A törvény kit véd? A bérlőt, vagy a tulajt?


Witch87 # 2018.09.11. 14:10

Természetesen megkérdezem majd erről a közjegyzőt is.
Köszönöm szépen a gyors választ! :)

drbjozsef # 2018.09.11. 13:21

Szerintem igen, de kérdezd meg erről a közjegyzőt is.

A címzett ismeretlen illetve a címzett elköltözött jelzések közös tőről fakadnak, mindkét esetben a címzettre vonatkozó, jogszabályban meghatározott módon történő bejelentés képezi a kézbesítés akadályát, amit példának okáért a kézbesítés megkísérlésekor elérhető szomszéd aláírt nyilatkozata is jelenthet. Annak eldöntése, kinek az érdekkörében merült fel a kézbesítés meghiúsulása, legfőképp attól függ, hogy a címzett eleget tett-e az új címére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének, vagy ennek hiányában legalább a közhiteles nyilvántartásba (lakcímnyilvántartás, cégnyilvántartás) való bejelentésnek.

Witch87 # 2018.09.11. 13:02

Ha oda küldöm, egyből megint "elköltözött" jelzéssel jön vissza. Persze akkor is le fogom ellenőrizni, hogy mi van a nyilvántartásban. De ha így marad,akkor ez is jó nekem?

drbjozsef # 2018.09.11. 12:44

Egyelőre elég kellene lennie. Viszont, értelemszerűen, a fizetési meghagyást is a "jó" (=lakcím nyilvántartó szerinti) címre küldesd! A második kézbesítési próbálkozás után beáll a kézbesítési fikció, onnantól majd kapálózhat ő, hogy "jajj, nem ott lakom csak nem jelentettem be". Ha nem önhibáján kívüli mulasztás, akkor beszopja.

Witch87 # 2018.09.11. 11:48

Feladtam egy hivatalos címre is,onnan "elköltözött" jelzéssel jött vissza. Szóval ez is megvan.
Várok még egy kicsit,aztán jön a fizetés meghagyás. Még ezt a tértit megvárom.

drbjozsef # 2018.09.11. 10:25

Ha nem szerepel a nyilvántartásban, akkor nem jó címre küldted.
A lakcímnyilvántartó szerinti címre kell küldeni. Hiszen az a HIVATALOS címe.

Ha a hivatalos címére küldöd, és ott nem veszi át, akkor magára vessen, hogy nem ott lakik, ahova be van jelentkezve.

Ha olyan címre küldöd, ahol hivatalosan nem lakik, azzal nem mész semmire egy későbbi esetleges HIVATALOS eljárásban.

Egyébként a fizetési felszólítás nem kötelező, küldhetsz neki fizetési meghagyást anélkül is.

De a fizetési felszólítás megteszi bármilyen más igazolható formában is : odamész ahol lakik két barátoddal, és személyesen a kezébe nyomod a levelet. Ha átveszi azt, ha nem veszi, akkor azt rögzíted egy jegyzőkönyvben, a két barátod aláírja tanúként, van egy teljes bizonyító erejű okiratod az átadás megkísérléséről : te megtetted a tőled elvárhatót, ennyi.

Witch87 # 2018.09.11. 10:03

Feladtam múlt hétfőn tértivel a felszólító levelet,még nem jött vissza. Ha "nem kereste" jelöléssel érkezne,annak milyen joghatása van? Jó címre küldtem.
A helyzeten tud bonyolítani, hogy hivatalosan ez a címe nem szerepel a nyilvántartásban? (Ide nincs bejelentkezve,a korábbi címek már elhagyott albérletek - egyik apukámé,a másik az azt megelőző)
Köszönöm szépen a választ!

Witch87 # 2018.08.23. 18:50

Nem arra hajtottam, hogy hamar pénzt lássak belőle, úgy állapodtunk meg, hogy havi 30.000 ft-ot fizet havonta, ennyi volt anno a bérleti díjuk is. Ezt elfogadtam,de az, hogy megbeszélünk valamit,és nem tartja be hónapok óta,az azért nem járja. Vagy mondja meg, hogy figyu ez vagy az van... Akkor megoldjuk. De szerintem azt hiszi olyan vagyok mint apum, hogy ugatok,de nem harapok... (Apa 600km-re költözött az ingatlantól, jó hogy nem volt súlya a szavának. Tőlem csak 20km választja el,anyukám is abban a városban lakik.)
Összegszerűen közel 1M a tartozás rezsivel, albérleti díjjal együtt.

nonolet # 2018.08.23. 17:30

Mivel elismerte, azért annyira nem genya... alapból.

Más kérdés, hogy nem fizet.
Lehet, hogy csak genyóságból nem.
De lehet, hogy azért nem, mert nem ez a fontos neki, vagy valóban nem futja rá.

Azonban ez kiderül, amint a behajtás útjára lépsz.

HA tud és akar fizetni, akkor fizet és/vagy megtudtok egyezni a részletfizetésről...

HA nem, akar vagy nem tud akkor előbb-utóbb utoléri a végrehajtás.

A nem tud esetén, persze nem lesz rövid menet a végrehajtás.
De remélhetőleg, egyszer csak javul helyzete...

drbjozsef # 2018.08.23. 17:25

Hagyni semmiképp se hagyd, utána kell menni, sokféleképpen lehet bizonyítani, ha szükséges, amit aláírt az is jó lesz, szóval nem veszett fejsze ez, csak bíróságon szeretik a konkrétumokat, pontos összegeket, ha odáig juttok, nem lesz könnyű menet. Akár az is elképzelhető, hogy elviszi a rév, amit nyersz a vámon... de én se hagynám.

Ha annyira nem dörzsölt (a tarozáselismerés alapján nem tűnik úgy), akkor talán az FMH-t is hagyja jogerőre futni, onnatól nyeregben lennél.

Witch87 # 2018.08.23. 14:09

A befizetésekről van bizonylat és csekkszelvény,a szemét díjról kimutatásom,a villamos áram feltöltésről találtam nyugtát,amin szerepel a tartozás mértéke. A tartozást elismerte,csak nem valós összegeket mondott,amikor a tartozás elismerést írtuk. Ezt 2 tanú is aláírta,illetve erős a feltételezés, hogy az Eon-nál nem jogszerűen vette igénybe a védett fogyasztói státuszt,mivel nem élt apukámmal közös háztartásban,és ugye nem az ő nevén volt a mérő sem. A szomszédok pedig tudják tanúsítani, hogy albérlő volt az ingatlanban. De remélem idáig nem jutunk el,és az fizetés meghagyás legkésőbb megteszi a hatását.
Nem szeretném annyiban hagyni a dolgot,pláne, hogy igyekeztem jófej lenni,de inkább kihasznál meg átver. Elhiszem, hogy nem szívesen fizet,megértem én. De más az,ha apu hagyta volna a tartozást,de hogy más,így helyette nem szeretnék fizetni. Ha tehetek ellene,akkor megteszem amit tudok.

drbjozsef # 2018.08.23. 13:07

Azért ha minden mérőóra az elhunyt nevén volt, szerződésed meg nincs, akkor a sok költség összeírásával nem fogsz túl sokra menni ha ellentmondanak a fizetési meghagyásnak, mert akkor a bíróság a következő állomás. Hogyan fogsz bizonyítani?

Witch87 # 2018.08.23. 11:11

Köszönöm szépen a gyors és részletes választ! Ez alapján fogok eljárni! Sokat segítettél!
Az nagyon jó, hogy nem kell megvárni a hagyatéki eljárás végét.

nonolet # 2018.08.23. 09:46

1.
Írd össze az összes JOGOS-nak vélt követelésed

  • jogcímét (elmaradt lakbér, rezsi költség, szemét elszállítás várható díja, stb.)

és

  • értékét

Aztán írásban közöld ezeket és adj "értelmes" határidőt a fizetésre, mondjuk 30 nap.

(ha úgy gondolod, akkor)
Említsd meg, hogy hajlandó vagy írásos szerződést kötni a részletekben fizetésről, ha úgy szeretne fizetni.

A határidő után pedig kezdd el a behajtást jogi úton!

A tartozás elismerés alapján pl.
KÜLDHETSZ neki a JÓ címére egy közjegyzői
"Fizetési meghagyás"-t kezdésnek és jelzésnek.
Csakhogy érezze a törődést.

Aztán sorban a többiről is...

- -

A pénzbehajtás módja mindig az, hogy:

1.
Fizetési felszólítás

  • jogalappal
  • konkrét összeggel
  • ésszerű határidővel

Mindez ÍRÁSBAN és igazolhatóan átadva, azaz:

Vagy
SZEMÉLYESEN átveteted és a te példányodon aláírja,
hogy "Átvettem:" és dátum, aláírás
Ésszerű két tanút is vinni!!!
Akik tanúsítják is ezt az aláírásukkal.

Illetve HA NEM HAJLANDÓ átvenni, akkor ráírod,
hogy: "Az átvételt megtagadta" és dátum, aláírás
ÉS a 2 tanú is tanúsítja ezt...

Vagy
LEVÉLBEN tértivevényesen feladva a JÓ!!! címére

-

Ha a felszólításra fizet >> OKÉ!

HA nem, akkor...

2.
Indul a jogi út.
Kezdésnek a "Fizetési meghagyás" kibocsátásával egy közjegyzőnél a JÓ!!! címére.

A többi már automatikus, ha végig csinálod...

- -
A behajtási költségeket persze neked kel ELŐLEGEZNI végig.

De azokat mindig csapd hozzá a követeléshez.
Így azok is megtérülnek majd, ha fizetőképes az adós.

Witch87 # 2018.08.23. 09:25

Kedves Fórumozók! Az alábbiak miatt kérnék tanácsot. Örököltem egy házat apukám után,ami 4 évig ki volt adva albérletbe. Szerződés tudomásom szerint évente újítva lett,de 2017-től nem élt,mivel azt mondták apukámnak, hogy megveszik a házat. Erre persze nem került sor. Elköltöztek,a ház üresen áll. Az alatt a 4 év közüzemi tartozásokat is felhalmoztak (ebből a vizet és a gázt már ki kellett fizetnem,mert végrehajtásra ment volna - tudom, hogy tartozást is ugyanúgy öröklöm,ki kell egyenlítenem). A legnagyobb gondom az Eon-nal van. 310.000 Ft tartozást halmoztak fel itt. Apukám tudtommal többször kérte, hogy kapcsolják ki,de ezt nem tették meg,mivel védendő fogyasztói státuszt kért a bérlő. Az órát kicserélték kártyásra, az is apukám nevén van. Mikor tájékoztatást kértem az Eon-tól,azt mondták, hogy csak akkor adják meg ezt a státuszt,ha a bérlő nevén van a szerződés,vagy vele egy háztartásban él. Ebből egyik sem teljesült.
Amikor legelőször találkoztam a bérlővel azt hittem mindent meg tudtunk beszélni,még egy tartozás elismerőt is aláírt (két tanúval),csak sajnos nem valós összeggel. Részletfizetésben állapodtunk meg,mert mondta, hogy havi 30.000-nél nem tud többet adni havonta. Ez nem volt gond,kisgyereke van,nekem is van 2...
Még sajnálatosabb, hogy aláírt bérleti szerződésem sincs,és az özvegy nem túl segítőkész,600km-re van,nem érdekli,az albérlőé persze megint nincs.... Csak a tanúk előtti tartozás elismerés....
Mint örökös,mit tudok tenni,ha tudok egyáltalán? (A számlák kötelező kifizetésén túl). Plusz tele szeméttel az udvar! Elvitelére eddig nem tett lépéseket. Küldhetek neki felszólító levelet az elvitel miatt, illetve a tartozásra vonatkozóan,vagy várnom kell a hagyatéki eljárás végéig? Köszönöm a javaslatokat!

dsteel # 2018.08.22. 16:36

Semmilyen papírt nem írtam, szóban engedtem meg a bérlőnek, hogy bekösse. De azt is feleslegesen nyilván, hisz ő kamuzhatta volna is a telekomnak, hogy engedélyt adtam. Máshol olvastam, hogy a UPC ezért nem kötött be valahova kábelt, mert ott már volt egy előfizetés más néven. Igaz, ez nem UPC.

drbjozsef # 2018.08.22. 05:15

Nem fog bekötni a Telekom.

(megj.: nálunk az UPC csak akkor köt be bérlő nevére bármit is, ha a tulajdonos 200e forintig kezességet vállal érte. Nálatok nem kellett ilyen, vagy csak nem tudsz róla? Kérdezz utána szerintem)

dsteel # 2018.08.21. 15:32

Értem, mert belegondolva lemondani sem tudom, hisz nem az én nevemen van. De pl mi van akkor, ha az új bérlő történetesen Telekom szerződést szeretne? A UPC pl nem köt be egy lakásba két névre szerződést.

gerbera317 # 2018.08.21. 14:07

A legkevesebb, amit tehetsz itt, hogy le sem tojod, és a legtöbb, amit tehetsz, hogy lex@rod.

dsteel # 2018.08.21. 14:04

Tiszteletem, lenne egy kérdésem, hátha tud rá valaki válaszolni. Lakásom korábbi bérlője márciusban kiköltözött, azóta jönnek a nevére Telekomos számlák, most már 50 ezer Ft körüli tartozással. Azóta más lakik ott, aki szerencsére UPC-t kötött be a lakásba, érdekes módon, a UPC is látta a Telekomos tartozást (ezek szerint össze van kötve a rendszerük), de tulajdoni lappal bizonyítottam, hogy nem a nem fizető bérlő, hanem a tulajdonos vagyok, így bekötötte a másik cég az előfizetést. A kérdésem lényege, hogy ha - bár az én tulajdonomban lévő lakásba - a bérlő a SAJÁT nevére köt be telekommunkiációs előfizetést, azért én tartozom-e fizetési kötelezettséggel? Ha igen, nyilván mielőbb kifizetném, hogy ne nőjön az összeg, de mivel én nem kötöttem szerződést senkivel, a logika azt diktálja, ne én fizessek. Hozzájárulást egyébként szóban adtam a bérlőnek az ügylethez, írásban se neki, se a Telekomnak semmit. Már írtam a Telekomnak is, egyelőre nem válaszolt, de szeretnék felkészülni az ügyre. Köszönöm.

Zoltanuss # 2018.07.13. 06:55

pappcs pappcs !

Csak nem rendelkezel a kifizetőhelyek listájáról ? Jól értesült lehetsz !

MajorDomus # 2018.07.12. 20:47

Egyetértünk!

a szerződés nem azért van,hogy semmibe vegyék!

drbjozsef # 2018.07.12. 10:13

Egy fenét az.

Ez egy üres, nem lakott ingatlan, felmondott szerződéssel. Az ingóságokat tárolja a felszólítástól 15 napig, aztán nem köteles. Ez nem raktár. Vigye ahova akarja. (Jó, én leltároznám és lefénylépezném, ne utólag találja ki, hogy a nagymama ezüstje is itt volt).

Gondolkozzál már, milyen 1 milla pluszban van? Penészes, kutyaszaros lomtárt csinált a lakásból, elfagyott vízrendszerrel. Adjál már egy kulcsot a lakásodhoz, fogadunk, hogy öt perc alatt nagyobb kárt tudok csinálni motoros fűrész nélkül is, mint egy milla?

Nem fizet 8 hónapja. Az 1M forint foglaló volt, szerződése volt, hogy kifizeti az egészet, annak biztosítéka volt, nem pedig kaució.

Egyébként meg : ha a kérdező hantázna, akkor úgyis bebukja a fizetési meghagyást. Nem a Te dolgod eldönteni, igazat mond-e, amit állított és kérdezett, arra ez a megoldás. Ha nem ez a valóság, az az ő baja.

pappcs # 2018.07.12. 08:41

Na ez a kidobás bűncslekmény. Miféle fizetési meghagyást? Egyenlőre 1 millió pluszban van, mire fel tartsa a markát még? Szerintem is jobban teszi ha lelakja, a birtokjog védi. Te meg menj inkább el a vodafonhoz vagy valameik fideszközeli közpénzkifizetőhelyre jogásznak, na azok ilyen pofátlanúl pénzéhesek.

drbjozsef # 2018.07.12. 05:32

Novemberig utalta rendesen a megállapított összeget.

Most július van. Mit csináltál 8 hónapig???

Gondolom tualjdonjogfenntartással eladtad neki, ő rájött, hogy nem fog tudni fizetni neked júni30-ig, ezért novembertől nem fizetett, gondolta, lelakja az az 1M foglalót.
Amit tehetsz: Mondd fel írásban a szerződéseteket, mert nem teljesített időre, ezt tértivevénnyel küld. Benne küldesz neki felszólítást, hogy 15 napon belül vigye el a holmiját, különben kidobod. Ha lejárt, dobd is ki.
Írd össze a károdat, a javításokat, a szerződésetek szerinti tartozását, és döntsd el : lenyeled, és örülsz, hogy ennyivel megúsztad (el is adhatta volna az ukrán lakásmaffiának, akkor már nem is lenne hova költöznöd), vagy vállalod a pereskedést vele szemben. Utóbbi esetben menj el egy közjegyzőhöz, és bocsáttass ki ellene egy fizetési meghagyást a fenti összesítésed alapján. Ha nem mond ellent neki, akkor végrehajtathatod rajta, ha ellent mond, mehettek bíróságra pereskedni.

A mostani lakcímét ki kell derítened a fizetési meghagyáshoz.