állami hivatal válasz határidó


Majordomus # 2022.06.10. 22:16

Ez egy ilyen ország.
Akinek nem tetszik "el lehet menni" O.V.

Kogeza # 2022.06.10. 17:17

2013. évi CLXV. törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről 2. $

Bertalan # 2022.06.10. 10:35

köszönom az eddigi hozzászólásokat, igen a (hazai vagy EU s) pályázat nem hatósági ügy, de állami monopólium, és míg egy hitel esetében elmehetek egy másik bankhoz, a hazai forrású páláyzatok esetlben (ahol a sajat befizetett adomat osztogatjak) vagy az EU s forrasok esetében ezt sehol mashol nem tudom igénybe venni, mint az állam vagy az általa kijelölt (de szinten monopól helyzetű) közreműködő szervezeten keresztül, és ebből a monopól helyzetből fakad a hatalommal való visszaélés lehetősége is, ami pl. abban nyilvánul meg, hogy semmilyen határidőt semmire nem is vállalnak és nem is tartanak, hiszen sem ellenőrzési sem verseny helyzet nincsen, de nyilván jogbiztonság sincsen, mert ugye ddig is mindenki azt mondta, hogy esélyem sincsen jogi útra terelni egy ilyen ügyet, és nyugodjak bele, vagy próbáljak kiegyezni... :) tehát számomra ez azt jelenti h nincsen jogbiztonság...
a közigazgatási ügyeket csak azért kérdezem h lehessen ezzel példálózni, de nyilván jogilag fogást talalni rajtuk nem lehet,
csak ez az en kis polgári lelkemnek nagyon rosszul esik hogy (itt is) azt csinálnak amit csak akarnak, nem szégyellnek, vag yahogy épp összejön, minden kontrol nélkül...

nanemaaa # 2022.06.10. 06:55

Az a baj, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása számomra nem egyértelműen közigazgatási hatósági ügy.
Úgy gondolom, hogy tartalmát tekintve közelebb áll a hitel ügyintézéshez.

Tadegi # 2022.06.10. 06:00

Az általános közigazgatási rendtartásról 2016. évi CL. törvény 50. §-a jól általában az ügyintézési határidőről, ami alapján tipikusan például az engedélyek, okiratok kiadására az általános ügyintézési határidő vonatkozik, ami 60 nap, de ettől az egyes ágazati törvények eltérhetnek. Úgyhogy igen, előfordulhat a 30+30 nap.

Bertalan # 2022.06.09. 13:58

igen azt abszolute ertem... es persi ok is mondtak mar hogy "ha nem tetszik a rendszer nem kell palyazni"
ok, de amugy ugy altalaban a kozigazgatasi ugyintezesi hataridokre van valamilyen fogalom es meghatarozas valahol?
polgari jogban vagy mashol,
tehat ha mondjuk anyakonyvezni kell a gyerekem, vagy pl. nekem egyszer bevontak az autom fotgalmijat es akkor is amikor megujitottam beszoltak nekem hogy ha sokat pattogok akkor ujabb 30 nappal meghosszabitjak es addig sem lesz autom, ami nagyon rosszul esett...
vagy valahol meg van ez a 30+30 nap irva valami jogforrasnak tekintheto helyen?

Tadegi # 2022.06.09. 06:18

Sajnos a közigazgatási hatóságok igen szabadon értelmezik az ügyintézési határidő fogalmát. Ebből nem lesz sem "igazságtalan bánásmód", sem "erőfölénnyel visszaélés". A maximum amit ki tudsz hozni abból, ha a pályázatot lassan bírálják el, az az, hogy ha ebből károd származik, akkor közigazgatási jogkörben okozott károkozás miatt kártérítést kérhetsz.
De hangsúlyozom, ez csak a késedelem miatt van. Ha elutasítják a pályázatodat 90 nap múlva akkor te maximum amiatt kérhetsz kártérítést, ha bizonyítani tudod, hogy a lassúság miatt kár ért. Azért nem, ha nem kaptál támogatást!

Bertalan # 2022.06.06. 11:00

abban szeretnék segítséget kérni, hogy

egy pályázati ügy kacsán tettem a döntés ellen kifogást a kiírónál (PM, GINOP projekt, EPTK felület ha ismerős)
egyesek szerint 30 napon belül kell válaszolni amit indoklás nélkül még 30 nappal kitolhatnak,

kérdésem:
van e ennek valami jogalapja, hogy 60 napon belül azért számíthatok valami válaszra, vagy ez csak olyan városi leganda?
ha igen mi jogszabályi hivatkozás erre?

általános tapasztalat, hogy pályázatok és elszámolás kapcsan soha semmilyen hataridőt nem szabnak maguknak,
es nem is tartanak be semmit, tőlünk pedig mindig nagyon szoros határidővel követelnek meg mindent...
ami önmagában kimeríti az igazságtalan bánásmód és az erőfölénnyel való visszaélés tényállását...