kerítés "jog"


nanemaaa # 2013.05.06. 13:13

Az önkormányzat jogalkotási lehetőségeivel nagyjából tisztában vagyok. Az viszont mindig kérdéses, hogy mi van akkor, ha nem él ezen jogával?

Én már láttam olyat, hogy bíróság kötelezett valakit kerítés építésére. Az is igaz, hogy az még 1998. előtt volt.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.06. 12:45

Ahogy mondtam, helyi rendelet alapján. Ha van. Az is jogszabály ám. (Ha nincs helyi rendelet, akkor is az alapján ítél: elutasítja a kerítésépítésre kötelezésre irányuló keresetet, mert nincs jogszabályi alapja.)

Felmerül a kérdés, hogy birtokvédelem címén kötelezhet-e a bíróság kerítés létesítésére, de ez már messzire vezetne, és egyébként is azt gondolom, hogy ez nem lehetséges.

nanemaaa # 2013.05.06. 10:50

KBS
Igazából fogalmam sincs, hogy miért így szabályoz. Valamikor az OÉSZ-ben ugyanezen szabályok általános szabályként voltak megfogalmazva.
Hogy az OTÉK esetében mi ennek a "visszakozásnak" az oka, fogalmam sincs. Az OTÉK alapelve, hogy nem szabályoz olyan kérdéseket, amik más jogszabályokban már benne vannak. Ezért magam is megkíséreltem keresni máshol szabályt a kerítésekre, de nincs. Így pl fogalmam sincs, hogy pl egy bíróság mi alapján ítél, ha ítél.

glez # 2013.05.06. 10:12

Koszonom en is, igy mar tisztul a kep :)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.06. 08:54

Bizonyára nem fogalmaztam világosan. Kicsit bővebben: biztos vagyok benne, hogy ez a rendelkezés a helyi szabályozás kereteit adja meg. Ha egyáltalán akarnak kötelezően keríttetni, akkor így lehet. Vagy másképp. :) (l. 9. bekezdés)

wers # 2013.05.06. 08:40

akkor egyel több ok, hogy végre új, toló kapu legyen

nanemaaa # 2013.05.06. 07:57

wers
Akkor az van, hogy a kapu nem felel meg az OTÉK előírásainak, így szabálytalan. A hatóság elrendelheti a kapu szabályossá alakítását.
Az, hogy domboldal a "mindenkinek megvannak a maga problémái" kategória. ;)

nanemaaa # 2013.05.06. 07:56

KBS
OTÉK. 44.§
(7) Kerítés létesítésének elrendelése esetén a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani (3. ábra).
(8) Két út között fekvő telket a jobb oldal meghatározása szempontjából olyannak kell tekinteni, mintha az a két út között - a szomszédos telek mélységének megfelelően, illetőleg a szomszédos telek megosztása hiányában, az oldalhatárok felezőpontjainál - meg volna osztva (3. ábra).
(9) Oldalhatáron álló beépítésű területen kerítés létesítésének elrendelése esetén a tulajdonos (kezelő, használó) az oldalkerítés azon a telekhatáron köteles megépíteni és fenntartani, amelyhez az építési hely csatlakozik. Már kialakult beépítés esetén - a helyi szokásoknak megfelelően - az oldalkerítés megépítésének és fenntartásának kötelezettségét a helyi építési szabályzat ettől eltérően is meghatározhatja.

Ezekből egyértelmű, hogy országos érvényű jogszabály csak elrendelt kerítés építés esetlére határoz meg szabályokat.
A helyi szabályozás lehetősége az önkormányzati törvényből ered. A lényege viszont a "-hat; -het" ami ugyebár nem jelent kötelezettséget.

wers # 2013.05.06. 07:51

(4) A kerítés kapuja a közterületre (kifelé) nem nyílhat.

ez érvényes? és mi van, ha kifelé nyílik? (mert emelkedő domboldal)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.06. 07:42

(7) Kerítés létesítésének elrendelése esetén...

Erre gondolsz? Ez szerintem egyértelműen helyi rendeletet jelent. Hatósági határozatról nem lehet szó jogszabályi alap nélkül, és a bíróság is csak arra a alapozhat kötelezést.

nanemaaa # 2013.05.06. 07:31

szafika
No, akkor kellett volna birtokvédelmet kérned! A te kerítésedet a szomszéd akkor sem bonthatja el, ha egyébként a kerítés építési kötelezettség őt terhelte volna.

KBS
Helyi rendeletalkotás alapjában nem rossz gondolat, bár olyan szabályt kialakítani, ami minden kialakult állapothoz igazodik elég nehéz lenne. Az OTÉK-ra történő hivatkozás elég labilis, hiszen ott csak arra az esetre van szabály, ha a hatósának el kell rendelnie kerítés építését. Alap esetben a kerítés építési viták eldöntése a bíróság hatásköre, viszont érdekes módon a ptk-ban semmiféle szabályt nem találtam erre. Valószínűleg a ptk még ott tart, hogy valaha az OÉSZ-ben általános szabály volt, és vita esetén az építési hatóságnak kellett megállapítania, hogy kinek, hol kell kerítenie. Így ma kerítés építési vitára nincs általános érvényű érvényes jogszabály.

szafika # 2013.05.06. 01:19

Nálunk is telekhatárra kellett építeni / 35 éve / és a túloldali kerítés volt a mienk , azt nekünk kellett megcsinálni , hiába lett volna logikusabb a ház folytatásának a kerítése . Aztán az új szomszéd elbontotta a mi 25 éve álló kerítésünket a jobb oldalon és oda rakatott egy 10 évig se tartó roskatag valamit .

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.05. 21:52

Ott van az is. A 9. bekezdés. Ez amúgy is csak egy keretszabályozás, helyben kell róla rendeletet alkotni.

efi99 # 2013.05.05. 19:41

"az útról nézve a jobb oldali telekhatáron"
Ezt a hülyeséget azért már kivehetnék. Miért pont a jobb oldalon? A helyes szabályozás az lenne, hogy azon az oldalon, amely oldalon a telken a beépítés engedélyezett, vagyis a saját ingatlan és melléképületek folytatásában. (A másik oldalt mi a fenének építse feleslegesen telibe egy kerítéssel, pl ha ott még az épületeket nem húzták fel, hogy utána lehessen kiszedni, de legalábbis, hogy értelmetlen legyen? Ráadásul a saját épület felőli oldalon közvetlen ráhatása van a beépítettségével arra, hogy mennyi kerítéssel kell még kiegészítenie, míg a másik oldalon a kerítés hossza a szomszéd elképzeléseitől, vagyis a vakszerencsétől függ).

bimbus # 2013.05.05. 17:51

Nagyon szívesen.

Zöldövezeti11 # 2013.05.05. 17:08

És az alsó magassági határ van valahol szabályozva ?
Pl. ha csak 80 cm magas kerítést szeretnék van előírás erre ?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.05. 16:12

Kösz.

bimbus # 2013.05.05. 14:12

OTÉK

44. § (1) A telek határvonalain - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - kerítés létesíthető.

(3) A kerítésnek teljes egészében a saját telken kell állnia. Ha a kerítést a telek hátsó határvonalán az arra kötelezettek közösen létesítik, ettől eltérően is megállapodhatnak.

(4) A kerítés kapuja a közterületre (kifelé) nem nyílhat.

(5) A telek homlokvonalán álló kerítésen a közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2,00 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni.

(6)153 A telek határvonalain létesíthető kerítés kialakítását - a helyi sajátosságokra is figyelemmel - a helyi építési szabályzat meghatározhatja. Ennek hiányában tömör kerítés csak legfeljebb 2,50 m magassággal létesíthető. Amennyiben a telek határvonalán támfal építése is szükséges, a támfalon tömör kerítés csak akkor építhető, ha a támfal és a tömör kerítés együttes magassága a 3,0 m-t nem haladja meg.

(7) Kerítés létesítésének elrendelése esetén a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani (3. ábra).

(8) Két út között fekvő telket a jobb oldal meghatározása szempontjából olyannak kell tekinteni, mintha az a két út között - a szomszédos telek mélységének megfelelően, illetőleg a szomszédos telek megosztása hiányában, az oldalhatárok felezőpontjainál - meg volna osztva (3. ábra).

(9) Oldalhatáron álló beépítésű területen kerítés létesítésének elrendelése esetén a tulajdonos (kezelő, használó) az oldalkerítés azon a telekhatáron köteles megépíteni és fenntartani, amelyhez az építési hely csatlakozik. Már kialakult beépítés esetén - a helyi szokásoknak megfelelően - az oldalkerítés megépítésének és fenntartásának kötelezettségét a helyi építési szabályzat ettől eltérően is meghatározhatja.

(10) Saroktelek esetében a telek homlokvonalaival szemben fekvő mindegyik telekhatár oldalhatárnak számít (3. ábra).

(11) Ha a telek oldalhatára a szomszédos teleknek egyúttal hátsó határa, arra a hátsó telekhatár szabályait kell alkalmazni.

(12) Nyúlványos telek esetében a nyúlványos telek és a visszamaradó telek közötti - az utcafrontival egyező irányú - közös telekhatáron álló kerítés megépítésének és fenntartásának a kötelezettsége a visszamaradó telek tulajdonosát (kezelőjét, használóját) terheli (3. ábra).

(13) Üdülőterületen - ha a helyi építési szabályzat másként nem rendelkezik - csak nem tömör kerítés vagy élősövény létesíthető.

(14) A telken belül az egyes külön használatú telekrészeket csak nem tömör kerítéssel vagy élősövénnyel szabad elválasztani.

(15) Elrendelés nélkül létesített kerítést annak tulajdonosa bármikor elbonthatja.

bimbus # 2013.05.05. 13:35

KBS!
A kerítésépítés szabályait az OTÉK (253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet) 44. §. szabályozza. Ennek értelmében az utca felől nézve a jobb oldali kerítést kell általános esetben megépíteni. Amennyiben az épület oldalhatáron áll, úgy az épülethez csatlakozó kerítést kell megépíteni, függetlenül attól, melyik oldalon áll.

tass56 # 2013.05.05. 12:56

mathiasi .
Én csak azt írtam ,hogy ha a kerítés az én tulajdonom akkor az oszlopok én felőlem vannak a drótháló a szomszéd felől. A drótháló szalad a telek határon. Az oszlopok az én telkemen vannak.

matthiasi # 2013.05.05. 07:04

tass56 tass56 !

Ez azért nem olyan biztos. Az egyik szemben szomszédom panaszkodott évekkel ezelőtt, hogy az ő szomszédja a balfélen úgy csinálta a kerítését, hogy nemcsak az oszlopok estek az ő oldalára /panaszos/, hanem még a támasztó lábak is,
Így kerülgethette azokat a fűnyíróvak. felvetettem : flexed van ? el kell vágni !

Tipikus birtokháborítás !!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.04. 16:00

Frappáns jogi érvelés.

tass56 # 2013.05.04. 15:20

Ameről vannak az oszlopok azé a kerítés.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.04. 12:23

Pontosan hol van ez az OTÉK-ben?

bimbus # 2013.05.04. 11:54

Az OTÉK rendelkezik kerités ügyben. A lényege, hogy az építési oldalon kötelezhetnek a kerités építésére és ennek folytatásaként a telek végénél félig. (A keritést csak saját telken építheted.)