Birtokvédelem


Immaculata # 2017.03.27. 13:03

Kérheted a peres eljárás költségeit (illeték stb.), többlethasználati díjat attól a naptól, amióta ki vagy zárva az ingatlanból. A többlethasználati díjat viszont neked kell meghatároznod, és ha nem fogadja el, akkor szakértő fogja.

Rorandrea # 2017.03.27. 12:45

Immaculata!

Az illetéket már befizettem. A tárgyalás ki volt tűzve március 2.-ra de elmaradt mert a bíró lebetegedett. Május az új időpont és lehet, hogy addigra csak összejön az eladás (most, hogy itt a jó idő, sokkal több az érdeklődő).

Az tudom, hogy én vagyok az ügy ura, de nem tudom, hogy egy ilyen esetben ha pl. eladjuk és úgymond megszűnik a birtoklás lehetősége fent marad-e az eljárás (kizárt az ingatlanból és az volt a kereseti kérelmem, hogy biztosítson kulcsot, mondja ki a bíróság, hogy jogszerűtlenül járt el).

Szóval ezen filoztam, hogy kérhetem-e ilyen esetben, hogy bár utólagosan de állapítsa meg a jogsértés tényét a bíróság esetleg kötelezze az illeték megfizetésére. Tudom kicsinyesnek tűnik a dolog, de nagyon sok idegességet okozott nekem ezzel bő egy év alatt és jó lenne ha legalább ennyivel kárpótolva lennék. Költségem max. annyi, hogy a pl. amikor én voltam a soros a lph takarításban akkorugye mivel nem jutottam be vizért plusz eszközökért így az egyik házban lakónak fizettem alkalmanként 5 ezer forintot, de ez a része már nem is érdekelne.

Immaculata # 2017.03.27. 12:25

A költségeket számszerűsítened kell és bizonyítanod, hogy miből tevődik össze.

Immaculata # 2017.03.27. 12:23

misso

Ha te vagy a felperes, akkor te vagy az ügy ura. Milyen keresetet adtál be, kizárólag birtokvédelmet kértél?

Ha nem adsz be keresetkiegészítést és nem rovod le az illetéket, akkor alperes kérheti a per megszüntetését.

misso # 2017.03.27. 08:04

oké, köszönöm!

drbjozsef # 2017.03.26. 18:50

Persze. Kérheted.

Aztán mit ítél, nem tudhatjuk.

misso # 2017.03.26. 17:33

Köszönöm! És ez azt jelenti, hogy kérhetem, hogy állapítsa meg, hogy jogtalanul zárt ki a lakásból? Tudom, hogy pitiáner dolog lenne utólag még ezen pörögni, de nekem elégtétel lenne, mert lelkileg azért elég pocsék ám ezt elviselni amit művel önhatalmúlag.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.26. 17:26

Attól nem szűnik meg a per.

misso # 2017.03.26. 13:27

Szép napot Mindenkinek!

Azt szeretném megkérdezni, hogy amennyiben birtokvédelmi eljárás van folyamatban a bíróságon (a márciusra kitűzött tárgyalást betegség miatt elhalasztották májusra), amiatt mert kizárt a tultársam az egyébként üres ingatlanunkból de mondjuk időközben eladnánk az ingatlant akkor megszűnik a per vagy kérhetem, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a tulrásam jogsértően járt el és kötelezze a költségek megfizetésére? Köszönöm

Dati61 # 2016.10.12. 20:45

Összeállítottam a Keresetet - ingóságok kiadására. Összesen 84 tétel. 4 napja nem alszom, 1 napon nem tudtam bemenni a munkahelyemre, mert egész éjjel a fotókat, bizonyítékokat rendszereztem. Lenne valaki, aki emberbaráti szeretetből,jogtudóként átolvasná, véleményezné, hogy kijavíthassam a hibákat? Nagyon fontos számomra, hogy elfogadják, a fél életem benne van. Köszönöm.

Bea1 # 2016.10.10. 02:57

Mér hogyan számítana önkéntes birtokelhagyásnak az, amikor minden földi javad ottmarad birtokon belűl???

Ha így hagyja el valaki a birtokot, az vagy nem önkéntes, vagy nem birtokelhagyás.

Nem ismerősök véletlenül a jegyző, meg a bántalmazó?

Nekem volt egy olyan birtokvédelmi ügyem, amikor kiderült, hogy egy munkatársukon keresztül remek ismerősök a kirendelt intéző és a birtokomat bitorlók.

Elfogultságra hivatkozva kérhető más személy kirendelése.

Dati61 # 2016.10.09. 17:58

Immaculata A kézbesítéstől számított 15 nap áll rendelkezésemre, hogy beadjam a keresetlevelet a Bíróságra a Határozat megváltoztatására. Mivel az elutasítás indoka az Önkéntes birtokelhagyás, ezt áll szándékomban megcáfolni, bizonyítani az ellenkezőjét. A külön vagyon hozadéka közös vagyonnak számít egy élettársi kapcsolatban? Remek! És a költségei is feleződnek? Akkor az ő bankban tartott pénzének a kamatának a felére is igényt tarthatok? (Nem akarok.) Semmi mást, csak vissza akarom kapni mindazt, ami az enyém.

Immaculata # 2016.10.09. 17:37

A külön vagyon hozadéka, közös vagyonnak számít.

Immaculata # 2016.10.09. 17:35

Dati61

Helytelen dolog, hogy az ügy teljes ismerete nélkül a jegyző titkárnője prejudikált neked.
Nincs két egyforma ügy.

Azt tudod tenni, hogy a jegyző határozata után 30 napon belül bírósághoz fordulsz, ott előadhatod, hogy ki vagy zárva a lakásból, kéred az ingóságaid kiadását.

Bea1 # 2016.10.09. 12:30

Megértem, én is hiszek ebben.

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.

Dati61 # 2016.10.09. 11:47

Immaculata A jegyzőnek vizsgálnia kellett volna a tulajdonviszonyokat, hiszen ezért kaptam feladatként, hogy gyűjtsem össze a bizonyítékaimat. Amit meg is tettem, csak beadni nem volt lehetőségem.(Miközben az összes fényképem annak a szekrényemnek a fiókjában volt, amit szintén ott maradt) Van valakinek elképzelése arról, hogy mekkora munka 10-30 év tárgyairól, holmijairól bizonyítékokat gyűjtögetni? Még végiggondolni is éppen elég, úgy, hogy nem vagy ott, ahol azok vannak. Különvagyonom pedig keletkezett, mivel ezt a házat, ahová most visszaköltöztem, tavaly előtt kiadtam fél évre. (És a NAV-mál is benne van az adóbevallásomban)

Dati61 # 2016.10.09. 10:07

:-) Bea, kaptam már hasonló tippeket. Nem. Ezeknek a tárgyaknak a 90 %-a nem eladható, nem lecserélhető, nem helyettesíthető másikkal. Én pontosan azt a varrógépet akarom visszakapni, ami 37 éve az enyém, amin 37 éve varrok. Amivel ruhácskákat varrtam anno a lányaimnak, aminek a szekrényében ott vannak a varrásra váró, kiszabott anyagok, ollóim, szabásminták, kézimunka könyveim stb. És törvényes úton akarom minden holmimat visszakapni, mert az enyémek. (Még) hiszem, hinni akarom, hogy a törvények azért vannak, hogy védelmet és jogot biztosítsanak annak, akit ezektől önkényesen, erőszakkal, jogtalanul megfosztottak.

Bea1 # 2016.10.09. 09:35

Dati1

Az nem lehet, hogy ezek a dolgok egy tagbaszakadt roma személyé voltak?

Mert ha igen, mehetne ő az "ismerőseivel és üzletfeleivel" a holmikért.

Sőt, te el is adhatot ezeket, ha 100%-ig biztos vagy benne, hogy tudod bizonyítani ezen holmikra a tulajdonjogodat.

Üdvözlöm, a Tesók behajtócégtől jöttünk azokért a holmikért, amit Dati1 eladott nekünk!

Némi részesedést megér, hogy gyorsan és hirtelen visszakapd a cuccaidat, nem?

Dati61 # 2016.10.09. 08:20

A jegyzői titkárságon, mielőtt beadtam volna a Birtokvédelmi Kérvényt, (természetesen úgy, hogy tudtak a bántalmazásról, a testi sértésrő a kapu lakatának lecseréléséről) a következő tájékoztatást kaptam: Adjam be a kérvényt 2 példányban 3.000 Ft illetékbélyeggel. Miután befogadták, kap egy ügyszámot, adhatom be a bizonyítékaimat. Erre hoznak majd egy határozatot, amivel ki kell adnia a bizonyítottan az élettársi kapcsolat előtt már meglévő ingóságaimat. Ha ennek ellenére nem adja ki, végrehajtás következik. Ehhez képest jött a Határozat, - mielőtt bármiféle bizonyítékot beadhattam volna - az elutasításról, ÖNKÉNTES birtokelhagyásra hivatkozva. A visszautasítás indoka az, ami számomra elfogadhatatlan. Nincs vagyonvita, mert fotók tömkelegével tudom bizonyítani, hogy a kiadni kért tárgyak, ingóságok az élettársi közösség előtt a tulajdonomban voltak.

Immaculata # 2016.10.09. 08:05

Amiket az életközösség alatt vettetek, az közösnek számít, amit te vittél a kapcsolatba, az mind a tied.

Polgári bíróság előtt kérned kell az élettársi vagyonközösség megszüntetését, és a külön tulajdonod kiadását, azt már most, ideiglenes jelleggel, nem megvárva a per befejezését.
Bizony írnod kell egy listát, mi a külön vagyonod, amit kérsz azonnal kiadni, és mi a közös vagyon, amit természetben kérsz, és hajlandó vagy annak megváltására (itt a kazánra gondolok).

Kezdem érteni a jegyzős dolgot. Azt hitted, hogy kérhetsz birtokvédelmet a tárgyaidra, mert azok a te tulajdonod.
Nos nem. Jelenleg az élettársad birtokában van, a jegyző pedig nem vizsgálhatja a tulajdoni viszonyokat, csak azt, hogy huzamosabb ideje (4 éve) már az élettársad birtokában van, a lakásból te távoztál, így a párod nem követett el az ingóságok vonatkozásában birtoksértést.

Dati61 # 2016.10.09. 07:52

Köszönöm, tudom, hogy jó szándékból írtál. Nem a férjem, az élettársam volt. Nem bejegyzett, viszont tartózkodási helyként be voltam (vagyok) jelentve. Az ingatlan a saját tulajdona, én költöztem hozzá 4 évvel ez előtt, és vittem egy 2 szobás vidéki ház teljes berendezését, minden holmimat. Ha, a kazán és a radiátorok közös szerzeménynek számítanának is a többi holmim, bútorom, személyes és vagyontárgyammal mi a helyzet? Az ágyammal, a varrógépemmel, a kerékpárommal, a szekrényeimmel, a kerti hintaágyammal, a 120 literes kukámmal...nem akarom felsorolni, hiszen 3 teljes A4-es oldalt írhatnék végig. Mindenről bizonyítani tudom, hogy réges rég, jóval az összeköltözésünk előtt megvoltak.

Immaculata # 2016.10.09. 07:45

Drágám, ameddig együtt éltetek, minden amit magad vásároltál közös szerzeménynek, közös tulajdonnak minősül. Hiába te spóroltad össze a kazán árát és a saját pénzedből vetted meg, attól az még jogilag közösnek számít a férjeddel.

Ha van külön vagyonod, azt meg bizonyítanod kell a bíróság előtt. A kisebb értékű használati dolgok pedig közössé válnak még akkor is, ha azt te hoztad a házasságba.

Immaculata # 2016.10.09. 07:43

A sikkasztásod nem kommentálom.

Mindenkiből kihozod az állatot.

Dati61 # 2016.10.09. 07:42

" 372§ (1) Sikkasztás szempontjából a dolgot eltulajdonítja az, aki a valós tulajdoni viszonyok megszüntetésére törekedve, a dolog tényleges tulajdonosát jogai gyakorlásában akadályoztatja (ellehetetleníti) azzal, hogy például a dolgot visszakövetelésre jogosult (tulajdonos) előtt letagadja, vagy azt vissza nem adja, nem számol el vele, hanem sajátjaként használja, beépíti, értékesíti stb.
A sikkasztás esetében a sikkasztó visszaél a sértett bizalmával, visszaél azzal, hogy a dolgot annak tulajdonosa rábízta. A sikkasztást az elkövető számára idegen (tehát nem a saját tulajdonát képező) értékkel bíró dologra lehet elkövetni."

Immaculata # 2016.10.09. 07:41

Oda szoktál figyelni másra is, vagy csak beszélsz, beszélsz, beszélsz?

Leírom még egyszer, mert egy türelmes ember vagyok:
azt írtam, hogy távolságtartást kellett volna kérned és kizárólagos használatot a lakásra, mert a férjed mellett veszélyben az életed.
Ez annyit jelent, hogy eltiltották volna a férjedet attól, hogy a közeledbe menjen, és kiköltöztették volna a lakásból, te pedig a bírósági felhatalmazással egyedül maradhattál volna a lakásban.

Ha megszegi a távolságtartást és tovább zaklat, akkor lecsukják.