Parkolási díj behajtása


Gabicsek # 2011.04.05. 20:02

És azt kéne megtudni, mikori pontosan a 2005-ös parkolás, és mikor érkezett a bíróságra az az irat a behajtócégtől, ami alapján a bíróság kiküldte a felszólítást. Ha közben nem kaptál semmit, és e két dátum között eltelt az öt év, akkor elévült, de ha a bíróságra érkezés még pont belefér az öt évbe, akkor sajna nem. A bíróságon megmondják, mikor érkezett oda a kérelem. A felszólításban meg gondolom benne van a pontos parkolási időd.

lájza # 2011.04.02. 09:03

Lehet, hogy már tárgytalan, de: szerintem a Ptk. 5 év elévülési időről rendelkezik, 2005+5= 2010-ben elévült, ha csak időközben nem vettél át valamilyen hivatalosan küldött, tértis értesítést. Az ugyanis megszakítja az 5 évet és újra indul.

Engem az Intrum Justitia "üldöz" - még ma is - egy 2003-as tartozásért. Igaz ugyan, hogy egy munkanapon belül be lett fizetve a pótdíj, ezt még a Centrum közölte egy kb.egy évvel későbbi levelében, amikor követelt még kb. 2000 forintot.
Megjegyzem, egyetlen levélre sem reagáltam, mivel sima levelek voltak. De, azóta harmadik lakhelyemen is megtaláltak - újabban telefonon hagynak üzenetet, hogy hivatalos ügyben keresnek. Persze se név, se cégnév, csak telefonszám és ügyszám. Hívjam fel 8-20 óra között.
Hivatal? Este nyolcig??!! Felháborító!

burgonya # 2011.02.18. 12:46

Ki tud segíteni?
Ma kaptam egy bírósági felszólítást, hogy 2005 ben 3 szor nem fizettem be parkolási díjjat. Ki emlékszik mi volt 2005 ben . Egyáltalán jogos lehet ez még?

Breki # 2010.08.21. 20:58

Hi
Kerdesem lenne. Áprilisban a bíróság küldött egy határozatot 2 olyan parkolásról amiről addig nem is hallottam. Ellentmondással éltem a 15 napon belül. Ennek 3 hónapja és minden egyéb értesítés nélkül most egy végrehajtó küldött levelet. Hogyan emelkedett ez jogerőre? Nyílván ha megalapozott a kisebb összeget befizettem volna. Mit lehet tenni?

adriella # 2010.08.17. 12:35

hello,

engem is pont ez a miskolci dolog érdekelne, mert 2008-ban büntettek meg, az alatt míg elmentem pénzt váltani!!!!! aztán megvettem a jegyem és a kettő között volt kb. 10 perc időeltérés.

Amikor kiküldték a felszólítást, befaxoltam nekik mindkét jegyet, de nem fogadták el! (rohadtul semmilyen kooperatív vagy méltányos hozzállásuk NINCS!). eztán már jött is a behajtó cég levele, ami szerintem jogtalan, majd ma kaptam kézhez az értesítést végrehajtási eljárás indításáról.

lehet ezt támadni? aug. végéig van időm...
előre is kösz!

pandy # 2010.07.15. 19:25

sziasztok!

nekem apámat "kóstolgatja" egy miakolci parkolási cég.

a történet:
megállt már mindegy hol és elment aprót váltani.(igaz nem 2 percig tartott,hanem lehet hogy akár 10ig is)(deákos volt nála)
pár napja jött egy 15rugós levél.
Ilyenkor mit lehet tenni???

meg amire én kíváncsi vagyok:egy kft milyen jogon küldhet fizetési felszólítást?
azt nem miskolc város jegyzőjének kéne?

Gogesz # 2010.06.02. 14:23

Üdv!

Keke-hez hasonlóan érdekelne, hogy a román rendszámmal ellátott személygépkocsira kirótt parkolási pótdíjat a Centrum Kft. hogyan tudja behajtani? (ha egyáltalán betudja)

Kösz:
Zsolt

monalisa1 # 2010.02.28. 18:16

keke

Én itt már olvastam olyant beírást hogy a nyári vidám spanyolországi nyaralást utólag "megkeserített" egy onnan érkező parkolási büntetési díjtétel - a rendszám alapján a magyar hatóság az autó tulajdonosának kikézbesítette a spanyol fizetési csekket - ha nem fizet adóként behajtanák rajta.

Szóval az EU tagországok közt van már ilyesmi kölcsösségi egyezmény.

Azt nem tudhatjuk hogy a román hatóság mennyiben fogja csípkedni magát a magyar szerv átírata alapján.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.02.28. 18:05

"... Akkor még válaszra sem méltattak." Akkor most számolj: mikor is írtad ama levelet, és azóta eltelt-e 365 nap hogy ujabb fizetési felszólítás nem jött tőlük?!

Vagyis egy év az elévülési idő, de ha közben esetleg oda-vissza levélváltás történt az megszakítja az elévülést, illetőleg a 365 nap újra indul.

Igazából nekik kell bizonyítaniuk., sima levél nem okés mert az nem hivatalos, vagyis ajánlott-tértivevényes feladói cédulát kellene a fiókból előbányászniuk...

Szerintem csak próbálkoznak mert ha 10-ből 3 bejön már megérte nekik...

Tértis levélben egy mondatban válaszolj: követelésük időközben elévült.

"Lisa"
laikus hozzászóló

bbgin # 2010.02.28. 17:13

Sziasztok!
Segítséget kérnék!
2008 tájékán kaptam egy levelet a miskolci Régió Park Kft.-től miszerint egy számomra ismeretlen utcában fizetés nélkül parkoltam.Hozzá teszem jómagam budapesti lakos vagyok aki soha nem járt Miskolcon.Ezt meg is írtam levélben a fent említett cégnek ill.kértem őket ha továbbra is fen áll a követelésük bizonyítsák be.
Akkor még válaszra sem méltattak.Pénteken kaptam egy utolsó felszólítást (eddig még egyet sem kaptam) a Credit-Inform Kft -től miszerint a parkolási cég megbízta őket hogy hajtsák be rajtam a mára már kamatos kest.Mi most a teendőm?
Segítségeteket előre is köszönöm.

keke # 2009.11.07. 11:05

Helló mindenkinek,
Érdeklődni szeretnék hogyan történik a külföldiek parkolási díj behajtása. Ugyanis barátnőm román állampolgár és az autója is romániába van beiratva és kapott egy mikulás csomagot és felelőtlenül nem foglalkozik vele. Van e félnivalója? Előre is köszönöm a választ és minden jót kívánok

Liv74 # 2009.10.02. 11:27

Sziasztok!
A segítségetek szeretném kérni.
A mai napon kaptam egy levelet a IV. kerületi Bíróságtól, hogy fizessek be 3 napon belül 18.000 Ft-ot, mivel tilosban parkoltam, 2008. október 3-án a XIII. kerületben. A helyzet az, hogy nem emlékszem rá, mikuláscsomagra meg egyáltalán, de nem vitatom a tilosban parkolás jogosságát, mert egy időben sokat jártam arra.
Viszont utána nem kaptam semmilyen felszólító levelet, de még, a most kapott levélben megnevezett ügyvédtől sem. Felmerült bennem az is, hogy esetleg a postás nem dobott be az értesítőt, gondolom ez utóbbi esetben nem tudok mást csinálni, csak kifizetni a bírságot, viszont ha ez nem történt meg, akkor kérhetem ezeknek a feladott leveleknek a tértivevényes szelvényét bemutatásra és ha ezt nem tudják megtenni, akkor talán megelégednének az alapbüntetést befizetésével, ami amúgy 2.700Ft vagy ez nagyon naiv feltételezés?

Előre is köszi a válaszokat
L

zöldfülű # 2008.12.09. 10:26

Sajnos rajta van,akkor most már nincs mit tenni? Olyan igazságtalan!
Köszönöm a gyors reagálást!

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.12.08. 11:26

A fizetési meghagyáson rajta van a bíróság jogerősítő záradéka ? Ha igen, akkor végrehajtási szakban van.

zöldfülű # 2008.12.08. 10:54

Segítséget szeretnék kérni!
2007 04 28-án parkoltam,és valamiért elfelejtettem kirakni a rokkant parkolómat,kaptam egy mikulás csomagot,azzal elmentem a parkoló céghez,bemutattam a rokkant parkoló igazolványomat.A kisasszony nem foglalkozott velem,elküldött.2008 04 14 kaptam egy fizetési meghagyást.Körülbelül akkor hallottam a televízióban az új rendeletről és megörültem,hogy elévült.Lehet,hogy itt tévedtem?
Aki tud segítsen nekem,már a végrehajtó irt nekem,be kell fizetnem a büntetést?
Köszönöm!

bigdady # 2007.11.09. 10:13

közterületfelügyeletet akartam írni. Azért ez a 6000 Ft elég húzós. Főleg hogy helyszini birság nem is lehet mert akkor ott vagyok a kocsimnál és akkor nem várakozok.

bigdady # 2007.11.09. 10:12

Én is ott parkoltam. Közlekedésfelügyelet. 6000 Ft.
Azt írják kiküldik a csekket. Ha 30 napon belül nem fizetek akkor szabálysértési feljelentést indítanak. Eddig semmi arról nem is beszélve hogy céges autó és a cégnek kb 200 ilyen kocsija van. az se tudom mikor ér ide hozzám a csekk rendszám alapján.

Rexor # 2007.11.09. 09:32

Milyen dárum szerepelt a cédulán? AMikor még köklcsönadtad, vagy amikor már eladtad? A legjobb, ha visszairsz, hogy amikor történt a dolog xy használta az autódat, és rajta verjék le. Ha van irásos szerződés, még jobb.

kisperec # 2007.11.09. 09:20

Kedves Mindenki!
Kérem véleményeteket az alábbiakhoz: A nyár folyamán kölcsön kérték az autómat, nem sokkal később el is adtam. Legnagyobb meglepetésemre kaptam egy felszólítást és csekket, melyben közölték velem, hogy ekkor és ekkor várakozni tilos táblánál parkoltam a honvéd kórház előtt.Nem fizettem be, de nem vagyok nyugodt, nem tudom a következményeit.

szota # 2007.10.27. 08:20

Kiccs,
ha én jól értelmezem azt amit itt olvastam február óta illetve a tavaly dec.22-én hatálybalépett jogszabályt, akkor a parkolási ügyek esetében aa pótdíjazás tényét követően 60 napon belül jelezni kell levélben az igényt ésugyanettől az időponttól kezdődően 1 év az elévülés (jogvesztés?). Akkor kezdődik újra, ha reagálsz rá. Ha jól olvastam.


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

fireferi # 2007.10.27. 07:54

Sziasztok!

A történetem a következő:

Szeptemberben leparkoltam egy utcában a XII. kerületben (Királyhágó). Mivel időre rohantam nem is láttam, h fizetős a hely, de ez lényegtelen...

Délután láttam, hogy kaptam 2 mikulás csomagot is. Valamiért úgy gondoltam, hogy egy nap ugyanazért a szabálytalanságért csak 1x lehet megbüntetni az embert. Így be is fizettem az egyik büntetést, a másikat viszont nem. Nemrég kaptam is fizetési felszólítást mintegy 5000 Ft-ról.

A kérdésem a következő: Lehet-e vkit ugyanazért megbüntetni többször?! Akár ki is tapétázhatják mikuláscsomaggal a szélvédőmet?

Mit tehetek ha nem fizetem be, s polgári peres ügy lesz a dologból. Hivatkozhatok-e valamire?

Köszi előre is, Feri

Sasfioka # 2007.06.14. 20:10

"Amikor még 1, 5, és 30 napos befizetési határidők voltak, és az ember az 1 napon belüli tarifát befizette , de nem aznap, hanem 5 napon belül, akkor a különbözetet , amit kiróttak, azt nem az 5 napon belüli befizetéshez számítják, hanem a 30 napon belülihez ?"

Mivel egy napon belül nem fizetted meg az egy napos pótdíjat, hanem öt napon belül fizetted meg az egy naposat, így nem állt be az, hogy öt napon belül fizetted meg az ötnaposat, vagyis a hatodik naptól jogos a harminc napos pótdíj, hiszen csak részben fizetetted meg az előírt pótdíjat, így jogos az az igény, hogy 30 napon belüli pótdíjat alkalmazzák.

SF

Lhotse # 2007.06.14. 11:16
  1. A felszólítás megszakítja az elévülést, vagyis újra kezdődik az 5 év.
  2. Erre azért ne vegyenek mérget... :) Majd a bíróságon lehet ütköztetni az álláspontokat.
  3. Ua., mint 2., de lehetett közben rendelet-módosítás. Ez más miatt aggályos.
  4. Igen, ez elképzelhető.
Kiccs # 2007.06.14. 09:26

Sziasztok !
Tegnap voltam bennt a Centrumnál. Bármit kérdeztem, mindenre mondott egy jogszabályt az ügyfélszolgálatos. Kérném, hogy aki ezzel kapcsolatosan bármit tud, az írja meg.

  1. Az öt évvel ezelőtti ügyek nem évülnek el, hanem a felszólítólevél kiküldése meghosszabbítja a határidőt ?
  2. A 2004 előtti eseményekről nem kell fotót mutatni, hanem mindenképpen jogos a büntetés ?
  3. 2002-2003-ban nem volt türelmi idő, már az egy perccel lejárt jegyek is büntethetőek ?
  4. Amikor még 1, 5, és 30 napos befizetési határidők voltak, és az ember az 1 napon belüli tarifát befizette , de nem aznap, hanem 5 napon belül, akkor a különbözetet , amit kiróttak, azt nem az 5 napon belüli befizetéshez számítják, hanem a 30 napon belülihez ?

A segítséget előre is köszi !!

tiag # 2007.06.12. 12:58

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.
2004. áprilisban kerékbilincset kaptunk, mert nem volt parkolójegyünk. A kerékbilincs levételéért kifizettük a 15.000,- Ft -t. 2007. februárban kaptunk egy levelet,, hogy pótdíj elmaradásunkat fizessük be ugyanezen parkolásért. Irtunk erre március elején egy panaszt, miszerint ezt kettős bírságolásnak tarjuk. A választ most kaptuk meg, hogy a panaszt nem fogadják el és fizessuk be a kb. 8.000,- Ft-os pótdijat, különben beperelnek. Mit tegyek? Jogos ez?