Gyakorlati példák-Jogesetek


kirobit # 2005.11.02. 14:13

A görög nyelven előterjesztett kérelem kérdésében:

a Ket. kimondja, hogy a kisebbséghez tartozó személyeket érintő legfontosabb nyelvhasználati szabály, hogy a közigazgatási hatóságoknál mind szóban, mind írásban használhatják az adott kisebbség nyelvét. E jog gyakorlása nincs területi korlátokhoz kötve - azaz nem szűkül le a kisebbség által is lakott településekre, még kevésbé azokra a településekre, ahol a kisebbségi népesség számaránya elér egy meghatározott %-ot - hanem a Magyar Köztársaság felségterületén valamennyi közigazgatási hatóság eljárására kiterjed.

ebből következően nem lehet ilyen indokokkal elutasítani a kérelmező kérelmét, hanem a Ket. 22.§ (2) bekezdése alapján kell eljárnia, azaz át kell tennie a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez.

kirobit # 2005.11.02. 14:07

Szia Labda!

a felvetett kérdésre a válaszom a következő:
a Ket. 40.§ (2) bekezdése szerint indokolt esetben kérhet írásbeli meghatalmazást a hatóság.

a Ket. a képviseleti jogosultság igazolásához nem feltétlenül követeli meg az írásbeli meghatalmazást, hanem az e tárgyban való állásfoglalást a hatóságra bízza. Az állásfoglalásnál tekintettel kell lenni a meghatalmazottnak az ügyfélhez való viszonyára (főként a rokoni kapcsolatára), illetőleg az ügy jellegére.

esetedben álláspontom szerint nem indokolt írásbeli meghatalmazást kérni.

Labda # 2005.10.20. 16:42

D.R. görög állampolgár B. községben ingatlannal rendelkezik. A községben görög kisebbségi önkormányzat is működik. D. R. építési engedély iránti kérelmét görög nyelven terjeszti elő a település jegyzőjénél.

A jegyző a kérelmet ezzel utasítja el, hogy annak elbírálására V. város körzetközponti jegyzője jogosult, ott pedig nincs görög kisebbségi önkormányzat, ezért azt magyar nyelven terjessze elő a kérelmező.

Mit gondoltok?

lewho # 2005.10.20. 06:44

Üdv!

terjed a Ket.-es tankönyv meg a jogesetei:))

jelen példa:
ugyi akár az Áe.-t akár a Ket.-et nézzük a képviseletnek 2 fajtája vagyon: törvényes és meghatalmazotti.
Horváth Józsefnek nem lesz tv-es képviselője, kivéve: ha kiskorú, vagy ha gyámja vagy gondnoka van nekije'!
Tehát Miklós meghatalmazottként eljárhat, de tv.-esként nem. Persze a jegyző megkérheti Miklóst, ugyan igazolja mán, meghatalmazták-é őt?
ha nem teszi, nem képviselő. nem indul eljárás, illetve végzéssel fogják visszautasítani. szvsz.

Labda # 2005.10.19. 17:54

Horváth József nevében és helyett, Horváth Miklós birtokháborítási eljárást indított. A jegyző felszólította Horváth Miklóst, hogy – 8 napon belül - csatolja be az ügyre vonatkozó Horváth Józseftől származó meghatalmazását.

A határidő eredménytelenül telt el, a tizenötödik napon Horváth Miklós azzal kereste meg a jegyzőt, hogy nem szükséges meghatalmazás, mivel kérelmező a testvére, így ő képviselheti meghatalmazás nélkül is.

Hogy döntenétek?