Ügyintéző viselkedésére vonatkozó előírások


Balazs83 # 2014.05.02. 08:46

Tisztelt Fórumozók!

Abban szeretnék segítséget kérni, hogy tud e valaki azzal kapcsolatban valamilyen információt adni nekem, hogy van e valamilyen előírás, jogszabály vagy etikai kódex, amely szabályozza a közalkalmazottak/köztisztviselők viselkedését a munkavégzésük során. A történetem lényege az lenne, hogy egy gyámhivatali ügyintéző olyan hangnemben és stílusban beszélt velem, hogy az számomra minősíthetetlen. Az irodába belépve már cinikus hangvételben és lekezelően fogadott, majd ezt követően pszichiátriai esetnek nevezett, akinek orvosi segítségre van szüksége. Hosszasan elemezte és megítélte a személyiségemet is, természetesen negatív színben. Miközben az ügyemet "intézte", az alatt a napi postáját olvasgatta, rám sem figyelt. Amikor ezt szóvá tettem neki, akkor azt mondta, hogy elnézést kér, hogy nem tudja az összes figyelmét rám fordítani. Ezen túlmenően folyamatosan a mondandómba vágott, belém fojtva a szót. Az egésznek az összességéből kiderült, hogy igen mély előítélete van velem szemben az anyával ellentétben. Mivel álláspontom szerint ilyen beállítottság mellett nem tudja elfogulatlanul és pártatlanul intézni az ügyemet, ezért szeretnék erre hivatkozva új ügyintézőt kérni az esetemhez. Ehhez azonban először jó lenne tudnom, hogy konkrétan milyen magatartási normáknak kellene megfelelnie egyáltalán a mostaninak, mert gondolom, hogy ilyen stílus nem megengedett a számára sem a hivatali munkája során. Az egész beszélgetésünkről meg van a hangfelvétel, mert az előzetes jelek alapján várható volt, hogy így fog viselkedni velem szemben. Minden érdemi segítő hozzászólást köszönnék szépen előre is.

groszfater@gmail.com # 2014.05.02. 09:05

Mi a fenének mész oda ha úgy-is tudod hogy viselkedik veled.
Írd le a nyűgjeidet add fel tértivevényesen azt el kell olvasni és nem tud közbeszólni, erre válaszolnia kell.És ez már történés és nem hangulat...

groszfater@gmail.com # 2014.05.02. 09:13

Közben olvasgasd ezeket a törvényeket, nem árt ha tudod mi a feladata egy gyámügyesnek...
http://www.tegyesz.hu/index.php?…

Balazs83 # 2014.05.02. 09:41

Kedves groszfater@gmail.com!

Köszönöm az észrevételed. Azért megyek oda, mert ügyfélfogadási idő van és az ügyeim olyan összetettek, hogy levelezés útján rengeteg munkám lenne vele. Sajnos más ügyek miatt éppen eleget levelezek olyan szervekkel, amelyek nem a lakóhelyem közelében vannak és személyesen nem tudok megjelenni előttük. Helyben az ügyintézés egyszerűbb lenne személyesen. Az általad linkelteket is köszönöm. Úgy gondolom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mi lenne a feladata az ügyintézőnek. A kérdésem nem a feladatára irányult volna, hanem arra, hogy a feladatai elvégzése közben milyen magatartási normáknak kellene megfelelnie.

groszfater@gmail.com # 2014.05.02. 09:56

kérdésem nem a feladatára irányult volna, hanem arra, hogy a feladatai elvégzése közben milyen magatartási normáknak kellene megfelelnie

Értem, illemtan-órát akarsz tartani az előadónak...

Balazs83 # 2014.05.02. 10:07

Nem. Panasszal szeretnék élni ellene a történtek miatt. Ezt viszont megalapozottan, hivatkozásokkal alátámasztva.

Panna50 # 2014.05.02. 11:03

Kedves Balazs83!

Szerintem egyáltalán nem helyénvaló egy hivatali ügyintézőtől (és egyébként mástól sem) az ilyen magatartás. Biztosan van valami oka, mert ok nélkül nem viselkedik így egy ember.

Én is azt mondom, hogy mindenképpen írásban kell(ene) az ügyedet intézni, két ok miatt is.

Az egyik, hogy így megkíméled magadat az ilyen nem kívánatos ügyintézésről.

A másik, hogy írásos nyoma lesz minden mondandódnak, amire válaszolnia kell a hivatalnak (az ügyintézőnek) s amennyiben felsőbb fokra kerül, ott is látható lesz minden írásban.

Miért ragaszkodsz a személyes ügyintézéshez? Számomra teljességgel érthetetlen...
Ráadásul ha most a a nem megfelelő hivatali viselkedésből keletkeztető magatartási normák miatt indítasz panaszt, az (gondolom) messze nincs átfedésban az alapügyeddel, ezáltal feleslegesen más irányba terelődik az egész eljárás.

groszfater@gmail.com # 2014.05.02. 11:05

Igazad van !
Csinálsz egy barna-táskát a gyámügyes szeme alá, mindjárt tisztábban látja az ügyedet és ez rajtad sokat segíthet, valószínű meg is oldódik a problémád.

Angelicasol # 2014.05.02. 12:06

A 2004. évi CXL. törvény (KET.) eljárási alapelveit javaslom áttekinteni és azokra a panaszban tudsz is hivatkozni.
Az egyes szakmáknak vannak magatartási szabályzatai, illetve létezik KÖZSZOLGÁLATI ETIKAI SZABÁLYZAT is, bár én konkrétan a Ketre hivatkoznék.

A hangfelvétellel szerintem bánj óvatosan, mert bár az igazadat bizonyíthatod vele, de alapot adhatsz személyiségi jogi viszontkeresetre (hangfelvétellel való visszaélés).

Utánanézhetsz a hasonló történeteknek is pl: http://igazsagszolgaltatas.bloglap.hu/

Összességében a vezetőnek címzett panasz a megoldás.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.02. 12:22

Sajnos vannak olyan ügyfelek, akik szinte kiprovokálják az erősebb hangnemet az ügyintézőkből, utána meg fel vannak háborodva, meg futkosnak mindenhova panaszkodni.
A gyámhivatali ügyeid olyan összetettek.... Más ügyek miatt éppen eleget levelezgetsz más szervekkel.... - nálam ez már egy problémás ügyfél kategória, főleg úgy hogy hangfelvételt is készít :)

Panna50 # 2014.05.02. 14:41

Én a tények teljes ismerete hiányában nem jelentenék ki ilyet.

Sajnos nem egyszer jártam már én is így, s tudomásom van több olyan esetről, amikor a hivatal "valamilyen ok miatt" kiemelten kedvezőbb pozícióban részesíti a nem jogkövető állampolgárt. A jogkövető állampolgár egyet tehet, hogy kierőszakolja a jogszerű eljárást.

Az én esetemben is ez volt a végső megoldás, ki kellett erőszakolni a döntést, ami persze törvényellenes és jogszerűtlen volt, kizárólag az ellenfél érdekét szolgálta. Ezt a törvényellenes és jogszerűtlen döntést a befolyásos ügyvéd ténykedések eszközölte ki. Természetesen a másodfokú hatóságnál helyére kerültek a dolgok, de mennyi idő és energia kellett ahhoz, hogy jogkövető állampolgárként kierőszakoljam a jogszerű törvényes döntést!!!

A hivatali ügyintéző magatartásának kifogásolása, vagyis a panasz benyújtása biztosan okszerű, ami nem indolható azzal, hogy: "Sajnos vannak olyan ügyfelek, akik szinte kiprovokálják az erősebb hangnemet az ügyintézőkből, utána meg fel vannak háborodva, meg futkosnak mindenhova panaszkodni."
A hivatali közszolgálat fogalmából következik, hogy a közt hivatott szolgálni, minden helyzetben, minden körülmények között, amibe beletartozik a nehéz természetű ügyfelekkel való bánásmód is. Az mégsem helyénvaló, hogy ilyen magatartás a válasz!!! Aki ezt nem tudja teljesíteni, annak máshol lenne a helye. Az állampolgárok nem szórakozásból mennek ügyet intézni, a többség eleve irtózik a hivataltól, és még ezt megfejelni egy ilyen légkör teremtésével... Abszolút elfogadhatatlan!!!

Egyjogász # 2014.05.02. 14:47

"Az irodába belépve már cinikus hangvételben és lekezelően fogadott, majd ezt követően pszichiátriai esetnek nevezett, akinek orvosi segítségre van szüksége."

Gondolom nem tévedek nagyot, ha ezt feltételezem, hogy ennek (illetve az ügyintéző viselkedésének) biztosan volt valamilyen előzménye.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.02. 15:14

"folyamatosan a mondandómba vágott, belém fojtva a szót" - ez a mondat azoknál az ügyfeleknél tipikus, akik csak egy rövid kérdésre térnek be a hivatalhoz, de az egy rövid kérdés félórás monoton szöveg, mindenféle konkrétum nélkül és amikor az ügyintéző megkérdezi, hogy mi lenne a lényeg, akkor fel vannak háborodva, hogy senki nem hallgatja őket végig. Tipikus még azoknál az ügyfeleknél, akik a vesztes ügyeiket, hatósági összeesküvéseknek próbálják feltüntetni.

Panna50 # 2014.05.02. 16:00

AKÁRMI IS AZ OK ÉS AZ ELŐZMÉNY, EGY HIVATALI DOLGOZÓ NEM VISELKEDHET ÍGY EGY ÁLLAMPOLGÁRRAL!!!
EZT A MAGATARTÁS TELJESSÉGGEL ELFOGADHATATLAN!!!

Angelicasol # 2014.05.02. 16:01

Nem kell e mögé sztorit kreálni. Balazs83 tanácsot kért, és nem sci-fi forgatókönyvet, meg fantazmákat...

Egyrészt az ügyintézők is emberből vannak és néha elszakad a cérna, nem ritkán okkal. Vannak olyan ügyfelek, akiknek az ember szíve szerint a képébe mászna és néha elkerülhetetlen, hogy az ilyet a helyén kezelje az ügyintéző és elküldje melegebb éghajlatra.
Másrészt az, akivel szemben ok nélkül szakad el az a cérna, az joggal vár magyarázatot, bocsánatkérést, helyes eljárást. Mert pl. a pártoskodásra, elfogultságra vagy lekezelő hangvételre nem mentség, hogy egy csomó seggfej ügyfelem volt korábban és ma meg rossz napom van!

Egyjogász # 2014.05.02. 16:26

"AKÁRMI IS AZ OK ÉS AZ ELŐZMÉNY, EGY HIVATALI DOLGOZÓ NEM VISELKEDHET ÍGY EGY ÁLLAMPOLGÁRRAL!!!"

Aha, persze...

Nekem volt olyan ügyem, amikor egy ÁLLAMPOLGÁR azzal jelentette fel egy telefonos ügyfélszolgálatos dolgozónkat, hogy az nem hagyta végigmondani a panaszát. Szerencsére a beszélgetéseket rögzítik, így végighallgathattuk, hogy az ÁLLAMPOLGÁR pontosan 9 percen keresztül tahó bugris köcsög módon minden ok nélkül teli szájjal szidta az ügyintézőt, a "büdös kurva anyádat" kifejezés 17-szer hangozott el az ÁLLAMPOLGÁR szájából. Az már csak hab volt a tortán, hogy az ügyintéző egy héttel korábban temette el az édesanyját...

Ezek után az ügyintéző annyit merészelt mondani, hogy ne haragudjon, de én ezt nem vagyok köteles hallgatni, és már jelentette is fel az ÁLLAMPOLGÁR...

És ez rendszeres, egyes ÁLLAMPOLGÁROK ugyanis úgy gondolják, hogy a nyomorukat és a flusztrációjukat az ügyintézőkön vezethetik le, és bizony előfordul, hogy van olyan ügyintéző, aki az őt szidó ÁLLAMPOLGÁRT egy idő után elküldi a picsába, ugyanis nem azért van ott, hogy az ÁLLAMPOLGÁR szidja és hülyeségekkel basztassa.

Úgyhogy mielőtt itt kiabálva kinyilatkoztatsz, állj be pár hétre pl. telefonos ügyfélszolgálatosnak, és viseld el mosolyogva a sok mocskolódást...

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.02. 16:52

Azért az némileg furcsa, hogy az ügyintéző viselkedése egyből elítélendő, de az, hogy vki úgy megy be a hivatalba, hogy hangfelvételt készít és erről nem tájékoztatja az ügyintézőt, így adott esetben könnyebben keménykedik az ügyintézővel, azzal nincs semmi baj. Szal az állampolgárnak vannak jogai, de az ügyintézőnek a köz szolgálatában nincs semmi joga.

Panna50: gondolom nem ügyintézős munkakörben dolgozol.

Balazs83: esetleg kérdezd meg, hogy más ügyintézőt kérhetsz-e.

Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy ügyintézési időben ment-e be az ügyintézőhöz....

Panna50 # 2014.05.02. 18:04

Még mielőtt tovább fajulna a hangulat a szélsőséges irányba...

Vannak mindkét oldalon kirívó esetek, de a lényeg mégiscsak leszögezendő, hogy hivatali dolgozó hivatali minőségében megszabott viselkedési normákat köteles betartani.
Amennyiben az ügyfél, az állampolgár nem megfelelő hangnemet, viselkedést tanúsít, a köztisztviselőnek mégiscsak az a dolga, hogy ezt megfelelően kezelje, ameddig lehet, ezen túl vannak rá jogszerű szankciók és megoldások. A köztisztviselői jogviszony többlet kötelezettségeket és többlet jogokat tartalmaz, más mezei munkakörnél.
Magánszemélyi minőségében is köteles olyan magatartást tanúsítani, amely a közszolgálati jogviszonyhoz méltó.
Mindez nem az én magánvéleményem, hanem a Ket és a rájuk vonatkozó speciális törvény, a közszolgálati jogviszonyról és a köztisztviselői jogviszonyról szóló törvény is tartalmazza, továbbá az etikai kódex.
Erről szól a hivatalba lépésekor tett eskü is, amit a munkatársai és a felettese jelenlétében tesz meg.

Objektív vélemény akkor alkotható, amikor mindkét oldalon volt már az adott személy, (ügyintéző, ügyfél) továbbá egyszerűen annyit kell mindig tenni, amit mi magunknak is kívánnánk, hogy mások tegyenek velünk, vagyis bele érzőképességet, együttérzést kell gyakorolni. Aki így tesz, az adott problémát helyén tudja kezelni, s hatékonyan megoldani. Ellenkező esetben kialakulnak a hivatali túlkapások, véget nem érő felesleges acsargások és miegyéb.

Azért nem taglalnám a helytelen ügyféli magatartást, mert értelmetlen, hiszen ügyfél bárki lehet, (barbár, írástudatlan, hogy a legszélsőségesebb példát mondjam) ellenben hivatali dolgozóként csak bizonyos feltételek meglépte alapján nevezhető ki az adott személy, innentől fogva okafogyottá válik egyenlően elmarasztalni e két oldalon lévő személyeket a nem hozzájuk megfelelő magatartás okán.
Az állampolgár mindenféle személy lehet, ezzel szemben közszolgák csak bizonyos személyek. Ezért nem lehet összehasonlítani a magatartási hibákat!!! A többlet kötelezettség okán, amely a hivatali dolgozókat terheli!!!

A személyeskedő megjegyzésekbe pedig nem megyek bele.

Balazs83 # 2014.05.03. 07:18

Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat, sajnos csak most volt lehetőségem elolvasni őket. Sokan írtak sok félét, ezért az alábbiakban megpróbálom összegezni a reakcióimat, hogy minden felvetett dolgot érintsen. Annak azonban kifejezetten örülök, hogy hasonló munkakörben tevékenykedők is hozzászóltak a dologhoz, mert nekik talán jobban van rálátásuk az ügyre.
A történet oda nyúlik vissza, hogy öt éve elváltam és a gyermekeimtől külön kényszerülök élni. Tavaly az anyuka a gyerekekkel elköltözött 160 km-re, ezáltal is megnehezítve számomra a kapcsolattartásokat.Ráadásként folyamatosan próbálja ellenem fordítani őket, aminek eredménye képen a nagyobbik fiammal egy év alatt két alkalommal tudtam találkozni 1-1 nap erejéig, ma pedig már a telefont sem veszi fel nekem és szóba sem áll velem. Biztosan felvetődik sokakban, hogy ennek valami oka lehet és velem van a gond, de azt hiszem, hogy nagyképűség nélkül állíthatom, hogy igyekeztem mindig minta apa ként viselkedni. A hiba oka teljesen ott keresendő, hogy az anyjuk maximálisan ellenem fordította őket, a saját sérelmei miatt. Mivel a kapcsolattartások elmaradtak és a különböző lakóhely miatt különböző hatóságok lennének az illetékesek, ezért írtam azt, hogy van éppen elég egyéb levelezgetni valóm a helyi gyámhivatalon kívül is. Természetesen hab a tortán, hogy mindenki a másikra mutogat, tologatják egymáshoz az papírokat, mindenki le akarja rázni magáról az ügyeket. Ezen túl különélő apa ként bátran állíthatom, hogy ott is falakba ütközök, ahol nem kellene.Nagyon sok mindenhez jogom lenne, de sajnos ez csak a papírforma, a valóságban csak kötelességeim vannak. Tehát emiatt nem hinném, hogy problémás ügyfél lennék. Visszatérve a lényegre az elmaradt kapcsolattartások miatt indultak eljárások a gyámhatóságnál, akik többször is más jellegű döntéseket hoztak ugyanolyan esetekben. A legutolsó végzésüket ezért már megfellebbeztem és ez alapján a másodfokú hatóság teljesen új eljárás lefolytatására kötelezte őket. Innentől került át az ügy joggal másik ügyintézőhöz. Legelőször telefonon vettem fel vele a kapcsolatot, de már az első beszélgetéskor megdöbbentem a stílusán és a hangjából is sugárzó, ellenem irányuló ellenszenvéből, annak ellenére, hogy sosem látott még előtte. Ezután sor került az első személyes találkozásra, ami a várt eredményt hozta. Mivel egy-két papír hiányzott az ügyintézéshez, ezért arra a megállapodásra jutottunk, hogy pár nap múlva visszatérünk a dologra. A hangvétele már ekkor is elég agresszív volt, de még akkor olyanokat nem mondott, amit sérelmezni lehetett volna, de éreztem, hogy ez nem lesz így a későbbiekben. Az igaz, hogy már ekkor is a szavamba vágott folyamatosan és uralkodni szeretett volna az ügyintézés felett. Ennek ellenére én ekkor is normális hangvételben beszéltem vele, de ő már ekkor is a kezdte súrolgatni a határokat. Emiatt döntöttem úgy, hogy a követező beszélgetésünket rögzíteni fogom. Azt hiszem, hogy helyesen cselekedtem és tisztában vagyok a személyiségi jogok helyzetével is. Ezzel kapcsolatban azonban már született bírósági állásfoglalás, miszerint az bizonyíték ként felhasználható akkor, ha más egyébtől nem várható érdemi eredmény és pontosan az igazság eltitkolásának a felfedésére használják fel. Ez által ugye az igazság érvényesülését magasabb szintre emelik, mint a személyiségi jogok sérelmét. Azt hiszem, hogy nyilvánvalóan letagadná, hogy ő ilyet mondott vagy pedig teljesen máshogy állítaná be az egészet. Ha pedig új ügyintézőt szeretnék az esetben, akkor nyilvánvalóan be kellene bizonyítanom a mostani elfogultságát, ennek pedig nem hinném, hogy jelen körülmények között van más eszköze. Az a felvetés,hogy az ügyintéző is ember és lehet rossz passzban, számomra is egy elfogadott álláspont és ahhoz sem fér kétségem, hogy vannak olyan ügyfelek is, akik szintén nem egyszerű esetek vagy tényleg azt sem tudják, hogy mit szeretnének. Esetemben ez nem így volt, konkrét dolgok miatt mentem be, tudtam, hogy mit szeretnék és mind ezt természetesen ügyfélfogadási időben tettem. Nem küldtem el sehová sem az ügyintézőt, emberi, kulturált stílusban igyekeztem vele beszélni, de természetesen azért nem hagytam magam az erőszakos viselkedésével szemben. Nem keménykedtem vele, azt hiszem, hogy pontosan ő volt az aki ezt tette velem szemben. Az esetnek pedig igazából nem sok előzmény lehetett, hiszen most került át az ügy hozzá. Telefonon beszéltünk előtte 3-4 percet és személyesen kb. 10 percet. Így nem sok alapja lehetett a viselkedésére a személyes benyomásán és az iratanyag átolvasásán kívül. Az előző ügyintéző hölggyel is voltak apróbb nézeteltéréseink, az álláspontunk különbségei miatt, de normális hangnemben tudtunk róla beszélni és őt kifejezetten kedvesnek és segítőkésznek is találtam. Ezek után álmomban sem hittem volna, hogy egy hivatali ügyintéző ilyeneket meg mer engedni magának és még kifejezetten büszke is volt rá a meglátásom szerint. "Szerényen" még meg is jegyezte, hogy azért kapta ő az ügyemet, mert ő a legobjektívabb és legnagyobb tudással rendelkező gyámhivatali dolgozó. Hát ezek után ezt már inkább nem is kommentálnám. A fentebb leírtakból tehát mindenki továbbra is levonhatja a következtetéseket és kialakíthatja az álláspontját.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.03. 09:06

Ez eléggé patthelyzet: ha az anyát esetleg megbírságolják a kapcsolattartás akadályozása miatt, akkor még jobban ellened fogja nevelni a gyerekeket.

Szerintem inkább írásos ügyintézés legyen a továbbiakban, de a beadványok legyenek rövidek, tömörek és lényegre törőek.

Panna50 # 2014.05.03. 09:29

Kedves Balazs83!

Én továbbra is a legutóbb leírtakat tudom nyomatékkal megerősíteni.
A KÖZSZOLGÁLATI ÉS KÖZTISZTVISELŐI TÖRVÉNY SZABÁLYOZZA A HIVATALI DOLGOZÓKRA VONATKOZÓ MAGATARTÁSI NORMÁKAT.
A általad leírtak alapján én már az elő írásodból ezt következtettem ki. Vagyis, hogy NEM TE VAGY ÜGYFÉLKÉNT A "hunyó" (ezt most nagyon kisarkítva, de a lényeg)

Bátorságot, erőt, erényt, kitartást kívánok az jogaid érvényesítéséhez, nem szabad hagyni, eltűrni az ilyen szituációkat!!!
Már az is nagy lépés, hogy itt leírtad, így legalább többeknek, remélhetően minél többen elolvassák, okulnak belőle, s főként példaként szolgálhat, hogy amennyiben hasonló szituációba kerülnek, EGYET BIZTOSAN NE NE TEGYENEK: NE FÉLJENEK LÉPÉSEKET TENNI!!!

Hivatalnokok között is vannak mindenféle emberek, de ezt a mindenféleségnek csakis magánszemélyként gyakorolhatják, HIVATALI MINŐSÉGÜKBEN SZIGORÚAN A RÁJUK VONATKOZÓ TÖRVÉNYEKNEK VANNAK ALÁRENDELVE. Aki ezt nem tartja be, azt a megfelelő fórumon felelősségre kell vonni!!!

Én mindenképpen kívánom a legjobbakat, s írj, ha van előre lépés (biztosan lesz, mert a jog és az élet törvénye is az, hogy: MINDENKINEK MEG KELL KAPNIA AZT, AMI NEKI JÁR!!!) (ez nyilván pozitív és negatív értelemben is értendő)

Nem szabad hagyni, hogy ügyfélként az átlagembert lerázzák, félrevezessék, eltapossák, és még sorolhatnám miféle módszerekkel lehet ezt megtenni, mert a legtöbb esetben hiányzik a tudatos és felelős állampolgári fellépés!!!

Panna50 # 2014.05.03. 09:48

Az előző hosszászólásomhoz kiegészítésképpen ajánlom mindenkinek a figyelmébe:
A HELYES HIVATALI MAGATARTÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI KÓDEXET, amely tartalmazza:

  • a helyes ügyintézéshez való jogot (tisztességes és ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jogot, a döntések indokoltságát) diszkrimináció tilalmát stb.
  • A MEGFELELŐ VISELKEDÉST (szolgálatkész, segítőkész, a feltett kérdésre a lehető legteljesebb és leghelyesebb módon való válaszadást stb.

Ügyfélként panasszal lehet és kell is élni.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.03. 10:06

Panna50: a Kódex személyi hatályát is megnézted? :)

Panna50 # 2014.05.03. 10:07

Ügyfélként a helyes ügyintézés okán dicséretet, elismerést, vagy a köszönetet is ki lehet nyilvánítani. Sajnos ez a ritkább esetkörhöz tartozik, jóval gyakoribb a panasz megtétele, (a goromba hivatalnokok a gyakoribb jelenség, aminek nyilván oka, hogy monopolhelyzetben vannak, ezáltal nincsenek rákényszerítve a versenyhelyzet általi megmérettetésre, mint más mezei munkakörökben)
A törvény által biztosított elmozdíthatatlanság okán alakulhatott ez ki.

Dicséretet kaptam és adtam is, azonban panaszt jóval több esetben kellett tennem, ellenben sosem kaptam.

Angelicasol # 2014.05.03. 17:24

Panna 50 azért álljunk már meg...a világ legnagyobb marhasága (nem személyeskedni akarok!), hogy gyakoribb jelenség a goromba hivatalnok! Egy fenét gyakoribb! Csak az embereknek az a természetes ha kerekre van nyalva az alfelük és ha valami nem úgy történik, ahogy nekik tetszik akkor mindjárt jön a panasztétel és a feljelentgetés (régi rossz beidegződések, hogy mivel ezt korábban nem lehetett, most meg bepótolja mindenki...).

Érdekes módon az emberek a jogaikat rohadtul ismerik, de a kötelességeiket a legkevésbé és mindig az a legkedvesebb, amikor egy tajparaszt tapló bunkó kéri ki magának, hogy az ügyintéző nem volt vele kellően udvarias (érts nem nyalta körbe elég gyorsan vagy bő nyállal).

Szóval szakadjunk már le erről a témáról, mert kezd unalmas lenni!!!

Van ügyintéző jó is és rossz is, és van ügyfél is olyan, aki normális, meg olyan aki még képről sem ismeri a gyerekszobáját...

A kérdező úr (és aki még) úgy érzi sérült a tisztességes eljáráshoz való alapjoga, akkor tegye meg a jogos panaszát! De jó volna, ha kiszakadna már a topik ebből az eszmecseréből. Ha kell ezt kérem karácsonyra!