Lakásszövetkezet


Christina.Christina # 2016.07.07. 20:13

Szeretnék az alábbi kérdésben segítséget kérni:

Lakástulajdonos vagyok egy angyalföldi társasházban. A lakásom használatát ideiglenesen átengedtem két ismerősnek. A ház szövetkezetének tisztességesen be is jelentettem a két új lakó nevét, akik ezután meg is küldték nekem az újrakalkulált közös költséget ÖT főre vonatkozóan. Ötszörös szorzóval számolva a víz átalányt, a szemét díját, valamint a felújítási és üzemben tartási költséget +60%-kal megtoldva. A ház Alapszabályára hivatkoznak (aminek utána is néztem, valóban tartalmazza sajnos), hogy ha nem lakik a lakásban a tulajdonos, vagy közeli hozzátartozója, akkor ez így van és kész, fogadjam el. Sok kiadott lakásban előfordult az ő állításuk szerint, hogy több fő lakott a lakásban, mint amennyit bejelentettek, így ezzel védik ki a többlet költséget. Úgy érzem, hogy én tisztességesen és pontosan bejelentettem a lakásban lakók számát, s a korábbi rossz tapasztalataikra és csalókra hivatkozva engem is hátrányosan megkölönböztetnek, engem is egy olyan kalap alá vesznek, amibe nem tartozok. Ezzel az ötszörös szorzóval és +60 %-kal meglehetősen sok pénzt kivesznek a zsebemből, s úgy érzem hogy teljességgel jogtalanul. Érdeklődnék, hogy ez valóban megtehető-e a szövetkezet részéről, s ha nem, lenne-e értelme megtámadni a ház alapszabályában foglaltakat?

Előre is köszönöm a válaszokat, nagyon el vagyok keseredve...

Honyi # 2016.05.31. 08:15

Tisztelt MajorDomus!

Írhatok privátban Önnek?

koboldocska (törölt felhasználó) # 2016.05.31. 06:24

Tisztelt MajorDomus!

Itt valami félreértés van!

Itt valami egész más van :-s Alapszabályban van rögzítve a szövetkezet elővásárlási joga. (Ha jól emlékszem a LszTv lehetőségként érinti) Előterjesztésre került határozati javaslatként, a hogy a szövetkezet vásárolhasson lakásokat. Szubjektív vélemény, hogy ezzel és a lemondó nyilatkozat kiadásának személyhez kötésével biztosítva lesz az élethosszig tartó megbízatása.

Vízóracserénél úgy érzékeltem, hogy Ön mintha némi rosszindulatot vélt volna a "természetesen nem a Vízművek által minősített céget választja" megjegyzésemre vonatkozóan. Nos, nem azon cégek közül választott, és ezért kb. 7.000 Ft-tal többe
kerül a vízóracsere.

MajorDomus # 2016.05.30. 19:06

Itt valami félreértés van!
a szövetkezetnek nincs elővásárlási joga a tag lakására! Miért kell lemondó nyilatkozat?

koboldocska (törölt felhasználó) # 2016.05.30. 11:28

Tisztelt MajorDomus!

Jól értem, joga van vevő személyes adatait is kérni a lemondó nyilatkozathoz?
Továbbá: eladó lakásra jelentkezett vevő, tulajdonos kéri a lemondó nyilatkozatot az elővásárlási jogról. Minden jogkörrel felruházott (:-s) lakásszövetkezet képviselője azt mondja, 30 nap. 29. napon közli, hogy az adott vételárnál magasabbat kínáló vételi szándékkal rendelkező személy van, tehát nem adja ki (meg) a lemondó nyilatkozatot. Apró szépséghiba, hogy a magasabb összeget ajánló vevőjelölt ingatlanirodánál jelentkezett vételi szándékkal, azaz az ingatlanközvetítőn keresztül folyik az értékesítés. Tehát amit nyerünk a réven veszik a vámon, vagy fordítva, nem kizárható az ingatlaniroda és a lakásszövetkezet közötti kapcsolat.

Tehát a saját tulajdonú ingatlanomat nem adhatom annak és annyiért, akinek és amennyiért szeretném. :-s

Honyi # 2016.05.29. 18:43

Tisztelt MajorDomus!
A "Nem!" válasz az nekem szólt? (Ügyvezető munkaköri leírásához betekintés kéréssel kapcsolatban?)
Ha ez így van, meglepő, mert az igazgatóság elnökének és akinek kiadta a könyvelést, a közös költségünk 43 %-a az ő bérük!

MajorDomus # 2016.05.29. 18:05

Nem!
koboldocska
joga van.ennék alapján dönt

Honyi # 2016.05.29. 17:22

Tisztelt MajorDomus!

Ezt a választ kaptam Öntől: "Gyakorlatilag a melót kiadta egy kezelőnek,hogy mi a neve az tökmindegy"

Az igazgatóságtól munkaköri leírást vagy nem is tudom minek nevezzem, nem is kérhetek betekintésre, hogy milyen feladatok elvégzésével van megbízva az ügyvezetőnk?

koboldocska (törölt felhasználó) # 2016.05.29. 17:17

Lakásszövetkezetnek az elővásárlási jog lemondásra vonatkozó nyilatkozatához joga van- e kérni a leendő vevő személyes adatait, az ingatlan vételárát?

Honyi # 2016.05.29. 11:09

Tisztelt MajorDomus!

A választ köszönöm szépen.
A Cégbíróság tudom nem foglalkozik könyvelési ügyekkel, csak arra gondoltam, ha bekerül hozzájuk egy Alapszabály módosítás,tüzetesen átolvassák.....

Az Lsztv-ben nincs ügyvezető tisztség.....

Felügyelő bizottság? hagyjuk....

MajorDomus # 2016.05.29. 09:49

Gyakorlatilag a melót kiadta egy kezelőnek,hogy mi a neve az tökmindegy,ha a közgyűlés elfogadta az elszámolást.
a cégbiróságnak nem feladata könyvelési ügyekkel foglalkozni,a Felügyelő bizottságnak annál inkább a belső struktura ellenőrzése!
fordulj hozzájuk!

Honyi # 2016.05.28. 13:59

Tisztelt MajorDomus!

Létezhet valami megoldás, hogy megoldódjon az ügyvezető (aki könyvel) „fogalom/tisztség” tisztázása a lakásszövetkezetnél, amelyben tulajdonom van, (2006. szept. óta)?

Az 5 fős igazgatóságot, 3 fős felügyelő bizottság számára természetes ez az állapot, a közgyűlésre járók mindenre igennel szavaznak. Én viszont nem értem.
2008-ban közös képviselő volt az elnevezése, 2009-ben megjelent az ügyvezető megnevezés.
Az igazgatóság elnöke és ügyvezető díjazására a felügyelő bizottság elnöke tesz javaslatot a beszámoló közgyűléseken. A 2016-os tervben elnök, számviteli szolgáltatás megnevezéssel van betervezve kiadás, míg az előző évi beszámolóban elnök, társasház-kezelés „jogcímen” van kifizetve.

A cégbíróság sem figyelt fel, hogy milyen megnevezés az ügyvezető?

Alapszabályunkból: „Az ügyvezető. Az igazgatóság elnöke az operatív teendők ellátása céljából ügyvezetőt nevezhet ki, aki konkrét feladatait az igazgatóság elnökétől kapja, tevékenységéért az igazgatóság elnökének felelős…. Tevékenységét – az igazgatóság döntése alapján – munkaviszonyban, vagy megbízás alapján látja el… Az ügyvezetőnek legalább középfokú végzettséggel kell rendelkeznie.”

A faliújságon olvasható. Elérhetőségek: XY elnök, műszaki ügyekben kereshető + telefonszám.
XY ügyvezető, befizetésekkel, tartozásokkal kapcsolatos ügyekben kereshető + telefonszám (visszahívás nélkül) + személyes elérhetőség, város, utca házszám (egyeztetés után) és mely napokon hány órától, hány óráig.

MajorDomus # 2016.05.26. 16:50

Dehogy!

a szövetkezet alkalmazottja!
azért könyvelői szakképesités javallott!

Honyi # 2016.05.26. 08:09

Tisztelt MajorDomus!
A könyvelőnek társasházkezelői végzettséggel kell rendelkezni?

MajorDomus # 2016.05.24. 17:52

Abban nem is fogod!

az könyvel,akit a szövetkezet alkalmaz könyvelőnek!

Honyi # 2016.05.24. 08:53

Tisztelt MajorDomus! Nem találom a 2004.évi CXV.tv-ben a lakásszövetkezetekről, milyen elnevezéssel és ki könyvel? (közüzemi számlák kiegyenlítése, befizetési csekkek elkészítése a tulajdonosok részére, üzemeltetési számláról átutalás a felújítási alap, LTP számlára, mérleg elkészítése, továbbítása a cégbíróságnak)

MajorDomus # 2016.05.04. 19:27

Ugyanigy :a 17 tulaj helyett aláirja!

gabguru # 2016.05.04. 19:03

Köszi. És a jelenléti íven hogy néz ki a dolog?

MajorDomus # 2016.05.04. 15:37

Feltartja mind a,100 kezét!
viccen kivül:ha van 17 meghatalmazása,akkor szemét a közgyűlés előtt átadja a levezető elnöknek,aki megállapitja a közgyűlés határozatképességét,ezen belűl azt hogy Gipsz Jakab 17 meghatalmazással 8.4% tulajdoni hányadot képvisel.ezt követően minden szavazásnál ezt veszi figyelembe.

gabguru # 2016.05.04. 12:52

Na és az hogyan szavaz, amikor a kgy. levezető azt mondja, hogy „kézfeltartással szavazzunk” ? Vagy bemondja egyesével, hogy a meghatalmazóknak mi a szavazata?

MajorDomus # 2016.05.02. 21:31

Akár százat is!

gabguru # 2016.05.02. 20:24

A lakásszövetkezet tagját a közgyűlésen írásbeli meghatalmazás alapján lehet képviselni.
Hány tagot képviselhetek meghatalmazással, ha az alapszabály nem rendelkezik róla?

MajorDomus # 2016.04.29. 19:53

Ha ez van a szabályzatban akkor igen.

gabguru # 2016.04.28. 21:15

Ez a törvény. Az alapszabály pedig nem rendelkezik róla. Köteles vagyok eltűrni, hogy egy ekkora horderejű kérdésben pl. 10 ember dönt?

MajorDomus # 2016.04.28. 17:12

Ha ez a törvény?
Azt nézd meg, hogy az alapszabály
Hogy rendelkezik a módosításrol.