Építési engedély


drbjozsef # 2021.03.06. 22:23

Jogszerű megoldás nincs.

Ha a polghiv azt mondja nem építheted, akkor nem építheted.

Homlokzatra nem nagyon szoktak ilyesmit engedni.

dejoo # 2021.03.06. 16:21

Kedves Fórumozók!
Előtető építése ügyében lenne szükségünk tanácsadásra. Társasházban lakunk, régi panel épület, még nem lett leszigetelve és tervben sincs. Nemrég költöztünk be, azonban már a kezdetektől azzal kellett szembesülnünk, hogy a körülöttünk lakók hulladékudvarnak nézik az otthonunkat. Jön a "szeretetcsomag" napi szinten (levágott hajszálak, szőrszálak, ételmaradékok, cigarettacsikk és hamu), mivel sokat szellőztetünk ezért ezek az "ajándékok" több esetben nem állnak meg a külső párkányon, sajnos a lakásba is bejutnak. Egyik alkalommal a konyhaasztalon elhelyezett sütemény a kirázott hajas ruhák miatt végül a kukában landolt, mivel teleszóródott levágott hajszálakkal, de találtunk már beesett égő cigarettacsikket is... Azon kívül, hogy rendkívül undorító és bosszantó, még balesetveszélyes is. Felkerestük a közös képviselőt, aki természetesen nem segített, beszéltünk az érintett lakókkal, illetve albérlők esetében a tulajdonosokkal is, de senki sem vállalja a felelősséget még úgy sem, hogy fényképet is készítettünk az elkövetés pillanatáról és az elkövetőről. Végül a jegyzőhöz fordultunk, aki szintén viccet csinált az ügyből. Birtokvédelmi eljárásban nem gondolkodunk, mert az illető lakók elég érdekes emberek, és az ajtó ütögetésével és rugdosásával már tudtunkra adták, hogy nem veszik jó néven, ha szól az ember... Csak olaj lenne a tűzre egy ilyen eljárás. Előtető építéséhez kértünk engedélyt a település jegyzőjétől, azonban ő válaszul azon túl, hogy nem engedélyezte arra hivatkozva, hogy rontaná a városképet, azt javasolta, hogy szereltessünk fel redőnyt, és azt leengedve tartva majd nem jut be a hulladék... Ez valóban így van, abban az esetben azonban a fény és a levegő sem... Mi azonban szellőztetni szeretnénk és használni a fél éve cserélt új ablakainkat, melyek párkánya már össze van égetve az aláhulló csikkek által. Azon túl, hogy nem szeretnénk további haj- és szőrszálakat a vasárnapi ebédünkben találni, attól is tartunk, hogy előbb-utóbb felgyújtják az illetékes lakók az otthonunkat, de senkitől sem kapunk segítséget. Arról már nem is beszélve, hogy az ablakaink fölött elhelyezkedő légkondicionáló berendezésekről és rozsdás, ezer éves szárító alkalmatosságokról esős időben lecsöpögő víz szellőztetéskor bever az ablakokon és eláztatja a laminált padlót. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ezeket az eszközöket használja, mi nem is akarunk emiatt a szomszédokkal összetűzésbe kerülni, de gyakorlatilag eljutottunk arra a pontra, hogy már nem merünk ablakot nyitni, a saját otthonunk foglyai lettünk, és bár bagatellnek tűnik ez a probléma, de ha benne él az ember, vagy napi szinten szedegeti a szájából és az ételéből más szőrszálait, az rendkívül meg tudja keseríteni az ember életét. Kicsit hosszúra sikeredett, de azt szeretném kérdezni, hogy nem tud valaki valamilyen megoldást, amivel ki lehetne kerülni a jegyzőt úgy, hogy nem jár el az ember jogellenesen, tehát a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon? Amúgy nem értjük a jegyző érvelését, hiszen az ablakaink (sajnos az összes egy irányba néz, déli fekvésű lakás) a hátsó frontra néznek, közvetlenül az ablakok előtt fasor húzódik, így még a ház előtti járdáról is alig látni rá az ablakokra, és egy átlátszó polikarbonát előtető nem lenne feltűnőbb, mint azok a légkondicionáló berendezések és elrozsdásodott ruhaszárítók, amik kint lógnak az ablakok alatt.
Nagyon köszönjük, ha tud valaki ötletet adni!

micsiri # 2021.02.11. 08:57

Köszönöm a válaszokat!

A legérdekesebb az egészben hogy alapállapotban mindegy is lenne hogy ez bővítés vagy sem mert úgyis hivatalosan szeretném csináltatni. Viszont ugye itt van ez a támogatás és borítja az egészet, kb 1,5 milliót bukhatok rajta szóval figyelni kell mindenre.
Beszélek egy tervezővel és majd összehozzuk valahogy.
Talán azt fogom csinálni hogy külön számlát írunk a cserép cseréről és külön plusz részmunkájáról, de ez már más téma.

nanemaaa # 2021.02.11. 08:07

Talán közelebb jutsz a megoldáshoz, ha mégis elolvasod a melléklet 1. és 2 pontját.
Esetleg a felújítás, átalakítás, bővítés OTÉK szerinti fogalmát.
Ha ezeken túl is szeretnéd az ismereteidet bővíteni, akkor érdemes az 1. számú mellékletet akár időgéppel is tanulmányozni.
Nyilván a teljes melléklet azon építési tevékenységeket tartalmazza, amelyek építéshatósági engedély nélkül végezhetők. (Ezek alól kivételt képez a rendeltetés módosítás, mert az az Étv szerint nem építési tevékenység, de ezt valahogy az építésügyi jogszabályoknak a mai napig sem sikerült megfelelően kezelnie.) A mellékletből kiderül, hogy melyik vonatkozik létesítésre és melyik meglévő építmény átalakítására, vagy bővítésére. A kettőt keverni egyrészt komolytalan, másrészt badarság.
A "negatív bővítés" fogalmilag kizárt. Az építmény térfogatának csökkentése kétféle lehet, vagy teljes elbontás, és akkor bontás, vagy részleges, ami viszont az OTÉK szerint átalakítás.

drbjozsef # 2021.02.09. 09:21

nanemaaa,

Már ne haragudj, de nem látom a logikai kapcsolatot. Abban a mellékletben 33 pont van. A te logikád alapján akkor ezek MIND azért vannak ott, mert mind bővítés lenne. A kerti medence, a zászlótartó oszlop, meg a szoborállítás bővítés?

Vagy rögtön a 2. pontban : a nyílászáró csere az bővítés? És ha vékonyabb ablakra cserélek? A negatív bővítés is bővítés.

nanemaaa # 2021.02.09. 07:34

Ez alapján a hőszigetelés felrakása is bővítés.

Igen, az. Ezért is vették bele külön a 312/2012.(XI.8.) kormányrendelet 1. számú mellékletébe 2. sorszám alatt, hogy az utólagos hőszigetelés nem engedély köteles. Ha ez nem bővítés lenne, akkor nem lenne szükség a 2. pontra, hiszen az 1. pontban már nevesítették, hogy a felújítás, átalakítás nem engedély köteles.

Ami belül van, az nyilván nem növelheti az épületet kívülről! :D :D :D Itt pedig a jogszabály nem nettó térfogatot említ, pedig ismeri a fogalmat, például a 100lm3-nél kisebb nettó térfogatú épületek esetében. Arról most ne nyissunk vitát, hogy nincs egzakt fogalommeghatározás a nettó térfogatra.

drbjozsef # 2021.02.08. 13:18

Az OTÉK ezt írja :

17. Bővítés: olyan építési tevékenység, amely az építmény térfogatát növeli.

Ebbe a 20 cm-rel hosszabb tető? Tisztán általános iskolai fizika alapján igen, a térfogat bővül kb. 0,1m3 fával és cseréppel. Igen, akár ebbe is beleférhet. De én nem gondolnám, hogy a jogalkotó erre gondolt. De lehet.

Ez alapján a hőszigetelés felrakása is bővítés.

Vagy a tisztasági festés. Több köbmilliméter festékkel bővül az építmény. Igaz, belső festés esetén befele. Az is számít?

nanemaaa # 2021.02.08. 10:38

Ez nem számít bővítésnek, azt mindig úgy kell érteni, hogy a lakás alapterületének bővítése.

Ebben azért nem vagyok annyira biztos. Az OTÉK szerinti fogalommeghatározás szerinti bővítés fogalmába belefér. A bővítés egyáltalán nem csak lakások szobáira vonatkozik. Sőt!

drbjozsef # 2021.02.07. 18:20

micsiri,

Ez nem számít bővítésnek, azt mindig úgy kell érteni, hogy a lakás alapterületének bővítése. Ehhez szerintem járhat a felújítási támogatás, akkor is, ha a tető nagyobb lesz.

Viszont, ha a tető nagyobb lesz, vagyis a körvonala is megváltozik, akkor hivatalosan azt újra fel kell tüntetni a térképszelvényen.
(Ugyanakkor 20cm nemigen fog feltűnni a légifotókon sem, úgyhogy ha az sem lesz meg, szerintem akkor sincs semmi. Ha más nem változik.)

micsiri # 2021.02.07. 16:01

Üdv.

A házunkon tetőcserép csere lesz. Ekkor szeretném a tetőt meghosszabbítani (kb 20 cm-rel egy 5 méteres hosszúságban) azon a részen ahol jelenleg is túlnyúlik és előtetőként funkcionál.
Természetesen hivatalosan tervezővel bejelentve stb.
Kérdésem az lenne hogy ez bővítésnek számít e?
Azért lényeges mert szeretném igénybe venni a felújítási támogatást és azt bővítésre nem lehet.

Előre is köszönöm.

Mandee # 2021.01.30. 18:27

Kedves Fórumozók!
Családi házunkon ( tetőtér beépítéses ,a felső szint meg nincs beépitve egy szoba van pirosban kialakítva)szeretnénk tetőt cserélni, tetőszerkezettel együtt, új gerenda ,szarufa stb valamint szeretnénk kutyaólhoz hasonló csak szélesebb kiemelést mind2 felől a tetőnek , családilag szeretnénk felújítani ,ismerősünk szakmabeli de nincs cége ő segítene, végezné a szerkezeti részt!
Kérdésem az lenne , bejelentésköteles, engedélyköteles a tetőcsere?
Mindenképp olyan személy kell hogy végezze akinek cége van ?
Statikust ,tervezőt kell hívnunk?
Nagyon sok problémaval jár?
Sajnos nem tudom hol kellene kezdenem az eljarást ,kit kell először keresnem!
Köszönöm a segítséget!Elnézést a helyesírásért!

nanemaaa # 2021.01.27. 07:49

Kérdezd meg az illetékes építésfelügyeleti hatóságot, hogy feléjük milyen jogértelmezést alkalmaznak?
Egyébként szerintem igen, egyszerű bejelentés köteles. Tök mindegy, hogy az adott bővítéssel létrejött helyiségnek mi a rendeltetése. Egy külső tartózkodó térből helyiséget csinálsz, ez simán bővítés.

Haleyke # 2021.01.26. 21:40

Üdv,

Házvásárlás után a jelenleg is fedett teraszból( körbekerített) télikertet csinálnánk, tehát beépítésre kerülne valamilyen szinten. Ehhez is szükséges egyszerűsített engedély kérése/bejelentés? Azt olvastam, hogyha szobává alakítanánk kellene, de itt egy asztal lenne meg kb egy kávézősarok és a konyhából lehetne megközelíteni.

köszönöm előre is

nanemaaa # 2020.11.24. 07:27

A bővítés egyszerű bejelentéshez kötött.
Hogy jövőre mi lesz, azt vajon ki merné megjósolni?

Octaviablack # 2020.11.22. 22:02

Üdv.

Adott egy 23 m2-es fedett terasz. Sehol nem szerepel,nem lett bejelentve, áll 6 éve.
Most egy tetőcserével egybekötve szeretném beépiteni egy fűtött nappalinak. Ez ha minden igaz, bővités.
Ezt hogy tudom jogilag rendbetenni,hogy jövőre visszatudjam belőle igényelni a felujitási támogatást?

nanemaaa # 2020.11.06. 07:37

Braca
A 312/2012. (XI.8.) korm rendelet 1. számú melléklete szerint építési engedély nélkül végezhető:
5. Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása.

A fentiek alapján az utólagosan felszerelt tetővel nem lehet különösebb gond, kivéve, ha ez által valamely építési jogszabályt, például a helyi építési szabályzatnak a telek beépítettségére vonatkozó előírásait megsértetted ezáltal. A terasz vélhetőleg nem volt 1 m-nél magasabb, így nem számított bele a beépítettségbe, de a 1,5 m-nél nagyobb kinyúlású tető 1,5 m-t meghaladó részének alapterülete már igen. Viszont ha sérült valamely szabály, akkor nincs fennmaradás és bírság, egyszerűen csak bontás van.

Braca # 2020.11.05. 09:26

2019.05 havi tervrajzon szerepel egy fedetlen terasz, ami korláttal körbe van kerítve. Ez szerepel az e-naplóban is. Most lefedtük zsindellyel ami gerendával van alátámasztva. Az építésügyi hatóság küldte az ejárást de nem is ellenem hanem a szomszéd ellen de a mi teraszunkról van szó. Utána küldte , hogy a szomszéd ellen visszavonta az elárást. Majd küldte nekem a végzést, hogy jönnek szemlét tartani. Az indoklás lakóépület bővítéseként feltárt szabálytalanság ( nyitott terasz lefedése )A mai napig nem értem, hogy ez miért számít bővítésnek? Csak lefedtük, hogy ne ázzon a terasz és ne sűljünk meg a lakásban. Nem lett nagyobb a terasz nem lett külön helység belőle. Tudna valaki segíteni? Most jelenleg ott tartunk, hogy a bírság 1,2 millió . Vagy lebontjuk, megterveztetjük beadjuk a tervet a hatóságnak és 16 nap múlva visszatesszük.

nanemaaa # 2020.10.27. 07:33

gerbenako
Az építésügyi hatóság a kormányhivatal. Bár nem hiszem, hogy rosszul tudják, de simán benne van a pakliban, hogy más jogértelmezési gyakorlatot alakítottak ki, különös tekintettel a jelentős túlterheltségükre. Bár ezen azért csodálkozom.
Maga a terasz utólagos lefedése valóban nem engedély köteles, mint védőtető engedély nélkül építhető. Ugyanakkor annak helyiséggé alakítása egyértelműen bővítés, mivel az épület térfogatát növelő építési tevékenység. A bővítés pedig egyértelműen építési engedély - családi ház esetén egyszerű bejelentés - köteles tevékenység.

gerbenako # 2020.10.26. 15:04

Nanemaaa

Nem kiskaput keresek, csak a mi építéshatóságunk szerint sem a terasz lefedése, sem egy fedett épületrész lezárása, illetve belső területté alakítása nem engedély, ill. egyszerű bejelentés köteles, mely értelmezés szerintem téves. Pont azért, amit Te is írtál, hogy a vége a dolognak egyértelműen egy lakóház bővítése. Ők tudják rosszul?

nanemaaa # 2020.10.26. 14:26

Szerintem beszéljünk egy esetről, hiszen az a végcél. Ha belehajszolod magad egy vélt kiskapu keresésébe a végén visszafelé sülhet el a kapanyél.

gerbenako # 2020.10.26. 09:16

nanemaaa, Köszönöm a gyors választ!

"Persze, hogy bővítés. Egyszerű bejelentés köteles."
Mindkét eset az?

nanemaaa # 2020.10.26. 07:52

MBazsi81
Erre így nem lehet válaszolni. Lényeges a kialakított szerkezetek kapcsolatának ismerete is. Fordulj az építésügyi hatósághoz (kormányhivatal).

nanemaaa # 2020.10.26. 07:51

hakansukur
A terv mindig az elvégezni kívánt munka nagyságrendjéhez igazodik. Arról nem kell terv, hogy nem lesz fenn vizesblokk. Megjegyzem engedélyes tervek esetén egy társasházhoz, vagy egy szállodához se kell. :D

nanemaaa # 2020.10.26. 07:48

gerbenako
Persze, hogy bővítés. Egyszerű bejelentés köteles.

Szomorú örökös # 2020.10.26. 06:04

MBazsi81

Nem az engedély lesz ott a legnagyobb probléma, hanem az, hogy mekkora beépíthetősége van a zártkertnek. Ha azzal a plusz 4 méterrel helyből átlépitek a maximális százalékot - ami így látatlanban szerintem 3-4 %-nál tuti nem több - akkor nem hogy engedélyt se kapnátok rá, de nagy valószínűséggel amennyiben valaki jelenti az építési osztálynak, még le is bontatják veletek szerintem.