Közös képviselő joga, kötelessége


Dr.Attika # 2018.08.24. 04:24

Nem szégyenlista. A jogközösségben élőknek tudniuk kell, hogy a többiek tartoznak vagy sem.

Anna5555 # 2018.08.24. 04:13

https://tarsashazaink.hu/…-valtozasai/

A mi közös képviselőnk évente benyújtja az adatokat, amiket kell, elszámolás, közös, lakásokra lebontva a közös költséget és a tartozást is.
De! Másoknak szerintem joguk nincs arra, hogy mások tartozásáról értesüljek.

Ki tudja, jogilag, adatvédelem változása, stb., ezt lehet-e?
Én nem tartozom, de nem is igazán szeretem látni, ki mennyivel tartozik. Úgynevezett szégyenlista ez?

Ezen kívül a közös képviselőhöz fordultam segítségért, mire ő a levelemet egy az egyben címmel, névvel továbbította a bérlőknek kiadónak (egy nagy cég), szerintem ehhez sem volt joga.

Valaki? Aki tényleg ért ezekhez, azt kérdezem.
Adatvédelem ebben az esetben hogy szól?

Nehéz egyéniség = gondolkodó, törvényeket átolvasó lakó ezek szerint.

Anna5555 # 2018.08.24. 03:49

Nonolet, így van.

Szomorú örökös, pont erről írtam, hogy nincs kedvem ezekhez, és ehhez kértem a kk segítségét 2014 óta.
Nehéz vagyok, ugyanakkor írtad lentebb, hogy nem foglalkozom az ügyekkel eléggé.

Igen, pont így gondolom, hogy nem az én kötelességem ezek betartatása, de itt kk-t nem láttam évek óta. Én lennék a legboldogabb, ha mindenki betartaná a házirendet.

Az SZMSZ-t is megkaptam végre. Gondolom, jogom van hozzá, sőt, nem csak gondolom, hanem elolvastam, amit Nonolet írt. A törvényt. Ez a baj?

nonolet # 2018.08.23. 16:38

Valóban ... jogi szemmel... nagyjából az van, hogy:

A tulajdonos a jog szerint gond-bajjal fordulhat,

1.
A közös képviselőhöz

  • a közös tulajdont érintő ügyekben

és

  • a saját külön tulajdonát érintő ügyekben

2.
A másik tulajdonoshoz direktben
A másik külön tulajdonáét érintő ügyekben

3.
A közgyűléshez
Alapító okirat, SZMSZ, házirend ügyben.
A közös képviselőt érintő ügyben.
A közöst érintő ügyben.

4.
A jegyzőhöz

  • birtokháborítási ügyben (1 éven belül)
  • zajhatárérték túllépési ügyben
  • társasházi ügymenetet érintő ügyben

(vagy a cégbírósághoz, ha szövetkezet)

5.
A bírósághoz direktben, ha nem a jegyző az illetékes.
vagy
HA az illetékes nem lépett a hozzáfordulásra.

Szomorú örökös # 2018.08.23. 16:12

Anna5555

lehet, hogy a saját közös képviselőmmel beszélgetek a személyedben?

Szerencsére messze áll tőlem ez a szakma, csoda, hogy még nem derült ki számodra, mivel foglalkozom (pedig eléggé utaltam rá). :-D

Szóval nem is szándékozom ilyesfajta tevékenységgel bővíteni a vállalkozásomat, mert olyan házakat kellene képviselni, amelyek hozzád hasonló nehéz egyéniségű lakókkal vannak megtűzdelve és hát valljuk be, nehéz lenne úgy csinálni a dolgokat, hogy minden mindenkinek jó legyen. :-)

És hogy miért is vagy számomra nehéz egyéniség? Ott laksz egy házban, ami elviekben társasház, de gyakorlatilag kiskirályként mindenkinek meg akarod szabni az ottlakás feltételeit. És aki ezt nem tartja be az utolsó pontig, az akár költözhet is onnan. Kb. nekem ez jött le, ahogy leírtad, hogy szeretnéd "osztani" a bérlőket a házban. Egyébként csak egyetlen apróság - és ez még a legkisebb mértékben sem kekeckedés - neked semmilyen jogcímed nincs szerintem más lakásának bérlőit kiosztani, kioktatni. Ha problémád van velük, akkor azt a tulajdonossal kell közölni - az ő dolga ezt a bérlőivel közölni - hiszen a bérlő ott még a legkisebb mértékben sem "támadható", mert te ott egyedül tulajdonosként csakis a tulajdonosokkal vagy jogviszonyban.

Hiszen éppen te írtad ezt le:

Az a tulajdonostárs, aki a társasházban lévő lakását bérbe adja, köteles e házirendet a bérlőjével megismertetni és annak betartását írásban elfogadtatni, a betartás tényét pedig rendszeresen és fokozottan ellenőrizni.

Tehát NEM a te dolgod ellenőrizni és betartatni másokkal a házirendet, hanem a bérbe adott lakások tulajdonosainak a feladata.

Ez az én véleményem és nem várok rá választ! Köszi, hogy elolvastál!

Anna5555 # 2018.08.23. 10:27

Nonolet: igen. Nem baj, írtam még eleget, amiről megmondhatja, hogy én mit csináljak még.
Létra, tűzoltó készülék, és még majd kitalálja, mit tartsak még itthon kötelezően :D
Egy törpének a létra nem tudom, mennyit jelent. Kb. majdnem az vagyok a 152 centimmel. :D

Anna5555 # 2018.08.23. 10:25

Szomorú örökös: és még egy dolog, nem én vagyok a közös képviselő, én ezért nem kapok egy fillért sem, ezt is leírtam neki, hogy ne én ugráljak már fel és le a házirendet ismertetni a bérlőkkel, és a felújítókkal (akik valamiért mindig hétvégén jönnek dolgozni) veszekedni vasárnaponként, meg szombaton kettő után (amikor a házirend szerint felújítást nem lehet végezni, egyébként úgy gondolom, nem csak a kk-nek, hanem a lakóknak-bérlőknek is van joguk a pihenéshez), mert elegem van ebből.
Már régóta kérem a segítségét, pontosan 2014 óta, hogy rendezze már ezt a helyzetet, mert én vagyok itt a legrégebbi tulajdonos, ahogy leírtam, itt három lakáson kívül a többi bérli a lakást, és abszolút nem tartja be a házirendet, sem a csendrendeletben, sem a felújításokban. Ne én legyek már a fekete s... ű a házban.
Ha nem adja oda az új bérlőknek avagy nincs kifüggesztve, hogyan tudják, hogy mi a rend?

A hétvégén van vállalkozókkal szerződésünk, ahogy most kiderült, tehát úgy gondolom, alapvető az, hogy ki legyen téve az elérhetőség arra az esetre, ha beázás vagy műszaki hiba van, hagyom én őt pihenni, ha tudom, hogy kihez kell fordulnom. Mivel nem volt kifüggesztve, honnan tudjuk, hová kell fordulni?

Most azt írta, hogy nem ő tépte le a házirendet, de nem tudja hetente újra kitenni (4 oldal az egész), de a házirend maga írja, hogy ki kell legyen függesztve, tehát érdekes azért ez, akkor kinek a dolga? Mindenesetre biztosan nem az enyém.

A kk-et ellátó szövetkezet a város másik végén található, ahová - mivel nincs autóm, meg kedvem sem - nem fogok elmenni ilyen gondok miatt, hanem a bérlők miatt állandóan irkálom a leveleim, mert itt a bérlők szinte évente váltják egymást, és valahogyan ők nem értesülnek a házirendről. Hogy ki tehet róla, az benne van a saját házirendünkben.

Mehet akkor továbbra is a kekeckedésed.

A tűzoltó készülékről: attól még, hogy nálam van egy gyorstűzoltó kis készülék, mely egy spray, attól nem szeretnék a lakásban bent égni. Úgyhogy nálam van, de pl. volt már olyan, hogy fadarabokat tároltak a bérlők, gondolom, a tűzvédelmi szabályzatot SEM olvasták el, gyertyákat égetnek úgy az erkélyen, hogy felügyelet nélkül hagyják, cigicsikkeket pöckölnek ki az erkélyen, stb. Ők egy év múlva költöznek, én és még három lakó marad kb. Akik közül egy itt sem lakik, üresen áll a lakása, néha be-benéz.

nonolet # 2018.08.23. 10:09

"egy tűzoltó készülék a környezetedben, akkor szerintem vegyél egyet otthonra. Csak azt ne felejtsd el, hogy időnként ellenőriztetni kell."

Miért kéne?

A saját otthoni készülékét, amit nem jogszabály alapján tart ?!

Nem kell.

Max nem működik majd.
De ennek az esélye közel nulla jó sok évig.

Anna5555 # 2018.08.23. 10:04

Szomorú örökös, lehet, hogy a saját közös képviselőmmel beszélgetek a személyedben? :D (mielőtt: vicc)

Anna5555 # 2018.08.23. 10:01

Szomorú örökös: nem vettem a fejét, olvass vissza, hanem kérdeztem itt is, és már előbb megírtam a kérdéseim, és írtam azt is, hogy a KÖZÖS KÉPVISELŐ, mert az, (házirendet is megküldte, és az elérhetőségeket is megküldte), egyébként ügyvezető igazgatóval levelezgetek.
Írtam itt, hogy már egy hónapja írtam neki, és nem válaszol, miközben a levelem már megírtam, és arra vártam, hogy válaszoljon ismét. Mindent leírtam, ha annyira érdekel, olvass vissza.
Mivel nem csak én értettem - szerinted - félre a kekeckedésed, nyilván félreérthető volt, amiket írtál.

Az utóbbi cikket persze viccből írtam, ne gondolj teljesen hülyének..

Most épp az SZMSZ-t kértem még.

Különösen érdekes a házirendben ez a kitétel, azért, mert miután írtam neki, hogy a bérlőkkel ismertesse meg a házirendet, melyet hogyan is tarthatnának be, ha nincs kifüggesztve, azt írta, hogy miután írtam, elküldte a házirendeket, és kifüggeszti a falra is, melyet most ismét valaki letépett, és az elérhetőségek is pár évvel ezelőtt voltak kitéve - ahogy a gondnokkal beszéltem, különösen érdekes a saját házirendünk ezen pontja (már csak azért is, mert azt írta, hogy nem ők tépték le, és nem kötelességük azt kifüggeszteni:

"A jelen házirend egy példányát minden tulajdonostárs rendelkezésére kell bocsátani, továbbá a lakóépületben
jól látható helyen ki kell függeszteni.
Az a tulajdonostárs, aki a társasházban lévő lakását bérbe adja, köteles e házirendet a bérlőjével megismertetni
és annak betartását írásban elfogadtatni, a betartás tényét pedig rendszeresen és fokozottan ellenőrizni. A
bérbeadó tulajdonostárs felel bérlőjének e szabályzattal kapcsolatos magatartásáért. Esetleges károkozás
kapcsán teljes körű anyagi felelősséggel tartozik a társasház irányában. Bérbeadás esetén a bérbeadó
tulajdonostárs e tényről, a vonatkozó szerződés megkötésével egy időben, a közös képviselőt írásban
tájékoztatni köteles, közölve e házirend bérlő által történő elfogadtatásának igazolását."

Szomorú örökös # 2018.08.23. 03:55

Anna5555

egy hosszú levelet írtam a közös képviselőnek...Rendesen válaszolt, kétszer is...Teljes siker!

Lehet egyből ezzel kellett volna kezdeni, nem mindjárt itt a fejét venni. Mellesleg a korábbiak alapján szerintem szövetkezeti elnök, nem közös képviselő.

elolvastam a TMMK-t, miszerint nem kell ilyennek lennie az öt emeletnél alacsonyabb, és 2015 március előtt épült házakban sajnos. Nem értem, miért, de ez van

Ha úgy gondolod, hogy biztonságban csak akkor érzed magad, ha van egy tűzoltó készülék a környezetedben, akkor szerintem vegyél egyet otthonra. Csak azt ne felejtsd el, hogy időnként ellenőriztetni kell.

Hanem, olvastam egy ilyet...

Ez egy házkezelő cég oldalán található reklám, kampányszöveg. Csak arra vigyázz, sok esetben ez is olyan, mint a választás. ;-)

Anna5555 # 2018.08.22. 19:06

Monolet, elolvastam a TMMK-t, miszerint nem kell ilyennek lennie az öt emeletnél alacsonyabb, és 2015 március előtt épült házakban sajnos. Nem értem, miért, de ez van.

Hanem, olvastam egy ilyet:
http://hazkezelo.hazmestermedve.hu/?…

nonolet # 2018.08.22. 18:04

Az illetékes tűzoltó megmondja.

Van erre "okos ember" náluk.
Bemész a katasztrófavédőkhöz és megkérdezed...

Anna5555 # 2018.08.22. 17:55

Sziasztok, egy hosszú levelet írtam a közös képviselőnek.

Rendesen válaszolt, kétszer is, miután a törvénynek utánanézett.

Lámpacsere lakók feladata, de felméri, hogy az-e a hiba (én nem vagyok villanyszerelő, és a többi lakó sem).
Mert közel sem biztos, hogy az izzó a hibás.

A lenti, lépcsőház előtti mozgásérzékelőt is megnézeti, szólt szakembernek.

A vállalkozók elérhetőségének elvileg kint kellene, hogy legyen, ezt írta, de az már régóta nincs kint, ezt kértem tőle már többször is, de azt is kiteteti, és a házirendet is, amit valaki leszedett.

Leírta végre többszöri levelezésemre a telefonszámát. Természetesen lakótársakkal való vitázás és lámpa miatt nem fogom hívni, de ha beázás van, igen.
Teljes siker!
Gondolom, elolvasta a rá vonatkozó jogszabályokat.

A tűzoltó készüléket elfelejtettem neki írni, de még mindig kérdésem, hogy kell-e egy négyemeletes lakóházba tűzoltó készülék?

Szomorú örökös # 2018.08.21. 16:54

praline

Van ám még lakásbiztosításunk is a rossz lakcímre, na az lesz még egy érdekes történet.

Egy tisztességes biztosítónál ez nem kérdés. Igaz, nekem kötelező gjműbiztosítással kapcsolatban, de egyetlen levélváltással sikerült az állandó lakcímemet módosítani. Jelzed nekik, hogy miért is van a változás, elküldöd beszkennelve az új lakcímkártyádat és máris megoldódott a történet.

praline # 2018.08.21. 16:49

Szomorú örökös,

együttműködő értelmes lakótárssal ez így kivitelezhető lenne...
Azonban nekem sajnos nem ilyen adatott, ezért kénytelen leszek az önkormányzati hatóság segítségét is igénybe venni. Ma kaptam meg az értesítést, hogy a javított lakcímkártyáink elkészültek, így hát indulhat az átíratás.

Van ám még lakásbiztosításunk is a rossz lakcímre, na az lesz még egy érdekes történet.

Köszönöm szépen mindenkinek a tanácsokat!

Szomorú örökös # 2018.08.21. 05:25

praline

A szerződéseinket a közművek pedig továbbra sem írja át, mert az adott cím már "foglalt". Egyik lakótársamnál ez volt a kifogás.

Nekem egy ügyfelem járt így. Egy érdekes szituáció miatt a kaputelefon számozása nem egyezik a hivatalos, földhivatal szerinti lakás-számozással. A hölgy tv- és internet előfizetést szeretett volna kötni a saját lakására, de nem engedték neki, mert arra a lakásszámra már ugyanabban a házban, ugyanannál a szolgáltatónál más kötött már szerződést. Kiderült, hogy a kaputelefon számozása szerint ment be egy bérlő és kötötte meg a szerződést. Elmagyaráztam neki, hogy a kaputelefon számozásának helyretétele mellett - ezt már megrendelték, mint munkát - nem ártana bemennie ezzel a bérlővel a szolgáltatóhoz, mert amíg ők ketten ezt nem rendezik át, addig nem lesz neki előfizetése a saját lakásában ugyanannál a szolgáltatónál.

praline # 2018.08.20. 18:37

Egyébiránt eljátszottam a gondolattal...

Ha tudomásom van róla, hogy a lakcímkártyám nem jó lakcímet igazol, akkor annak felhasználásával közokirattal való visszaélést követek el? Sajnos többen vagyunk így...

drbjozsef # 2018.08.20. 18:36

Vannak ilyen mókás dolgok, ismerős a 1.5 (másfél) emeleten lakik (és okosan minden emeleten új számozás van, vagyis 1-5 lakások az elsőn, de nem 6-10 lakások a másfelediken, hanem itt is 1-5 a lakásszámok, végig az összes emeleten), de a gázművek ügyfélszolgálatán a szoftver nem fogad el csak egész számot abba a rubrikába, az első emeleti lakónak meg már volt gázórája, és csak arra akarta ráírni a program. Valahogy megoldották, de vakarta az egész iroda a fejét...

alfateam # 2018.08.20. 18:23

drjózsef! Messzire szaladtál, a jegyző maga fog bírságolni önkormányzati rendelet alapján...

praline # 2018.08.20. 18:20

drbjozsef

Köszönöm válaszod! Ezt fogom tenni!

Érthetetlen számomra a lakóközösség hozzáállása, mert ezidáig senki semmit nem tett. Még akkor sem, amikor egy lakótárs lakásába egy népes család bejelentkezett. (Nyilván csak a lakcímkártya miatt.)

Nemrég volt közgyűlés, ott is téma volt. A kk. kiosztott mindenkit,aki szólni mert, hogy ez mióta ő itt lakik így van kirakva és ő nem cseréli meg.

praline # 2018.08.20. 18:09

Értem. Ha közigazgatási eljárásban kérem a házszámtábla cseréjét és megállapítást nyer, hogy ez 47 éve így van, akkor a közös képviselőt bírságolják meg, nem a társasházat? Engem meg meglincselnek a lakók, ha többletkiadásba kényszerítem Őket! A szerződéseinket a közművek pedig továbbra sem írja át, mert az adott cím már "foglalt". Egyik lakótársamnál ez volt a kifogás.

drbjozsef # 2018.08.20. 18:06

praline,

Te csak igazolhatóan (mondjuk ajánlott levélben) hívd fel a figyelmét a hibára. Esetleg benne lehet, hogy ha X napon belül nem tesz semmit, akkor a törvényességi felügyeletet ellátó jegyzőhöz fogsz fordulni, akinek keresetére a bíróság a 2003. évi CXXXIII. törvény 27/A§ (5) bekezdés 'c' pontja alapján közvetlenül a közös képviselőt bírságolja (100.000-től 5millió forintig), ha a törvényesség a közös képviselő jogsértő magatartása miatt következik be.

Esetleg hívj össze közgyűlést, és hozzatok határozatot hogy a közös képviselő intézkedjen a hiba javításáról.

Szomorú örökös # 2018.08.20. 18:05

Kedves Anna5555

Nem kötözködés volt a szándékom, szimplán felvezettem, hogy működik egy lakásszövetkezet. Nem úgy gyűlik a pénz, mint egy társasháznál, hanem itt a nagy közösbe folyik be, és az elnökség dönti el, hogy hol van a pénzre nagyobb szükség. Itt nálunk a lakásszövetkezetek tuti így működnek. Ha valami S.O.S. javítást igényel, akkor az nyilván más helyzet. Sajnálom, ha ez nem ment át.

alfateam # 2018.08.20. 18:02

Az ilyesmit nem szóban kell"elkövetni", közigazgatásban az írásbeliség szinte kötelező.
Ha majd lesz felszólítás és bírság, lesz jogalap behajtani a bírságot a közös képviselőn.