Beadványomra a hatóság hallgat, nem csinál semmit


alfateam # 2018.09.06. 22:09

(4) * Amennyiben a jegyző ügyintézési határidőn belül nem dönt a fás szárú növény kivágásáról, az engedélyt a kérelemben foglaltak szerint megadottnak kell tekinteni.

Meryl # 2018.09.05. 19:49

Tisztelt Fórumozók!

3 évvel ezelőtt írásban megkerestem a X. ker. Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának Építésügyi és Környezetvédelmi osztályát, mert az ingatlanom előtt a közterületen, járdán álló túl méretes fa gyökerei felnyomták a beton kerítésem alapzatát, a pár éve épített beton gépkocsibejárót, és az utcai járda asztalt felületét is. A kapuoszlopok a nyomás miatt eldeformálódtak, évente javíttatnom kellett. Fényképekkel dokumentáltam a károkat.
Kértem, hogy engedélyezzék a túl méretes fa kivágását, én meg vállaltam, hogy új facsemetét ültetek helyette. Minden évben elutasítottak, hogy nem a fa gyökerei okozzák a bajt. Ki nem jöttek szemlét tartani. Most újra írtam nekik. Most nagyobb kapujavítást kell végezetnem, mert a deformációt már nem lehet korrigálni. Egyébként a gyökerek mentén van a gázvezetők is a házhoz kiépítve. Mit tehetek? Hová fordulhatok? Melyik hatóság a felettese a kerületi hívatlanak? Káromat ki téríti meg?
Köszönöm a segítséget.

SaireyVMK # 2018.03.17. 08:52

Minek?

Jutka769 # 2018.03.13. 16:06

Tisztelt Cím!

Tanya és termőföld vásárlásnál a kifüggesztéssel kapcsolatban van bármiféle kötelezettsége az önkormányzatnak? Az ügyvéd személyesen vitte be és ehhez képest csak tíz nap múlva függesztette ki az önkormányzat. Most telt le a 60 nap és az 59. napon jelentkezett valaki. Ilyenkor lehet még próbálkozni, hogy mért vártak 10 napot?

Köszönettel,
Kirizsán Jutka

ficakos # 2018.03.06. 06:57

Vasárnap már próbálkoztam ezzel, elküldtem egy rövid leírást , de nem jött válasz, azt hittem, hogy már nem jó az e-mail cím.

Most elküldöm újra.

üdvözlettel,

ficakos

nanemaaa # 2018.03.06. 06:39

Névléc jobb felső sarka, "e-mail" ;)

ficakos # 2018.03.05. 20:02

Tisztelt nanemaaa!

Köszönöm a választ!

Van egy igen "maszatos" közigazgatási ügyem (szegről-végről kapcsolódott hozzá a fórum kérdésem is), kíváncsi vagyok a véleményére, lehetne privátban?

Kaphatok egy elérhetőséget?

Köszönettel,

ficakos

nanemaaa # 2018.03.05. 09:13

Valószínűleg várják, hogy a 3 hónapos intézkedési határidejük leteljen. Majd utána megírják, hogy sajnos 3 hónap után már nem tudnak mit tenni. :(
Elvileg írhatsz a Kormányhivatalnak, mint másodfokú építésügyi hatóságnak, hogy utasítsa eljárásra az elsőfokot. Kérdés, hogy házon belül létezik-e két eltérő szemlélet. :(

ficakos # 2018.03.05. 08:58

Bocsánat a "nemecseki" megszólításért, siettem!
Revidiálom: Tisztelt Fórumozók!

No és még annyit, hogy az alapkérdések rendben vannak, tehát minden adat rajta van az eljárást kérő beadványban, aminek egy ilyen beadványon rajta kell lennie.

Gondolom ilyenkor két dolog történhetne:

  1. Elindítják az eljárást és közlik, hogy X összeg illetéket erre és erre a számlára fizessek be, vagy
  2. nem indítunk eljárást ezért, meg ezért és azt közlik.

Szóval szerintem a "semmit sem teszünk" így nem kerek.

Már írtam egy levelet a kormányhivatal járási hivatal építéshatósági osztályra, de annak is két hónapja, semmi.

Valami "rossz történetbe" nyúltam bele, kezdjek el elméleteket gyártani, vagy esetleg máshol kéne "bekopogtatni"?

köszönettel,

ficakos

ficakos # 2018.03.05. 07:30

Tisztelt fórumozók!

Mit lehet tenni akkor, ha egy szabálytalan épülettel kapcsolatos bejelentésemre a hatóság még csak nem is reagál, nem indítja meg az eljárást, nem tájékoztat az illeték befizetéséről azaz tudomást sem vesz róla?
A bejelentésem óta két hónap telt el.

Köszönettel,

ficakos