Társasház fűtés


Bence # 2022.12.06. 14:10

Kedves Fórumozók!

Egy meglehetősen méltatlan helyzetben szeretnék segítséget kérni tőletek. A társasházban, amiben albérlőként lakom, elromlott az egyik kazán, ebból kifolyólag nincs fűtés. Nem langyos a radiátor, hanem egyenesen jéghideg. Ebből adódóan párommal együtt mindketten betegek vagyunk, a mosott ruháink két hét alatt száradnak meg, a szintén jéghideg falakon pedig megjelent a penész. Múlt hétfőn írtam a közös képviselőnek, aki akkor annyit válaszolt, hogy elromlott az egyik kazán, a javítása folyamatban van. Ma beszéltem vele ismét telefonon, még mindig nem tud konkrétumot mondani, hogy mikor lesz fűtés, miközben jövő hétre 0 fokot és hóesést prognosztizálnak az előrejelzések. Nekem azért lenne különösen fontos a kazán mihamarabbi cseréje, mert utána a fűtőtesteket is meg kellene nézetni a lakásban, ugyanis amióta itt lakom soha nem fűtöttek rendesen. A kedves közös képviselő annyit tudott mondani, hogy tartsunk ki, miközben a tulajdonos majd az én fülemet rágja, amiért penészes a fal. A penészt ugyanakkor nem tudom megelőzni, mert hiába fertőtlenítem le a falat vegyszerrel, az nem tud megszárazni, tehát akár még be is rohadthat, szellőztetni pedig nem tudok napi kettőnél többször, ugyanis nem célom, hogy a tíz fokos lakást , valamint a falakat még inkább lehűtsem a bentről beáramló 0 fokos levegővel. Ez normális, hogy már több, mint egy hete nincs fűtés egy társasházban, kiváltképp úgy, hogy a probléma már korábban is fennállt csak én tudtam meg múlt hétfőn? Maximumra voltak feltekerve a radiátorok egész novemberben, és kemény 10 forintnyi gázt fogyasztottam, tehát a probléma vélhetően már október vége óta fennáll. Komolyan megtehető, hogy az ünnepekre készülve az ember penészes, jéghideg lakásban fagyoskodjon? Tulajdonképpen mire fizetem a közös költséget akkor? Felelősségre vonható a közös képviselő ebben az esetben?

A válaszokat előre is köszönöm szépen,
Bence

osztap # 2022.12.06. 17:50

Bence,

Komolyan megtehető, hogy az ünnepekre készülve az ember penészes, jéghideg lakásban fagyoskodjon?
Amint látod. Ha a bérlő nem él a jogaival, miért ne?

Tulajdonképpen mire fizetem a közös költséget akkor?
A társasház költségvetésében meghatározott költségekre. Gondolom, a folyosót felmossák, a kukát ürítik, esetleg a lift is megy?

Felelősségre vonható a közös képviselő ebben az esetben?
Tudod bizonyítani, hogy mulasztott? Az nem elég, hogy nincs fűtés, az kell, hogy ne végezze a dolgát. Ajánlatot kért be? Fogadott fel mestert? Könnyen lehet, hogy ő megtette, amit lehet, de pl. alkatrészre várnak.

Érdemes lehet viszont elbeszélgetni a tulajjal, mert ő most nem szerződésszerűen teljesít, a lakás rendeltetésszerű használatra nem alkalmas. Ptk. 6:332. § (1) és (3). Ez alapján végső esetben felmondhatsz (választhatsz a Ptk. 6:159. §-ban felsorolt lehetőségek közül a 6:178. § (1) alapján), kereshetsz új bérlakást, és a károdat (költözés, drágább bérleti díj, ...) követelheted rajta.

Ha nem akarsz költözni, akkor használhatod a Lakástörvény 9. § (2)-t, írásban felszólítva a tulajt, hogy konkrét (de rövid) határidővel biztosítson fűtést. Te meleget akarsz, nem kazánt, tehát pl. hozzon hősugárzót vagy villanyradiátort. Ha nem oldja meg, akkor magad megoldhatod, pl. veszel használt villanyradiátort, az ő költségére.

Bence # 2022.12.06. 18:49

Kedves osztap!

Köszönöm, hogy vette a fáradságot a lentebbiek megírására.

Amint látod. Ha a bérlő nem él a jogaival, miért ne?

Milyen jogaim vannak akkor ezzel kapcsolatban? Végső soron azért vettem igénybe a fórumot, hogy megtudjam, milyen eszközökkel élhetek a jelenlegi helyzetben?

Bizonyítani nem tudom, de véleményem szerint egy helyesen megalkotott jogszabályban elég bizonyítóerejűnek kellene lennie, hogy a párom tüdőgyulladással fekszik itthon, a hőmérséklet pedig 10 fok a lakásban. Tisztában vagyok vele, hogy a közös költséget a ház költségeiért fizetem, amibe az Ön által említettek mellett beletartozik az is, hogy ne fagyjak halálra a lakásban, ha épp elromlik a kazán. Reagálva az Ön által említett dolgokra, igen a lift éppen üzemel, de úgy néz ki, mint azok a régi buszvárók, ahová a hajléktalanok jártak melegedni, illetve egyéb dolgok elvégzésére. Takarítót pedig soha nem láttam/hallottam a folyosón, pedig 3 éve home office-ban dolgozom. Tisztelettel érdeklődnék, hogy mivel tudnám bizonyítani, hogy mulasztás történt? Kérhetem tőle az árajánlat dokumentációját (ha létezik), esetleg levelezéseket, amelyekből látható, hogy ő mindent megtett?

Az utolsó két bekezdéshez: saját hősugárzóval rendelkezem, de annak használatával jelentősen meghaladnám a Kormány által megszabott kedvezményes árammennyiséget. Ez esetben akkor kérhetem például a lakbér csökkentését a piaci áron elszámolt energiamennyiség pénzben kifejezett mértékével? Hangsúlyoznám, hogy írásbeli bérleti szerződés nem létezik, az első év után ugyanis nem készült dokumentum az időtartam meghosszabbításáról. Egyesek szerint ez esetben akkor egy határozatlan időtartamú szerződéssé alakult át, ezek figyelembe vételével is megtehetem azt, hogy azonnali hatállyal kiköltözöm, és követelem a keletkezett káromat a tulajdonostól. Bár igazából utóbbi nem is feltétlenül fontos, inkább az azonnali költözésen lenne a hangsúly, az ünnepeket ugyanis nem szeretnénk betegen, penészes és fűtetlen lakásban tölteni.

Köszönettel,
Bence

osztap # 2022.12.06. 19:22

Bence,

Az első megjegyzésem a szónoki kérdésre adott bosszantó válasz volt. Ne tegyél fel szónoki kérdéseket, mert megválaszolják. :)

A közös képviselőt engedd el, az majd a tulaj dolga lesz. Te a tulajjal állsz szerződésben, az ő dolga, hogy az általad bérelt lakás lakható legyen. Tőle kell követelned, amit akarsz.

A bérleti szerződésed a Ptk. 6:338. § erejénél fogva alakult határozatlan idejűvé, és az ma is hatályos. Mivel határozatlan idejű, ha a szerződés másként nem rendelkezik, akkor a Ptk. 6:339. § (1) szerinti időkre fel lehet mondani. Ezek az idők nagyon rövidek, nézd meg, melyik eset vonatkozik rád. Ha ki akarsz költözni, ez a leggyorsabb és legolcsóbb út.

Ez esetben akkor kérhetem például a lakbér csökkentését a piaci áron elszámolt energiamennyiség pénzben kifejezett mértékével?
Kérni mindig lehet, de szerintem joggal követelheted is, de csak a ténylegesen felmerült, bizonyítható többletköltséget. Miért: A Lakástörvény 10. § (1) szerint a bérbeadó kötelessége az épület központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról gondoskodni. Ő nem teljesítette a kötelességét, tehát ő felel az ebből származó többletköltségekért.

Bence # 2022.12.06. 19:40

Kedves osztap!

Nagyon köszönöm a segítségét, rendkívül hasznosakat írt. Véleményem szerint nem túl logikus, hogy egy kazán meghibásodásáért a lakás tulajdonosa vonható felelősségre, de a kegyetlen valóság az az, hogy nekem mindegy ki, csak fizesse meg a helyzetből származó káromat.

Tegyük fel, hogy maradok (mert az elsődleges megoldás az a békés út lenne számomra, meglátjuk a másik fél hogyan gondolja). Ebben az esetben jogi szempontból miként tudnám bizonyítani a keletkezett többletköltséget számszerűen? Tehát hogyan tudnám bizonyítani, hogy tényleg az a kWh mennyiség kellett ahhoz, hogy a megfelelő hőmérsékletre fel tudjam fűteni a lakást, amit felhasználtam? Mert szerintem a tulajdonos joggal teheti fel a kérdést, hogy miért nem volt elég 10 kWh-val kevesebb. Nekem így hirtelen egy olyan megoldás jutna eszembe (teljesen laikusként a jog terén), hogy megnézzük mennyit fogyasztottam a kazán elromlása előtt átlagosan, valamint ezentúl mennyit fogyasztanék, a kettő különbözete pedig a többletköltség (210 kWh-ig kedvezményes áron, fölötte pedig piaci áron elszámolva). A probléma csak az, hogy fogalmam sincs, hogy mikor romlott el a kazán, én csupán múlt héten tudtam meg, de kiindulva a 10 forintos havi fogyasztásomból, szerintem már október végén elromolhatott (ebből következtetve nehezemre esik elhinni, hogy a közös képviselő mindent megtett annak érdekében, hogy elhárítsa a problémát, de akkor ez fájdítsa a tulajdonos fejét). A nagyobb problémát az jelentheti, hogy ez a 210 kWh-s limit olyan sebtiben lett rendeletbe foglalva, hogy szerintem nincs olyan jogász, ügyvéd, bíró, aki pontosan állásfoglalást tudna foglalni, hogy mit számolhatnék fel többletköltségként ebben az esetben…

osztap # 2022.12.06. 20:29

Tehát hogyan tudnám bizonyítani, hogy tényleg az a kWh mennyiség kellett
Nem vagyok fűtéstechnikus, és a bíróság sem az; szakértő fogja megmondani, ha perre kerül sor. Laikusként azt mondanám, hogy a tavaly havonként a lakásban leadott hőmennyiség kWh lehet egy első becslés, de mivel idén hidegebb/melegebb tél lesz, ennek hatásával korrigálni kell, de ez utólag nem gond. A tavalyi hőmennyiségnek meg meg kell valahol lennie, akár az akkori havi fűtésszámláidon, vagy ha a lakók átalányt fizetnek a társasháznak, akkor a háznak küldött számlából visszaosztva. Ennek az az előnye az általad javasolthoz képest, hogy nem lehet azzal támadni, hogy melegebbet csináltál a lakásban villanyfűtéssel, mint a kazánnal lett volna. Fontos, hogy nem szabad összekeverni a kazán által felhasznált és abból a lakásban leadott kWh-t. Az utóbbi az összehasonlítás alapja. A kazán, ellentétben a villannyal, nem 100% hatásfokon működik, pl. a kéményen át az utcát is fűti.
Ha megvan a havi kWh, onnan már egyszerű. Annyi kWh idei költsége villannyal (a normál, nem-fűtési fogyasztásod felett, ami szintén ismert tavalyról) mínusz kazánnal.

Majordomus # 2022.12.06. 20:51

Bence
Olyanba ütöd bele az orrodat ami nem rád tartozik.
.
Te a lakás tulajdonosával vagy jogviszonyban,de talán ég vele sem,mert a lejárt szerződésed nem lett meghosszabbitva.
.
A házban nem te fázol egyedül,hidd el basztatják a képviselőt eleget a tulajdonosok,ráadásul nekik jigukbis van hozzá,neked viszont nincs.
.
Egy kazán javitása csúcsidőben (fűtési szezon)nem könnyű feladat ráafásulszakembert sem lehet 2 nap alatt találni.
.
Ha régi házban lasz és öreg a kazán akkor az alkatrész is a zsibogón vagy Méh telepen szerezhető be.

Neked a tulajt kell cseszegetni ahogy osztap leírta.
.
A lakhatás feltételeit neki kell biztositania ami most - 30 % de ő 100 % bérleti díjat kér tőled.

efi99 # 2022.12.06. 20:52

Én negyedrészben meg tudnám oldani a problémádat.
Talán szíveskedjél bejárni dolgozni, ott biztosan melegebb van. Talán tilos?

Majordomus # 2022.12.06. 20:52

Bence
Olyanba ütöd bele az orrodat ami nem rád tartozik.
.
Te a lakás tulajdonosával vagy jogviszonyban,de talán még vele sem,mert a lejárt szerződésed nem lett meghosszabbitva.
.
A házban nem te fázol egyedül,hidd el basztatják a képviselőt eleget a tulajdonosok,ráadásul nekik joguk is van hozzá,neked viszont nincs.
.
Egy kazán javitása csúcsidőben (fűtési szezon)nem könnyű feladat ráadásul szakembert sem lehet 2 nap alatt találni.
.
Ha régi házban laksz és öreg a kazán akkor az alkatrész is a zsibogón vagy Méh telepen szerezhető be.

Neked a tulajt kell cseszegetni ahogy osztap leírta.
.
A lakhatás feltételeit neki kell biztositania ami most - 30 % de ő 100 % bérleti díjat kér tőled.

Bence # 2022.12.06. 20:56

Visszaolvasva az előző hozzászólásomat, szerintem az nem volt kikövetkeztethető belőle, hogy tqvaly télen villannyal fűtöttünk (a radiátor ugyanis soha nem működött megfelelően a lakásban, de hiába kértem a tulajdonost, közös képviselőt, senki nem nézett rá…). Ebből adódóan tavaly nagyon kevés gázt fogyasztottam, tehát ha csak annyira melegíthetném fel a lakást, amekkora fűtőértékkel a tavalyi fogyasztásom rendelkezik, akkor megint ott vagyok, ahol a part szakad. Én ebben a lakásban soha nem fűtöttem sokat a központi fűtéssel, mert maga a fűtőtest sem műkődik megfelelően. Valójában azért hívtam fel a közös képviselőt, hogy a radiátort nézessük meg, erre volt az a válasz, hogy a kazán sem működik…Mivel sem a tulajdonos, sem a közös képviselő nem mozdította a kisujját sem, ezért átálltunk villanyra, ezt azonban az új kvóta miatt hanyagolnánk idén. Igazából arra jutottunk itthon, hogy ha december 14-ig esetleg a közös képviselő továbbra sem tud konkrétumokkal szolgálni, akkor 15-én felmondjuk a szerződést, és a karácsonyunk pakolással fog telni, a szilveszter meg költözködéssel. Ha meg megjavulna a fűtés, akkor pedig augusztusban a szerződés lejártával távozunk, ugyanis elegem van ebből a két jómadárból. Azt meg sem említem, hogy kettejük rendkívül összehangolt munkájának már egy beázást is köszönhetünk…Magunk között szólva egyébként röhejes, hogy egy közös képviselő megteheti, hogy a ház felét ilyen állapotban hagyja decemberben. De legalább vette a fáradságot, és megnyugtatott, hogy nem csak én vagyok ilyen helyzetben jelenleg…

Bence # 2022.12.06. 21:07

Majordomus,

Neked csak gratulálni tudok, ha szerinted annak, aki fizeti a közös költséget, annak nincs joga szólni, hogy fázik. Érdekes az Excel-táblát fizetni van jogom. Ha jól láttam, te is közös képviselő vagy, hozzászólásoddal csak azt támasztod alá, hogy igazam van az itteni képviselővel kapcsolatban.

Bence # 2022.12.06. 21:11

efi99

Nem értem, hogy ha nem tud segíteni, akkor miért szól hozzá a témához. De ha ennyire furdalja a kíváncsiság, akkor képzelje, nem tudok bemenni dolgozni, ugyanis távmunkában dolgozom egy külföldi cégnek.

Bence # 2022.12.06. 21:22

Egyébként meg összességében, azért csesztet(ném) a közös képviselőt, mert egy lakástulajdonos sem tud tenni semmit az ellen, hogy a kazán elromlott. Attól mert a törvény ezt mondja, az még nem lesz kevésbé badarság (lásd az új szociális törvényt ítelítőül). A kedves közös képviselő pedig kedélyesen annyit vetett az orrom alá, hogy hát ”tartsunk ki”, ami azt gondolom, tökéletesen jellemzi a karakterét. Mindenkit csesztetnek a munkahelyén, csak épp nem mindenki felel egy társasház egészségéért, jólétéért. Osztapnak nagyon szépen köszönöm az építő jellegű hozzászólásait, rendkívül hasznosak voltak. A többiek szerintem hasznosabban is el tudták volna tölteni azt a pár percet, amit a hozzászólásuk megírására fordítottak. Jó éjszakát!

matthiasi # 2022.12.07. 04:55

Bence Bence !
Kikényszerít arra,hogy te ebben a lakásban lakjál ?
De a kérdésedre is :

Komolyan megtehető, hogy az ünnepekre készülve az ember penészes, jéghideg lakásban fagyoskodjon? Tulajdonképpen mire fizetem a közös költséget akkor? Felelősségre vonható a közös képviselő ebben az esetben?
Csak az utolsóra.
Igen,de azt nem egy fórumon döntik el. Hogy m ia feladata egy közösk.-nek korábban leírták

osztap # 2022.12.07. 08:04

egy lakástulajdonos sem tud tenni semmit az ellen, hogy a kazán elromlott

Ez igaz. De lehetne gyakrabban tervszerű megelőző karbantartást végezni, pótalkatrészeket készletezni, esetleg egy tartalék-kazánt készenlétben tartani. Az olyan helyeken, ahol ez fontos, ezt mind csinálják is, például egy kórházban. Hogy ez pénzbe kerül? Hogy a pénzt a tulajdonosoknak kell összedobni? Hogy akkor magasabb a közös költség? Hát igen.

SolnesM # 2022.12.07. 08:09

Vége lassan a kényelmes és olcsó gázfűtéses korszaknak.

SolnesM # 2022.12.07. 08:52

Főleg az ilyen Bence féle méltatlankodóknak.

Nos ragadjuk ki egy kitüntetett idő pontot. Pl.l egyen 75 évvel ezelőtti,az Úr 1952. éve.

Mivel fűtött a magyar lakosság abban a 4 millión valamivel felül lévő lakásban.

Menjünk alulról felfelé. A vidéki azon belül is az egyszerűbb rétegek ( paraszti, kispolgári kis egzisztenciák stb/ leginkább fával, szerves anyaggal , pl. szárított marhatrágyával,gallyal a kemencéikben, kályháikban sparheltjeikben. A tehetősebbeknek volt már cserépkályhájuk is.

A kisváros nagy városban dettó ugyan ez volt...kemence kevésbé, több a cserépkályha,nagyobb a szén aránya, de jellemzően egyedi fűtőeszközökkel. Az igazán nagyvárosokba -
  • Bp, és nehány vidéki nagyvárosban, de csak a belső magban - a határt lehet kutatni,nos ott volt az un.városigáz,ami nem azonos a vezetékez földgázzal. Nos ezzel csak főztek és vizet melegítettek.

Azért akadt már un központi fűtés is.Jobbára az un. közösségi épületek egy részében ahol pincében mellék épületeben lévő kazánok termelték a meleg vizet amit aztán radiátorokkal adtak le a fűtendő helyiségekben stb. fűtöttek mindennel ami ég. Koksz, barna és feketeszénnel néha lignittel. De a lakosságnak csak nagyon szűk szegmense részesült ezen áldásokból.

akdt ritkán un. központi fűtéses ház is. egyedi kazánnal- néha kettővel is és fűtővel - fűtökkel aki akik rakták a tüzet, talicskázták a hamút-salakot és felügyelték a rendszert.. Nos ilyen áldásban a lakosságnak még a töredékénél is kevesebbje részesült....pedig csak 75 éve volt.. Aztán az korai 60 -as években úgy 63 -ban a k-i konszolidáció elején azért néhol megjelent a cserépkályhákban a Héraégő,de csak nagyon nagyon szűk körben. aztán jött a távfűtés a földgáz és az anyám tyúkja.

Kegyelmi állapot volt az un. olajkályha korszak...... tartott vagy 20 évig..... kényelmesebb volt mint a vaskályha ... cserépkályha stb.
Sőt az elején a HTO is viszonylag occsó volt. Volt úgy... tán 72 nyarán, hogy 1, 1 ft volt. Az azért nem ingyen mondjuk úgy 150 ft/ liter.
de a lakosság rájött, hogy a HTO az majd azonos a diezel olajjal- így az autókba is használták.... már akinek volt diesel ótója.
De az occsó olaj kor is elmúlt.
Ez lesz a gázzal is. Lesz mindig..... de occsó már soha.

Majordomus # 2022.12.07. 21:08

Bence úgy köpköd mindenkire hogy fogalma sincs arról hogy mi az alap probléma.

Nincs fűtés mert elromlott a kazán.

Reakció: vonjuk felelősségre a közös képviselőt.

Az meg sem fordul a fejében hogy a házban más is fázik, a képviselőnek meg éppen más sem hiányzik 3 héttel Karácsony előtt mint az 5 percenkénti telefonok hogy mikor lesz már fűtés?
.
Biztos - hogy éppen emiatt - mindent elkövet ennek érdekében,de nem varázsló. Én nem akarom megvédeni,de az itt irkálók közül talán én tudom egyedül hogy ez milyen. Amikor hetekig nincs gáz.

A ház egészségéért és jólétéért nem a közös képviselő felel.
Talán a szexuális kiegyensúlyozottságért sem ezen az alapon.

Ha már tavaly is villannyal fűtött mert nem működött a radiátor,akkor miért várt 1 évig?

Miért nem csesztette a tulajdonost a a javitásért?
.