Kötelezö - e a szemétszállitás???


Immaculata # 2017.04.26. 05:11

Brianza

A társadalom iránti felelősségvállalás, anyagi-, erkölcsi-, szellemi szerepvállalás egyéni belső indíttatás. Talán gyermekkorban kellene tanítani, fejleszteni ezt a képességet.
Külföldön, de még nálunk is nagyon sokan marasztalják el a magyarokat, amiért a magyar folyton ügyeskedik.

Amit te panaszolsz, az évi 10.000.- Ft veszteség számodra, ami végül is helyben marad a településen.

Azok, akik válaszolgatnak a panaszaidra, időt, energiát és tudásukat áldozzák, hogy segíthessenek. A lényeg pedig a segítés, a tenni akarás másokon, vagy másoknak.

Azt szeretném, ha többet olvasgatnád a fórumot és rájönnél, hogy mindenkinek a saját lehetősége szerint kell, hogy szerepet vállaljon a társadalomban.

Rá fogsz menni a saját panaszodra. Olyan nagyon belemerülsz az igazságtalanság kérdésébe, hogy azt sem látod miket írsz és azt, hogy hogyan.

Csak a saját példámat mondom, két diplomával úgy jártam az erdőket, hogy vittem egy zacskót, hogy összeszedjem mások szemetét, olyanokét, akik csak egyszer, vagy kétszer mennek el kirándulni, de maguk után olyan szemetet hagynak hátra, hogy azt az erdő csak 5-10 év alatt tudná magába fogadni.

esztiana80 # 2017.04.26. 03:10

Kedves Fórumozók!
A hulladékelszállítást szüneteltetni lehetséges, ez elől véleményem szerint nem zárkózik el semelyik önkormányzat.
A Ht. 34. § (8) bekezdése teszi ezt lehetővé:
"(8) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítése törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető vagy korlátozható, valamint az ingatlanhasználó kérésére önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető."
Most is csak azt tudom tanácsolni, meg kell nézni a kérdéses ingatlan hulladékszállítással kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletét, és ott is a szüneteltetésről rendelkező paragrafusokat.
A legjobb az, ha az önkormányzathoz fordul, a helyes eljárás amúgy is az lenne, ha az önkormányzat ad ki a rendelete alapján határozatot a szüneteltetésről, amivel aztán lehet menni a közszolgáltatóhoz.
Az esetek többségében a szüneteletetés akkor kérhető, ha az ingatlan a lakcím nyilvántartásban bejelentett lakcímként nem szerepel, és igazolható az életvitelszerű ott tartózkodás (kérdéses esetekben lehetséges a helyszínen ellenőrzés). További igazolásokat szoktak kérni, általában villany számlát, hiszen az életvitelszerű ott tartózkodást az áramfogyasztás mennyisége igazolja megfelelően.
Remélem érthető volt!
Szép napot mindenkinek!

Brianza # 2017.04.25. 18:18

Immaculata,

Így van, ezzel már bizonyos szinten egyet értek veled, nagyjából ez van amit írsz, ezért tartom ezt a szabályozást rohadtul felháborítónak!

Két dologgal egészíteném kit amit írsz.

> ""A második lakással rendelkezőnek NEM jár kedvezmény.""

Esetemben én valójában második lakhatással rendelkezek, nem második lakással. Az első lakásban egy harmad tulajdonrészem van, a másodikban egy nyolcad. Szóval nekem még egy fél lakásom sincsen összesen! Csak van lehetőségem két különböző helyen aludni, de ezt akár bérelt ingatlanokban is megtehetném, miért jár ilyenkor extra sarc?

A másik az általad felsorolt példák teljesen más jellegűek, amiket te felhozol, azok adomány jellegű kedvezmények. Ez a jelenlegi hulladékszállítási díj az én esetemben pedig egy rohadt igazságtalan extra sarc, egy olyan szolgáltatást vagyok köteles kifizetni teljes áron, aminek csak egy töredékét veszem igénybe és más emberek hasonló helyzetben jelentős ármérséklésben részesülnek, csak azért mert nem váltogatják alvóhelyüket a hónap során. Én pedig csak azért tejeljek, mert váltogatom az alvóhelyem. Hát ezért igazságtalan sarc az egész!

Ez kb. ugyanaz a szitu, mintha mondjuk kijönne egy törvény, hogy aki két különböző ingatlanban szokott megszállni a hónapsorán, az a második helyen ki kellene fizessen minden hónapban minimum 100 kWh-nyi áramszámlát, akkor is, ha éppen csak 6 kWh-t használt el abban a hónapban!

Logika? Azt ne keressünk benne! :(

Immaculata # 2017.04.24. 18:22

rájöttem, hogy milyen kedvezményekre van lehetősége a lakást egyedül használó embereknek.

Te nem vagy jogosult a kedvezményt igénybe venni, mert nem egy, hanem két lakással rendelkezel.

A második lakással rendelkezőnek NEM jár kedvezmény.

Olyan dologra jöttél rá, amilyen körbe te nem eshetsz.

Létezik családi pótlék, családi adókedvezményt, nagycsaládosoknak kedvezmény, tandíjkedvezmény, ingyenes ebéd és ingyenes tankönyvkedvezmény, parkolási díjmentesség, regisztrációs adómentesség, utazási kedvezmény, de ha Te nem esel ebbe a körbe, bárhogy kinyílik előtted a világ, ugyanúgy nem lehetsz részese, mint második ingatlanosként kedvezményes szemétdíjra.

Szomorú örökös # 2017.04.24. 15:33

Brianza

Még mindig nem fogod fel, hogy semmilyen következménye nem lesz, ha te életvitelszerű otttartózkodást jelentesz és 3000 Ft-os díjat fizetsz, de közben meg mégsem vagy ott, csak havi 3-4 alkalommal?
Azért senki nem fog feljelenteni, bejelenteni, mert alig tartózkodsz a lakásban. :-D

Brianza # 2017.04.24. 15:27

Immaculata,

> Nem akartam Neked válaszolni, mert kiforgatod az ember szavait. Nem törekszel a korrekt megértésre, sajátságos a felfogásod.""

Én meg úgy érzem, hogy te próbálsz a magyarázataidban csúsztatni, ide nem illő, irreleváns dolgokat hozol fel indokként, miért kellene teljes árat fizetnem.

Először azzal jöttél, hogy akinek két ingatlanja is van, az fizessen csak, mert biztos megteheti, ne spóroljon a környezetvédelmen.

Most meg érvelsz az öröklés utáni lomtalanítási igénnyel, ami szinten nem tartozik ide, irreleváns ismét csak. Tudod az öröklés évekkel ezelőtt volt, több éve már fizetem az kvázi üres lakásra a 100% szemétdíjat. És még fizetném is, ha nem nyitják fel a szemem és szólnak, hogy ne legyél már hülye, hogy annyit fizetsz mint a nagycsaládosok, amikor alig vagy néha itt.

> ”Ha két helyen vagy, kétszer annyit szemetelsz. Két háztartás dupla felhalmozás.

Ez a kijelentésed viccnek még elmegy, de azért elég nehezen hinné el bárki is. :)
Nyilvánvaló, hogy ugyanazt az életvitelt folytatom mindkét helyen, így a szeméttermelésem nem függ az aktuális tartózkodási helyemtől, az egy hónap alatt általam megtermelt hulladék mennyisége - némi fluktuáció mellett - havi szinten nagyjából állandó.
Az adott helyzetben ugyanaz a szolgáltató szállítja el az általam termelt hulladékot, ugyanarra a hulladéklerakó telepre. Mivel mindkét lakás panel épület központi ledobóval és nagyméretű konténerrel, így nem kerül semmilyen külön erőforrásba a szolgáltatónak ha én havonta egy kis zacsi szemetet ledobok a második ingatlanban. Nem kell miattam külön kukát üríteniük, stb, a havi kis zacsim beleolvad az 59 másik lakás teljes havi hulladéktermelésébe.
Tehát kijelenthetjük, hogy technikailag ugyanazt a hulladékmennyiséget produkálom és szállíttatom el az itteni szolgáltatóval, teljesen függetlenül a tartózkodási helyemtől.

> ""Ha egyetlen egy napot sem aludnál az üres lakásban, akkor is a szolgáltató fenntartja a lehetőséget számodra, hogy a szolgáltatását igénybe vedd.""

Ez így van, és ezért elfogadhatónak is érzem az 50%-os díj fizetését. De a 100% fizetését felháborítónak és igazságtalannak tartom, miután rájöttem, hogy milyen kedvezményekre van lehetősége a lakást egyedül használó embereknek.

Immaculata # 2017.04.24. 06:27

tamás1234

Családi házakról beszélünk.

  1. ház - több fő - 100%-os díj
  2. ház - 0-1 fő 100%-os díj

Ha a 2. számú házban állandó 1 fővel tartózkodna, akkor 50%-os lenne a díj.

Két helyen nem lehet egyszerre lakni.

Írtam, ha nyaralóként jelentené be, akkor 4 hónapot egyáltalán nem kellene kifizetnie, így majdnem 50%-ra jönne ki az éves fizetési kötelezettsége.

Immaculata # 2017.04.24. 06:22

Ha a társadalmi igazságosság kérdését nézzük, egy emberként ugyanannyi hulladékot termelek egy emberként ha egy helyen tartózkodok 30 napig, vagy akkor is ha különböző helyeken.

Brianza

Nem akartam Neked válaszolni, mert kiforgatod az ember szavait. Nem törekszel a korrekt megértésre, sajátságos a felfogásod.

A fenti mondatod nem igaz. Ha két helyen vagy, kétszer annyit szemetelsz. Két háztartás dupla felhalmozás.
Egy örökség után az ember hónapokig szelektál és selejtezik. Jóval nagyobb lesz a lomtalanítási igényed abban a lakásban, ahol nem is laksz.

csak azért mert nem egy helyen alszok 30 napig, hanem 27/3 nap felbontásban két különböző helyen alszok!

Ha egyetlen egy napot sem aludnál az üres lakásban, akkor is a szolgáltató fenntartja a lehetőséget számodra, hogy a szolgáltatását igénybe vedd.
Egyébként jól írta Szomorú örökös, valóban ez egy adófajta, mert az Önkormányzat kötelezettsége a szemétszállítás, éppen ezért a szemétdíj tartozás adók módjára behajtható.

Szomorú örökös # 2017.04.24. 05:47

Brianza

Akkor még mindig nem értem, miért lovagolsz azon a nyamvadt nyilatkozaton. Senki nem fog érte elítélni, ha a 3000 Ft-os díjat választod és aszerint nyilatkozol. Max. akkor, ha odaköltözteted a teljes családot és a másik kérót felmondod teljesen, mint lakhely. Ennyi és nem több!

Brianza # 2017.04.24. 05:42

Szomorú örökös

Te nem értettem meg Immaculatának írt válaszom lényegét.

Jogilag elfogadtam már rég amit írsz, és hajlandó lennék az egyszemélyes havi díjat kifizetni az majdnem mindig üresen álló lakás után, mert néha ott vagyok, ez OK.

De Immaculata nem jogi oldalról, hanem társadalmi igazságossag oldaláról közelítette meg a kérdést, hogy igenis hozzá kell járuljak dupla díjjal a szolgáltató egyéb tevékenységihez, mint köztisztaság, környezetvédelem.
A válaszomban is kiemeltem, hogy én EZEN A SÍKON válaszoltam neki, nem pedig jogi síkon, amit te most visszahoztál.

Szomorú örökös # 2017.04.24. 05:01

Brianza

Én a hulladákszállítási díj 100% egyszer már megfizetem az első ingatlannál, miért is kellene 200%-ot fizetnem, mert havonta pár napot máshol alszok?

Még mindig nem érted! Szegeden ha van egy lakásod - teljesen irreleváns, hogy máshol van-e még másik lakásod is, ahol ugyanígy fizetsz - azután kommunális adóként kell a szemétszállítást megfizetni. Tök mindegy, hogy állandó jelleggel vagy ott vagy csak egyszer-kétszer havonta. Pl. kedvenc boltosom is otthon kifizeti a szemétszállítási díjat a lakásánál, mégis a boltban, mint vállalkozó, EMELT DÍJÚ szolgáltatást köteles fizetni. Érdekes, ő mégsem háborog ezért, hanem tudomásul veszi és kifizeti. Ez nem szimplán szolgáltatási díj, hanem kötelező jelleggel, adó módjára megállapított és ezen alapon történő szolgáltatási díj, amit muszáj megfizetni. És teljesen irreleváns, hogy te mennyi szemetet dobsz le a ledobóba, független a mennyiségtől. Egyedül laksz ott, ha épp ott vagy, senki nem fog érte szekálni, hogy te csak 3000 Ft-ot akarsz fizetni az 5500 Ft helyett.

Brianza # 2017.04.23. 19:30

Immaculata,

Már miért akarnék a környezetvédelmen spórolni??? Ez hol jött le neked? Én a hulladékelszállítási díjon akarok spórolni, nem a környezetvédelmen.

Úgy érzem, hogy a hozzászóládod nem jogi szempontból közelíti meg a kérdést, hanem társadalmi igazságosság szempontjából. Hát ha valahogy igazam van, akkor pont ezen a téren nagyon!

Hogy miért is?
A két ingatlan egy településen belül van, másfél km-re egymástól. Mint már leírtam, az elsőben, ahol az állandó lakcímem van, ott 100%-ot fizetek a hulladékszállításért. Ha a társadalmi igazságosság kérdését nézzük, egy emberként ugyanannyi hulladékot termelek egy emberként ha egy helyen tartózkodok 30 napig, vagy akkor is ha különböző helyeken. Én a hulladákszállítási díj 100% egyszer már megfizetem az első ingatlannál, miért is kellene 200%-ot fizetnem, mert havonta pár napot máshol alszok?
Ha a törvény lehetőséget ad egy egyszemélyes ingatlanoknál közel 50%-os díjmérséklésre, akkor én miért nem vagyok jogosult élni vele és legalább akkor összesen 150%-ot fizetni a 200% helyett?

Amiket a szolgáltató kötelettségeiről írsz, az teljesen irreleváns esetemben, ez egy nagy csúsztatás. Ugyan áruld már el, hogy miért lenne igazságos duplán fizetnem az infrastruktúra kiépítéséért, lomtalanításért, stb. csak azért mert nem egy helyen alszok 30 napig, hanem 27/3 nap felbontásban két különböző helyen alszok!

És komolyan úgy érzed, hogy felháborító, hogy valakinek két ingatlanban is van tulajdonrésze? Nos, bármennyire is felháborító, örököltem mindkettő tulajdonrészt. De nem vagyok kizárólagos tulaj, ahol az állandó lakcímem van, ott pl. konkrétan csak egy nyolcadom van. Fel lehet rajta háborodni, hogy egyesek örökölnek, de úgy gondolom vannak sokkal felháborítóbb dolgok is körülöttünk.

Immaculata # 2017.04.23. 19:07

A valóságnak megfelelően kell nyilatkoznia.

Ha valaki üdülőként tartja fenn a második ingatlanát, akkor okt-febr-ig nem kell szemétdíjat fizetnie.

Ha viszont hamisan nyilatkozik, akkor megbukhat a helyi adózásnál.
Nem vicces jogi fórumon évi 20e Ft miatt hamisan nyilatkoztatni.

Immaculata # 2017.04.23. 18:17

Nem dupla ár egyetlen egy szolgáltatásért, hanem kétszeres szolgáltatás kétszeri igénybevételért.

Ha ebédelni mész egy étteremben, ott is ki kell fizetned a számlát még akkor is, ha a felét meghagytad.

Két településen lévő ingatlan esetében más-más a szolgáltató.
A szolgáltató kötelessége minden helyi lakos szemetének az elszállítására. Ehhez megfelelő infrastruktúrát kell kiépítenie, lomtalanítást kell elvégeznie, gyűjtőkonténerekben lévő szemetet szállítania, és az illetékességi területén lévő elhagyott helyen levő területet megtisztítania.

Az a díjfizetés semmi ahhoz a munkához képest, amit a lakosok szemetelnek közterületeken.

A felháborodás ott kezdődik, hogy valaki több helyen tart ingatlant, mert megteheti, de a környezetvédelmen akar spórolni.

Brianza # 2017.04.23. 17:58

Itt valami zavart érzek az erőben.

Ha nem életvitelszerűen tartózkodom ott (hanem csak pár napot havonta), akkor nem mentesülök a díj alól, tehát nem tudom megúszni a fizetést, hanem akkor 100% díjat kell fizetnem! Ez a gondom.

Leírom részletesen, mi is a két lehetőség, mert nem úgy van, ahogy írod.

  1. Hamisan lenyilatkozom, hogy életvitelszerűen élek ott, ahol valójában havonta csak pár napot tartózkodom. Ekkor a havi díjnak csak 54%-át kell megfizetni, mert a törvény értelmében jogosult vagyok 60 literes kukára = egyszemélyes háztartás.
  2. Nem fogok hamisan nyilatkozni, mivel nem élek ott életvitelszerűen, csak pár napot havonta. Ekkor nem leszek jogosult semmilyen kedvezményre, 100% díjat kell fizetnem.

Érted már, hogy mi ebben a non-szensz? Min vagyok felháborodva? Ha egy szolgáltatásnak csak a töredékét veszem igénybe, akkor hogyan írhatja elő egy törvény, hogy dupla árat kell fizetnem érte?

Szomorú örökös # 2017.04.23. 16:33

Brianza

Azért ez mégis röhej, hogy ha ott vagyok havi 30 napot, akkor csak fele díjat kell fizetni, de ha csak 3 napot, akkor már rögtön 100% a díj, mert nem életvitelszerű!!!

Hát kérlek, most vagy bevállalod, hogy életvitelszerűséget nyilatkozol és a 60 literes verziót választod, azaz fizetsz kéthavonta 3000 Ft körül, vagy pedig azt nyilatkozod, hogy nem életvitelszerűen tartózkodsz ott és egyszer csak majd a jó szomszédaid bejelentenek, hogy bizony hazudtál és csak meg akarod úszni a szemétdíjat ez ilyen egyszerű. Sőt ha a közös képviselő fedezi fel, akkor akár neki is joga van a megfelelő lépést megtenni. Hozzá teszem, hogy te is bevallottad, a szolgáltatást igénybe veszed, tehát jogosan teszik mindezt. Én úgy gondolom, hogy ha a 60 literes verziót választod, akkor senki nem fog utána szekálni, utóbbi verzióban meg tuti, hogy kimennek és meg is bukhatsz. Akkor viszont visszamenőleg is kiszámlázzák, amiről úgy gondolják, hogy jogosulatlan kedvezmény volt. :-)

Brianza # 2017.04.23. 09:54

tamás1234,

Úgy gondolod, tényleg túlaggódom a dolgot? Szerinted is aláírhatom?

Brianza # 2017.04.23. 08:31

Szomorú örökös,

Mint írtam már lentebb, az egyszemélyes (= 60 literes kuka) kedvezmény igénybe vételéhez a törvény írja elő, hogy egyedül és életvitelszerűen használjam az ingatlant:

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - 7. § (1) bekezdés
b) a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy ingatlanhasználó részére legalább egy olyan gyűjtőedény választásának lehetőségét biztosítja, amelynek űrmértéke a 60 litert
nem haladja meg.

És a nyilatkozaton, amin a kedvezményt megigénylem, az áll, hogy büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy egyedül és életvitelszerűen használom az ingatlant!

nonolet azt írta, hogy szerinte nyilatkozzák, mert az életvitelem részeként használom az ingatlant akkor is, ha csak havonta pár napot vagyok ott. Viszont a neten talált értelmezések mást mutatnak életvitelszerű tartózkodás jogi értelmezésére.

Ezen parázok most, ha lenyilatkozom a dolgot, akkor nem kerülhetek miatta bajba, nem vonhatnak büntetőjogi felelősségre?

Azért ez mégis röhej, hogy ha ott vagyok havi 30 napot, akkor csak fele díjat kell fizetni, de ha csak 3 napot, akkor már rögtön 100% a díj, mert nem életvitelszerű!!!

Szomorú örökös # 2017.04.23. 08:01

Brianza

A fizetési kötelezettséggel nincs bajom, ezt elfogadtam, ezen már rég túl vagyunk.

Érdekes, mégis nonoletnél továbbra is az életvitelszerű ottlakást vitatod. Szerintem bemégy és elmagyarázod az irodában, hogy te milyen gyakran jársz ott, aztán majd az ott ülő "káposztafej" eldönti, hogy neked ad igazat, vagy szimplán elfogadja a kiskukás díjfizetésedet. :-)

Brianza # 2017.04.23. 07:50

nonolet,

Csak kattogok még ezen a dolgon, hogy felelősen lenyilatkozom, hogy életvitelszerűen ott élek, ahol csak pár napot tartózkodom havonta.

Nézd csak, ezt találtam:
" A vonatkozó bírósági határozatok szerint az életvitelszerű ottlakás azt jelenti, hogy ez a lakás a magánszemély otthona, máshol nincs olyan lakása, amelyet ténylegesen, rendeltetésszerűen használ. Nem tekinthető életvitelszerű ottlakásnak, ha a magánszemély csupán ritkán, alkalomszerűen, az ottlakás látszatának keltése céljából használja az ingatlant."

Innen származik: http://hvg.hu/…do_bentlakas

Ennek fényében is azt tanácsolod, hogy nyilatkozzam? Nem lehet ebből később bajom, nem vonhatnak büntetőjogi felelősségre miatta? Te mit gondolsz erről?

Brianza # 2017.04.23. 07:39

Szomorú örökös,

Egészen pontosan egy személyre a teljes díj 54%-át kell fizetni, valóban nem pontosan a fele. Viszont társasházban havonta szedik be a közös költségbe építve.

A fizetési kötelezettséggel nincs bajom, ezt elfogadtam, ezen már rég túl vagyunk. A célom most az, hogy el tudjam intézni, hogy megkapjam az egyszemélyes kedvezményt.

Szomorú örökös # 2017.04.23. 05:33

Brianza

Ha egyszemélyes lakóként jogosult vagyok a felezett díjra, ezt törvény írja elő, akkor miért ne élnék vele?

Szegeden nem egészen felezett az a díj, 5502 Ft helyett 2 994 Ft-ot kell fizetni nagy valószínűséggel kéthavonta, ha elfogadják a hulladékelszállítással kapcsolatos nyilatkozatodat. Egyébként egyetértek az ellenőrzéssel, nálunk is megbukott a szomszéd - igaz kicsit "segítettem" is neki a korábbi "jócselekedeteire" válaszul :-) - amikor kijöttek ellenőrizni pont szemétszállítási napon délelőtt. Megnézték, hogy kié a kihelyezett szemét. Azóta kapja rendszeresen a számlát, nem tud tovább sunnyogni. :-)

Egy a lényeg, hogy a szemétszállítási díj alanyi jogon fizetendő Szegeden egyfajta kommunális adóként.

Brianza # 2017.04.22. 18:47

Szomorú örökös:

Igazad van, de ezen már túl vagyunk nonolet segítségével, megértettem, hogy fizetnem mindenképpen kell.
Viszont nem mindegy, hogy mennyit. Ha egyszemélyes lakóként jogosult vagyok a felezett díjra, ezt törvény írja elő, akkor miért ne élnék vele?

tamás1234:

Nekem is ez a tervem, be fogok menni a szolgáltatóhoz és nyilatkozni fogok, hogy egy személy használja a lakást, a 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében ilyenkor jogosult vagyok a felezett díjra, akkor miért nem korrekt ezzel élni?

Ha tényleg a többi lakó fizetne ilyenkor helyettem, akkor igazad lenne, hogy nem korrekt, de ki kell javítsalak több ponton is.

Az itteni szolgáltatónál (Szeged) igenis bevett gyakorlat, hogy a kedvezményt igénybe vevőket (üres lakás, csak egy vagy csak két személy él benne) tényleg rendszeresen ellenőrzik! Erről volt egy cikk a helyi lapban, mert sokakban felháborodást váltott ki, hogy a szolgáltató emberei a szomszédokat kérdezgetik körbe rendszeresen, hogy a kedvezményre lejelentett lakásban szoktak-e látni mozgást, ha igen, akkor hány embert szokott mozogni. Isten hozott a tízmillió házmester országában! :(
Nem tudom, hogy más városokban hogy megy ez az ellenőrzés, de itt ez a módi.

Másik dolog, hogy nem károsítom meg a lakókat ha én kevesebbet fizetek, egy fillérrel sem. A kérdéses panelházban szerencsére egy hihetetlenül profi és precíz közös képviselő van. Neki naprakész nyilvántartása van táblázat szerűen, hogy a 60 lakás közül melyik fizet teljes díjat a hulladékszállításért, melyikben van két vagy egy fős kedvezmény lejelentve illetve melyik van üresre jelentve a szolgáltatónál. A közös költségek pedig ezek figyelmbevételével vannak kalkulálva minden lakásra. Ha valaki kedvezményt igényel, és megkapja a szolgáltatótól, akkor a kapott igazolással meg kell keresni a képviselőt és a következő hónapban már a módosított közös költség került kiszámlázásra.

És akkor még tovább megyek: én nem is tudtam, hogy lehet élni ezzel a kezvezménnyel, a közös képviselő kapott el a lépcsőházban, hogy nem akarok-e esetleg kezvezményt igényelni a szemétszállításra, mert látja, hogy milyen ritkán vagyok itt, akkor is egyedül és ne legyek már hülye ennyit fizetni. :)
Ő mondta, hogy az üresre jelentés is opció, de ő nem ajánlja az ellenőrzések miatt. Szóba jöhet még az egy személyes, 50%-os kedvezmény, de ő úgy tudja, hogy ahhoz a szolgáltató igazolást kér a polgármesteri hivataltól, hogy a lakásba csak egy fő van bejelentve. Namost a kérdéses lakásba senki sincs bejelentve, ezért érdekes lesz a történet, de majd bemegyek és megpróbálkozom vele.

Ha a törvény leírja a kedvezménye lehetőségét, akkor gondolom nem tagadhatják meg arra hivatkozva, hogy be sem vagyok jelentve oda, jól gondolom? Amúgy sem teljesül a tartózkodási helyre törvény által meghatározott 3 hónapos folyamatos tartózkodás.

Szomorú örökös # 2017.04.22. 17:40

Brianza

Valamennyi, kis mennyiségű szemét keletkezik amikor ott vagyok, azt szemeteszsákban gyűjtöm és időnként a szemétledobóba dobom.

Az én laikus véleményem, hogy szerintem ezzel máris választ adtál a saját kérdésedre. Tök mindegy, hogy mennyi szemetet raksz a ledobóba és milyen időközönként. Gyakorlatilag igénybe veszed a szolgáltatást. Én van, mikor nem teszek ki egész héten egyetlen zsákot sem a kukába, mégis heti egyszeri ürítést számláznak le. A szemét elszállítása nem mennyiségi alapon működik, hanem alanyi jogon kötelező szerződést kötni rá.

Brianza # 2017.04.22. 17:29

Kizárólag egyedül használom.

A havonta pár napos otttartózkodásra akkor jogilag rá lehetne fogni, hogy életvitelszerűen tartózkodok ott?
Úgy gondolod, lenyilatkozhatom ezt büntetőjogi felelősségem tudatában?

Végülis az életvitelem részeként tartózkodom ott.
Csak nekem laikusként az "életvitelszerűen használó magán személy" azt jelentette, hogy ott élem az életemet folyamatosan, de ha ez vonatkozhat rövidebb idejű tartózkodásra is jogi értelemben, akkor annak nagyon örülök, mert akkor beadhatom a nyilatkozatomat.

Valamennyi, kis mennyiségű szemét keletkezik amikor ott vagyok, azt szemeteszsákban gyűjtöm és időnként a szemétledobóba dobom. Tíz emeletes panelházról van szó, központi szemétledobóval, így gyakorlatilig nincs látható nyoma amikor ledobom a szemetet, de az igazság az, hogy néha szoktam ledobni, igen. Amiért eddig havi 2700 Ft-ot fizettem, ugyanannyit, mint pl. egy négy tagú család a szomszédban, akik a teljes hónapot otthon töltik és termelik a hulladékot.