Rasszizmus


TheElf # 2019.03.20. 16:49

Kedves Lajcsó!

A rasszizmusnak valóban lehet szakmai vetülete. És van a rasszizmusnak olyan formája ami belefér a véleménynyílvánítás szabadságába. Ugyanakkor vannak ennek BTKs esetei. Valakit megpróbálni elgázolni például bűncselekmény. A közösség tagja elleni erőszak is.

Hamisított okirattal a becsület csorbítására alkalmas valótlan állítást terjeszteni is.

Azaz jó eséllyel léteznek jogi eszközök, léteznek a bizonyítékgyűjtésnek, bizonyításnak jogszerű eszközei is. Mint annak is, hogy az adott bűnöző politikus kapcsán bizonyítékok birtokában milyen tényeket és hogyan szabad bemutatni úgy, hogy az pl. a politikus újraválasztási esélyeit befolyásolja. A mi törvényes a szólásszabadság részeként, mi a törvényes tényközlés bizonyított állításokkal, és mi az ami már törvénytelen, bizony jogi kérdés.

Érzésem szerint vannak büntetőjogi és polgári jogi kérdések is, és amennyiben az adott politikus bűnössége bebizonyosodik, úgy a polgári jogi igény érvényesíthetősége kapcsán is lehet ebből szép, bonyolult ügy. És az mind jogi természetű kérdés.

Viszont messze túlmutat a fórumon megválaszolható kérdések körén, itt a megfelelő jogi védelmet, segítséget nyújtani tudó és kívánó civil szervezetek (Pl. TASZ, stb) tud jogi segítséget nyújtani és esetleg eszközeik is lehetnek a bizonyítékgyűjtéshez.

lajcsó # 2019.03.15. 08:02

"A rasszizmus elleni alapítványok sem tudtak segíteni. Mit tudok tenni?"
A problémád nem jogi hanem szakmai kérdés. Ezért erre itt aligha kapsz választ.

izab # 2019.03.14. 17:52

Tisztelt Fórumozók!
A településen ahol lakom, egy rasszista politikus eugenetikázik, a kisebbségieket zaklatja és kényszer sterilizáltatja orvos barátaival. Engem konkrétan azért, mert volt egy erdélyi magyar családtagom, emiatt szerinte nem vagyok fajtiszta. Megismerkedett velem, és megkért illetve fenyegetett, hogy ne legyen kapcsolatom, ennek ellenére ismerkedtem. Ezért elmebetegségről orvosi véleményt és orvosi papírokat hamisított, ami alapján évente jelentget, és próbál bezáratni annak megakadályozására, hogy árja fajtáját elrontsam. Többször megpróbált elütni kocsival, mert szerinte genetikailag selejtes a fajtám. Lopással is megvádolt már többször. A hamisított orvosi papírok miatt nem vesznek fel sehova dolgozni, így már megélhetésem sincs. A rendőrség támogatja a rasszizmust, ezért kisebbséginek feljelentést tenni nem lehet. A rasszizmus elleni alapítványok sem tudtak segíteni. Mit tudok tenni?

aser # 2016.08.01. 21:10

Egészségedre!

ius latratus # 2016.08.01. 20:37

Nem veszed észre, hogy senkit nem érdekel a nyavalygásod?
Fordulj a TASZ-hoz, azok vevők az ilyen álproblémákra.

aser # 2016.08.01. 20:34

Azt értem, hogy nem rasszizmus, ha valakire azt mondjuk, Te cigány vagy, zsidó vagy, kínai vagy stb. De ha negatív minősítést teszünk a szó mellé?

aser # 2016.08.01. 20:32

Semmit...? Jó kis általánosítás :)

Ha azt mondja valaki, "Te büdös cigány, az talán nem rasszizmus, de a "A cigányok nem jók semmire... Minden cigány büdös...", az sem rasszista megnyilvánulás?
Köszi.

Dr.Attika # 2016.08.01. 17:33

Nem ért Ön semmit. Ennek a kifejezésnek a használata nem rasszizmus.

aser # 2016.08.01. 17:15

Értem. Tehát rasszizmusnak rasszizmus, de nem büntetendő ilyeneket mondani. Max. megverhetik érte az embert vagy legyilkolhatják.
Végül is, ha úgy vesszük, rengeteg rasszizmussal találkozhatunk, rengeteg helyen és tényleg nem történik retorzió.
Még a kormány is rasszista biz. esetekben?

Dr.Attika # 2016.08.01. 16:56

Volt Hofi Gézának egy vicce a 70-es években:
Tanárnő hazaküldi a nebulót az iskolából és beírja az ellenőrzőjébe:

  • A gyerek büdös, mosdatni.

Az apa visszaküldi a gyereket és beírja az ellenőrzőbe:

  • Nem szagolni, tanítani.

Az ilyen kifejezésekre is ilyen szellemben kell reagálni.
A büntetőjog bizonyosan nem szankcionálja az ultima ratio miatt.

aser # 2016.08.01. 15:13

Üdv!
Ha valaki azt mondja valakire, hogy "büdös zsidó vagy cigány", az büntetendő?
Vagy büntetés nélkül szabadon lehet ilyeneket mondani?
Köszi.