Termőföld adásvétel


Doctorkotász # 2012.04.02. 17:15

a meghirdetett vételi ajánlat 3 termőföld ingatlanra vonatkozott ( helyben lakó, családi gazdálkodó tette ezt ):

emellett bejelentkezett a kiffüggesztés ideje alatt 2 személy elővsárlási jogra jogosultként:

  • egyikük úgy tette ezt mint tulajodnostárs ( az egyik ingatlanban ) és a másik kettő esetében mint helyben lakó, nyilv. számmal rendelkező őstermelő
  • másikuk mindháromra úgy jelentkezett a nyilatkozatában írtak szerint mint helyben lakó, családi gazdálkodó ( de a háromból kettőben társtulajdonos is, de ezt önmagában a nyilatkozatban nem emelte ki )

a szerződés ezen másik jelentkezővel köttetett meg, tekintettel arra, hogy társtulajdonos kettőben is.

A földhivatalba beérkezett az anyag, adásvételi szerződés, kérelem és mellékletei. A mellékletek között ugyebár a két személy által tett elfogadó nyilatkozat is.

Földhivatal kifogása, hogy bár a saját nyilvántartása szerint ő maga is látja, hogy a szerződés szerinti vevő az társtulajdonos és mindent összevetve érdemben ő áll első helyen, illetve biztosított az egy sorban állásra tekintettel is az eladói választás, de mivel magában a kiffüggesztés ideje alatt tett nyilatkozatában csak mint helyben lakó, családi gazdálkodó jelentkezett, és mivel ő mint földhivatal csak a benyújtott okiratok tartalmából indulhat ki, ezért az álláspontjuk szerint az eladó őt nem választhatta volna... csak akkor ha a jelentkező társtulajdonos is ( miközben érdemben nyilván az, mert a következő mondatában zárójelben megjegyzi a határozat is ).

elutasítás jogszabályi hivatkozása pedig az inytv 39.§ ( 3 ) bek. a.) pont.
Felhívtam telefonon az ügyintézőt, aki mondta, hogy mivel sajnos a jelentkező és vevő kihagyta a "társtulajdonos is vagyok" részt a nyilatkozatából, ezért ő elutasít. A benyújtott okirt tartalmát kellen pótolni, ez nem tehető meg.

Ja és engem kár nem ért, csak a jogi probléma zavar, mert a szó legrosszabb értelmében önmagáért való kekeckedésnek érzem az elutasítást. Sok egyedi határozatot megnéztem, de ilyennel nem találkoztam, hátha valakinél előfodult már ilyen.

Goodwitch # 2012.04.02. 15:23

Mármint a becsatolt iratok alapján a fődhivatalnak úgy tűnik.


Goodwitch

Goodwitch # 2012.04.02. 15:23

Doktorkotász, nem ott van a bibi, hogy a tulajdonostárs elővásárlási joga megelőzi a helybenlakóét, így elvileg a másikkal jött létre a szerződés? Mondjuk az indokolást részleteiben is jó lenne ismerni.


Goodwitch

C a s a b l a n c a # 2012.04.02. 12:26

Téged milyen kár ért?!

Doctorkotász # 2012.03.30. 15:49

Tisztelt Fórumozók!

Egy termőföld adásvételi szerződésen alapuló bejegyzési kérelmem lett elutasítva az alábbi miatt:

Felek készen hoztak vételi ajánlat kifüggesztést ( felvétel-levételi időpont ), iratjegyzék, 2 elővásárlási jogra jogosultként jelentkező elfogadó nyilatkozatát. Ezek közül az egyikkel kötötték meg a szerződést az eladók. Nevezett az adott földekben tulajdonostárs is ( nyilatkozata szerint helyben lakó, családi gazdálkodóként jelentkezett ). Lényeg: magában a kifüggesztés ideje alatt tett nyilatkozatában mint jelentkező nem írta, hogy többek között tulajdonostárs is, míg a másik írta azt is. Ettől még nyilván ő is az ( ráadásul az elutasító határozat zárójeles mondata közli is ,hogy ők is látják!!! ), de mivel magában a nyilatkozatban ezt nem emelte ki, ezért az Inytv. 39.(3) bek. a.) pontja szerint [?!] nem pótolható tartalmi hiányosság van, ezért kapufa. Szerintem ez a dolog több sebből vérzik, többek között, mert szerintem az inytv hivatkozott szakasza és pontja a bejegyzés alapjául szóló okirat hiányosságai miatti elutasítást taglalja, nem egy mellékletét; plusz ha saját megállapításuk szernt is tulajdonostárs a szerződő vevő, akkor megakadályozza a bejegyzést ha a vételi ajánlat elfogadó nyilatkozatban ezt nem írta. Tudtommal a kiffügesztés rendelete bár előírja a jelentkető jogcímei feltüntetését, de ne fűz jogkövetkezményt ha az nem teljes. nem beszélve arról hogy elvileg teljes biz. erejű magánokiratban kellene megtenni ez meg még tanút sem tartalmaz és ebbe sem köt bele senki.

Vélemény? köszi