Albérlő jogai?


MajorDomus # 2014.06.19. 18:51

Nem. A szükséges, és indokolt, időben leegyeztetett ellenőrzéseken kívül, még a tulajdonost sem.

izrael # 2014.06.19. 13:24

Családi házat bérlünk, amihez tartozik egy kert is, gyümölcsfákkal. Az idén a főbérlőnk családtagja jelezte, hogy egy kis területet hagyjunk szabadon a kertben, mert ő szeretne ültetni. Mi ezt meg is tettük, csak a kert másik felébe ültettünk. Korábbi években is használtuk a kertet, aminek a főbérlő és családja örült, mert nem gazosodik el. Az idén a főbérlő családtagja beültette azt a részt amit mi szabadon hagytunk. A probléma ott kezdődött, hogy jött vele egy idegen házaspár is akivel osztoztak a területen. Volt alkalom, hogy még ismerőseik is csatlakoztak hozzájuk, amikor jöttek a kertbe. Mi ezt nehezményeztük és szóvá tettük, hogy nem örülünk az idegeneknek. A jó kapcsolat megmaradt a főbérlővel, mégis érdekelné a családunkat, hogy el kell-e viselnünk az idegeneket a kertben?

MajorDomus # 2014.06.01. 22:16

Igazad van, nem fog a tulajdonos érdekében

beavatkozni,mert nem feladata.

Mufurc_nagyon # 2014.06.01. 08:30

Kedves MD!

Nem kétlem, hogy megnyerte az ÖNKORMÁNYZATI JOGÁSZOKKAL szemben a pert.
Hiszen a bérleti díjban érvényesítették az üzletek felé az emelést.

De mi lett volna, ha az üzlet üzemeltetői állnak a társasházzal szemben, mint tulajdonostársak.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.05.31. 23:30

Kbs

ezúttal nem is teszem hozzá hogy szerintem!

az önkormányzat támadta meg a közgyülės határozatát mert 10 %-Al magasabb közös költséget tettem az szmsz be az üzleteknek.

simán megnyertem a pert a két jogászuk ellen.

!,,Az üzletek forgalmának a Társasház életére gyakorolt hatásának arányában megállapított
Többlet közös költséget,, jóváhagyta a bíróság.

Mufurc_nagyon # 2014.05.31. 09:30

Hát igen!
A jegyzőknek nem ez a kedvenc feladatuk.
Mondhatnám púp a hátukon.

Amennyiben az SzMSZ a lifthasználtot általában úgy szabályozza, hogy "nullás igazoláshoz" köti.
Az már elvileg a Ptk. rendelkezéseibe ütközik.(KÖZÖS TULAJDON HASZNÁLATA)
Az már több mint a "jogos érdekek érdeksérelme"

SZERINTEM


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.31. 07:34

Ezzel nem minden jegyző ért egyet, az pedig biztosan tévedés, hogy a jegyző valamely tulajdonostárs jogának vagy jogos érdekének a sérelme miatt pert indíthatna.

Mufurc_nagyon # 2014.05.31. 07:19

Kedves Tématársak!

Addig érvényben van az SzMSz amíg a bíróság másként nem dönt.
Tehát hatályos, de "nembiztos", hogy jogszabálykövető;-)))

Ma már a 60 nap sem jelent nyugodt álmot, mert a területi jegyző dönthet a törvénysértő SzMSz módosításának szükségességéről és elindírja a peres eljárást.;-))))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.31. 06:46

Megint nem tetted hozzá, hogy "szerintem".

MajorDomus # 2014.05.30. 23:07

Természetesen jogszerű, és jogos is,mert az albérlő azt hiszi hogy a ház van őérte.

nem a közös képviselő emeli meg,hanem az szmsz rendelkezései alapján a közgyülės!

úgy meg törvényes

MKlaudia # 2014.05.30. 07:53

A jogszabályoknak megfelelő lehet az, hogyha a közös költség albérlők által lakott lakásban magasabb (2000,- forinttal)?! Lehet ilyen "diszkriminációt" egyáltalán alkalmazni?

Azt már hallottam, hogy rossz albérlőknek még magasabbra emelték, annak érdekében, hogy majd ezáltal talán elköltöznek. De olyan esetben, hogyha nem vagyok "zűrös" albérlő, megteheti a közös képviselő, hogy egységesen megemeli az közös költséget az albérlők vonatkozásában?!

Virág36 # 2014.05.29. 10:01

Nagyon-nagyon köszönöm a segítséget,így sokkal tisztábban látom át,hogy nekünk is vannak jogaink.Sokkal magabiztosabban tudok így a bérbeadó elé állni a panaszaimmal.

MajorDomus # 2014.05.28. 22:20

Olorsi

mielőtt minősíted a szakmánkat előbb olvass egy kicsit!

A bérlö àtverte azzal, hogy közös költséget
is kell fizetni amit ő vett át és persze nem fizetett be,mert helyette az önkormányzat
kifizette.
Éppen a közös képviselő hívta fel erre a figyelmet .

közölje a, , bérbe adójának,, hogy feljelentést
tesz az ügyészségen és a Navnál valamint az önkormányzatnál bejelenti az esetet ,
amennyiben ő 8 napon belül nem fizeti ki a pénzt .

olorsi # 2014.05.28. 18:43

Ráadásul, ha a lakás önkormányzati, nem kell közös költséget fizetni. A közös költséget az önkormányzat állja, persze ez benne van a bérleti díjban.
És ezt a közös képviselő nem tudta? Mert azt tudnia kellene, hogy önkormányzati lakás, abban a pillanatban nem követelhet semmit.
Komolyan - bocs a kivételnek -, de a közös képviselő is egy külön állatfaj.

Virág36 # 2014.05.28. 10:33

Kedves Mindenki!

Segítségre lenne szükségem az alábbi problémában.
2011-ben kibéreltünk egy lakást,Budapesten.A tegnapi nappal jutott tudomásunkra a közös képviselő által,hogy jogosulatlanul magasabb közös költség díjat szedett tőlünk a Bérbeadó,mint ami a jogos díj lett volna.Ezzel a 3 év alatt 220.000 ft-tal károsított meg bennünket.Továbbá itt tudtuk meg,hogy a bérbeadó önkormányzati lakás bérlője,és nem adhatta volna ki az ingatlant,másnak.Arról,hogy mi ezt a lakást béreljük,semmilyen hivatalos helyre nem lett bejelentve.Sokszor kérte,hogy ne átutalással,hanem kézbe fizessünk,de ezt mi nem voltunk hajlandóak megtenni.Van rá valami reális esély,hogy visszakapjuk a pénzüket?Illetve mit tudunk tenni ilyen esetben?
Köszönöm előre is a válaszokat.

MajorDomus # 2014.05.19. 22:26

Csak rendkívüli felmondással.
A, , vis major,, általában elegendő indok.

Groszfater

minden héten van egy penész szemlém,ma például 2 is.

hidd el tudom mit beszélek.

Furkesz # 2014.05.19. 13:37

Meg tudnátok nekem mondani, hogy egy határozott idejű albérletet felmondhat-e az alberlő azonnali hatállyal "vis major" okból? (Haláleset a családban, betegségek, stb). Köszönöm!

Zoltanuss # 2014.05.19. 04:45

PetraZsadanyi

Kérdésem, hogy ezt nekünk kell rendbe hozni vagy közösen, vagy a tulaj dolga? Köszönettel, Petra

Meg kell beszélni a tulajjal és kideríteni hogy mitől keletkezett a nedvesség.

Zoltanuss # 2014.05.19. 04:39

Az tudjuk, hogy a penész alapvetően a párás felületen keletezik. A pára meg a hőhídon keletkezik mindegy mennyit szellőztetsz.
Nem így van ez kérem. A penész a nedves felületen keletkezik. A pára az termelődik sok oknál fogva és szépen elvan a levegőbe addig amíg el nem éri a telítettséget Tehát van abszolút és relatív pára tartalom.
A páratartalomnak a tulajdonsága, hogy adott hőfokhoz adott mennyiség tartozik. A magasabb hőmérsékletű levegő több párát képes tartani. Aztán a mikor lehűl ez a levegő a felesleges pára kicsapódik. És hol hűl le ez a levegő , Hát jellemzően a hideg felületeken és ott nedvesség keletkezik a párából aztán ha nem távolítják el pl. szellőztetéssel akkor penész.
Ilyen felületek, amelyek a környező felületnél hidegebbek jellemzően a hőhidak, de nem csak azok, hanem pl. egy homogén falnál a szekrény mögötti fal is stb. stb.
Tehát az hogy penész keletkezik valahol nem biztos ,hogy a lakás szerkezet okából keletkezik. Az keletkezhet a helytelen használatból is.

Wildmann # 2014.05.18. 13:56

Azért a 25 év tapasztalat mellett szólnék egy szót: legalább 95 %-ban igaza szokott lenni a 25 éves tapasztalatnak.

Kétségtelen 25 év tapasztalattal nem szép látatlanba kirakni egy bérlőt, viszont azt sem tartom annak, ha valaki alátámasztja az 5 % eltérő vélemény lehetőségét, akkor nekiesünk a másiknak.

Leginkább annak szántam a leírtakat, hogy 25 év sem tévedhetetlen (bár általában igazuk van, de ne a 25 évvel toljuk le a másik torkán, hanem érvekkel) és a véleményem szerint a penész keletkezése a hőhíd és a természetes (adott épületben jellemzően elvárt) szellőzés hiányából adódik.

groszfater@gmail.com # 2014.05.18. 13:28

Hidd el, 25 év tapasztalattal a hátam mögött
”még tudom ítélni!

Igen, elhiszem, 25 éve házmester akarom-mondani
közös képviselő vagy és gombaszakértő.
És még látnoki képességekkel is rendelkezel, innen ebből a perspektívából tökéletes biztonsággal megállapítod, hogy nem rendeltetésnek megfelelően használja a lakást Petra.

Wildmann # 2014.05.18. 12:58

Akkor itt egy kavics az álló vízbe:

A következő jelenség: egy éves 2 szobás tetőtéri lakás. 4 laknak benne. Szellőztetnek mint a hülye mégis penészedik, nem tudnak mit csinálni. Hiába a párastop meg a többi csodaszer.

Az tudjuk, hogy a penész alapvetően a párás felületen keletezik. A pára meg a hőhídon keletkezik mindegy mennyit szellőztetsz.

Megoldás: a fürdőszobai páraelszívóba nem raktak elszívót, csak takaró lemezt. Így a pára bent maradt a lakásba. Ott, ahol penész volt és gipszkarton, megbontottuk a gipszkartont. Mögötte a közetgyapot össze volt rogyva és 10-15 cm-en nem volt szigetelés csak levegő. Így volt bőven hőhíd. A külső részen is meg kellett bontani, mert a külső részen a felső élen 8 cm szélesen nem hőszigetelő anyag volt, hanem vakolat. Más az hővezető képessége miatt ott is hőhíd volt.

Bár csak 10 év tapasztalatom van-e téren, de én elsősorban nem a fűtést és a szellőztetést tartom első sorban felelősnek. A minimális meleget megkapja a szomszédból, a lakások kialakítása eleve úgy készül, hogy a minimális szellőzése meglegyen. (ha valami nem működik lásd szellőző ventilátor, vagy valaki belepiszkál /értsd, fa nyílászárót légmentes műanyagra cserélik/az más)

A penészedés leginkább a hőhíd a ludas.

Javaslom: szerezz be egy páratartalom mérőt. Meg egy infravörös hőmérőt. A kettővel meg lehet találni a hiba okát. Ha jó áron veszed őket, akkor 15.000,-Ft-ból megvan.

MajorDomus # 2014.05.15. 21:42

Hidd el, 25 év tapasztalattal a hátam mögött
még tudom ítélni!

Zoltanuss # 2014.05.15. 13:50

Bizony így van P. Zs. szakszerűtlenül használja a lakást. A gondos tulaj az ilyen bérlőnek előbb utóbb felmond.

groszfater@gmail.com # 2014.05.15. 11:34

Igen, Ti mindketten tévedhetetlenül megtudjátok ítélni
milyen viszonyok uralkodnak Petra lakásában.
Dr. Magyar Donát pedig csak blöfföl.