Fedélzeti kamera használata autóban megengedett?


Kandúrbandi # 2020.05.28. 10:52

Egy másik topikban volt érintve ez a téma, és úgy emlékszem akkor az volt erre is a konklúzió, hogy ez a kamera sem engedélyezett felvételkészítésre magánszemélynek, és így akkor nem használható fel a felvétel sem bizonyítékként, mivel közterletet figyel engedély nélkül.

Ma bukkantam erre a cikkre:
"https://index.hu/belfold/2020/05/28/auto_buntetofekezes_szabalytalan_kozuti_veszelyeztetes_agresszio_belso_savban_elozes_fekezes/"

Idézem a cikkből:
"Nagyjából öt-hat éve jelentek meg Magyarországon a fedélzeti kamerák, míg Oroszországban már jóval nagyobb hagyományuk van az autós felvételeknek.
A FEDÉLZETI KAMERÁKNAK KÖSZÖNHETŐEN MA MÁR SOKKAL KÖNNYEBBEN KAPJÁK EL AZ AGRESSZÍV SOFŐRÖKET, ÉS A BÍRÓSÁGON IS PERDÖNTŐ BIZONYÍTÉK LEHET A FELVÉTEL. "

Nekem ebből a cikkből nem úgy tűnik, mintha nem lenne felhasználható bizonyítékképp a felvétel, sőt, mintha inditekt tanácsolná is a használatát. Akkor mi is itt a helyzet tulajdonképp fedélzeti kamera fronton?

drbjozsef # 2020.05.28. 12:00

Kandúrbandi,

Rosszul olvastad.

Nem jogszerű felvételt készíteni (fényképfelvételt, hangfelvételt) a rajta szereplők közvetlen engedélye nélkül (néhány kivétellel, pl. tömegrendezvény), de mindig is felhasználható volt bíróságon - HA a bíró úgy döntött.

Bármilyen jogszerűtlenül készített bizonyítékot elfogadHAT a bíróság, ha anélkül az igazság kiderítése lehetetlen lenne.

Szabad bizonyítás van. A bíró azt fogad el, amit akar.

Mondjuk az, hogy a BKK is használja a fedélzeti kamerát (az utastéri kamerák feltehetőleg le vannak szabályozva a BKK ÁSZF-jében, az jogszerű), az elgondolkodtató. Jogi szempontból legalábbis, egyénként nagyon is helyesen teszik.

Szomorú örökös # 2020.05.28. 15:35

Kandúrbandi

Nekem is van és sok más autósnak is fedélzeti kamerája. Egy dolgot kell tudni vele kapcsolatban, ezek nem általános közterületi megfigyelésre készültek, hanem kizárólag az autót érintő balesetek, veszélyhelyzetek rögzítésére készültek, tehát ezek bizonyítására lehet többnyire használni. Sok kamera azt is tudja rögzíteni, hogy ha neki megy valaki az autódnak, akkor automatikusan beindul és rögzít, így kicsi esélye van, hogy esetleg felveszi azt a másik autót, amelyik feltehetően - kihangsúlyozom feltehetően - okozta az autód sérülését.

És még egy fontos dolog, nálunk nem tilos használni, viszont ha Ausztriában megfognak működő fedélzeti kamerával, akkor nagy valószínűséggel meg fognak büntetni, mivel ez ott tiltott. Mivel szivargyújtó-töltőről működnek, így ott ezt célszerű kihúzni, hogy ott ne működjön és megoldódik a helyzet. Akár le is veheted ott a konzolról, akkor tuti nem fognak szekálni érte.

Szomorú örökös # 2020.05.28. 16:07

Kandúrbandi

Sőt nézzük tovább! A rendőrségi autókban is elég gyakran van már, de hivatalos autós szabálysértés rögzítésére csakis azok alkalmasak, azokat fogadják el. Tehát te hiába fogsz rögzíteni egy előtted piroson áthajtó autót, nagy valószínűséggel a rendőrség nem fogja a felvételedet elfogadni.

Szomorú örökös # 2020.05.28. 16:46

A rendőrség egyre többször számol be arról, hogy a youtube-ra, vagy máshová feltöltött felvétel alapján nyomoz, büntet.

Ez leginkább kirívó, közösségellenes közlekedés esetén szokott megtörténni.
Ja, és a legritkábban autós fedélzeti kamerák felvételei ezek. :-)

Szomorú örökös # 2020.05.29. 05:03

Köszönöm hogy megerősíted azt hogy van ilyen.

Azért az utóbbi néhány évben előforduló 1-2 alkalmat én nem nevezném úgy, hogy egyre többször előfordulónak", no meg végképp nem gyakorinak. Egy biztos, soha nem lesz általános, hogy youtube-ra - eleve nem igazán legálisan - feltöltött videók alapján fognak a rendőrök bárkivel szemben intézkedni. Aki a közösségi oldalakon oszt meg ilyen tartalmat, az eleve vét a törvény ellen, akármi is szerepel azon a videón.

Szomorú örökös # 2020.05.29. 09:53

bermuda háromszög

Hiába szajkózod ugyanazt a baromsagot, semmit nem ismertem el. Ha nem jut eszedbe más gondolat, akkor inkább ne válaszolj.

Főleg hogy csak gondold végig, mennyire hiteles adott esetben egy youtube videó? Sok esetben egy autó látszik rajta a rendszámmal, az, hogy az eset mikor történt, arról sokszor semmilyen infó nincs a videóban. Ezek alapján hogy bírságolhat szerinted a rendőrség, amikor lehet több hónappal, évvel később kerül ki a videó, amikor már esetleg a cselekmény akár el is évülhetett? No pont ezért hiteles kizárólag az a videó, amit a rendőrség készít a „meseautóban”.

Szóval te bármennyire szeretnéd, hogy ezek gyakorlatilag az önbíráskodás kategóriája alapján működjenek, a nyomozást, felderítést inkább bizd a rendőrségre. Hidd el, ők sokkal jobban csinálják nálad (is).

És még mindig ott az adatvédelmi része, azaz ha a videón látható pl. Kovács István autója is, aki bár az út szélén szabályosan várakozik, de egy öntörvényű kamerásnak köszönhetően mégis kikerül egy nyilvános oldalra, amely alapján kiderül, hogy épp a szeretőjénél van, vagy teszem azt munkaidőben engedély nélkül a magáncélú ügyeit intézi, akkor felkészülhet rá a kamerás, hogy feljelentés esetén az adatvédelmi törvény alapján csúnyán megsuhintják, mert senkinek nincs ilyen esetben az erkölcsi oldaláról nézni a sztorit.

efi99 # 2020.05.29. 18:56

Szomorú örökös
Akkor hogy van az, hogy simán felhasználják az esetek döntő többségében bizony azokat a felvételeket a bíróságon? Mindenféle időpecsét, meg minden nélkül. Hülyék a bírók? Vagy az alperes a hülye az ügyvédjével együtt, hogy annyi eszük sincs, hogy azt mondják, hogy de kérem ez a felvétel 5 éve készült?

Szomorú örökös # 2020.05.29. 19:33

efi99

Na megjelent a másik nagy törvénytisztelő, aki minden nálunk érvényes törvényt betart....ja nem! :-D

Akkor hogy van az, hogy simán felhasználják az esetek döntő többségében bizony azokat a felvételeket a bíróságon? Mindenféle időpecsét, meg minden nélkül.

Ez az állításod nettó hazugság egészen addig, amíg fel nem sorolod itt az összes olyan ügyet, ahol dátum és időpecsét nélküli videofelvételek alapján ítéltek el bárkit a bíróságon! Lássuk! Elő a farbával! ;-)

Szomorú örökös # 2020.05.29. 19:41

bermuda háromszög

„Azért az utóbbi néhány évben előforduló 1-2 alkalmat ”

Ezt milyen gyorsan elfelejtetted, pedig te magad írtad, igaz még reggel. Estére meg mi lesz belőle?

„autós feldélzeti kamerák felvételeit is felhasználják”

Ez nettó hazugság!

Érdekes, hogy nekem tulajdonítod mindenáron ezt az idézőjelbe helyezett mondatot, holott én ilyet soha nem írtam le. Te viszont igen, egészen pontosan „2020.05.29. 13:16-kor” Cavinton kéne neked öcsi, nem más!

És igen, nettó hazugság, mivel az autósok csakis a saját baleseteik igazolására csendben hagyják működni a kameráikat és csakis akkor veszik elő, ha nagyon muszáj. Viszont elsősorban a kerékpáros kamerások azok, akik youtube-ra töltögetik jogellenesen az általuk készített videókat. Nyilván nem törvényes, hiszen a rajta szereplők soha nem adták a hozzájárulásukat ehhez. De ennyit a te hozzáállásodról a jelenleg hatályos törvényekhez.

Gyakorlatilag te egy igazi renegát vagy a haveroddal együtt, nem több.

Szomorú örökös # 2020.05.29. 19:50

Van rá példa a közeli időből.

Mondtam, amíg ezt nem prezentálod, addig nettó hazugságnak tekintendő:

Szomorú örökös # 2020.05.29. 19:57

bermuda háromszög

Gyakorlatilag el kéne döntened, hogy okoskodni jársz ide vagy a kérdezőknek segíteni. Jelenleg inkább az utóbbi teljesül részedről. Kandúrbandi kérdezett valamit, ehhez képest oldalakon keresztül csak kötözködsz. Szerintem lazíts! Egyébként is ha már ennyire puha p...cs vagy, gondoltam megkeresem helyetted a lényeget:

Akár egy videófelvétel alapján is indulhat eljárás a szabályszegő autósok ellen, ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell.

A múlt héten az Infostart birtokába jutott egy videófelvétel, amelyen egy, egymás után több szabálytalanságot elkövető sofőr manőverei láthatók. Az Országos Rendőr-főkapitányság a felvétel alapján eljárást indított a sofőr ellen.

Az ügy apropóján megkerestük az ORFK-t, ahonnan írásban azt a választ kaptuk, hogy a rendőrség a látókörébe kerülő, kiemelt tárgyi súlyú szabályszegés, vagy bűncselekmény gyanúját felvető esemény esetén hivatalból eljárást indít.

Ám azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dolog is kell. Például az, hogy

  • azonosítható legyen a helyszín
  • hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, és
  • hogy kiderüljön, Magyarországon történt-e az eset, hiszen a magyar hatóságok csak a határokon belül járhatnak el.
  • A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés.

Ráadásul, mint az ORFK leveléből kiderül, a felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken. Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.

Forrás: https://infostart.hu/…-a-rendorseg

Tehát mostmár talán felfogod, hogy még az általam említett dátum és időpecsét sem elég mindig, tanúvallomások is kellenek, mert anélkül csak max. a szórakoztató moziban mutathatják be....ja ott sem! :-)

Szomorú örökös # 2020.05.29. 20:02

Te nem követed a dudálós tüntetést?
A nyuggert akit jól megvágtak a vadkacsokra feltett videóra hivatkozva?
Egynek elég és elég friss is.
Akkor ezt megbeszéltük.

Ha te ezeket nézegeted, tedd csak, én megyek reggel kirándulni inkább, bocsi! :-D
Egyébként meg ne keverd a szezont a fazonnal, az egy politikai jellegű büntetés volt.

Szomorú örökös # 2020.05.29. 21:13

Ha pl a kapcsolgatod a rádión az adókat az tökéletes időbélyeg a felvételen.
Még az országot is meghatározza mert az adóknak van hatósugara.
De ha nem is kapcsolgatod, akkor is esélyes hogy szól a rádió és az is elég az idópont meghatározásához.

Ennyi ésszel tökéletesen alkalmas vagy önkéntes rendőrnek...izé polgárőrnek, mondtam én. :-D

Szomorú örökös # 2020.05.29. 21:15

Érdekes, hogy a dudálós videónál ezek nem merültek fel.
Annak meg semmi jelentősége hogy milyen okból büntetnek.
Büntettek egy akárhová feltett videó miatt és épp arra hivatkoztak, hogy ott látták.

Akkor még egyszer: nem közlekedési szabálysértésért kapta az egyértelműen politikai okból kiszabott büntetést.

Szomorú örökös # 2020.05.30. 18:20

bermuda háromszög

Részben a közúti közlekedési szabályok megsértéséért büntették meg, tehát nem jól tudod, vagy terelsz.

Máskor olvass utána, a Vadhajtásokra feltöltött videója alapján a karantén szabályok halmozott megsértése miatt kapta a bírságot.

Az a tény, hogy szerinted nem használnak fel idegen felvételt, és erre mit ad a jelen, épp itt egy felvétel ami alapján büntetnek.

Nyilván politikai indíttatása volt a bírságnak, mivel egy tüntetés résztvevőit bírságolták sorra akármilyen légből kapott indokra fogva.

És ha már ott tartunk, hogy bírságoltak a rendőrök, akkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy Facebookon szervezett legális demonstráció volt, amelyet a rendőrség ráadásul hivatalosan biztosított is. Így alapból a rendőrség „bírságolós” fellépése is megkérdőjelezhető, mert ha már egyik demonstráción így bírságolunk, akkor lehetne ezt simán tenni egy Critical Mass felvonuláson is, ahol nagyon sok esetben vezetés közben mobiloznak, közúti közlekedésre alkalmatlan kerékpárokkal vesznek részt és még sorolhatnánk a szabálytalanság-hegyeket, amelyeket ilyenkor egyesek elkövetnek. És amikor bárki ezt felrótta nekik, az volt a válasz, hogy egy rendőrség által biztosított legális felvonuláson - vagy nevezzük ezt is demonstrációnak, mert hogy az - nem kötelező a KRESZ szabályait betartani (persze nem a lóf...szt, de ebbe már ne menjünk bele). :-)

Megjegyzem az említett oldalt a bloggerrel együtt már régen ki kellett volna iktatni a közéletből, mert max. Bayer Zsolt nyilatkozik ennél durvábban már csak náluk bármilyen politikai demonstrációról vagy a politikai ellenfeleiről. Oké, hogy valaki politizálásra adja a fejét, de azt ennél jóval kulturáltabb hangnemben volna csak szabad engedni.

Szomorú örökös # 2020.05.30. 19:35

A tényekkel vitatkozol.
Remélem nem nézted még meg a rendőrségi határozatot és úgy állítod, hogy
„a karantén szabályok halmozott megsértése miatt”

Igazad van, az szerepel benne pontosan:

"Kijárási korlátozással kapcsolatos magatartási szabályok megszegése"

És a dudálásért meg alapból nem lehetett volna bírságolni, mivel nem a dudát nyomták, alternatív megoldást választottak, hogy a rendőrség ne tudjon belekötni. Esetleg neked kellene néha kicsit részletesebben olvasni a híreket, nem a haverral kocsmában kitárgyalt verziót szajkózni itt.

https://alfahir.hu/…etes_dudalas

Szomorú örökös # 2020.05.30. 20:02

És akkor lépjünk egy kicsit tovább!
Vajon az esküvői meneteket miért nem büntetik?
Nincs benne a szabályokban, hogy nekik ezt szabad. :-)

Szomorú örökös # 2020.05.31. 04:29

Tényleg ennyire kisstílüen társalogsz?

Mókás dolog ezt pont attól olvasni, aki ezt a témát is szétoffolta a kötözködésével. És aki gyakorlatilag a fél országot önbíráskodó kamerázgatásra, youtube-ra meg FB-ra való feltöltögetésre buzdítja. Mindig valahogy elfelejted, hogy te gyakorlatilag egy jogi fórumra regisztráltál, ahol a jelenleg hatályos magyar törvények alapján kellene tanácsokat osztogatni. Nem, nem a múlt, nem a jövő itt a feladat, hanem a jelenlegi helyzet. Az pedig amit te itt rendre tanácsolsz kamera-ügyben, az maximálisan kimeríti a törvénysértésre buzdítás tényállását. ;-)

De akkor újból megkérdezem: joga volt-e a rendőrségnek a rendőrség által biztosított demonstráción ugyanazért bírságolni bárkit, amiért egy esküvői meneten pl. soha nem teszik meg? Pedig ott sincs szó soha balesetveszélyes helyzetről - hacsak magát a házasságot nem nevezzük annak, de ez már nyilván a humor kategóriája. :-D

Arról meg már nem is beszélve, hogy egy köztudottan jobboldali provokátor blogger nem hiteles, netre feltöltött provokatív videója alapján tették ezt - egyértelműen politikai célból, hiába akarod belemagyarázni, hogy közlekedési szabálysértés mögé bújtatták. Megsúgom, ha csak szimplán te töltötted volna ugyanezt a videót fel mondjuk a youtube-ra, akkor soha nem büntették volna meg a rajta résztvevőket. Mondhatnánk azt is, hogy te kb. ennyit érsz, ennyire vagy fontos a hatalom számára, de ezt anélkül is tudjuk. :-)

Szomorú örökös # 2020.05.31. 07:08

bermuda háromszög

Köszönöm, hogy - igaz a sajátos módodon, de - megerősítetted azt amit írtam.

Helyesbítsünk! Nem erősítettem meg semmit!
Még a hülye is látja, hogy szó nincs semmilyen megerősítésről. Hát még neked. :-)

a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt is kapta a büntetést és azt is leírtad, - persze kódolva, hogy aki még nem ismer téged az azt higgye hogy tagadod - hogy a mai gyakorlat az hogy a rendőrség felhasználja a magán és bárhová feltöltött képeket, videót.

Pontosan olyan törvénytelenül tette mindezt, mint amilyen törvénytelen te magad vagy! Nem beszélve arról, hogy ha azok a rendőrök, akik a helyszínen tanúi voltak az egésznek, nem tettek semmilyen feljelentést, akkor vajon milyen jogalapja volt a rendőrségnek bárkit is UTÓLAG megbírságolni, amikor éppen a helyszínen levő rendőrök lettek volna egyedül jogosak arra, hogy bírságot szabjanak ki a helyszínen. Az már más kérdés, hogy ezek a bírságok nem lesznek befizetve nagy valószínűséggel, hanem jogi útra fogják őket terelni, de abban egészen biztos vagyok, hogy annak a várható eredményét már nem fogok nagy dobra verni itt. ;-)

Tőled ilyen a beismerés, ne keressük az okát.

Ezt maximum egy olyan okoskodó majom magyarázza bele, mint amilyen te vagy. De ez vagy te, ne keressük az okát. Sebaj, itt már mindenki ismer téged is és tudják, hogy te egyáltalán nem a megtestesült jog és törvény képviselője vagy a fórumon, hiszen szinte kizárólag törvénytelenségre bátorítasz mindenkit.

miért csak ilyen sok karakterben tudod leírni azt amire másnak elég pár szó is

Látod, még ilyen sok karakter is kevés, hogy neked a lényeg eljusson a tudatodig, a kevés meg pláne! :D

efi99 # 2020.05.31. 10:13

Ki vezet a szájkaratéban ?

efi99 # 2020.06.01. 09:33
Szomorú örökös # 2020.06.01. 09:46

efi99

Nagy valószínűséggel a fedélzeti kamerát használó autós jelentette fel az audist - teljesen helyesen - nem a youtube videó alapján indítottak eljárást csak úgy. Ja, és felhívnám a figyelmet a videó jobb felső sarkában található néhány karakterre, úgy hívják, hogy dátum és időpecsét. ;-)

Egyébként egyszer én is feljelentettem egy agyhalottat, aki több kilométeren keresztül türelmetlenkedett mögöttem, mert én szabályosan haladtam előtte. Majd amikor egy gyalogos átkelőnél a számomra pirosra váltó lámpa előtt fékeztem és megálltam, akkor ez a másik autó kivágott mögülem és áthajtott a piroson, zebrán, majdnem elgázolta az egyik épp induló kisgyereket, szóval neki nagyon kijárt a dolog. Mivel önvédelemből névtelenül tettem meg emailben a feljelentést, így nem tudom, hogy lett-e belőle ügy, de hogy egyértelműen beazonosítható volt az idő, a hely és a rendszám egyaránt, így simán felhasználható videó volt.

Szomorú örökös # 2020.06.01. 12:54

Irtad ma.
Pár napja meg mit is?
Ja ezt:
"Ráadásul, mint az ORFK leveléből kiderül, a felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken".

Idézni csak pontosan és szépen szabad, te ezt nem tetted meg, ugyanis az általad idézett mondat mindössze arra jó, hogy tovább kötözködj, de ami utána volt, azt már nem másoltad be. Miért is tetted volna? Hiszen az bizony már engem igazolt volna:

Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.

Egy dolgot kellene már csak leírnod:
Igen, ilyen felvételek alapján ma a rendőrság eljár, büntet.

Igen, mert a feljelentő nyilatkozatával igazolta, hogy mikor és hol készült a felvétel, mivel eleve ő tette a feljelentést. Szerinted akkor is lett volna eljárás, ha nem jelenti fel a felvétel készítője? Egyáltalán nem valószínű! A rendőrségnek nem az a dolga, hogy a youtube videóit böngéssze naponta ilyen felvételek után. Ez csak a te fantazmagóriád. :-D

Szomorú örökös # 2020.06.01. 14:08

Azt hogy a felvétel készítője feljelentést is tett csak te konfabuláltad a történethez.
Ha lett volna feljelentés, a cikkben is ez a fordulat szerepel, de nem úgy van.

Elolvastad a cikket is, vagy csak trollkodsz, mint ahogy szoktad? Miért nem a cikk szerkesztőjét kérdezed meg, ha már nekem nem akarod elhinni?

A sportkocsi sofőrjét a rendőrök a bűncselekmény tudomásukra jutását követően rövid idő alatt azonosították.

Gondolom ez nem úgy zajlott, hogy Kovács 16. János törzsőrmester ült otthon békésen a családja körében és meglátta a cikket, majd diadalittasan felkiáltott: "Jéééééé, egy bűncselekmény! Akkor máris hívom a parancsnokot, hogy meg lehet bírságolni!" :D

Sosem tagadtam, hogy a rendőrség kellő körüntekintéssel jár el

Akkor meg mi a francot okoskodsz, meg hirdeted itt az igét, hogy igenis tegyék csak fel közszemlére a felvételeket, mert azok alapján bünti lesz? Egy nagy lósz...rt mama! A legtöbb ember ő maga kapja majd a büntit, hogy kitették az adatvédelmi törvények nagy ívű letojásával a felvételt. Azt is bűncselekménynek hívják ám, nem csak azt, amit ez az Audis elkövetett.

Egyértelműen az általam korábban idézett cikkben, amiből te rendre csak a saját hülyeséged igazolására használható sorokat ollózol, egyértelműen ott van, hogy kell hozzá a készítő tanúvallomása, anélkül a felvétel nem használható. Tehát itt jelen esetben ez a tanúvallomás is már rendelkezésükre áll, csakis ezért tudták előállítani a kakaskodó autóst.

OFF
Anno egy másik fórumon is volt egy „roppant okos ember”, aki mikor elemezgettük, hogy vajon egyes főutakon miért tiltják a kerékpározást, előkerült a leírás, hogy bizonyos útszakaszokon a lassú járműforgalom van tiltva. No ekkor ez a „roppant okos ember” megpróbálta belemagyarázni - kár volt megtennie - hogy ez csakis a „lassú járműnek” nevezet járművek forgalmára vonatkozik. Én megtettem, írtam a Magyar Közútnak, akik engem igazoltak, és leírták válaszlevelükben, hogy a lassú járműforgalom alatt ők a kerékpárosok forgalmát IS értették. Érdekes, utána már nem akart okoskodni az illető tovább. :-D
ON

Egy dolgot kellene már csak

Jaja, neked főleg! Pl. azt, hogy nem OFF-olni a kakaskodó személyeskedő hozzászólásaiddal a topikot! Köszi! :-)