Épületfeltűntetés utólag


zbitto # 2016.10.19. 15:33

Kedves Nanemaaa!
Köszönöm visszajelzésed!
A telken két lakóház áll, de az egyik ebből "toldalék jellegű önálló épület".
2011-ben a két lakóépület közül az egyik, az, amelyik később toldalék jelleggel épült, került az albetéttel külön helyrajzi számra. (A lakóépülettel együtt földhasználati jog és átjárási szolgalom.)
A gond az, hogy ezzel az "albetétesítéssel" a földhivatalnál eltűnt a lakóház a telekről, annak művelés ága meg kellett, hogy változzon, lett a 'kivett lakóház és udvar'-ból 'kivett beépített terület'.
Most meg szeretném vásárolni ezt a telket a hatvan éves lakóházzal együtt. De ehhez meg kell jeleníteni a lakóházat a tulajdoni lapon.
Mit tegyek?
"Csináljuk vissza" a 2011-s ingatlan kiemelést, és előbb rendezzük azt, hogy a földhivatal két lakóépületet lásson? Egyáltalán, ha valami 'toldalék jelleggel épült lakóház', az megjelenhet egy telken önállóan mint lakóház?
Miként tüntethető fel a régi lakóház a tulajdoni lapra úgy, hogy megmaradjon albetéttel a 2011-ben kiemelt (toldalék jelleggel épült) lakóház?
Épületfeltüntetési eljárás, ha nem találjuk, és nem találja a helyi önkormányzat sem a hatvan éves használatbavételi engedélyt (vagy bárhogy is hívták akkor), hogyan indítható, kérelmezhető?
köszönettel,
Zoltán

nanemaaa # 2016.10.19. 05:49

zbitto
Sajnos abból amit leírtál nem sokat értek. A lényeg, hogy mint mondtad, az építési engedély lakóépület bővítésére szól, így ne is keress második lakóépületet, mert az nincs. Legfeljebb kétlakásos. Ha ennek ellenére mégis két lakóépület áll a telken, akkor az egyik nyilvánvalóan építési engedély nélkül épült, amit hatósági bizonyítvánnyal nem lehet legalizálni, legfeljebb fennmaradási engedéllyel. Hatósági bizonyítványt az építésfelügyelet január óta nem ad ki, mert megszűnt ez a jogkörük. Ilyet az építési hatóságtól lehetne kérni, de az alapján a földhivatal nem tüntetheti fel az épületet. A tulajdoni lap mizériát nem egészen értem, nyilván egy helyrajzi számon szereplő teleknek egy tulajdoni lapja van. Legfeljebb mivel már létezik épület önálló telekkönyvezése is, így albetétben lehet az épület.
Szerintem először az építéshatósági iratoknak kell utána nézni, és ha azok netán rendben lennének (pl megvan a használatbavételi engedély is), akkor kell a földhivatali részt is rendbe tenni. Ahhoz majd épület feltüntetési vázrajz is kell majd.

lajcsó # 2016.10.18. 19:57

A következmény, kockázatot te határoztad meg: "a bank nem ad rá hitelt."

zbitto # 2016.10.18. 18:05

Kedves Nanemaaa!
Segítségét, segítséged szeretném kérni.
Nagyszüleim hatvan fejezték be a családi házukat egy 700m2-s telken. Édesanyám 1982-ben erre a telekre egy különálló házat épített. A ház különálló ugyan, de az építési engedély toldalék jellegű önálló épületként azonosította. (Sajnos a használatbavételi engedélyt nem találjuk, de kikértük az önkörmányzattól.) Valszleg a helyi építési szabályzat vagy a testvérek közötti, családon belüli elszámolási problémák miatt ez az új lakóház nem került új helyrajzi számra, a telek nem lett megosztva. De tudomásom szerint sajnos az elindított épületfeltüntetés sem fejeződött be (valamilyen hiánypótlás nem teljesült), így a földhivatal egy lakóházat látott, lát. 2011-ben aztán az 1982-ben épült lakóház kiemelésre került, kapott egy /A helyrajzi számot. A változási vázrajzon azonban a telek, amely korábban kivett lakóház és udvar művelési ággal szerepelt, kivett beépített terület megnevezést kapta, a tulajdoni lapra így került átvezetésre. Tehát van két tulajdoni lap, de csak az egyiken szerepel a lakóház.
A telket és a hatvan éve épült lakóházat meg szeretném vásárolni a nagymamámtól, de az ügyvéd így nem ellenjegyzi a szerződést, a bank nem ad rá hitelt.
A kiemeléssel kapcsolatban felülvizsgálati kérelmet adtunk be a földhivatalnak, de ott meg azt mondják, nem látnak két lakóházat a telken.
A földmérős ügyfélszolgálatos épületfeltüntetési eljárást javasol, hogy ti. a hatvan éve épült lakóházra kérelmezzük ezt.
Az ügyintéző viszont hatósági bizonyítványt szorgalmaz, amelyet az építésfelügyeleti hatóság adna ki bizonyítván, hogy a telken ott a régi ház is. A kettő (épületfeltüntetési eljárás, hatósági bizonyítvány) lehet, hogy összeér, de nem látom a jogi kereteket, melyiknek mi a következménye, kockázata.
Tudna, tudnál segíteni, tanácsot adni, mely paragrafusok a mérvadóak?
köszönettel,
Zoltán

nanemaaa # 2016.10.17. 06:58

jutkamama
Ennyire azért nem lesz egyszerű a dolog, de mindenképpen megoldható a feltüntetés.
Kelleni fog vázrajz, azt fel kell tölteni az OÉNY-be, illetőleg az építményre vonatkozó jogerős használatbavételi engedély. A földhivatalnak megvan a jogköre ahhoz, hogy a késedelmes feltüntetési kérelem miatt bírságot is kiszabjon, de ezzel általában nem szoktak élni.
INYTV 26. § (5) A bejegyzés iránti kérelem benyújtására meghatározott határidő elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírságot kell fizetni.

jutkamama # 2016.10.17. 06:42

Köszönöm a válaszát!

lajcsó # 2016.10.14. 17:13

"csak bemegyek a földhivatalba és el lehet intézni utólag az ügyet?"
Nem ennyire egyszerű, de a földhivatalban kell intézni.
"Anyagi vonzata van ennek?"
Igen. Kell készíttetni a földmérővel egy térképi vázrajzot. Ez a legnagyobb tétel.

jutkamama # 2016.10.14. 11:42

Üdvözletem!A tulajdoni lapon nem került átvezetésre, hogy az ingatlanon épület található, ez sajnos saját hanyagság miatt történt meg... van ennek valami következménye vagy csak bemegyek a földhivatalba és el lehet intézni utólag az ügyet? Anyagi vonzata van ennek? Köszönöm a választ! Juju

bigdady # 2013.08.13. 14:14

Kosz :)

nanemaaa # 2013.08.13. 13:06

Húzd ki magad. Errefelé ez legalább 100 lenne. ;)

bigdady # 2013.08.13. 12:54

Köszi.
Bár vicces hogy egy 100 e Ft bol összeállított garázs amihez nem kell építési engedély bejelentése foldmérővel 55 e Ft.
44e ft brutto a foldmérő és 11.400 Ft a földhivatal.

nanemaaa # 2013.08.13. 10:02

Értem. Elhiszem. De mégsem jó infót adtál.

Szilvia0801 # 2013.08.13. 09:50

Kedves Nanemaaa!

Biztosan neked van igazad. Én csak azzal az infóval tudtam szolgálni amit múlt évben az önkormányzat építési osztálya adott részünkre.

nanemaaa # 2013.08.13. 09:24

Az ingatlan adataiban történt változást köteles vagy bejelenteni. Ebbe a témakörbe tartozik az épületfeltüntetés is. Ha nem teszed, akkor elvileg a földhivatal megbüntethet, és/vagy feltüntetheti hivatalból a te költségeden.
És hogy ne hidd, hogy ez számodra ugyanazt a költséget jelenti felvázolom, hogy kirendel egy földmérőt, aki akár többszörös áron dolgozik. ;)

bigdady # 2013.08.13. 07:32

Köszönöm.
Így tiszta. Még egy utolsó kérdésem lenne:

1. 50 legm3 alatt fel kell tüntetni?

2 Mi a büntetés ha nem kerül feltuntetesre de meg van a hatósági bizonyítványa?

nanemaaa # 2013.08.13. 06:40

Kedves Szilvia! Nem tudtál segíteni bigdadynak, mert amiket írtál, az nagy mértékben mellőzte a jogszerűséget és a szakszerűséget is.
Bigdady:
Max. 50 lm3 térfogatú és legfeljebb 3,00 m gerincmagasság alatti, nem emberi tartózkodásra szolgáló épületre nem kell építési engedély.
A jogszabály tekintetében teljesen közömbös, hogy van-e alapja, miből épül a fala. Lehetne papírból is, akkor is engedély kellene rá, ha a fenti paramétereknél nagyobb lenne.
Az engedély nélkül végezhető építési munkát is csak a rá vonatkozó építésügyi és más hatósági szabályok betartásával lehet végezni, így többek között ügyelned kell rá, hogy az épület a telek un. építési helyén kerüljön elhelyezésre, valamint a telek maximálisan megengedhető beépítettségét se lépd túl.
Kb ennyi dióhájban. ;)

Szilvia0801 # 2013.08.12. 18:49

Remélem tudtam segíteni. Egyébként meg tudod nézni a műholdas felvételeken, hogy az épület látszik-e vagy sem.
Na ha jól vagyok értesülve: építési engedély akkor nem kell ha nem a házra van ráépítve és szétszedhető. A beton alap nem számít az maradhat.

bigdady # 2013.08.12. 18:03

Köszi. Esetleg egy jogász is ra rudna erősíteni.
Köszönöm mégegyszer

Szilvia0801 # 2013.08.12. 17:19

A meglévő pincére. Igazából a felette lévőre sem hiszem, hogy kéne mivel mint írtam átnevezheted szaletlinak. Az pedig, hogy osb lapból csinálsz egy " bodegát" az nem épület.

bigdady # 2013.08.12. 17:13

Vagy most melyikre írod hogy nem kell? A meglevő pincésre vagy az új hozzaepitesre?

bigdady # 2013.08.12. 17:11

Es a régit fel kell akkor?

Szilvia0801 # 2013.08.12. 16:58

Szerintem nem kell feltüntetned ha így építed meg. Mivel eddig is ott volt a változás senkinek nem fog feltűnni sem gondot okozni. Sík területen meg kell födém egy pincéhez.
De ez csak az én véleményem se építész nem vagyok sem jogász.

bigdady # 2013.08.12. 16:49

Újrafogalmaztam:

  1. A mostani is fa építésű (6 gerenda és osb lap az oldala csak be van szinezve), viszont van egy beton alap alatta és egy öreg borpince (bocs gödör mert nincs benne bor :)) Akkor nem is kéne feltüntetnem talán ezt sem? Vagy a pince és a betonfödém miatt kell?
  2. Ha lerakok még 4-6 fagerendát a meglévő mellé és egy tető alá hozom és azt is csak osb lappal fedem be és kap egy garázsajtót (de beton alap nélkül) akkor azt fel kell tüntetni vagy sem?

Köszi

bigdady # 2013.08.12. 16:47
  1. A mostani is fa építésű csak van, aminek osb lap az oldala, csak be van szinezve, de van egy beton alap alatta pedig egy öreg borpince (bocs gödör mert nincs benne bor :)) Akkor nem is kéne feltüntetnem talán ezt sem? Vagy a pince és a betonfödém miatt kell?
  2. Ha lerakok 4-6 fagerendát a meglévő mellé és osb lappal befedem és kap egy garázsajtót de beton alap nélkül akkor azt fel kell tüntetni vagy sem?

Köszi

Szilvia0801 # 2013.08.12. 15:43

Fából építsd ahhoz nem kell engedély. Azt még át is nevezheted egy esetleges ellenőrzéskor szaletlinak.
Téglaépítésű viszont engedélyköteles.