Családtagok közötti ingatlan ajándékozás, adásvétel


Laikus2020 # 2020.10.23. 14:27

Bocsánat, most kiderült, hogy mégsem teljesen értem. Tehát ha ezután a csiki-csuki után (megveszem 50%-t, eladom) vennék egy lakást, akkor azután nem kellene illetéket fizetnem, mert 3 éven belül eladtam?
Köszönöm

Laikus2020 # 2020.10.23. 12:06

Nagyon szépen köszönöm, így már kezdem érteni.

drbjozsef # 2020.10.23. 12:00

Az SZJA fizetési kötelezettség akkor abból adódik, hogy szerzéstől 5 éven belül eladom, ugye?

Igen, ráadásul az ajándékozásnál az eladási ár 25%-ának 15%-a az adó, ami 3,75%, vagyis kb. mint az illeték lenne. (Tehát mindegy, mennyi értéket írnátok az ajándékozási szerződésbe, az nem számít.)

drbjozsef # 2020.10.23. 11:58

Kivéve, ha megvásárolod a férjed nevén lévő lakás 50%-át kb. azon az áron, vagy inkább egy kicsivel többért, mint amennyiért eladnátok ezt a részt.

Legalábbis papíron, ajándékozás helyett. Persze, nem javaslom a valóságtól eltérő szerződés kötését.

Férjed nem adózik az 50%-a után, nem fizet illetéket, ha megveszi az egyik lakást.

Te csak a különbözet fizetsz adót, ha olcsóbban adod el, mint szerezted, akkor semennyit. Illetéket meg ugyanúgy nem, ahogy a férjed.

Plusz egy szerződés díját kell kifizetni, de megspórolhatjátok az illetéket.

Laikus2020 # 2020.10.23. 11:56

Köszönöm! Az SZJA fizetési kötelezettség akkor abból adódik, hogy szerzéstől 5 éven belül eladom, ugye?
Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2020.10.23. 11:46

Megspórolnátok kb. 1 millió forint illetéket, és keletkezne kb. ugyanannyi szja-fizetési kötelezettséged. Plusz az ajándékozás költségei.

Laikus2020 # 2020.10.23. 11:34

Jó napot! Bocsánat, hogy megismétlem kérdésemet, csak lehet, hogy elklallódott:
Férjem nevén (5 évnél régebb óta) van egy kb. 50 M forint értékű ingatlant, aminek eladásából 2 kisebb ingatlant szeretnénk venni, kb. 25 M-25M Ft értékben egyenként. Ha jól tudom, az eladás után csak az első ingatlan vételére tudja beszámoltatni az eladott ingatlant, azaz a másodjára vett ingatlanra a 4% illetéket mindenképpen meg kell fizetnie.

Az járható lenne, hogy nekem ajándékozza az 50M forintos ingatlan 50%-t, és eladás után az egyik lakás az én nevemre, a másik pedig a férjem nevére kerülne? Ekkor nem keletkezne illetékfizetési kötelezettség? Vagy nekem igen, mivel szerzéstől 5 éven belül eladom a szerzett illetékhányadot?

Köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2020.10.23. 09:09

Hacsak nem úgy értette a kérdező azt ajándékozást, hogy "vesz neki" egy ingatlant"

drbjozsef # 2020.10.23. 06:04

aniko7777,

Akkor ha jol értem a garázs is illeték mentes?
Igen.

Mert a mi ügyvédünk azt mondta hogy illeték köteles a garázs 10%.
Rosszul tudja.

Plusz külön szerződést is kell írni .Mert 2 különböző helyrajzi szám ès nem írhatja egy szerződésre.
Ezt is rosszul tudja. Egy szerződésbe bármi kerülhet, ötven lakás is, plusz két csirke, meg a pallosjog is.
Helyesen szerepeljenek benne az adatok, a lakásé is, garázsé is.

6 ève mikor vettük egy szerződésre írták azóta változott a törvèny ?
Nem.

aniko7777 # 2020.10.22. 20:45

Akkor ha jol értem a garázs is illeték mentes?Mert a mi ügyvédünk azt mondta hogy illeték köteles a garázs 10%.Plusz külön szerződést is kell írni .Mert 2 különböző helyrajzi szám ès nem írhatja egy szerződésre .6 ève mikor vettük egy szerződésre írták azóta változott a törvèny ? Köszönöm válaszukat

Kovács_Béla_Sándor # 2020.10.22. 04:40

Házastársak között minden ügylet illetékmentes.

aniko7777 # 2020.10.21. 20:18

Tisztelt Fórumozók ! Férj ajándékozik feleségnek egy társas házi lakóingatlant amihez társasházon belüli garázs is tartozik.A garázs más hely rajzi számon van .A lakó ingatlan ajándékozása illeték mentes jól tudom .A garázs nem ? Lehet egy szerződésre írni vagy mivel külön helyrajzi számon van így külön szerződés kell az ajándékozásrol ? És a garázs illeték köteles akkor hány százaléka..?Köszönöm válaszukat

Laikus2020 # 2020.10.21. 16:46

Jó napot!
A következő kérdésem lenne. Férjem nevén (5 évnél régebb óta) van egy kb. 50 M forint értékű ingatlant, aminek eladásából 2 kisebb ingatlant szeretnénk venni, kb. 25 M-25M Ft értékben egyenként. Ha jól tudom, az eladás után csak az első ingatlan vételére tudja beszámoltatni az eladott ingatlant, azaz a másodjára vett ingatlanra a 4% illetéket mindenképpen meg kell fizetnie.

Az járható lenne, hogy nekem ajándékozza az 50M forintos ingatlan 50%-t, és eladás után az egyik lakás az én nevemre, a másik pedig a férjem nevére kerülne? Ekkor nem keletkezne illetékfizetési kötelezettség? Vagy nekem igen, mivel szerzéstől 5 éven belül eladom a szerzett illetékhányadot?

Köszönöm!

drbjozsef # 2020.09.25. 18:39

Esteban18,

De, változtatja, persze, eleve hibásan írtam, hiszen a jövedelmed 60%-ának 15%-a lesz az adó, nem a bevételednek.

Ha illetékmentesen örökölted, akkor az eladási árból levonhatod a hagyatéki végzésben szereplő érték részeddel arányos részét.

Ha fizettél illetéket az öröklés után, akkor az illetékkiszabás alapjául szolgáló értéket vonhatod le.

És csak a maradék után kell adóznod. Sokkal kevesebb lesz az.

Esteban18 # 2020.09.25. 18:01

drbjozsef,

nagyon szépen köszönöm a segítséget. Megpróbálom majd a "könnyítést" mindkettőnél.
Gondolom az sem változtat a dolgon, hogy az 1/4 részt 2017-ben örököltem. (Végrendeleti örökös voltam.)

drbjozsef # 2020.09.25. 17:35

Esteban18,

Igen, ha a szerzést követő 5 évben adsz el lakást, akkor mindenképpen kell adózni utána, az évek múlásával sávosan csökkentve (100%, 100%, 90%, 60%, 30%).

Aki eladás után olcsóbban vásárol lakóingatlant, annak nem kell vagyonszerzési illetéket fizetnie. (feltéve természetesen, hogy ezt jelzi az adóhivatalnak is, vásárláskor mondani kell az ügyvédnek, de utólag is lehet érvényesíteni)

Az adót a következő év május 20-ig, az adóbevallási határidőig kell bevallani és megfizetni, erre ritkán adnak részletfizetést, de kérni lehet. Van fél-másfél éved, hogy összeszedd.

Illeték esetén is kérni kell a részletfizetést, a 12 hónaposat általában minden gond nélkül meg szokták adni. Annál hosszabbat ritkán.

Esteban18 # 2020.09.25. 17:08

Még egy fontos kérdés kimarad:
A 319,5ezer forintra illetve a 4%-os illeték összegére lehet valahogyan részletfizetést kérni?

Esteban18 # 2020.09.25. 16:43

Kedves drbjozsef,

Köszönöm szépen a gyors választ. Tehát nekem azért kell 319,5ezer forintot fizetnem, mert öt éven belül szereztem?
Az pedig nem lesz gond édesanyám esetében, hogy nem 10,65M-ért vásárol ingatlant, hanem kevesebbért? (Mert ugye ajándékozni fog nekem.)

drbjozsef # 2020.09.25. 16:24

Esteban18,

Az egyenes ági rokonok között minden ügylet illetékmentes, ha anyukád neked ajándékozza a pénzét, nem kell fizetni semmit, sőt, bejelenteni, bevallani se kell már sehova.

Ha eladjátok az ingatlant, akkor viszont neked lesz egy adófizetési kötelezettséged : a részed utáni eladási ár 60%-ának 15%-át be kell fizetned adóba, ha idén adjátok el. (Az, hogy másik lakást veszel, nem számít, ilyen kedvezmény már nincsen). Vagyis 319,5ezer forintot.

Édesanyádnak nem kell adót fizetnie, mert 5 évnél már régebben szerezte.

Az eladáskor mindegy, hogy a pénz hova kerül, mehet a fele a te számládra, nincs jelentősége.

Ha másikat vásároltok, 3 éven belül, akár külön-külön is, akkor az eladott részetek értékét beszámíthatjátok a másik lakás vételekor az illetékbe. Vagyis az levonható a vételárból, és csak az után kell 4% illetéket fizetni.

Édesanyád a 10,65M-et, te a 3,55M-et vonhatod le, itt nem számít, hogy édesanyád a saját részéből neked ajándékozott.

Esteban18 # 2020.09.25. 14:54

Tisztelt Szakértők!
Édesanyámmal közösen családi házban lakom. Az övé 3/4 rész (évtizedek óta), az enyém 1/4 rész (2017 tavasza óta). Most szeretnénk eladni, vevő is van rá. A házért kapott pénzt szeretnénk megfelezni, mert csak így tudunk mindketten másik ingatlant (lakást) vásárolni.
Úgy szeretnénk, hogy amit ő vásárol, az csak az övé, amit én, az pedig csak az enyém legyen.
Ha ő csak az eladásból kapott összeg 50 százalékáért vásárol, akkor nem kell azután a rész után pénzt befizetni, amit nekem ad? (Pontosabban ugye az én 1/4 részem lesz megtoldva, még 1/4 árával.)
Tehát a közös tulajdonú házunkat eladjuk: 14200000 forintért.
Ugye az övé lenne 10650000 Ft enyém 3550000 Ft. Viszont úgy szeretnénk elosztani, hogy neki is 7100000 Ft legyen, és nekem is ugyan ennyi.
Az a 3550000 Ft után amit nekem ad, - hogy megtoldjam a házrészemért kapott összeget - kell valamit befizetnie valahová, vagy simán mehet az én számlámra a pénz? Lényegében ugye egyenesági rokonok vagyunk, és a teljes összeg ingatlan vásárlásra lesz fordítva.
Remélem nem írtam túl kuszán, és érthető a kérdésem. Köszönettel és tisztelettel várom a választ és a segítséget!

drbjozsef # 2020.09.25. 14:08

beamen,

Nem, nem jól számolsz.

A második verzióban nem kell illetéket fizetned, hiszen többért adtad el az előző ingatlant, mint amennyiért veszel. Ilyenkor nincs illeték.

Mivel az ügyvédet általában a vevő fizeti, így az első verzióban nincs egyéb plusz költségetek, a második esetben az ajándékozás miatt viszont lesz. Egy 25milliós ingatlannál azért az is 50-100 pénz között valahol. (szabadáras, ráadásul sok buktató nincs, szóval kereshettek nyugodtan diszkontárast.)

De így is megéri.

beamen # 2020.09.25. 11:41

Üdvözletem!

A következő kérdésben szeretnék tanácsot kérni:

2019-ben vett Édesanyám egy lakást.
Ezt a lakást 2021-ben értékesítené a tervek szerint és a pénzt nekem adná.
Vételár 18.5 mFt (740eft illeték megfizetésre került), tervezett eladási ár 25 mft.
Ez alapján (25-19,24)0,90,15=777,6 eft Szja kötelezettsége keletkezik.

A kapott pénzből 45 mFt értékben házat vásárolnánk feleségemmel 1/2 -1/2 tulajdoni arányban, ami után a 4% illetéket be kell fizetnünk. (1,8mFt)
Összesen tehát 2,578 mFt-ot.

Kérdésem, hogy ha Édesanyám nekem ajándékozná az ingatlant és én adnám el, abban az esetben összeségében kevesebb adót és illetéket kell fizetnünk?

A keletkező SZJA kötelezettségem 250,250,15= 0,9375 mFt lenne.

Ilyenkor ettől függetlenül szabnak ki illetéket a megvásárolt ház rám eső 22.5Ft-os részére vagy mivel lakásvásárlásra fordítom a bejövő összeget, ezért annak alapja csak a 25 mFt és a 22,5 mFt különbsége, vagyis 2,5 mft lesz (100eFt illeték)?

Összesen tehát 1,9375 mFt.

Ha jól számolom így 5-600 ezer forinttal kevesebbe kerülne a dolog.helyes így a gondolatmenetem?

lajcsó # 2020.09.08. 06:40

"Megspórolható-e ez az adó, ha én veszem meg a kiszemelt lakást, majd azt ajándékozom neki."

  1. Te vásárolsz, majd ajándékozod a fiadnak: 4% illeték+ dupla ügyvédi költség+ dupla földhivatali dij.
  2. Fiad vásárol: 4% illeték (talán kedvezmény is)+ügyvédi költség+földhivatali dij.
Kovács_Béla_Sándor # 2020.09.08. 05:48

Ha 5 éven belül eladja, akkor lehet, hogy adót kell fizetnie.
Ami valószínűleg kevesebb, ha veszi az ingatlant, mintha ajéndékba kapja.

drbjozsef # 2020.09.08. 05:08

Mjudit123,

Gondolom Neki is is kell adót fizetni (29 éves, első lakás)
Nem. Adót az fizet, aki jövedelmet szerez. Illetéket kell neki is fizetnie. Nem ugyanaz.

Megspórolható-e ez az adó, ha én veszem meg a kiszemelt lakást, majd azt ajándékozom neki.
Nem, az illeték nem spórolható meg. Te fogod kifizetni ugyanazt, amit ő fizetne, aztán illetékmentesen neki ajándékozhatod.

Milyen további következményekkel kell számolnunk?
Ha 5 éven belül eladja, akkor lehet, hogy adót kell fizetnie.

Jó ötlet-e, hogy a két gyerek két különböző módon kapja meg a pénzt?
Módon? Jogilag nyilván tökmindegy, erkölcsileg meg ti tudjátok. Ha az összeg hasonló, akkor tökmindegy hogyan kapja.

inkább csak a véletlenszerű, előre nem várt élethelyzetekre szeretnénk felkészülni.
Célszerű minden ajándékozást lepapírozni, szerződést kötni. Kinek, mikor, mennyit. És akkor utólag nincs vita.