Csatornázás, mit tehetek?


Vadsuhanc # 2016.04.16. 13:53

Tisztelt Fórumozók!

Az alábbi ügyemben kérném a hozzáértő és olyan személyek véleményét, akiknek személyes tapasztalata van az általam leírtakkal kapcsolatban.

2012. évben édesapám elhunyt. 2013. évben megörököltem az ingatlanját, amely nem volt rákötve a szennyvízcsatornára, ezért talajterhelési díjat szabott ki a helyi önkormányzat. 2012. évre édesapám után, majd 2013. és 2014. évben a talajterhelési díjat az önkormányzat által megszabottak alapján rendben befizettem. 2015. évben költöztem az ingatlanba a bevallást ez évben a 2015. tárgy évre idén március 31. napja előtt rendben leadtam, egyben jeleztem, hogy szeretnék a szennyívízhálózatra rákötni. A bekötési hozzájárulást befizettem. A helyi Vízügytől a rajzot kikértem és a csatorna bekötővezetéket kerestem, de nem találtam. Bementem a helyi Önkormányzathoz, ahol megtekinthettem a megvalósulási tervet, amely meredeken más volt, mint a vízügytől kapott rajz és kitűnt belőle, hogy az ingatlanomba nincs bevezetővezeték. A helyi Vízügy kijött kamerával és ezt igazolta is írásban, hogy az ingatlanomba nincs bekötő vezeték.

A helyi önkormányzat hivatkozik a 2013. évi LXXXIX. számú törvény 11.§. /1/ bekezdésben foglaltakra, amely kimondja, hogy.... " A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá..."

Az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § 27. szerint műszakilag rendelkezésre álló szennyvízcsatorna:
az ingatlant határoló közterületen található szennyvízelvezető törzshálózat, amelybe a házi szennyvízhálózat bekötése gravitációsan,kényszeráramoltatású szennyvízelvezetés esetén házi beemelő vagy vákuumszelep közbeiktatásával biztosítható...

Kérdésem az lenne, hogy a fenti jogszabályok valamint a 2011. évi CCIX. törvényben foglaltak szerint helyesen gondolom, e, hogy

  • Nem rendelkezem műszakilag rendelkezésre álló szennyvízcsatornával.
  • Amennyiben így van, jogos-e az Önkormányzat által kiszabott talajterhelési díj ?
  • Amennyiben nem, visszamenőleg lehet-e kérni az általam már befizetett talajterhelési díjak adószámlámon történő jóváírását.

Köszönöm a megtisztelő válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.03.17. 17:41

Nem alanyi jog a csatorna.

dinsdale # 2016.03.17. 14:55

Tisztelt Fórumozók!

Gödöllő üdülőövezetben élek, ahol az önkormányzat ez év elején meghirdette a csatornázási munkálatok megkezdését. Most "robban" a bomba, aztán az agyam, hogy a munkálatokat 2 ütemben tervezik elvégezni, és természetesen mi ingatlanunkat is a második ütembe sorolták.
Ami engem felháborít, az az, hogy az ütemek szétválasztása nem utcánként történt, sokkal inkább a kivitelezés bonyolultsági foka alapján. Ez persze nem hivatalos.
Kérdés megtehetik-e, hogy egy utcát kettévágnak, eddig van csatorna, tovább nincs? Ha nem, milyen szabályra, törvényre lehet hivatkozni? Milyen garanciákat lehet kicsikarni az önkormányzattól, hogy a "maradék" is megépüljön? Mivel az 1. ütembe bevont területekhez képest a 2. ütem területe elenyésző, így számomra erősen kétséges, hogy a 2. ütem valaha megvalósul.

Válaszokat előre köszönöm.

Zoye # 2013.08.22. 19:14

Sziasztok! Sok kivitelező volt már nálunk, de senki sem vállalta el! Kénytelenek vagyunk mellé illetve alá ásni mert a szennyvíz akna a telek végén van, a csőig ami kijön a házból az az ingatlan mögött van! A ház eleje salakblokk a többi része meg kitudja! Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy nézessék meg, de erre az volt a válasz ha csatornára nincs pénzünk akkor a szakértőt miből fizetnénk ki, mert hogy a drága hivatalnak nem áll módjában kifizetni!

wers # 2013.08.22. 10:41

Egyébként van arra is módszer, hogy nem kell kiásni a csö nyomvonalát végig, lehet a mélyben fúrni is. Ha jól emlékszem nálunk is az előszobából úgy furtak ki a fal és a terasz alatt, az sem lett feltörve.

wers # 2013.08.22. 10:35

nekem is ez jutott eszembe, hogy eddig is ki kellet jönnie valahol a szennyvíznek

Egyébként egy csomó házat ismerek, aminek nincs alapja, és évek óta be vannak kötve a csatornára. Régi tömésfalú házak mind ilyenek, és állnak. (az enyém is ilyen)

Azt viszont el tudom képzelni, hogy a ház eleve olyan állapotban van, hogy azért nem mer hozzá nyúlni senki, nehogy épp akkor omoljon le. (akkor viszont életveszélyes)

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.22. 10:26

:) Ha volt a háznak vizes helyisége, és emésztőgödre, akkor van kivezető nyílás, és a csatornát arra kötik rá, ha nem volt, akkor ásnak.

wers # 2013.08.22. 10:14

jajj már, nem ásnak a ház fala alá

A csaronát a bejárati ajtó alatt viszik ki a házból

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.22. 10:10

Ha egy háznak nincs alapja és aláásnak, akkor először megreped és végül összedől a ház.

Nincs az a kivitelező, aki ezt elvállalja és majd utána helyrehozza az épületet.

Mindenképpen kérném az önkormányzatot, hogy szakértővel állapíttassa meg, hogy a ház csatornabekötésre alkalmatlan.

wers # 2013.08.22. 10:03

ja, bocs, most nézem, nem zoeynak válaszoltál

wers # 2013.08.22. 10:02

Nekem nem áll össze a kép, Imma, te úgy érted, hogy van már csatorna, csak máshol kell rácsatlakozni? Mert akkor mi köze van az alaphoz? (egyébként sincs az alaphoz)

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.22. 09:58

Imanci, neked is ügyvédhez kellene fordulnod.

Tudni kellene, hogy a csatorna előbb készült, mint az épület, vagy az épület megépítése után csatornáztak. Most már csak egy megoldás van, hogy a csatornát újra ki kell építeni, csak nem mindegy, hogy kinek a költségére. Ezért kellene tudni, hogy ki követte el a hibát.
A baj ott van, hogy figyelni kell az elévülési határidőkre. A tervezőnek, a kivitelezőnek is van felelőssége, csak nem az idők végezetéig.

A társasház az nem sokat tud tenni. Itt nem elég egy felszínes javítás.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.22. 09:50

hellborz, megérne egy pert indítani az önkormányzat ellen. Persze konkrétan kellene ismerni, hogy mire szerződtetek. Bár, ha az ingatlan helyzeténél fogva nem ugyan olyan feltételeket szabott az önkormányzat, mint a helybelieknek, arra az esetre is lehetne pert indítani.

Én nem könyörögnék tovább méltányosság miatt. A perben kérd a számlázások felfüggesztését és a már kifizetett büntetések visszafizetését.

Az, hogy miért nem köthetsz a szomszéd csatornájába, az a Vízműveken múlik. Ha szakmai okokból nem megengedhető, akkor ezen az úton nem érdemes tovább erősködni. Azonban, ha a csatornát kizárólag úgy lehet megoldanod, hogy ahhoz szolgalmi jogot kell kérned a szomszédtól, akkor minden költséget az önkormányzattal fizettetnék meg.

wers # 2013.08.22. 09:31

keress más kivitelezőt, biztosan találsz

Zoye # 2013.08.22. 09:21

Jó magam és a családom (7 személy abból 3 kiskorú gyermek) egy, szerintünk életveszélyes házban élünk és az Önkormányzat a szomszéd folytonos feljelentései után kötelezett a csatorna rákötésére. Ezzel nem is lenne gond , mert már kész a tervrajz engedélyeztetve is lett, de sajnos nem találtunk olyan szakembert aki elvállalná mivel nincs az ingatlan alatt alap. Azt szeretném kérdezni, hogy ez elég ok-e, hogy az Önkormányzat a csatornázás alól mentességet adjon?

hellborz # 2013.04.02. 11:28

Jómagam külföldön vagyok, de édesanyám aki a haszonélvező az ingatlanban lakik. Tehát egy nyugdíjas szennyezi és terheli a talajt olyan mértékben, hogy nekem a most megkapott árajánlat szerint 880e forintot kell befektetnem, hogy békénhagyjanak.
Amit tudni szeretnék, hogy az önkormányzat kötelezhető-e a méltányosság jogának gyakorlására, mert ez a mi esetünkben igencsak aktuális lenne.
Most olvastam, hogy Székesfehérváron a csatornázásnál az önkormányzat telepíti az átemelőket, és nem a végfelhasználóval fizettetik ki.
Másik kérdésem: ha a szomszéd megengedi, miért nem köthetek bele az ő csövébe, miért kéne nekem feltúrnom az egész kertjét, hogy még egy külön csatornát lefektessek? Ugyanis ezt mondja a helyi vízművek...

hellborz # 2013.04.02. 11:28

Jómagam külföldön vagyok, de édesanyám aki a haszonélvező az ingatlanban lakik. Tehát egy nyugdíjas szennyezi és terheli a talajt olyan mértékben, hogy nekem a most megkapott árajánlat szerint 880e forintot kell befektetnem, hogy békénhagyjanak.
Amit tudni szeretnék, hogy az önkormányzat kötelezhető-e a méltányosság jogának gyakorlására, mert ez a mi esetünkben igencsak aktuális lenne.
Most olvastam, hogy Székesfehérváron a csatornázásnál az önkormányzat telepíti az átemelőket, és nem a végfelhasználóval fizettetik ki.
Másik kérdésem: ha a szomszéd megengedi, miért nem köthetek bele az ő csövébe, miért kéne nekem feltúrnom az egész kertjét, hogy még egy külön csatornát lefektessek? Ugyanis ezt mondja a helyi vízművek...

Mikulás74 # 2013.03.09. 08:04

Helyzetem hasonló, mint Hellborz esetében, kíváncsi lennék, országos szinten mennyi háztartást érint majd ez a megemelt összeg. Viktorka úgy látszik csak a devizahiteleseknek segít, másokat a nyomorba dönt rendesen...
Nekem most 230 Ezret kellene kifizetni az eddigi 25 ezer helyett, én is hasonló okból nem tudok rácsatlakozni a közös csatornára. Az egész házat alatt fel kellene túrni mindent, kb 1 millió Forint lenne az összeg. Persze, hitelt kellene felvenni...
Én mindezt az EU-t érintő s.ggnyalás miatt, mert köteleztek minket arra, hogy 90%-ában rá kell csatlakozni a lakosságnak a hálózatra. Különben elesünk valamilyen díjtól. Gondolom amit most küldözgetett szét viktor, hogy átvállalja a települések adósságát...
Amit a jöttment polgármesterek többsége lenyúlt, tudomásom van irreális összegből felújított művelődési házról, EU összegből...
Nem kicsit dühítő dolog.
Ugyanakkor meg füstmérgezést kapok lassan a szomszédtól, mert minden szarral tüzel, őt nem kötelezik környezetvédelemre, írtja a fákat az erdőben, stb...én meg fűtök gázzal.
Hol itt az igazság?
A jogban....

hellborz # 2013.03.04. 09:55

Kedves fórumozók,
Gondom a következő: mint mindenkinek, számunkra is kötelezővé tették a csatornára való rákötést. A mi helyzetünk annyiban cifra, hogy egy hegyről van szó és a csatorna a háztól felfele van, tehát nekünk átemelőt kell építetni, ami durván növeli a költségeket, vagy 50 métert ásatni keresztbe a szomszéd telkén, ami szintén költséges és senki nem örül neki.
Tehát amíg egy normál esetben a csatornára való rákötés 150-200e ft, nekünk 500-700e ft lenne, amit az önkormányzat szerint saját pénztárcából kell fizetni.
Másrészt édesapám halála után én örököltem a házat, tehát mindez az én dolgom, csakhogy én külföldön élek, tehát nincs időm és lehetőségem arra, hogy ezt elintézzem a következő 1-2 évben.
A talajterhelési adót nálunk megtolják egy 3x-os szorzóval és még azt is a 10x-es büntetéssel, tehát úgy tűnik nemsokára a gatyánk is rámegy, ha nincs csatorna.
Kérdeném: érdemes-e pert indítani az önkormányzat ellen, aki elzárkózik mindenféle engedménytől és méltányosságtól, hogy megkönnyítse helyzetemet, az anyagi hozzájárulásról nem is beszélve.

gyorgye # 2012.02.25. 19:21

Szavaidból kivéve megtaláltad hogy hol lakik a közös képviselő.Következő szenyvíz feltörésnél fogsz egy szivatyút egy drb slaggot a végét pedig bedugod a képviselő úr ablakán.Hidd el hogy utána pár napon belül meg oldja a problémát.

lmanci # 2012.02.25. 18:25

Segítséget kérnék, mert már belefáradtam a szócsatába.
Dunakeszin egy állítólag társasház egyik lakásában (házrészében) lakom. Sajnos az eladó ezelőtt 5 éve elfelejtett szólni, hogy rendszeresen eldugul a társasház területén átfutó csatornavezeték, és mivel a lakásom alacsonyabban van, mint a bekötési pont - mindenféle védelem nélkül! - , ezért ezt én garantáltan észreveszem, mert el kezd a fürdőben feljönni a szennyvíz. Ez évente 1-2szer előfordul.
A csatornások és az önkormányzat is a közös képviselőre mutogat, akivel csak egy a baj. 5 éve lakom itt, de gőzöm sincs ki az. Ezenkívül többször ha az asszonnyal összeveszik, akkor elköltözik. Ezenkívül, mivel nem az ő háza előtt ömlik a kaki, így baromira nem érdekli.
Tavaly mivel majdnem szétázott a szennyben a fürdőszobám, beszereltettem egy visszacsapót, de a problémát ez sem oldja meg. 1. ilyenkor nem lehet használni a fürdőszobát, sem vizet, és azért ez igencsak kellemetlen.
2. a szenny a lakásom elé ömlik a csatornafedélen keresztül, ami a 21. században a vicc kategória, csak a fertőzésveszély miatt nincs kedvem nevetni.
Folyamatos levelezésben voltam az önkormányzattal, ÁNTSZ-el, de azon kívül, hogy a társasházi törvényre hívatkoznak nem történt semmi.
Mit tudok tenni, panaszommal hova fordulhatok.
Azt ugye anyagilag nem tudom bevállalni, hogy kb 100m csatornát újraterveztetek és kivitelezem ajándékba a társasháznak.
Sajnos tele vagyunk munkanélkülivel és segélyből élővel. 2 ft-ot nem tudnék összeszedni, nem egy szippantás árát.
Hova lehet ilyenkor fordulni, ha sem az önkormányzat, de még csak az ÁNTSZ sem tesz semmit.
Válaszotokat várom

Sünvadász # 2011.11.29. 14:02

Előbb utóbb nem lesz olcsóbb maradni a derítőnél, mert a talajterhelési díjnak az összege majdnem megegyezik a csatornadíjjal, azzal fűszerezve, hogy évente egyszer, egy összegben kell kicsengetni azt az 50 - 100 EFt-ot. Persze lehet csökkenteni, ha bizonyítod, hogy elszállíttattad a szippantóssal, akkor azt leveszik belőle, de valahol ott vagy, ahol a mádi honpolgár.

wers # 2011.11.29. 14:00

Nálunk 2 év alatt kellett kifizetni, és rácsatlakozni akkor lehetett, ha nem volt elmaradás. De fizetni addig is kellett, ameddig nem voltunk rácsatlakozva.

Érdemes rácsatlakozni, mert szigorítani fogják a környezetvédelmi előírásokat és jelentősen növelik a talajterhelési nemtudomhogyhívjákot.
Olyanokat is hallani, hogy felülvizsgálják az ülepítőket, ahol szivárgás esetén újraépíttetik.

C a s a b l a n c a # 2011.11.29. 13:17

Bizony, kötelező!

Rácsatlakozni ugyan nem kell, de fizetni azt akkor is kell, ha nem veszed igénybe a szolgáltatást vagy ha nem is csatlakoztál rá.

Igen, adók módjára behajtható köztartozás, akár a hulladékszállítási díj. (Közös kockázatvállaláson alapuló szisztéma, olyan, mint a társadalombiztosítás: Te fizeted, pedig nem vagy beteg, de abból finanszírozzák Laci bácsi szürkehályog műtétjét, aki ugyebár beteg, de ha ki kéne fizetnie azt a kb. egy millió forintot a műtétért, akkor bajban lenne...)

Kérjél részletfizetést. Nyilván nem úgy gondolta az önkormányzat, hogy mindenki készpénz penget...

végrehajtó1 # 2011.11.27. 18:47

A vízgazdálkodási tv szerint kötelező.