közös ház társasházzá alakítása


Ingó # 2010.05.11. 08:00

Tehát a hitel összegét megosztja fele-fele arányban, vagy mindketten főadósok leszünk?

MajorDomus # 2010.05.10. 19:39

Három különbőző dologról van szó. A bank a pénzt tőled kéri, a biróság ugy dőntött,hogy ketten fizessétek, ti meg ugy hogy az élet után a házat is kettévágjátok.
A bank mondja ki a döntő szót, bele fog egyezni az 50-50 %-ba,mert igy egy helyett 2 adósa lesz, csökken a kockázata.

Ingó # 2010.05.10. 12:34

Még egy kérdésem van a társasházasítással kapcsolatban. A házon jelzáloghitel is van, ami az én nevemre lett kötve, a volt férjem pedig az adóstárs. A válópernél a bíróság úgy határozott, hogy a hitel törlesztését 50-50 %-ban kell fizetnünk, mivel a ház is 50-50 %-ban van a tulajdonunkban. Ha társasházasítjuk, és külön-külön önálló lakástulajdonok lesznek, akkor csak az én lakásomra kerül át a hitel, mivel az én nevemen van?

Ingó # 2010.05.01. 18:34

Tehát a közös tulajdon megszüntetése azt jelenti, hogy árverezés lesz a vége, tehát minimális értéken megy el a ház,és még plusz a 6 % illetéket és még a perköltséget is ki kell fizetni. Hát ez tényleg nem valami biztató.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.01. 15:58

De az illeték valóban 6%.

MajorDomus # 2010.05.01. 12:47

Az ügyvéded felhomályosit !

A közös tulajdon megszüntetésének költségeit a felek közösen viselik ugy tudom tulajdoni hányaduk arányában.

Ingó # 2010.04.30. 20:00

Igen, biztos, hogy szükségem lesz ügyvédre.
Mi igaz abból, hogy a közös tulajdon megszüntetéséhez az ingatlan értékének 6 %-át le kell tenni? Mert ezt sem tudnám megoldani, mivel nagy összegről van szó.

MajorDomus # 2010.04.29. 20:31

Fordulj ügyvédhez mert ez igy elég költséges Neked.

Adj határidőt a férjednek az eladásra reális áron. Ha nem enged,akkor kérd a közös tulajdon megszüntetését a biróságtól. Ez a legrosszabb megoldás,mert az ingatlan árverezése a vége, de te nem sokat veszitesz az ügyön, az albérletnél azért jobb ha az árverezés rémétől fenyegetve a férjed beleegyezik a társasházasitásba. Igy mindkettőtöknek lesz lakása.

Ingó # 2010.04.29. 08:00

Nincs megállapodás a használatról. A válóper közös megegyezéssel történt azzal, hogy az ingatlant közösen értékesítjük 50-50 %-tulajdoni hányaddal.Én jelenleg albérletben lakom, a volt férjem lakik a házban. De szeretnék mielőbb megoldást találni, mert egyrészt az albérlet mellet még a házon lévő hitel felét is nekem kell törleszteni, és ez nagyon nagy teher, ami a fizetésem 90 %-át jelenti.
Én nem tudok éveket várni, ezért próbálok mindenféle megoldást megtudakolni, hogyan lehetne ezt mielőbb rendezni.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.29. 07:13

Nyilván a használat megosztásáról sincs megállapodás.
Nos, ez sem egyszerű, sem gyors nem lesz. És az ügyvédi közreműködést sem tudod megspórolni.

Ingó # 2010.04.29. 07:11

Nem, eddig nem megosztva használtuk, mert most váltunk el, és eddig egy lakásban éltünk, a másik, kisebb lakás nem régen lett kialakítva, leválasztva, és azt vagy kiadtuk vagy üresen állt eddig. A házeladás elég nehézkes, mert egyrészt nem nagyon mozog az ingatlanpiac, meg a volt férjem is olyan feltételeket szab, hogy egy bizonyos ár alatt nem hajlandó eladni, stb. Ezért gondoltam, hogy akkor társasházasítani kellene, és az én részemet teljesen függetlenül tudnám értékesíteni. De így, hogy nem egyforma a két lakás, először meg kellene osztani a tulajdonokat, hogy tudjam, hogy mi az enyém, és akkor tudnék csak önállóan lépni.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.28. 13:22

Ezt nem értem, Ingó. Hát nem megosztva használjátok azokat a lakásokat most is? Akkor hogy lehet vitás, hogy melyik kié legyen?

MINDIANA # 2010.04.28. 12:48

Ingó!

Közös tulajdon megszüntetésekor fizetendő vagyonszerzési illeték:

Abban az esetben, ha a közös tulajdon megszüntetésekor valamelyik fél a korábbi tulajdoni hányadánál nagyobb értékhez jut, vagyonszerzési illetéket kell fizetnie. A vagyonszerzési illeték az értékkülönbözet alapulvételével kell kerül meghatározásra.
A házassági vagyonközösség megszüntetése esetén az értékkülönbözetet a közös vagyon értékének figyelembevételével kell megállapítani, ill. ha valamelyik fél, csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállal át, és az átvállalt tartozás az értékkülönbözetet kiegyenlíti, úgy illeték kiszabásának nincs helye.
Az élettársi vagyonközösség megszüntetésénél a házassági vagyonközösség megszüntetésének szabályai érvényesülnek azzal, hogy a közös tulajdonban való részesedést más elvek határozzák meg.

Ingó # 2010.04.28. 10:38

Ha a társasházasítást nem tudjuk megvalósítani, mert nem tudunk megegyezni, hogy kié legyen a nagyobbik lakás, akkor ha bíróság által történik az 50-50 %-os vagyonmegosztás, mik a költségei és hátrányai?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.26. 09:10

Is-is.
A társasházi törvény megengedi, hogy a hat egységnél kevesebből álló társasház ne hozza létre a formális szervezetet (nincs közös képviselő, nincs szmsz, nincs közös költség stb.), hanem a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályai szerint működjön. Már ami a közös tulajdonban lévő helyiségeket, épületrészeket, szerkezeti elemeket illeti.

Mi a konkrét problémád? Ha van olyan.

plíz # 2010.04.26. 06:14

Társasházi tv. avagy a Ptk. vonatkozik-e ránk?:

'89-ben az önkormányzat egy három lakásból és telekből álló ingatlanra "Társasház-tulajdont alapító okirat"-ot hozott létre, mely csupán a tulajdonviszonyok pontos definiálására korlátozódik, ill. a közös költségek fizetése tekintetében külön megállapodást irányoz elő.

Az azóta eltelt időben sem SZMSZ, sem egyéb okirat a működésre, stb. nem született.

A tulajdonostársak kifejezetten úgy gondolkodnak, hogy ha akarjuk, akkor a Ptk. vonatkozik a lakóközösségre, ha meg valamiért az úgy valakinek előnyösebb, akkor a Társasházi tv. Felújítási alapunk, számlánk nincs. A közüzemi díjakat is szájhagyomány alapján fizetjük. Jogilag nem akarják rendezni a kérdést - hisz' az pénzbe kerül, és nem lehetne játszadozni a jogszabályokkal.

Mi erről a véleményük? Ha ez így marad(na), akkor mely tv. hatálya alá tartozunk jelen állapot szerint?

Előre is köszönöm a választ!

MajorDomus # 2010.04.23. 20:56

Ezt az arányositást fogja tartalmazni az albetétesités után a társasházi Alapitó Okirat. Olvasd el KBS előző beirását.

Ingó # 2010.04.23. 10:10

Elnézést, hogy így belegabalyodtam a kérdésbe. Szóval azt szeretném megtudni, hogy mivel a két lakás nem egyforma nagyságú, és a társasházasítás után önállóan eladható mindkettő, tehát nem fele-fele arányban részesülne a két fél a ház értékéből, ami pedig 50-50 %-ban van a bíróság által is megállapítva a tulajdoni hányad, hogy kell-e valami előzetes megosztás, hogy mi tartozzon még a kisebbik lakástulajdonhoz, hogy egyforma értékű legyen a két tulajdon.
Nem tudom, hogy most elég világosan fogalmaztam-e, de nem tudom másképp kifejezni magam.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.23. 09:36

Te még érted, amit kérdezel?

Ingó # 2010.04.23. 06:54

Ha nem egyforma a két lakás, kell valamiféle értékbecslés, hogy akkor a nagyobbik lakás mennyit ér és a kisebbik mennyit ér, és hogy meglegyen az 50-50 %, akkor hogyan osszuk el a többi építményt, mert szerintem ebből, ha a lakás eladására kerülne a sor, biztosan vita lenne, hogy a nagyobbikat többért lehet eladni, mint a kisebbiket.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.21. 14:08

Egyszerű: a társasházban már nem 1/2-1/2 arányban lesztek közös tulajdonosok, hanem a különtulajdonban álló lakások területének arányában.

Még mindig könnyebb eladni egy csak elmérővel rendelkező társasházi lakást, mint egy olyat, ami osztatlan közös tulajdonban van, és csak használati megállapodás vonatkozik rá. És bármikor lehet főmérőre váltani.

Ingó # 2010.04.21. 12:46

Előző kérdésemre kérem szakértő válaszát, hogy kell-e hivatalos ingatlanmegosztás az 50-50 %-os tulajdoni hányadunk bejegyzéséhez, ha nem egyforma a két lakás, vagy egymás között kell megegyezni, hogy a kisebb lakáshoz még műhely vagy garázs kerüljön kizárólagos használatba (vagy tulajdonba), értékegyeztetés alapján.

Ingó # 2010.04.19. 12:43

Igen, elnézést, közbejött a hétvége, és nem olvastam vissza:)
És mekkora az esély arra, hogy így is el lehet adni az egyik lakást, ha közösködni kell a számlázásnál? Van erre több példa?
A másik kérdésem, ha nem egyforma nagyságú a két lakás, de van még műhely meg garázs, akkor hogyan lehet elosztani a házat, mivel 50-50 százalékban vagyuk tulajdonosok?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.19. 09:15

De hát ezt kérdezted elsőre is. Én meg válaszoltam.

Ingó # 2010.04.19. 09:10

Úgy értem, hogy ha nem lennének külön-külön főmérők a két lakáshoz, hanem az egyikhez főmérő, a másikhoz pedig almérő, ami jelenleg megvan, így is lehetne társasházzá alakítani? Gondolom a számlázást egymás között kell akkor rendezni.