Telekhatár - rendezés


nanemaaa # 2021.09.16. 07:50

A 30 cm-es igény azért is izgalmas, mert az ilyen mértékű pontatlanság még bőven benne van a földmérési határértékeken belül, tehát földmérő se biztos, hogy tud benne segíteni. Legfeljebb, ha a területre már van digitalizált alaptérkép, mert ott a GPS koordináták alapján esetleg ki lehet mutatni. Az egy más kérdés, hogy a koordináták is több esetben pontatlanok, így ha a földhivatalhoz panasz érkezik térképezési pontatlanság kérdésében, a legtöbbször saját hatáskörben ki is javítják azt.
Nyilván nem tudható, hogy miből és hogyan jelentkezett a szomszéd 30 cm-es igénye, talán terveztetett valami épületet, amit rosszul tűztek ki, vagy a méreténél fogva 30 cm híján nem férne el a saját telken. De egyből azért valóban nem érdemes tőle kétségbeesni. A helyes megoldás mindenképpen az, hogy bizonyítson ő, hiszen ő akar valamit. A kerítés pedig gyaníthatóan szintén közel 100 éves.

Zoltanuss # 2021.09.16. 05:39

dszusi !

A megoldás elsőre egy földmérő megbízása” J.dr szerint.

Várhattok azzal is !
Inkább ez :

Amíg csak beszélget, nincs nagyon teendőtök, nektek jó ez a helyzet így, ő akar valamit.
De azért megtudni ,hogy valós e a követelés vagy csak egy képzet, nem árt tisztázni. Azaz tudni kell,hogy tényleg többet birtokoltok. Egy laikus is megteheti ( 90 éves nénike nyilván nem ). 30 cm már kiszűrhető.
Mi kell hozzá ? Kell a telek pontos nm -e. Ez a tulajdoni lapon szerepel. És meg kell mérni a kettő méretet - utca front és a mélység. Ennek a szorzata a telek tényleges jelenlegi területe.
Ez nagyjából általános iskolai feladat... az más hogy az iskolások nem tanulják meg. ha van különbség ,akkor jöhet a földmérő.

Addig ? Majd lép a szomszéd. !

Zoltanuss # 2021.09.16. 05:21

már nem él arra gondoltunk a telket akarja megszerezni.

és a szomszédja jelezte a néninek, hogy a telekhatár 30 cm-el beljebb van az ő részén mint szerinte kellene”,

írta dszusi egy ugyanaz kérdésében.

Azért a teljes telek megszerzés és a 30 cm -es sáv között .
hatalmas a különbség.
Amúgy előfordulhat, hogy a szemfüles/mohó szomszéd elvesz egy sávot a szomszédtól... 5 -10 cm -t általában, ami sokszor fel sem tűnik. Ezeket a műveleteket kerítés felújítás alkalmával teszik meg.

drbjozsef # 2021.09.15. 19:28

dszusi,

A megoldás elsőre egy földmérő megbízása, hogy jelölje ki pontosan a telkeket az ingatlannyilvántartás térképe alapján. Ezt nyilván annak kell intéznie és fiztenie első körben, aki akar valamit - vagyis a szomszédnak. Amíg csak beszélget, nincs nagyon teendőtök, nektek jó ez a helyzet így, ő akar valamit.

Ha tényleg az ismerősödékhez esik a szomszéd telkének egy része, akkor sem lesz a szomszédnak ebben sok köszönet, ezt akár előre is lehet neki jelezni : amint kiderül, hogy ez lenne a helyzet, ti máris indítsatok elbirtoklási pert bíróságon. Ha 15 évig megszakítás nélkül a sajátjaként kezelte az ismerősöd anyukája ezt a területet, akkor elbirtokolta, és ezt a bíróság megállapítása után a térképre is át fogják vezetni. Igaz, ez nektek fog valamennyi pénzetekbe kerülni.

Persze, ha nem akartok haragot, meg vitát, bármiben meg is egyezhettek, csak azt pontos szerződésben, ügyvéd előtt tegyétek, hogy majd a következő 100 évben az unokák unokái ne kezdjék előről a dolgot. Megvehetik azt a részt, hozzácsaphatják a telkükhöz, és így is be lehet jegyeztetni azt a földhivatalnál.
Megegyezéssel bármit lehet. Kérdés, mennyit akar szakítani a szomszéd. Ha sokat, és a per olcsóbbnak tűnik, akkor bukhatja is az igényét.

dszusi # 2021.09.15. 16:31

Kedves Fórumozók!
Egy kedves ismerősömnek szeretnék segíteni,hátha itt valaki tud választ a problémájára.
A néni anyukájának a szomszédja jelezte a néninek, hogy a telekhatár 30 cm-el beljebb van az ő részén mint szerinte kellene, azonban a néni elmondása szerint már 1960-as évektől így volt a telekhatár, korábban nem jelezte az édesanyja szomszédja, hogy gondja lenne a dologgal.
Az ismerősöm édesanyja már 90 éves, mentális gondjai vannak ezért az ismerős néninek szólt az anyukája szomszédja.
Szegény teljesen kétségbe van esve, hogy mit tegyen mikor ez idáig nem piszkálták ezzel.
Mi lehet a megoldás? Kérjen térképmásolatot a mostani illetve az 1960 évekbeli állapotról?
Mivel az anyukája szomszédja közölte vele ráérnek akkor elintézni ezt a dolgot amikor az idős néni (90 éves) már nem él arra gondoltunk a telket akarja megszerezni.
Valakinek van valami ötlete mit lehetne tenni?
Köszönöm előre is!

nanemaaa # 2021.08.23. 08:08

Norbert
Mivel egy évnél régebbi a történet, így a bíróságtól kell kérned birtokvédelmet, egyben a telekhatás pontos helyének megállapítását, mert szemmel láthatólag a szomszéd nem ismeri el a valós telekhatárt.

nanemaaa # 2021.08.23. 08:06

Malek Nándor
Sehogy és semmire. A hatóságnak mindig az eljárás lefolytatásakor hatályos jogszabályok alapján kell eljárnia. Más kérdés egy telek beépíthetősége és kialakíthatósága.

Norbert # 2021.08.21. 05:02

Tisztelt Cím!

Két évig próbáltam a szomszéddal egyeztetni a telekhatárunk ügyében, sikertelenül. Az én területemen jár ki és be az autóival. A saját telkén szépen nő a fű.
Kimérettem hivatalosan a telekhatárt. A hivatalos karókat kihúzogatta és arréb tette - saját kedve szerint -. Ezt láttuk is / egy tanúm van /
Nincs a telken semmi féle szolgalmi jog, stb.
A házát meg tudja közelíteni a főutca felől.
Kerítést akarok építtetni... kutyát is szeretnék.

Kihez fordulhatok jogorvoslatért?

Köszönettel
Norbert

Malek Nándor # 2021.01.20. 18:52

Tisztelt Szakértők!
Telek megosztással kapcsolatban lenne kérdésem,
Belterületen levő ÜH/1-es besorolás alatt van a terület
ami 1971 nm.Ezt a területet szeretném megosztani
az önkörmányzati szabályzatbanleírtak alapján nem lehet megosztani mert akkor a két telek külön külön nem lesz
1000 nm.
Közben a környező telkeken a fent említett szabálytol
más telekméretek(920 nm)alakultak ki az elmúlt években.
Arra kérnék tanácsot hogy az én esetemben hogy tudnék
eljárni,vagy mire tudnék hivatkozni.
Segítségüket előre is köszönöm
Tisztelettel Malek Nándor

Juhászné.Orsi # 2021.01.12. 09:02

Kedves József!
Nagyon köszönöm a gyors válaszát. Térkép másolatot már lekértük, és az Ön által említettek is szerepelnek az adásvételiben. Így már választ is kaptam a kérdésemre. Szép napot mindenkinek!

drbjozsef # 2021.01.12. 06:11

Juhászné.Orsi,

A telek kimérése senkinek sem a feladata.

Akinek érdekében áll, az kiméretheti, ha akarja. Értelemszerűen ez a vevő.

Az nem árt, ha az adásvételiben pontosan körülírjátok az ingtlant, a hivatalos térképmásolatot lekéritek, az eladó az alapján elismeri, hogy azt adja el, stb.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.01.12. 06:09

Gondolom simán nyerek ha per van
Akkor semmi gond...

Lederer_Gy # 2021.01.11. 22:03

Tisztelt szakértők!

Van egy zártkerti ingatlanom rajta hétvégi házzal. Mellette a szomszédé ugyanekkora, csak ház nélkül.
Mindkét telek egyforma méretű, 20 méter széles utcafronttal és 100 méter hosszan felfelé.

A földhivatal a térképek digitalizálásánál elrajzolta a két telket, jelenleg úgy néz ki, hogy a szomszédnak van 40 méter utcafrontja 50 méter hosszan felfelé, én meg felette, szintén 40 szélesen és 50 hosszan.

A legszebb most jön. A házam ami lent van az útnál, most az övé térkép szerint, ő pedig meghirdette, hogy eladná.
Fent van a hirdetés a neten házzal együtt.
Vitt a hétvégén érdeklődőt is, mutogatta neki kívülről az épületet.
Úgy csinál, mint ha nem tudná mi az övé, 10 éve vette a saját ÜRES telkét, azóta talán 3x volt kint.
Most csak azt hajtogatja, hogy ő azt adja el ami az övé, és ki fogja méretni a térkép alapján. :))

Másfél éve mikor láttam a problémát, beadtam a földhivatalba helyreigazítási kérelmet.
Nem jött válasz, de most újra bemegyek természetesen.

A kérdésem az lenne, hogy a térképmásolat kvázi teljesen hivatalos, hiába hibás, így aztán mi van, ha eladja?
A vevő jóhiszemű lenne.

Gondolom simán nyerek ha per van, ezer dolog van a kezemben.
Vannak régi hivatalos térkép másolataim.
Akitől vette a saját telkét azt ismerem személyesen és ő is csak röhögött rajta, hiszen tudja mi az igazság.
Szomszédok tanúsítják, hogy mikor megvette kiment és bejárta azt a telket amit ma letagad.
Soha nem volt kulcsa a házhoz, sosem volt a nevén a villanyóra a házban.
Három tulajdonosa is volt a háznak azóta mióta ő a szomszéd, én 2 éve vettem meg.
Minden múltbéli tulajt ismerek, még azt is aki építette.

A jelenlegi térkép biztosan hibás, 1991-ben alakult ki a telkek formája, papíron a digitalizálásnál "változtak meg" úgy, hogy arról egyetlen múltbéli tulaj sem tud.

Ettől függetlenül lehet bármi meglepetés amire nem gondolok?

A ház egy lakatlan lepusztult nyaraló, felőlem fel is újíthatja a vevője, csak utána ha visszakaptam maradjon is úgy :D

Sms-t küldtem neki, hogy legyen nyoma, hogy beszéltünk és mindent leírtam részletesen.

Tehetek még valamit, vagy csak üssem a földhivatalt?
Ha helyreigazítás előtt eladja, akkor komolyan tűrnöm kell egyébként?

Köszönöm előre is!

Juhászné.Orsi # 2021.01.11. 17:52

Kedves Fórumozók!
Elolvastam a régebbi ügyeket, de nem találtam választ a kérdésemre. Ingatlan vásárlás előtt állunk, pontosabban már az adásvételi aláírása előtt, és az a kérdésem, hogy a telekhatár pontos kimérése az eladó vagy a vevő feladata hivatalosan? Vagy minden megegyezés tárgya?
Szeretnénk tudni, hogy pontosan mit is vásárolunk meg, mert el szeretnénk a későbbiekben keríteni. A közvetlen szomszédoknál nincs kerítés. Köszönöm a válaszokat.

álompolgár # 2020.04.09. 12:32

Kedves József, köszönöm a pontosítást!

drbjozsef # 2020.04.07. 06:27

álompolgár,

Ne arra a részre ne építs, hanem a helyes telekhatártól számítva a HÉSZ szerinti távolságon belül ne.

álompolgár # 2020.04.06. 21:39

Köszönöm szépen a válaszokat, egyelőre akkor marad a "várakozás", építeni nem terveztem semmit arra a részre egyébként sem, legrosszabb esetben, ha erre felszólítanak, akkor a telekhatáron megépítem a kerítést.

alfateam # 2020.04.06. 12:42

Ha a "lapulni" helyett a várakozás fogalmát használnád egész más lenne a "zönge". Az idő fogalmát a jog nemcsak ismeri hanem használja is, mérőszámmal és mértékegységgel látja el.
Ha a kérdező csak"várakozik" akár még javára is válhat, ha esetleg a szomszéd telket átsorolják, könnyen lehet a történetből elbirtoklás.
Az említett példád már csak azért sem jó mert Te nem „"régészeti vagy történeti jelentőségű védett terület”" -ből vásároltál.

nanemaaa # 2020.04.06. 11:59

Én azért javasoltam az 1. vagy a 3. megoldást, mert ezek azok, amik később is védhető és állandó megoldást biztosítanak. A lapulni, mint Józsi bácsi hagyatéka a fűben megoldásnak azért nem szoktam híve lenni, mert ez egyrészt mégis csak egy jogi fórum, másrészt azért, mert a kérdező, ha hozzászokik a jelenlegi állapothoz, akkor később már tíz körömmel fog hozzá ragaszkodni, akkor is, ha erre többé már nem lesz lehetősége, és itt fog majd zokogni a vállunkon. Ha egy teleknek sok tulajdonosa van, az még nem akadály egy ügyvédnek, legfeljebb több melóval jár. Én annak idején 34 tulajdonostól vettem a saját telkem telekhányadát. Természetesen tovább tartott, de megérte.

drbjozsef # 2020.04.06. 10:42

álompolgár,

Értem. Most már világos.

A 2-es megoldást csak akkor válaszd, ha azt a területet bármikor át tudod adni a jogos tulajdonosoknak. Magyarán hagyd szabadon, és annyi helyet is, hogy kerítést tudj építeni magadnak, sőt, lehetőleg a tervezés és építkezés is úgy történjen, hogy a ténylegese telekhatárhoz képest legyen szabályosan elhelyezve az épület.

KBS ügyvéd úr hozzászólását tekintve a 3. lehetőség kilőve, ha nem akarsz várni vagy vitatkozni, marad az 1-es.

alfateam # 2020.04.06. 09:59

A telek nagyobb lett, mivel átnyúlik a bozótos részre.

Nem, a telek nem lett nagyobb, hiszen annak határa ott van ahol a telekkönyvben nyilván van tartva, csak a kerítés nincs ennek megfelelően.
Megoldás a 2-es lehet, hiszen ez működött eddig is.

álompolgár # 2020.04.06. 09:17

Pontosítanám a kérdést.

A telek nagyobb lett, mivel átnyúlik a bozótos részre.
Az zavar, hogy milyen következménye lehet annak, ha a tulajdonosok kifogásolják ezt.

  1. megoldás: Ezt megelőzendő, lebontom a teljes hátsó kerítésszakaszt és beljebb hozom a tényleges telekhatárra.
  2. megoldás: Várok, hogy kifogásolják-e ezt a tulajdonosok. Mivel nincs művelés alatt ez a terület, ezért nem valószínű, hogy észrevennék.
  3. megoldás (nem életszerű): Megpróbálom megvenni azt a kb 100 m2 területet. Ez a tulajdonosok nagyobb száma miatt, és a terület besorolása miatt is problémásabb lehet.

A kérdésem az lenne, hogy ha felszólítanak arra, hogy bontsam le a kerítést és építsem meg a telekhatáron, akkor számíthatok-e bírságra, vagy valami hasonló extra kiadásra a kerítés áttelepítésén kívül (amit mindenképp nekem kell fizetnem, ha az 1-es, vagy 2-es megoldást választom is).

Kovács_Béla_Sándor # 2020.04.06. 08:46

Pedig de. És ez elég egyértelmű is.

Régészeti jelentőségű, védett területet aligha lehet részben elbirtokolni.

drbjozsef # 2020.04.06. 08:41

így gondolom azt feltételezte, hogy az senkinek nem fog hiányozni.

Kinek? Ha a "senki" alatt a tulajdonostársakat érti az a tulajdonos, aki a kerítést építette, akár igazatok is lehet.
De a "senki" lehet a szomszéd is. Hogy neki nem fog hiányozni.

De igazatok van, félreérthető. Most már én is elbizonytalanodtam, de még így sem hinném, hogy azért problémázik a kérdező mert nagyobb a telke...

De lehet.

Egyébként : bontsam le a kerítést" - írja. Ha a kerítés NEM az ő telkén áll, hanem a szomszédén, beljebb, akkor miért kellene lebontania? Simán építhetne magának egy kerítést a telekhatárra.

alfateam # 2020.04.06. 08:21

Egyébként nanemaaa sem gondolta ezt végig, 40 tulajdonostól megvenni kb. 120 m2-ert(?)