Öregségi nyugdij megvonása


Bogi777 # 2019.08.23. 18:52

12 éve kaptam öregségi nyugdijat, a magyar országon valo 12 évi munkám után.az összeg 27.000 Ft. Kanadában, ledolgoztam 35 évet, sajnos, ott is nagyon keveset kapok, ezért ugy döntöttünk, a férjemmel, haza költözünk.Tavaly májusban, eladtuk, a kinti házunkat, és visszaköltöztünk M. o-ra.Volt, még Kanadai, és Magyar cimünk, is,de valahogy nem kaptuk, meg azt az éves nyilatkozatot, amit vissza kellett volna küldenünk, Cserébe kaptunk egy felszolitást,hogy mivel nem jelentettük, be 2 héten belül, a költözést, mind kettönket kizárnak, a nyugdij folyositásbol. Mi voltunk bent 2x is a Nyugdij intézetben,beirattuk, azállando lakcimünket, az uj taj kártya számunkat.Semmi nem számitott, kaptunk egy végleges, papirt,hogy 10.000Ft-ot kapunk csak, és semmit sem tehetünk. felhivtunk egy ügyvédet, és ö is azt mondta, semmit sem tehetünk, nem is akart az üggyel foglalkozni. ( nem ingyen kértük) Én ezt teljessen igazságtalannak érzem, hogy amit megitéltek nekünk, csak egyszerüen, vissza veszik, mert hogy nem jelentettük be 2 héten belül, a lakcim változást? és hogy sehová, sem fordulhatok? még az ügyvéd sem akarja elvállalni? Addig amig Kanadában laktunk, minden további nélkül megkaptuk, amint haza költöztünk, meg vonják tölünk? nem értem. kérem segitsenek!!