Lakhatási engedély megkérése


nanemaaa # 2016.03.08. 09:32

Gabcsii

  1. Nem. De az eredeti tervezőnek szerzői jogai élnek, így az új tervezőnek be kell szereznie az eredeti hozzájárulását, ha nem akarja elveszíteni a megélhetését biztosító saját tervezői jogosultságát.
  2. Újnak.
  3. Nincs.
  4. Az engedély alapján megkezdett építés nem mehet át egyszerűsített bejelentési eljárásba, így az annak használatbavételével összefüggő eljárási költségekkel sem kell számolni. Az új építési engedély alapján elkészülő épületre használatbavételi engedélyt kell majd kérni, melynek kapcsán az akkor hatályos illetéktörvény szerinti illetéket kell majd megfizetni.

Nem kérdezted, de pár dolgot azért még elmondanék:
a. Építésügyhöz értő szakemberrel meg kellene vizsgáltatni az elkészült épületet, hogy az egyébként az építési engedélynek megfelelően készült-e el. Nem jó dolog belelépni utólag egy szabálytalan építési ügybe.
b. Az elkészült részre vonatkozó építési naplót nem árt megszerezni, vagy ha az a kivitelezőnél maradt, az építési napló összesítő lapjára még szükség lehet.
c. Az építési hatósággal nem ártana egyeztetni, megtudni, nincs-e olyan feltétel, vagy kötelezettség, ami az építéshez társul és az eladó elfelejtett erről téged tájékoztatni.
d. Egy ingatlan vásárlás mindig többe kerül valamivel, mint ha egy cipőt vennél, ezért nem árt legalább annyira körültekintőnek lenni.

Gabcsii # 2016.03.08. 06:53

Tisztelt hozzáértők!

Egy félkész házat szeretnék megvásárolni és természetesen befejezni, majd lakni.

Az ingatlant 2008 októberében engedélyezett tervek alapján kezdték megépíteni, de elakadt az akkori tulajdonos a munkával.
2013 októberében jogutódlással megújította a lejárt engedélyt a mostani tulajdonos és tető alá tette (szerkezetkész) az épületet, majd ő is elakadt. Ma állnak a falak, kész a tető, megvannak, de nincsen beépítve az összes nyílászáró és le is van vakolva belülről.

Kérdésem a következő:
1.) Mivel a meghosszabbított ép.eng. is lejárt, (valamint mi a tetőteret is be szeretnénk építeni) kötelező-e megkeresnem a régi tervezőt, vagy a meglévő állapot alapján az új engedélyhez csinálhatok egy másik tervezővel egy új kérelmet (bejelentést).
2.) Ez új építési engedélynek minősül vagy csak a régi módosításának?
3.) Van valamilyen félnivalóm amiatt, hogy az előző két engedéllyel nem készült el az ingatlan?
4.)Amennyiben az idén elkészül a ház és megkérjük a lakhatási engedélyt az díjmentes lesz, vagy ránk már vonatkozik majd az hogy a negyedik évtől 200 ezer, majd évente 200 ezer ft-al nő a fizetendő összeg.

Az ingatlan per és tehermentes 1/1-es tulajdon, bár a telek egy megállapodással (hivatalosan) megosztott közös tulajdon. 3db különálló ingatlan van ugyan azon a telken ami már készen van. A megállapodást a bank elfogadta.

Köszönettel venném a válaszokat.

nanemaaa # 2015.08.31. 10:57

Én még nem hallottam róla, hogy ezért valakit felakasztottak volna. Igaz, nem is kérdezgettem erről az ország minden településén. Két hatóság van, aki ezt ellenőrizhetné, az építésfelügyelet és a munkavédelmi hatóság.

ilditoth # 2015.08.19. 11:57

Tisztelt Szakértő!

Házat építtetünk a fővárosban, olyan utcában, ahol nincs bevezetve áram. Ennek fejlesztését 2014.decemberében megkértük az áramszolgáltatótól. De rajtuk kívül álló okokra hivatkozva, többször módosítva a határidőt, most 11.30-ra ígérik. Kérdésem a használatba vételi engedély előtti költözés rizikójával lenne kapcsolatos. Ugyanis a ház felépül, más forrásból az áram az életvitelhez megoldott. Tapasztalatuk alapján mennyire jellemző, hogy bármilyen kárunk keletkezhet egy engedély előtti átköltözésből?
Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: Tóth Ildikó

nanemaaa # 2015.07.20. 10:26

nyekattila
A kérdésre egyértelmű válasz nem adható, ahhoz az ismert adatok kevesek.

  1. Vagy használatbavételi engedélyt, vagy használatbavétel tudomásulvételére vonatkozó kérelmet kell benyújtani.
  2. A kérelmet az építtetőknek egyetemlegesen kell benyújtaniuk, még akkor is, ha közben bontották a babaruhát.
  3. Jogutódlásra lehetőség szerintem nincs, mivel az engedély érvénye már rég lejárt.
  4. A kérelmet a területileg illetékes építésügyi hatósághoz kell benyújtani a központi elektronikus rendszer felületén, vagy az onnan kinyomtatott kérelem nyomtatvány felhasználásával magánál a hatóságnál, vagy bármely építésügyi információs ponton.
MDoraYankari # 2015.07.18. 20:10

Kedves Nyekattila!
A használatbavételi engedély=lakhatási engedéllyel.
Önnek kell elindítani a kérelmet a helyileg illetékes építésügyi hatóságnál.

nyekattila # 2015.07.13. 09:25

Tisztelt Fórumozók.
Egy kis segítségre lenne szükségem.
2003-ban hivatalos építési engedély birtokában(2003.07.31.keltezésű)bővítettük a családi házunkat.A napokban szeretnék felvenni egy kisebb összegű jelzálog kölcsönt a házra.A bank által megbízott értékbecslőnek a hivatalos építési engedélyt be tudtam mutatni,de a lakhatási engedélyt azt nem, mert azt nem kértük meg a házra a mai napig sem(az építési engedélyben "használatbavételi engedélyt")írnak.Jelenleg is életvitel szerűen lakom a házat most már csak egyedül.Van-e mód rá ennyi év elteltével ezt az engedélyt megkérni illetve lesz-e valamilyen jogi következménye a részemről ennek?Kinél kellene elindítani ezt a folyamatot?Illetve akkor most melyik engedély kell?
Köszönöm.

nanemaaa # 2015.02.10. 07:59

Nem az a lényeg, hogy "más településeken" mi a szokás, hanem az, hogy az ország egészére érvényes egységes szabályozás van.
A szakterületenkénti önálló felelős műszaki vezető követelménye nem új keletű, gyakorlatilag 1998. óta így van, legfeljebb sok helyen nem így alkalmazták.
Mivel jogszabály szerint a felelős műszaki vezetőt nem az építtetőnek, hanem a kivitelezőnek kell alkalmaznia, így ennek megléte lényegében nem a te bajod, hanem a kiviteleződé, aki a villanyszerelést, gázszerelést végezte. Az sem lehetetlen, hogy nekik maguknak van ilyen jogosultságuk.
Ha már jogszabály változás, akkor én inkább azon csodálkozom, hogy a hatósági ügyintéző miért foglalkozik még mindig a műszaki vezetői nyilatkozattal, miközben 2013. január 1. óta ezt nem kell csatolni, mindössze az építési napló összesítő lapját. Azt csak mellékesen jegyezném meg, hogy ugyanezen időpont óta egy egyszerű családi házra nem is kell használatbavételi engedély, mindössze a használatbavétel tudomásulvétele iránt kell kérelmet benyújtani. A 312/2012-es kormányrendelet pedig a tudomásulvétel iránti kérelemhez összesítő lap becsatolását sem írja elő (a jogalkotók véletlenül kifelejtették a jogszabályból).

musso # 2015.02.09. 18:01

Tanácstalan vagyok. Családi házunk építését 6 éve kezdtük meg, az építési engedélyünk egy éve lejárt, kérelmet nyújtottunk be, így egy évre még meghosszabbították. A ház még öt éve szerkezetkész állapotra elkészült, aztán szünet következett ( nem tudtuk eladni a meglévő családi házunkat, csak most 2014 év végén.) Még visszalévő munkálatok: víz-gázszerelés, burkolás , festés. Terv szerint egy-két hónapot fogunk csúszni a hosszabbítás lejártához képest. Jeleztem a műszaki osztály felé és meglepetés ért: a használatbavétel tudomásul vételéhez nem elég a megbízott felelős műszaki kivitelezőnk nyilatkozata (aki mellesleg az összes kőműves munkát végezte a csapatával), mert állítólag időközben megváltozott a jgsz és három felelős műszaki ellenőr nyilatkozata is kell, hogy a gépészetet, villanyt (?) és az építészetet jóváhagyja. Természetesen ezt mi nem tudtuk, ezért bizony gondot jelent, hogy az 5 évvel ezelőtti munkákat kivel hagyassuk jóvá?! Biztos, hogy így van ez? Tavaly, amikor a hosszabbítást kértük, akkor sem mondták, hogy ilyen ellenőri nyilatkozatok kellenek. A ház szakszerűen épült, szakemberek építették, megfelel az építészeti előírásoknak, de vajon utólagosan kivel fogadtatjuk el????
A műszaki osztályon az előadó határozatlan volt, nem érzem, hogy biztosan tudná, hogy mi az , ami visszamenőlegesen érvényes. Mi az engedély szerint jártunk el, rémálmomban sem gondoltam volna, hogy az új jogszabályt visszamenőleges hatállyal alkalmazzák.

Más is járt így? mi a gyakorlat másik településeken?

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.12.23. 07:38

Szerettünk volna karácsonyra beköltözni,nagy veszekedések árán kész is lett.

Egy jól megírt szerződéssel ilyen nem fordul elő. Azt gondolom, hogy az emberek azért spórolják meg a jogi segítséget, mert egyszerűen szeretnek veszekedni.

nanemaaa # 2014.12.22. 11:36

Kérelmet az év bármely napján, bármely időpontban be lehet nyújtani. Ehhez mindössze internet képes számítógéppel és ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezni. Szép családi esemény lehet pl a gyertyák meggyújtásával egyidejűleg a kérelmet is benyújtani az ÉTDR rendszeren keresztül.
Nem hinném, hogy van az országnak olyan építési hatósága amely büntet az engedély nélküli beköltözés miatt. És nem csak azért, mert ez építésfelügyeleti hatósági jogkör.

Nikolcsi # 2014.12.20. 12:46

Tisztelt Szakértők!

Egy építési vállalkozóval építettünk egy családi házat.Szerettünk volna karácsonyra beköltözni,nagy veszekedések árán kész is lett.
Tudom,hogy kell lakhatási engedély is.De mivel most az ünnepek között senki nem dolgozik,csak januárban tudjuk elindítani a kérelmezést,s eltart pár hétig.

Most albérletben lakunk,ahonnan a hónap végén ki kellene költöznünk.
A kérdésem:milyen büntetésre számíthatunk,ha engedély nélkül beköltözünk?
Amúgy minden hivatalos papír,az összes engedély rendben van,ami az építéssel kapcsolatos.

Előre is köszönöm! Nikolcsi

nanemaaa # 2014.12.17. 08:35

Igen. Az az ő dolga!

Laszlo82 # 2014.10.21. 08:59

Tisztelt Szakértők!

Nemrég regisztráltam, utolsó hozzászólásom valószínűleg ezért nem jelent meg. Ha lehet, kérem az email címemre küldjenek egy választ a két kérdésem közül a fontosabbra: A felelős műszaki vezető elő tudja-e állítani a hiteles napló összesítőt (a két kivitelező kft időközben megszűnt, nyilatkozni nem fognak). A korábban kapott választ úgy értelmeztem, hogy igen - ezt írtam is - de erre már nem érkezett megerősítés. Ha a válasz nemleges, nincs értelme folytatnom a ház építését. Az email címem a fórum beállításai szerint látható.

Köszönettel, László

nanemaaa # 2014.10.16. 07:28

Már az alap kérdést sem értem. Kinek a kötelessége volt a napló vezetése? Nem a műszaki vezetőé? Az tölti ki a napló összesítőt, aki a naplót vezette, hiszen ez a napló része.
Az építési napló kötelező tartalmát, elemeit, mellékleteit ha nem haragszol nem írnám le. Megtalálod többek között az általad is beidézett 191/2009-es kormányrendeletben.
Nyilvánvalóan kivitelezési szerződést csak olyan esetben kell kötnöd, ha valamit építtetni akarsz és magad nem vagy jogosult építőipari kivitelezésre. Ha te pl egy építőipari vállalkozás vagy és építeni akarsz a telephelyedre egy garázst, arra nyilván nem kell magaddal szerződést kötnöd. Csak akkor, ha Józsi bácsival akarod megépíttetni, mert ő abban az esetben már vállalkozó lesz a munkára. ;)

Laszlo82 # 2014.10.15. 11:17

Tisztelt Szakértők!

Segítségüket szeretném kérni a következő kérdésben.
2010 végén kezdtem el családi házat építeni, az építési engedély kiadása után. A felelős műszaki vezetővel szerződést kötöttem, két kivitelező (kft.) volt eddig, velük is készült szerződés, nekik volt építési tevékenységhez jogosultságuk. Emellett részben "önerősen", ismerősökkel is folyt az építkezés, szakemberekkel is (kőműves, ács). A felelős műszaki vezető folyamatosan felügyelte a munkát. A két cég mindegyike azóta megszűnt, az egyik vezetője már az országon is kívül van. Az építési napló vezetve van. Nem tökéletes, mert félévekig nem történt semmi, nem vezettük közben az aktuális hőmérsékleteket és nem őriztük az építkezés helyszínén a szabad ég alatt, stb.
Az első kérdésem - és elnézést a kitérőkért - az, hogy mivel a lakhatási engedélyhez kiadásához (a tudomásulvételi eljáráshoz) szükséges összesítő lapon a megszűnt cégek nyilatkozatai nem lehetnek rajta, a felelős műszaki vezető nyilatkozata ezeket ilyenkor pótolhatja-e. Az általánosabb kérdésem pedig az, hogy kötelező (volt)-e ill. a további munkákhoz kötelező lesz-e minden esetben szerződést kötnöm. Azért is merült fel a kérdés, mert pl. a 191/2009 kormány rendeletben (az ép.ipari kivitelezésről) az írják, hogy "kivitelezési szerződést üzletszerű gazdasági tevékenységként folytatott építőipari kivitelezési tevékenység esetén írásba kell foglalni" - tehát, ha jól értem, nem minden esetben.
Köszönöm a választ, előre is!

nanemaaa # 2014.09.11. 09:21

Akos74
Használatbavételi engedélyt nem tudsz kérni, mert nincs építési engedélyed.
Fennmaradási engedélyt kérhetsz, amit viszont csak abban az esetben kaphatsz meg, ha az épület a helyi építési szabályzatnak és az országos érvényű építésügyi jogszabályoknak megfelel.
Kérdés ugyanakkor, hogy pontosan mi is volt a probléma a bejelentkezéssel? Mert szerintem elsősorban az a gond, hogy az ingatlan nem szerepel az országos lakcímnyilvántartásban. Ezen önmagában egy fennmaradási engedély nem fog segíteni, hanem a jegyzőnél kezdeményezni kell a lakcím megállapítást. Ez alapján kerülhet be a nyilvántartásba az ingatlan, és akkor tudnak téged bejegyezni.
Remélem érthető voltam.

Akos74 # 2014.09.10. 11:15

Tisztelt Mindenki!

Van egy telkem, a telken egy fél ideiglenes faház amely több mint negyven éve ott van és amelybe sem víz, sem gáz, sem csatorna nincs bekötve, villany van. A víz a telekhatáron belül, villany van, a többi a telekhatáron. Az önkormányzat adatbázisában ez a ház nem szerepel.

Az önkormányzat jelentős mértékű telekadót vetett ki, melyet a bejelentkezett helyi lakosoknak nem kell megfizetni. A telket nem szeretném értékesíteni, mert azt a jelenlegi pillanatban csak nagy diszkonttal tudnám megtenni.

A telekre való bejelentkezésemet elutasította az önkormányzat mivel a ház nem szerepel nála az adatbázisban.

Hogyan tudnék lakhatási engedélyt szerezni erre a házra, vagy esetleg hallottam azt, hogy lakókocsiba is be lehet jelentkezni. Mi ennek a feltétele?

fokker70 # 2014.02.25. 10:37

FOKKER 70 hozzászólásokat nagyon köszönöm.

Igen, valóban nem tudja a bank, hogy mit akar. Ugyan annál a banknál megkérdeztem más dolgozót és fogalma sincs, hogy miért is kellene egy kölcsönhöz lakáshasználati okirat amikkor adás_vételivel rendelkezünk.

A kölcsönt muszáj felvenni mert vagyonper volt és ki kell fizetni a másik felet. És hát nem mindegy,hogy 20-25 év a futamidő 12% kamattal, vagy 10-15 év 8,6% kamattal.

Holnap földhivatal és be kell nézni a tulajdoni lapra és a telekkönyvre is hátha ott többet tudnak mondani.

Zöldövezeti11 # 2014.02.25. 09:39

fokker70 fokker70 !

Érdekes gondolatok.

De kikér manapság kölcsönt ?? !!

Egy 28 éve épült ingatlanhoz egyedül csak a tulajdoni lapot kérhetik, a többi okirat már nem releváns.
Az ilyen bankkal nem kell tárgyalni !.
Vagy félre értettél valamit vagy a bank nem tudja mit csinál. természetesen a tulajdoni lap az kell meg fog kelleni ingatlan értékbecslés is.
Bürokraták meg mind hülyék úgy általában, jól mutatja az én gyógyszertárosi kisasszonyokkal való vitám.

nanemaaa # 2014.02.21. 13:17

fokker70
Nem hiszem, hogy egy kb 30 éve épült lakóépületről neked kellene használatbavételi engedélyt produkálnod. Vagy félreértettél valamit, vagy a bank lihegi túl a kérdést.
Jó lenne tudni, hogy milyen jogügylethez és mire is van szükséged. Ha egyáltalán kell is valami az építési hatóságtól (közel sem biztos), akkor valószínű, hogy elég egy hatósági bizonyítvány is. Mondjuk azzal sem vagy sokkal előrébb, mert az 20.000 Ft-ba kerül. De mit adnak ma ingyen? ;)
(Az ingatlan-nyilvántartásban fel van tüntetve az épület? Ha igen, akkor ott is meg kell lennie egyébként a határozatnak.)

fokker70 # 2014.02.21. 12:45

Tisztelt Szakértők,

Van egy családi ház ami 1986. épült. Tulajdonosa már nem él, hozzátartozókról nem tudok.

Én 1992 ben megvettem a házat, azóta is lakom. Most egy banki kölcsönhöz kérik a használatbavételi engedélyt de én azt akkor nem is láttam, most sem találom.

Voltam a helyi Önkormányzatnál és azt a kimerítő választ kaptam, hogy nem tudják hol vannak az iratok mert akkor még nem volt önkormányzat. Építésügyi hatóság sem találja.

Ujjat pedig 40 ezerért szeretnék kiállítani.

Mi a jogos és mi a teendőm?

Minden iratom megvan

adás - vételi, szakértői értékelés, földhivatali bejegyzés sőt 92-ben a házat kölcsönből vettem és akkor a bank nem kért semmi.

Miért én nekem kell fizetnem amikor én megvettem és nem én építettem a lakást? Nem lehet kiállítani egy ilyen iratot visszamenőleg? Azért sem én vagyok a hibás hogy az irattár hiányos a hivatalokba.

Várom válaszukat,

Köszönettel,

nanemaaa # 2014.02.13. 17:06

Zsolti75
Ez pontosan így van. Erről regéltem én is. ;)

nanemaaa # 2014.02.13. 17:04

Hjanos
Változik a világ! Vége a sufni tuningnak!
Hiába a műszaki vezető, ha nem volt szabályos építkezés. Az építési munkáról építési naplót kellett volna vezetnie a műszaki vezetőnek. A naplóba be kell jegyezni a kivitelezőt. A használatbavételi engedélyhez az építési napló összesítő lapját kell csatolni. Ha ezt nem tudod produkálni, akkor nem lesz engedélyed. És ez még a jobbik eset. ha közben ellenőrzést tart az építésfelügyelet, akkor ott fű nem fog nőni utána.

Zsolti_75 # 2014.02.11. 19:51

Tisztelt wers, nanemaaa!
Szerencsére a társasház be van fejezve. Kívülről nem is látszik, hogy 10 lakásban csak a csupasz, vakolt falak vannak. Lift nincs beszerelve (Földszint + 3 emelet van, egy 3. emeleti lakás 2 szintes.) A mi lakásunkra megadták a lakhatásit és megadták a lépcsőházra is. De mivel magára a társasházra nincs használatbavételi engedély (gondolom a vakolt falú lakások miatt) ezért nem nyílnak meg az albetétek (bár társasházi alapítóokirat sincs emiatt). Ha megnyílnának az albetétek akkor tudnának minket bejegyezni.