új építésű lakás szerkezeti hibával


Zoltán György # 2004.03.19. 16:29

The Big Cat?
Koi Gyula?
Hozzászólás,

hotdog # 2004.03.19. 14:12

Kedves Zoltán György!

Köszönöm szépen, hogy ilyen sokat dolgoztál a tv. megkeresésével. Sajnos az ügy úgy módosult, hogy sok lakótárs panaszkodik, de csak a hangszigetelésre, a hőszig. ok. Szóval úgy tűnik, az egész ház gagyi és a többiek, mintha bele is nyugodtak volna ebbe, mintha panelt vásároltak volna. Megjegyzem, rosszabb a helyzet, mint a régi panelomban volt.
Én azonban nem hagyom annyiban, szeretnék egy ügyvédet felkérni az ügy teljeskörű jogi lebonyolítására. Ha valakit ajánlanál, nagyon megköszönném.

Zoltán György # 2004.03.18. 14:49

Megtaláltam!
53/1987. (X.24.) MT rendelet
a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról

1. § Az építési tevékenységre jogosult jogi személy és magánszemély, ideértve ezek jogi személyiséggel nem rendelkező társaságait is (továbbiakban együtt: vállalkozó) az általa épített új lakóépületben levő lakásoknak és lakóépületeknek az 1. számú mellékletben meghatározott épületszerkezeteire, berendezéseire, valamint az e lakóépületeknek a 2. számú mellékletben meghatározott, a lakásokat kiszolgáló helyiségeire és részeire e rendelet feltételei szerint jótállást köteles vállalni.
BH1993. 691. Lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállás fennállása esetén, ha a jogosult jogait a lakóépület, illetőleg a lakás átadás-átvétele befejezésének napjától számított három éven belül érvényesíti a vállalkozóval szemben, a vállalkozó (alvállalkozó, szállító) nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy a követelés elévült, mert a kifogásolt hibák már a műszaki átadás-átvételkor felismerhetők voltak [Ptk. 248. § (2) és (3) bek., 53/1987. (X. 24.) MT r. 1. §, 2. § (1) bek., 10. § (1) bek.].
2. § (1) A jótállás kötelező időtartama három év, amely a lakóépület, illetőleg a lakás átadás-átvétel befejezésének napján kezdődik.
(2) Ha a felek a kötelező jótállás kikötését elmulasztották, a megállapodásuk az ebben a rendeletben meghatározott jótállási feltételekkel egészül ki. A felek által kikötött - a megrendelőre hátrányosabb - jótállási feltétel érvénytelen, helyébe, e rendelet rendelkezési lépnek.
(3) Jótállást az e rendeletben meghatározott feltételeknél a megrendelőre kedvezőbb feltételekkel is lehet vállalni.
3. § A jótállási jogokat a lakás (lakóépület) tulajdonosa, kezelője, a lakás tulajdonba adásáig a megrendelője (a továbbiakban együtt: jogosult) a vállalkozóval vagy az általa javításra kijelölt szervezettel szemben érvényesítheti.
4. § (1) A jogosult - a jótállási időn belül - követelheti a hiba kijavítását, a vételár megfelelő leszállítását, a hibás dolog kicserélését, illetőleg a hibás munka újbóli elvégzését.
(2) A jótállási idő a hibás dolog tekintetében annak

  1. kijavítása esetén meghosszabbodik a hiba közlésétől számított azzal az idővel, amíg a hibás dolog a rendeltetésszerű használatra nem volt alkalmas,
  2. cseréje esetén újrakezdődik.

5. § (1) A jogosult akkor kérheti a hibás dolog kicserélését vagy a munka újbóli elvégzését, ha a hiba megfelelő határidő alatt értékcsökkenés nélkül nem javítható ki, és a kijavítás a jogosult érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges.
(2) A jogosult - a vállalkozó költségére - mással is elvégeztetheti a hibás teljesítés folytán szükséges munkát, ha a vállalkozó a kijavítást megfelelő határidőre nem vállalja, illetőleg nem végzi el vagy ismételten hibásan végzi el.
6. § (1) A hibás dologra vagy annak részére megszűnik a jótállási kötelezettség, ha a jogosult a hibát - az 5. § (2) bekezdésében foglalt esetek kivételével - maga javítja vagy mással javíttatja ki.
(2) Amennyiben a jogosult a karbantartási, kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy jótállási igényét késedelmesen jelenti be, az ebből eredő kárt maga viseli.
7. § (1) A vállalkozó a bejelentett jótállási igény alapján tizenöt napon belül köteles a hibát megvizsgálni és a jogosult igényéről nyilatkozni.
(2) A javítást, a cserét, a munka újbóli elvégzését úgy kell teljesíteni, hogy az lehetőség szerint a lakóépület, illetőleg a lakás használatát ne akadályozza.
8. § (1) A jótállási igényt jótállási jeggyel lehet érvényesíteni.
(2) A jótállási jegyet a vállalkozónak - lakásonként külön-külön - kell kiállítania és azt az átadás-átvételi eljárás során köteles a jogosultnak átadni.
(3) A jótállási jegynek tartalmaznia kell

  1. a jótállás körébe tartozó lakás, a lakást kiszolgáló helyiségek és épületrészek, valamint épületszerkezetek és berendezések,
  2. a jótállás időtartamának

meghatározását.
9. § (1) A vállalkozó jótállási szabályzatot köteles készíteni, amely tartalmazza a jótállással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, valamint a jótállási igény érvényesítésének módját.
(2) A vállalkozó a jótállási szabályzatot a jótállási jeggyel egyidejűleg köteles a jogosultnak átadni.
10. § (1) A vállalkozó szállítóját és alvállalkozóját e rendelet feltételei szerint jótállási kötelezettség terheli a vállalkozóval szemben az azokra általuk szolgáltatott termékekre és az elvégzett munkákra, amelyek felhasználásra kerültek a lakóépület olyan részeiben, amelyekre a vállalkozót az 1. § szerint jótállási kötelezettség terheli.
(2) A szállítót és az alvállalkozót a jótállási kötelezettség az általuk nyújtott szolgáltatás átadás-átvétel befejezésének napjától addig terheli, amíg a vállalkozó a jogosulttal szemben jótállása alapján helytállni tartozik.
11. § Ez a rendelet 1988. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.

  1. számú melléklet az 53/1987. (X. 24.) MT rendelethez
  2. A lakások és a lakóépületek kötelező jótállás alá tartozó épületszerkezetei a következők:
  1. a lakóépület alapjai és szerkezetei,
  2. a lakások burkolatai (ideértve a festést, a mázolást, tapétázást is) és nyílászáró szerkezetei,
  3. a lakóépület nyílászáró szerkezetei, korlátjai és mellvédjei,
  4. a lakóépület kéményei,
  5. a lakóépület tetőzete és az azon levő tetőfelépítmények,
  6. a lakóépületen levő ereszcsatornák és esővízlefolyó vezetékek.

2. A kötelező jótállás alá tartozó lakás- és épületberendezések a következők:

  1. a főzőkészülék (tűzhely, főzőlap stb.),
  2. a fűtőberendezés (egyedi kályha, konvektor, elektromos hőtároló kályha stb.),
  3. a melegvízellátó berendezés (gáz-vízmelegítő, villanybojler, fürdőkályha),
  4. az épületgépészeti és egészségügyi berendezések (falikút, mosogató, fürdőkád, zuhanyozó, mosdó, WC-tartály, WC-csésze stb. a hozzá tartozó szerelvényekkel),
  5. a szellőztető berendezés (páraelszívó stb.),
  6. a beépített bútor, (beépített ruhásszekrény, konyhaszekrény stb.),
  7. a redőny, vászonroló, napvédő függöny,
  8. a csengő és a kaputelefonnak a lakásban levő készüléke, valamint a kaputelefon és felcsengető berendezés a vezetékhálózattal,
  9. a központi fűtő- és melegvízszolgáltató berendezés a hozzá tartozó szerelvényekkel, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt és fűtőtesteket (radiátor stb.) is, kivéve a közüzemi szolgáltató által jóváírással vagy üzemeltetésre átvett vezetékeket és berendezési tárgyakat,
  10. a víz-, szennycsatorna- és gázvezeték a hozzá tartozó szerelvényekkel, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt is, a hozzá tartozó szerelvényekkel; gázvezeték esetén a közüzemi szolgáltató által jóváírással vagy üzemeltetésre átvett vezetékek és berendezési tárgyak kivételével,
  11. az elektromos vezeték és érintésvédelmi rendszere a lakásban levő vezetékszakaszt és szerelvényeket is ideértve, kivéve a közüzemi szolgáltató által jóváírással vagy üzemeltetésre átvett méretlen készüléket és fogyasztásmérőt,
  12. a lakást szolgáló szellőztető berendezés,
  13. a központi antenna és erősítő berendezései, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt és csatlakozó aljat is,
  14. a személy- és teherfelvonó,
  15. a háziszemét gyűjtésére szolgáló berendezés,
  16. a lakást szolgáló kút a hozzá tartozó szerelvényekkel,
  17. a lakásban keletkezett házi szennyvíznek a telekhatáron belül elhelyezésére, illetőleg elszikkasztására szolgáló berendezés.

2. A kötelező jótállás alá tartozó lakás- és épületberendezések a következők:

  1. a főzőkészülék (tűzhely, főzőlap stb.),
  2. a fűtőberendezés (egyedi kályha, konvektor, elektromos hőtároló kályha stb.),
  3. a melegvízellátó berendezés (gáz-vízmelegítő, villanybojler, fürdőkályha),
  4. az épületgépészeti és egészségügyi berendezések (falikút, mosogató, fürdőkád, zuhanyozó, mosdó, WC-tartály, WC-csésze stb. a hozzá tartozó szerelvényekkel),
  5. a szellőztető berendezés (páraelszívó stb.),
  6. a beépített bútor, (beépített ruhásszekrény, konyhaszekrény stb.),
  7. a redőny, vászonroló, napvédő függöny,

2. számú melléklet az 53/1987. (X. 24.) MT rendelethez
A lakóépületnek a lakásokat kiszolgáló kötelező jótállás alá tartozó helyiségei és részei a következők:

  1. tetőterasz,
  2. pince- és padlástérség vagy tüzelőtároló,
  3. kapualj,
  4. lépcsőház,
  5. folyosók és függőfolyosók,
  6. központi berendezések helyiségei,
  7. mosókonyha,
  8. szárítóhelyiség,
  9. gyermekkocsi- és kerékpártároló helyiség,
  10. szeméttároló helyiség.
hotdog # 2004.03.16. 19:32

Köszönöm a segítséget, igyekszem kihozni az ügyből, amit lehet!

Zoltán György # 2004.03.16. 18:46

Bocsi!
De ne viccelj, véletlen átfurok a szomszédba.
Ja és akkor már le is mérem.
Bejelentést teszek az Önkormányzatnál a zajszint miatt, kijönnek megmérik. Tőlem nem kértek egy forintot sem.
Amennyiben alapos a kifogásod, azonnal Bíróság, Földhivatal, Másik lakás.
Persze fogadd el az árengedményt, és csináltasd meg!
Ha nem publikus a megegyezésetek, akkor többet kérj!

hotdog # 2004.03.16. 16:45

Köszönöm a választ! Sajnos nagyon szomorú vagyok, mert egyedi kialakítású a lakás és nem hiszem, hogy ebben a házban megoldható lesz a csere. Szóval az építtető felel és nála kell reklamálnom. A gond az csupán, hogy nem tudom bizonyítani a falvastagság v. szigetelés hiányosságait, ha bemegyek az irodájukba. Még a garanciális irodájuk is azt közölte, hogy nincs ilyen mérésre műszerük, más cég meg százezrekért vizsgálja meg. Biztos vagyok benne, hogy elsőre nem fogják elfogadni a szerződésben vállaltakkal ill. azok be nem tartásával kapcsolatos kifogásaimat.

Zoltán György # 2004.03.16. 15:26

Természetesen van jogszabály, amely pontosan rögzíti, az új építésű lakásokra vonatkozó, kötelező garanciális vállalásokat.
Az adott Kormányrendelet számára nem emlékszem, de itt van valahol a polcon.
Azt hiszem, még 1987-es.
Ezt nem az építettő vállalta, hanem jogszabályban előírt kötelessége!
Ha megtalálom, elküldöm!!!

Add vissza a lakást, hogy Te nem ilyenre kötöttél szerződést!
Aztán egyezz bele, hogy a vételárat módosítsák, 10-15%-kal. Márha ez elfogadható számodra.
A közfalak általában 20 centi vastagok.
Pénzt, azt kapsz, de rajtad múlik mennyit vasalsz ki belőlük!
Kérd a szerződés érvénytelenségét, mondván, hogy nem így állapodtatok meg!
Ezt add le a Bíróságon, de ne fizess illetéket.
A lepecsételt átvételi példányt bármikor az építettő orra alá dughatod. Csinálj róluk fénymásolatot és adj le hármat a Földhivatalnál is.
Ha a frász kerülgeti, akkor közöld, hogy egy azonos, de hibátlan lakásra tartasz igényt!!!

hotdog # 2004.03.16. 14:19

Az alábbi helyzetet kell megoldanom, megköszönném, ha valaki tudna néhány ötletet mondani:
Új építésű lakást vásároltam, szerencsére nem hitelből, kp. kifizettem-nem nagy lakás-. Miután átvettem két hónap múlva, ahogy a szomszédok is beköltöztek, kiderült, hogy az egyik szomszéd, mintha a másik szobában lakna, olyannyira áthallatszik- zene, TV, pincsi vakkantása stb.-. A másik oldal rendben van. Azért mondom, hogy rendben, mert a falat megütögetve kézzel is érezhető a tömörség ill. a másik oldalon a kongás. Jeleztem a garanciális irodában, de nem sok jóval kecsegtettek, mondván, hogy túl sok pénz lenne nekik kivizsgáltatni a hibát. Szerintetek kihez lehet ilyenkor fordulni? Fogy. védelem vagy inkább a bíróság? Állítólag 3 év garanciát vállalt az építtető a közben előjövő hibák megoldására. Ez számomra elég nagy hiba, mivel a lakás értékét is csökkenti. Az eladás tehát nem megoldás. A szomszéd sajna nem kommunikációképes, így vele nem lehet tárgyalni, még ott tart, hogy ha leveszi a hangot, azt hiszi megoldotta a problémát. Holott nem ő a probléma okozója. Ja, és a szerződés mellékletét képező műszaki leírás 25 cm-es falvastagságot igér a lakások között, az előtérbe kinyúló részén pedig 23cm-t mértem vakolattal együtt. Ez egyébként alattam és fölöttem is ennyi. Nem értek hozzá, de azt gyanítom, nagyon elcsesztek valamit. Nem akarom, hogy hülyét csináljanak belőlem.
Köszi előre is a véleményeket.