... szerintem 2010-től indul az elévülés.

végrehajtó1 # 2011.01.03. 17:33

Ha nincs végrehajtás .ha van akkor +6 hó

végrehajtó1 # 2011.01.03. 17:32

2012.01.01.

buxus # 2011.01.03. 17:28

Valamikor le fog telni esetleg, vagy nem várható? Kösz a választ.

végrehajtó1 # 2011.01.03. 17:24

Nem telt le az elévülés.

buxus # 2011.01.03. 17:22

Egy telekvásárlás történt 2006 májusában, melyre 4 éves beépítési haladékot kaptunk, ami különböző okok miatt nem valósult meg. Most jött egy értesítés Apehtől, hogy fizessük be a vételár 10 %-át + ennek az összegnek kb. felét késedelmi pótlék gyanánt. Az eredeti esedékesség napja 2006 május. Kérdésem: itt lehetséges-e valamikori elévülés szerintetek? Köszönöm.