Nem akar kiköltözni az albérlő!


_Zoltán_ # 2019.04.20. 18:19

Kedves Ági,

Józsefnek és gerbera317-nek teljesen igaza van. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a végrehajtás során a bérlő adott esetben kifogással élhet. Ha annak a bíróság helyt ad, akkor az ügy meghatározatlan ideig tovább húzódik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a végrehajtót először a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelöli ki, és amire erről értesülsz, addigra szintén eltelhet 1-2 hét (és csak utána mehetsz hozzá).

Az eseted (és az enyém) is mutatja, hogy a bérbeadók jellemzően nincsenek kellőképpen informálva, mert a szavaidból úgy tűnik, hogy te sem számítottál arra, hogy a bérlő kirakása adott esetben ennyire elhúzódhat. Az a baj, hogy ha az összes bérbeadó beárazza ezt a beláthatatlan kockázatot (és mondjuk még a közjegyzői díjat is), akkor a becsületes, jóhiszemű bérlők a magasabb bérleti díjat már nem igazán fogják tudni kifizetni. A rosszhiszemű bérlők viszont igen, mivel nekik elég az óvadékot (kauciót) és az első havi bérleti díjat letenni, és az bármennyire magas is, nekik megéri, hiszen utána a több hónapos ingyen lakáshasználat során ez busásan "megtérül". Emiatt a rosszhiszemű bérlők arányának további jelentős növekedésére számítok Magyarországon.

Bízom benne, hogy az ügyed minél hamarabb megoldódik!

Ági2013 # 2019.04.20. 15:29

Azt hittem azzal egyenesen mehetek a végrehajtóhoz aki kirakja őket..

drbjozsef # 2019.04.19. 17:27

Ági,

Igen, igaz. El lehet húzni. Ha van közjegyző előtt záradékolt szerződésed, és azt szabályosan (!!) közjegyző előtt mondod fel, akkor a szerződésetek szerinti határidő letelte után közvetlenül indíthatsz ellene végrehajtást. Vagyis kihagyhatod a bírósági pert. Ezzel nyersz pár hónapot, de ha a lakó akarja, ért hozzá, rosszindulatú, és dörzsölt (Te meg nem), akkor el tudja még húzni pár hónapig, és ha belecsúsztok a moratóriumba, akkor megint ugrott fél év.

gerbera317 # 2019.04.19. 15:37

Nem történt bűncselekmény, a gyanúja sem merül fel. A rendőrök nem fognak ott semmit csinálni. Másként fogalmazok: nem a rendőrök fognak ott bármit is csinálni.

Ági2013 # 2019.04.19. 15:14

Ha nem rendőrrel akkor hogyan mennek el?

Közjegyzői nyilatkozat megvan, de ennek ellenére soha nem megy el otthonról..

Tehát igaz az hogy ellehet húzni közjegyzői papírral is évekig mintha nem is lenne közjegyzői?

gerbera317 # 2019.04.19. 13:25

Nem fognak jönni a rendőrök. Még akkor sem, ha kéred őket. Feltéve, hogy valóban ezt akartad kérdezni .

Ági2013 # 2019.04.19. 09:51

Illetve mennyire tudja elhúzni a bentlakó a dolgot a közjegyzői nyilatkozata ellenére?

Ági2013 # 2019.04.19. 08:02

Közjegyzőnél kötött kiköltözési nyilatkozattal ha nem fizetnek akkor mennyi idő kirakatni a bérlőt?

Tehát mikor jönnek a rendőrök kipakolni őket?

MajorDomus # 2019.04.16. 18:07

elég volt elolvasni...

_Zoltán_ # 2019.04.15. 13:49

Kedves Grave7,

Köszönöm a válaszodat. A terjedelmet nem én hoztam fel, ekként nem is volt szükségem ezzel dobálózni. Gerbera317 az ügyem tologatása kapcsán jegyezte meg, hogy annak fő oka vélhetően a beadványaim terjedelme. Valóban nem meglepő, hogy nagyobb terjedelmű beadvány elbírálása hosszabb ideig tarthat. Az sem meglepő, hogy rövid terjedelmű beadvány elbírálása ennél is tovább tarthat egy hiánypótlára felhívó végzés esetén. Ráadásul hiányos terjedelmű beadvány esetén annak a kockázata is megjelenik, hogy a hiányzó, de érdemi körülményekben a bíróság nem is fog dönteni. Szerintem is jó tanácsot adtál a másik kérdezőnek. A bérleti díj és közös költség követelésemet én is fmh útján próbálom érvényesíteni. Azt több hónappal később kezdtem de már több hónapja megvan a végrehajtható okirat, tehát a közjegyzői eljárással elégedett vagyok. A közjegyző egyébként be sem fogadta a hibásan kitöltött kérelmemet, tehát fel sem merült, hogy azt vissza kelljen utasítani. A bíróság ezzel szemben befogadta az a kérelmemet, amiről kétséget kizáróan tudomása volt, nemperes eljárásban el fog utasítsani, és az elbíráláskor sem tájékoztatott, nyilatkozattétlre sem hívott fel hogy esetleg vissza kívánom-e vonni a hiábavaló kérelmemet és mondjuk peres úton beadni. Amely bírósági kötelezettséget a Pp. konkrétan több helyen nevesít is, ami gondolom hogy nem ért váratlanul téged sem. De talán ez tabu téma a fórumon. A közjegyző ezzel szemben felhívta a figyelmemet a hibákra, sőt a megmaradt hibákat saját maga javította, miután a kérelmemet befogadta volna! Szerintem minden intelligens fórumozó látja a különbséget.

Azt érdemes tudni, hogy ugyanolyan terjedelmű perirat vonatkozásában a törvényszéki elnök 2 munkanapon belül megállapította, hogy a lakás kiürítése iránti kérelmem nem a törvényszék hatáskörébe tartozik (ahová azt a járásbíróság áttette). Ekként én úgy tapasztaltam, hogy a terjedelem ellenére is tud egy szakképzett bíró gyorsan dönteni, gondolom azért, mert megvan a megfelelő lényeglátása mind az alakszerű megjelenés, mind a tartalom tekintetében.

Az ügyvéd tekintetében is teljesen egyetértek. Az első ügyvédem azt mondta (potosabban írta), hogy a szükséges bedványt nyugodtam elkészíthetem és beadhatom. Így is történt, de amikor cselekednie kellett volna, lemondta a képviseletemet. Még vannak ilyen történeteim, ha érdekel. Most is van kiltásban egy ügyvéd, nála fogok rövidesen érdeklődni, és javasolni, hogy tájékoztatom az ügy kapcsán, és megválaszolom a kérdéseit. Egyébként kezdetektől fogva jogi tanácsadásra, bírósági ügyfélsegítőre hagyatkoztam, és már ügyvédre is próbálok támaszkodni. De amint kiderül, hogy egy ügyvéd mégsem segít érdemben semmit, akkor kénytelen vagyok egy újat keresni. Bízom benne, hogy lesz olyan is, aki érdemben is képviseli fogja az érdekeimet.

Ha már lett volna olyan ügyvéd, aki válaszol a kérdéseimre, akkor nem fordultam volna a fórumhoz. Ezért is örülnék, ha a kérdéseim itt választ kaphatnék.

Grave7 # 2019.04.15. 13:07

@_Zoltán_: Ha olvastad a Pp-t -és nem csak a karakterszámot nézted meg, hogy tudj ezzel dobálózni- akkor a 110. § (3) bekezdése talán nem ér váratlanul:
A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

Ez alapján valós gerbera317 felvetése, hogy ha a keresetlevélben is mindent részletesen, több oldal hosszan leírtál, akkor azt a bíróságnak el kell olvasnia és mindenre kiterjedően vizsgálnia kell, hogy van-e olyan rész, amiben nem a járásbíróság, hanem a törvényszék jogosult eljárni (majd mindegyik kérdésben bizonyítást lefolytatnia, stb.). Ezért pedig hosszabb az eljárás.
Ahogy ebben a témában 2019.04.13. 12:59-kor javasoltam egy másik kérdezőnek, a pert csak a lakáskiürítésre indítsa meg, minden más igényét külön (pl. fmh-ban) érvényesítse, mert hosszabb lesz egyben az egész.

Ha van ügyvéded, szerintem az ügyvédnek is mondania kellett volna ezt neked.
Azért is jó ügyvédet, a feleken kívülálló személyt megbízni, mert az ügyvéd nem fogja az érzelmi hátteredet belevinni a perbe, ezért nem fut felesleges köröket, nem ront el egyszerű dolgokat (amiket a peres fél megtesz, mert számít a lelkének, hogy minden sérelmét előadja).
Ha nincs ügyvéded, akkor talán még nem késő felkeresni egyet.

_Zoltán_ # 2019.04.15. 11:29

Kedves Gerbera317,

Valótlanul állítod, hogy kirohanásaim lennének a bírósági bürokrácia ellen. A negatív tapasztalataimat osztottam meg. Szívesen megosztanám a pozitív tapasztalataimat is. de olyanon még nem voltak a bíróságon.
Valótlanul állítod, hogy félmillió karakterrel kívánnám lepasszolni, ami néhány sorban is elfér.
Valótlanul állítod, hogy köpködök a jogrendszere. A velem szembeni sérelmeket kívánom tisztázni. A válaszaid alapján elfogultnak tűnsz a bíróság irányában, vagyis ekként jó eséllyel nem tudsz segíteni a velem szembeni sérelmek tisztázásában. A posztjaid egyrsézt mások becsmérlésében merülnek ki, és téves feltételezésekben, amelyek másokat negatív színben próbálnak feltüntetni. A kérdéseimet továbbra is megválaszolhatod, ha pedig továbbra is személyeskedni szeretnél, akkor örülnék, ha más valakit választanál erre a célra, nagyon köszönöm.

Ha bárki visszakeresi, azt láthatja, hogy egy kérdezőnek válaszoltam, aki a válaszaimat hasznosnak találta. Ekkor kezdtél el engem kérdezgetni, amely kérdéseidre válaszoltam, és ennek hatására rám nézve negatív véleményeket árasztani. Szerintem ez nem hasznos a fórum szempontjából.

gerbera317 # 2019.04.15. 11:09

A bírósági bürokrácia elleni kirohanásaid, azok talán nem személyeskedés?
A Pp. pedig nem azért félmillió karakter, hogy te ugyanannyi karakterrel panaszold el azt, ami néhány sorban is elfér. Az a tény, hogy rendes felmondási jogoddal élve felmondtad az egyébként határozott időre szóló bérleti szerződést, mert egyrészt nem fizettek, másrészt rongálták az ingatlant, nagyjából ennyi helyet foglal, nem többet. És az összes többi tényt is így kell közölni. A keresetben a tényekre kell szorítkozni, ne pedig abban merüljön ki, hogy köpködsz a jogrendszerre. Mert a posztjaid nagyjából ilyenek.

_Zoltán_ # 2019.04.15. 10:51

Kedves Gerbera317,

Ha tudsz érdemi választ adni a feltett kérdéseimre, akkor előre is köszönöm. Ugyanis a kérdéseket ezért tettem fel, nem pedig azért, hogy bárki személyeskedni kezdjen. Ráadásul ezek kapcsolódnak azon kérdéseidhez, amelyeket előzékenyen megválaszoltam.

a Pp. szerint a felperes kötelessége a kérelmében, keresetében a tényeket igazolni, bizonyítani, például "A perben jelentős tények állítása, és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a feleket terheli.",és "A felek tényállításaikat és egyéb, tényekre vonatkozó nyilatkozataikat a valóságnak megfelelően kötelesek előadni." Ha valakivel szemben több jogsértést követnek el, annak indoklása szükségszerűen terjedelmesebb. És ezen felül a bíróság kérhet még hiánypótlás teljesítését is. Ezt tetszés szerint nevezheted bő lére eresztésnek, nem én találtam ki. Hidd el, több hónap alatt olyan sok jogsértést tud két jogcím nélküli lakáshasználó elkövetni, hogy a Pp. alapján azok leírását, indoklását és bizonyítását nagyon nehéz nem bő lére ereszteni annak érdekében, hogy azt a bíróság alaposnak találja. (amit nem írsz le, nem adsz elő, azt a bíróság jellemzően nem is bírálhatja el.) Ennek fényében szerintem az ide-oda tologatás nem a kellő részletességű indoklássak magyarázható.

El tudom képezlni, hogy szerinted mennyire bő lére eresztették a jogalkotók a Pp. több mint félmillió karakterből álló szövegét, és ez csak a Pp. szövege.

Szerintem a jogi fórum hasznosabb lenne, ha mindenki nem a személyeskedésekre koncentrálna (például kérdezők negatív minősítésére), hanem a kérdések szakmai megválaszolására.

Kedves wers, köszönnöm a hozzászólásodat és teljesen egyetértek. A tapasztaltaim szerint sok esetben az ima, fohászkodás hatákonyabb lehet, mint a bírósági eljárás.

wers # 2019.04.15. 08:50

Ebben az a legszomorúbb, hogy a bürokratikus magyar bíróság gépszíja előbb-utóbb csaknem minden becsületes embert elkap, hiszen a romló erkölcsi morál alapján előbb-utóbb jogsértést fognak vele szemben is elkövetni.

jajjistenemjóistenem

gerbera317 # 2019.04.15. 08:44

Nos nem tudom, hogy a keresetedet is ilyen bő lére eresztetted-e, de ha igen, akkor biztos, hogy ez a tologatás legfőbb oka.

_Zoltán_ # 2019.04.15. 08:39

Kedves Gerbera317,

Arra válaszoltam, amit kérdeztél, ezért ha eddig szerinted csak azt tudjuk, ami nem fontos, akkor olyat kérdeztél, ami nem fontos. Természetesen köszönöm azt is, hogy engem negatív jelzőkkel igyekszel minősíteni. Ennek bizonyára az alperesek örülnek, hiszen nekik nem szükséges még agyatlanul sem kérdezniük, de még válaszolniuk sem, mert bőven elegendő, hogy a jogsértéseket folyamatosan fenntartják, a bíróság még meg sem keresi őket. De ha valaki jogorvoslatért folyamodik, akkor arra számíthat, hogy kritizálják, és az ügyét tologatják, csak jogorvoslatot nem fog kapni ésszerű időn belül a magyar bíróságon! De a bíróságot ugye ne kritizáljuk, bármit megtehet.

A kérdésedre válaszolva: a lakás kiürítése iránti keresetlevelemet tologatják. A járásbíróság azzal tette át a pert a törvényszékre, hogy szerinte vannak benne olyan személyiségi jogi igények, ami a törvényszék hatásköre. Arról viszont hallgatott, hogy a lakás kiürítése iránti kérelem ettől függetlenül a járásbíróság hatásköre marad! A törvényszék megállapította, hogy az ügy mégsem a törvényszék hatásköre, mivel nincs benne személyiségi jogi jellegű igény. (és indoklásában arra is hivatkozott, hogy én írásban hangúlyoztam, hogy nincs ilyen igényem)

Vajon jogszerű volt-e, hogy a járásbíróság a hatáskörébe tartozó kérelmemet (is) áttette a törvényszékre, és ebben megállapította a hatáskörének a hiányát?

Vajon jogszerű volt-e, hogy a hatásköre hiányának megállapítása előtt engem nem kért nyilatkozattételre, hogy valóban vannak-e személyiségi jogi sérelemmel kapcsolatos igényeim, amelyek a törvényszék hatáskörébe tartoznak? Hiszen ha nyilatkozattételre kért volna, akkor ismét "elárultam" volna a járásbíróság számára, hogy nincs semmilyen olyan személyiségi jogsérelmi igényem, ami nem a hatáskörébe tartozik, ekként tologatás helyett már valamilyen érdemi intézkedést hozhatott volna! De akkor az ügy haladt volna, a jogsértések kivizsgálása felé, de ezt valamiért elkerüli a Miskolci Járásbíróság. Ennek nyilvánvalóan örülnek a lakásomat bitorló jogsértő személyek, hiszen a bíróság érdemi intézkedése hiányában már rövidesen meg tudják haladni a több mint egymillió forintos károkozást, és az eljárás vége még kilátásban sincs. Aki ennek örül, az örülhet. És mindenki gondolhatja, hogy az ügy lassósága miatt bizonyára én vagyok ebben a hibás, vagyis az olyan jellemzően nem jogvégzett személy, akikkel szemben a jogsértéseket Magyarországon egyre nagyobb mértékben és gyakrabban elkövetik. És ha egy jogorvoslatot kereső szeméy a fórumon kérdez valamit, akkor könnyű negatív jelzőkkel illetni, mert nem látja át a bonyolult jogrendszert. És a titkár vagy bírót, aki jól átlátja a jogrendszert, nem szabad negatív jelzőkkel illetni, akkor sem, ha jogszabálysértően jár el...

Ebben az a legszomorúbb, hogy a bürokratikus magyar bíróság gépszíja előbb-utóbb csaknem minden becsületes embert elkap, hiszen a romló erkölcsi morál alapján előbb-utóbb jogsértést fognak vele szemben is elkövetni. És akkor majd ő lehet negatív jelzőkkel illetni, hogy így járt, vagy rosszul kérelmezett ,vagy rosszul fellebbezett, és hogy örülhet, hogy ezért nem büntették meg.

És felesleges az ügyfélsegítő panasznapra menni, hiszen az ottani fogalmazók tájékoztatása szerint jártam el. De amikor a bírósági fogalmazók tájékozatása szerinti kérelmemet a bíróság elutasítja, akkor már nagy a csend.

gerbera317 # 2019.04.15. 07:16

@Zoltán
Aha, most már szinte mindent tudunk, ami nem fontos, de azt, hogy mi történt, még mindig nem.
Annyi leszűrődött, hogy felmondtad a bérleti szerződést, és pert indítottál a kiürítés iránt. De hogy mit és miért tologatott a bíróság, még mindig nem tudjuk.
A nemperes eljárást nem én találtam ki, hanem egy másik topikban te magad dobtad fel ezt a nyíitókérdésben. Habár, most már kezdem gyanítani, hogy több ügyed is van párhuzamosan. Megjegyzem, nagyon rutintalanul kérdezel, sok fölösleggel, kevés lényeggel.

_Zoltán_ # 2019.04.14. 20:11

Kedves Gerbera317,

Köszönöm szépen az érdeklődésedet az ügyemmel kapcsolatban. Természetesen neked mindent elárulok, csak kérdezned kell :)

Az ügyem lenti leírásában soha nem írtam, hogy nemperes eljárásról van szó (ezt te vetetted fel). Viszont jogos a feltételezésed, mert nemperes eljárásban nem jártam sikerrel (ez egy külön történet), ezért peres eljárást indítottam. Ebben az ügyben - ahol a bíróság tologatja az ügyet egyre feljebb érdemi döntés nélkül - peres eljárás indult. Ezt az ügyet a bíróság húzza, és még nem hoztak ítételet arra vonatkozóan, hogy a jogcím nélküli lakáshasználók a lakásomat jogviszony és bérleti (avagy használati) díj fizetése nélkül használhatják és tehetik tönkre korlátlan ideig, ezért itt még nem kellett fellebbeznem sem az általad agyatlanul írt módon, sem pedig úgy mint bárki más, aki jogsértést szenvedett el és azt Magyarországon hiábavalóan próbálja bíróság előtt orvosoltatni.

A kérdésedre szintén elárulom, hogy a szerződés határozott időre szólt a rendes felmondási jog lehetőségének biztosítása mellett, amely szerződés felmondásra került, így a jogviszony megszűnt, de a szerződésben foglalt meghatározott idő nem telt el. Az hogy a szerződés ennek fényében "lejárt-e", azt kérlek ítéld meg te. A peres eljárásban a jogsértéseket igazoltam, de érdemi lépés már régóta nem történt, például az alpereseket még észrevételezésre sem kérték. Helyette inkább csak akadályokat gördítenek a per előrememetele elé. Tudod, sok a jogszabály, ezeket sokféleképpen lehet értelmezni szabad belátás szerint, ekként az érdemi döntés sokáig, vagy akár tetszés szerinte elhúzható, aminek az ingyenélő és kárörvendő emberek nagyon örülnek :)

Kedves Futrinka Utca!

A fizetendő illeték lakáskiürítési perben normál esetben valóban 21e Ft. Ha valaki azt fogja írni hogy nem ennyi, akkor további rés van a rendszeren, mert én ennyit fizettem :) Viszont cserébe meghatározatlan ideig tartó szolgáltatás jár...

A kilakoltatási moratórium lakáskiürítési perben is érvényes. Viszont a Vht. 182/A. § (1) bekezdése szerint "Nincs helye halasztásnak az önkényesen elfoglalt lakás kiürítése során, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki." Vagyis ha "el tudod érni", hogy rendbírságot szabjanak ki az alperessel szemben, akkor nem vonatkozik rá a kilakoltatási moratórium. Hogy milyen esetben történik rendbírság kiszabása vagy ez hogyan "érhető el", ahhoz nálam okosabb fórumozó válaszára lesz szükség, amit előre is köszönök.

Futrinka Utca # 2019.04.14. 17:27

Találtam valamit, ez még érvényes?

Lakáskiürítés esetén a pertárgyérték a követelt összeg alapján nem meghatározható, ezért az Illetéktörvényben foglaltak szerint "meghatározhatatlan pertárgyérték"-ként 350.000,- Ft-ot kell alapul venni.

350.000,- Ft 6%-a 21.000,- Ft. Tehát ennyi az illeték.

Futrinka Utca # 2019.04.14. 17:22

Lakáskiürítési pernél akkor, ha nem nyújtok be csak a kiürítésre keresetet, akkor meg kell határoznom a pertárgy értékét?
Vagy kérjem, hogy a Bíróság határozza meg? De ha az megint plussz idő, akkor inkább beírnám. De ha beírom, akkor mennyit írjak be? halvány fogalmam sincs...
Tudtok benne segíteni? (Éppen most barkácsolom a keresetet. A legjobb vasárnap délutáni foglalatosság. :)

gerbera317 # 2019.04.14. 16:10

Zoltán! Azt még áruld el, hogy a bérleti szerződés határozott idejű volt-e, és az lejárt-e!
Mert ha nem, akkor nemperes eljárásban nem fogják neked elrendelni a lakáskiürítést, hanem csakis jogerős ítéletet követően. Igaz, ilyenkor a bíróságnak nem tologatnia kellene az ügyet egyre feljebb, hanem visszautasítani a Vht. 13. § alapján. Hacsak nem az történt, hogy agyatlanul fellebbeztél a visszautasítás ellen, de akkor meg szerencséd van, mert a nyilvánvalóan alaptalan fellebbezésért pénzbüntetés jár.

Futrinka Utca # 2019.04.14. 15:34

Kedves _Zoltán_!

Igen, pontosan ezért nem vagyok hajlandó neki fizetni.
Amit a soronkívüliségről írtál az külön érdekes. Valahogy valami ilyesmire számítottam, mikor kérdeztem. Ezt a többkörös ide-oda rakosgatást akkor inkább passzolom, nekem is elég lesz a normál ügymenet...:)
Az egyéb lehetőségek pedig pipálva:
A szolgáltatóknál való körbekérdezés után megállapíthatom, hiába a tetemes tartozás, semmit sem tehetek tulajdonosként. Egyedül a távhő, aki érdeklődést mutatott, de ők csak nyilván azért, mert a mögöttes felelősség miatt a végén nálam szeretnének csengetni.

Ami egy kicsit nyomaszt, hogy a lakáskiürítési perben is érvényes, hogy télen nem költöztetnek ki senkit? Mert akkor elég kevés az idő októberig...

_Zoltán_ # 2019.04.14. 11:51

Kedves Futrinka Utca,

A bírósági ügy felgyorsításához kérhetsz a bíróság elnökétől soronkívüliséget, megfelelő indoklással. Ezt közelebbről a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 33/B. § (3) bekezdésében foglaltak szabályozzák.

Az én esetemben megkaptam a soronkívüliséget a Miskolci Járásbíróság elnökétől. Ezt követően a Miskolci Járásbíróság megállapította, hogy a lakás kiürítése iránti kérelmem kapcsán nincs hatásköre, ezért az ügyet áthelyezte a Miskolci Törvényszékre, ahol szintén kértem és megkaptam a soronkívüliséget. A Miskolci Törvényszék megállapította, hogy nincs hatásköre a lakás kiürítése iránti kérelmem kapcsán, és a hatásköre megállapítása céljából az ügyet felterjesztette a Debreceni Ítélőtáblára. Vélhetően az ügy ismét a Miskolci Járásbírósághoz fog kerülni (és nem a tűzoltósághoz.) Ezt csak azért írom, hogy ha a Miskolci Járásbíróság úgy "dönt", akkor ismét soron kívül megállapíthatja abban a hatáskörének a hiányát, és utána a Miskolci Törvényszék ismét megállapíthatja a hatáskörének hiányát, és a hatáskör megállapítása céjából az ügyet ismét felterjesztheti egy ítélőtáblára. Az eddigiek szerint úgy tűnik, hogy ezt megtehetik, vagyis Magyarországon a bírósági ügy bármeddig húzódhat a soronkívüliség mellett is, akár bőven azon túl, hogy a bérleti szerződésben meghatározott idő eltelt. Ekként a bírósági igazságszolgáltatás, pontosabban annak időszerű hiánya miatt az elveszíti rendeltetésszerű funkcióját, hiszen mire az ügyben érdemben döntenek, addigra akár az ügy érdemében megváltozik. Hasonló, mintha a beteget az arra illetékes orvos akkor kezdené el kezelni (akár soron kívül), miután az már meghalt. És utána szépen és okosan megindokolja, hogy akkor már nem lehetett mit tenni. És közben te fizetsz az ilyen, olykore nem is olcsó "szolgáltatásért".

Szerintem is jó teszed, hogy nem fizetsz a jogsértő lakónak a távozásért. Hiszen azzal csak még inkább késztetést érezhet arra, hogy ezt a játékot máshol is eljátssza. Sajnos bőven elég késztetés erre a bíróság lassúsága, ekként az várható, hogy Magyarországon egyre több sikeres jogsértés fog történni, mivel a bíróság ezeket gyakran nem bírja ésszerű időn belül orvosolni, így Magyarországon az jobban jár, aki nem becsületes, mint aki becsületes. Hiszen a jogsértésnek semmi akadálya nincs, viszont a bíróság előtti jogorvoslatnak jelentős akadályai vannak. Sajnos ez egy önmagát erősítő folyamat. Ha szétnézel a Miskolci Járásbíróságon egy ügyfélsegígő napon(panasznapon), látni fogod, hogy sok szerecsétlenül járt jogorvoslatot kereső ember gyakran kénytelen órák hosszat várakozni annak reményében, hogy sorra fog kerülni. És miután sorra kerül, gyakran kiderül, hogy hiába kerül sorra, mert például a jogorvényesítési akadályok, magas illetékek és egyéb jogi költségek miatt visszariad, és inkább lemond a jogainak a néha megalázóan nagy erőfeszítést igénylő érvényesítéséről. A tapasztalataim szerint ez a nagy magyar bírósági valóság. Hasonló szomorú történteket is szívesen meghallgatok. De ha valakinek pozitív talapasztalatai vannak arról, hogy a bíróság gyorsan segített a jogainak az orvoslásában a teljes megelégedésére, azt is örömmel meghallgatom.

Futrinka Utca # 2019.04.14. 11:03

A lakónak nem fizetek, hogy költözzön ki. Ezt valahogy nem venné be a gyomrom, még akkor sem ha ésszerű lehet/lenne. Úgy értettem, hogy a bírósági ügyet tudja-e valami gyorsítani. Természetesen nem arra gondoltam, hogy bárkit bármi módon korrumpálok.