közös képviselő felmentése


próbálkozó # 2013.05.28. 14:40

El szeretnénk érni a közös képviselőnk felmentését.
Már beharangozta, hogy május utolsó napjaiban fog közgyűlést tartani, napirenden az elmúlt évi beszámolóval és az idei évi költségvetés tervezettel.

Május 9-én adtunk fel neki egy tértivevényes ajánlott levelet, amelyben kértük a "Javaslat a közös képviselő felmentésére" napirendi pont felvételét. A levelet összesen 44 % tulajdonhányaddal rendelkező tulajdonosok írták alá.
A levél kézbesítését a postás kétszer megkísérelte, mind a kétszer bedobta az értesítőt, úgy tudjuk, a közös képviselő idáig nem ment érte, bár a postaládáját többször is ürítette. (A házban ő is tulajdonos, itt lakott, pár hete elköltözött, elérhetetlenné vált, kötelezettségei egy részének nem tesz eleget, hivatalosan ez a címe, más elérhetőséget nem hagyott, telefonra, e-mailre nem reagál.) A közgyűlés 30-án, csütörtökön lesz. Addigra lehet, hogy visszajön a levelünk a tértivevénnyel együtt, kézbesítetlenül a feladóhoz.
Kérdésem: Mikor tekinthető kézbesítettnek a levél, ha nem vette át? Ez milyen törvényben szerepel?

Annak ellenére, hogy a levelet nem vette át, napirendre vehetjük-e a közgyűlésen ezt a napirendi pontot a fenti körülmények esetén? Mire lehet hivatkozni?
Mit tegyünk a továbbiakban?

Köszönettel várom ilyen tapasztalatokkal rendelkező és/vagy jogi végzettségű fórumozók válaszát!

Sirtos # 2013.05.28. 20:50

Üdv próbálkozó! Sajnos nincs biztató hírem.
Ha 30-án lesz a közgyűlésetek, nyilván a meghívó 8 napja ki van küldve a napirendi pontokkal.
Ha abban nem szerepel a közös képviselő leváltása, akkor most nem tudjátok leváltani.
Törvényes leváltásának a következő a menete: a tulajdonosok 10%-a hívjon össze közgyűlést, ahol az egyik napirendi pont a közös képviselő leváltása, új (vagy ideiglenes) közös képviselő választása Határozat legyen.
Valahogy nem igazán értem, hogy létezik, hogy nem lehet elérni a közös képviselőt???? És mi van ha baj van? Azonnal intézkednie kellene!
Szóval, ha megvagytok a rendkívüli közgyűlés június elejére való összehívásával, akkor ugyanúgy mint eddig 1., Küldjétek meg neki ajánlott levélben 2., A Számvizsgáló bizottságnak is küldjétek meg.
Ha 30 napon belül nem hívja össze a közgyűlést aközös képviselő akkor a Thtv értelmében ezt követően 15 napon belül az SZB. 15 nap után pedig a rendkívüli közgyűlést kezdeményező tulajdonosok jogosultak összehívni a közgyűlést. Arra figyeljetek, hogy minden szabályos legyen, mert kárba veszik a sok előkészítő munkátok, ha beleköthető lesz a meghozott Határozataitok!!! Ha az első közgyűlésen nem vagytok határozatképesek, a meghívóban meghirdetitek a megismételt közgyűlést, mely akkor is határozatképes, ha azon akár csak 3 fő is megjelenik. Aztán leváltjátok és kész! Csak a közgyűlés tudja leváltani.... vagy ha a rendőrség bűncselekmény miatt elviszi és a bíróság elítéli! Sok sikert!

próbálkozó # 2013.05.28. 22:05

Kedves Sirtos!

Köszönjük szépen a választ. A kkv. a meghívót május 22-re datálta, de mi csak 24-én kaptuk meg. Nem postán küldte, hanem csak úgy bedobta a levélszekrénybe, és a kapu (portál) belső oldalára is akkor ragaszthatta ki. Ez valószínűleg 23-án éjszaka történt, mivel akkor járnak a családjával postaládát üríteni, hogy senkivel se találkozzanak. Valami paranoia működik bennük, valójában ugyanis senki nem fenyegeti őket (tettlegességgel vagy hasonlóval például), maximum egy jó kis lelki fröccsöt kaphatnának. Itt rendes, normális, civilizált emberek laknak, nagy részüket már évtizedek óta ismerjük.

Komolyabb probléma hála Istennek nem volt mostanában, de például az egyik idős néninek nem jó a vízórája, és hiába keresi a kkv-t telefonon, az nem veszi fel (pedig sosem volt egymással semmilyen konfliktusuk). A néni beszélt a szakemberrel, de az nem tudja megjavítani a kkv. aláírása nélkül. A kkv. pedig, úgy tudom, annak a hívására sem válaszol, akivel jóban van (vagy legalábbis volt).

Sajnos nálunk nincs SzVB, mivel a két tag közül (akkor még 2 főt írt elő a törvény) az egyik - pont őmiattuk - lemondott, a megmaradó egy tag pedig így "működésképtelen". Egy szakirányú (gazdasági) végzettséggel rendelkező fiatalember vállalta volna a számvizsgálást, de sajnos nem lehetett, mert nem ő a tulaj, hanem a szülei. Az utolsó megmaradt számvizsgáló küldte el neki a levelet, amit nem vett át. Tényleg, ilyenkor vajon nem érvényes a kézbesítés vélelme? Próbáltunk nyomozni, hogy az hogyan, mikor érvényes, de eddig még nem találtunk rá a neten ilyen információra.

A kkv. egyébként a munkáját nem végzi rendesen, arra hivatkozva, hogy ő kkv. és nem gondnok, azaz csak a tulajdonosok 50%-a + 1 fő érdekeit képviseli, amikor bármi elromlik vagy egyéb "gyakorlati" feladat volna, még az e-mailünkre sem reagál. A számlákat fizeti, a könyvelést végzi, de ezen kívül csak a tulajdonostársak megosztása, lepatkányozása, az ész osztása az, amit végez, no meg annak hangoztatása, hogy ha valami van, akkor oldjuk meg mi magunk.

Ezzel szemben hetekkel azután, hogy sutyiban lelépett a családjával együtt, és már második hete késtek a víz- és fűtésdíj beszedésével, ami megbízás alapján a férje feladata, a kkv. írt egy kb. 20 oldalas agymenést, amelynek az a lényege, hogy a továbbiakban összesen havi minimum 240 ezer Ft-ot kérnek a könyvelésért, a "gondnokságért" és a közös képviseletért. Megjegyzem, most sem ingyen dolgoznak, bár eredetileg ingyen vállalták el a munkát, amikor az előző, "hivatásos" kkv-t egy jól irányzott "puccsal" eltávolították. (Akkor a közgyűlés előtt 2, azaz kettő nappal írták és tették közzé a napirend módosítást az akkori kkv. leváltásáról.) A víz- és fűtésdíjat tehát ekkortól nekünk kell kiszámolni és befizetni, ami nem lenne gond, ha a dolgot megfelelően, időben előkészítették volna. Meg persze távolról sem örültünk annak, hogy egyszerre másfél havi díjat kellett befizetnünk.

A kkv. egyébként a közgyűlési meghívón "szabályként" kikötötte, hogy a közgyűlésen nem lehet jelen együtt a meghatalmazó tulajdonos és meghatalmazottja, valamint a meghatalmazás nélküli nem tulajdonos hozzátartozó. Ilyen kizárást mi sem a Társasházi tv-ben, sem az SzMSz-ben nem találtunk. Hogy is van ez?

Vannak itt még egyéb anomáliák is, amelyeket most nem részletezek. Lehet, hogy a kkv. arra játszik, hogy nem tudjuk egyhamar leváltani, ha kitör a nyár, és a szabadságolások miatt nem leszünk határozatképesek.

Arra természetesen kínosan ügyelünk, hogy minden teljesen szabályszerűen menjen, csak hát nem vagyunk sem profi társasház-kezelők, sem jogászok.

Üdv:

Próbálkozó

Mufurc_nagyon # 2013.05.29. 05:21

Kedves próbálkozó!

Amennyiben a SzVB tagjai is egyetértenek a leváltással a helyzet egy kicsit jobb.

A SzVB-nak jogában áll a közgyűlés összehívása, ha annak a képviseletet ellátó tulajdonos társ nem tesz eleget.
Ezt sürgősséggel is megtehetik, tekintve, hoy a képviselet nem működik (nem elérhető).

Akár két napon belül is összehívható.

A probléma az iratok átadásánál lesz;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

próbálkozó # 2013.05.29. 08:59

Kedves Mufurc!

Köszönjük szépen a választ. Egyetlen számvizsgáló maradt, ez elég ahhoz, hogy összehívjuk a rendkívüli közgyűlést?

MajorDomus # 2013.05.29. 22:11

elég,de nem sürgősséggel.
tartsátok be a törvényes utat. 10% kezdeményezés 30 nap stb,mert mint tulajdonos megtámadja a közgyűlés határozatát s ő fog nyerni

Mufurc_nagyon # 2013.05.30. 04:38

Kedves próbálkozó!

Csak egy kis elmejáték.

Ha nem lehet elérni a képviseletet, nincs aki képviselje a házat, akkor az nem vészhelyzet?

Ha megtörtént a határozat és átvették a számla feletti rendelkezési jogot, akkor már bármely tulajdonos megtámadhatja a határozatot.

esetleg két év múlva érvénytelenítik.

És akkor mi van;-) D

Menet közben hoznak egy másik határozatot.
Mert úgy e minden határozat egy másikkal felülírható ;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

próbálkozó # 2013.06.01. 21:10

Nos, új fejlemény állt be. Május 30-án 18 órára hívta össze a kkv. a rendes éves közgyűlést, 24-én jelent meg az értesítés a postaládában, ami gondolom, már eleve szabálytalan, hiszen 8 nappal előtte kellett volna megkapnunk. Persze a levelet 22-re datálta. Valamikor késő éjszaka dobhatták be, mert ezek általában csak az éj leple alatt járnak ide a házhoz, nehogy találkozzanak valakivel.

Május 30-án kora délután, kb. 12:30 és 12:45 között kiragasztottak a kapura és bedobtak a postaládákba egy-egy cetlit, miszerint betegség miatt nem tudja megtartani a közgyűlést sem aznap, sem a kijelölt pótnapon. (Egyébként nem írta alá kézzel ezt sem meg asszem, a közgyűlési értesítőt sem!) Az egyik tulajdonos felhívta őt mobilon, hogy megérdeklődje, lemondta-e a terembérletet, de csak a postafiókra tudott beszélni.

Mi van ilyenkor? Ha a törvény őt arra kötelezi, hogy május 31-ig megtartsa az éves rendes közgyűlést, hivatkozhat-e betegségre, és mi elhiggyük-e? Nem kell-e neki ilyenkor valami orvosi igazolást benyújtania? Továbbra is elérhetetlen.

Többen közülünk valamit sejtünk a háttérben.

A közgyűlésen történő leváltását kérő, a tulajdonosok 44%-a által aláírt napirend módosítási javaslat második, eredeti példányát ismét elküldtük az általa utoljára jelzett lakcímre, természetesen tértivevénnyel. Az előző visszajött, hagytuk felbontatlanul, mert a 30-i közgyűlésen át akartuk vetetni vele.

Természetesen ügyelünk arra, hogy minden törvényesen menjen, de hát sajna nincs köztünk jogász. Még ha némi időt is vesz ez igénybe, rendesen be akarjuk mattolni. ;-)

Legislator # 2013.06.02. 08:37

OFF

Ki az az ütk.?

ON


Sunshine after the rain.

MajorDomus # 2013.06.02. 10:28

és ha 29-én meghal,akkor is kötelezi a törvény?

ha tényleg beteg akkor az halaszto indok,más kérdés,hogy eleve nem tekintem komoly szakmabelinek aki a határidő utolsó napján tart közgyűlést.

orvosi igazolást nem köteles neked bemutatni.

ha a második kézbesités is sikertelen,akkor beáll a kézbesitési vélelem,
a tértivevény visszaérkezésétől számitott 30.napra a számvizsgáló bizottság hivja össze a közgyűlést

próbálkozó # 2013.06.02. 11:15

Köszönjük szépen a válaszokat!

A kézbesítési vélelem ezek szerint ránk is érvényes?

Nem beteg a kkv, valamit titkol, az tuti, és parázik. Ki tudja, mit csinál a pénzünkkel. A közgyűlés előtt megküldött táblázatában a pénzügyi adatok nincsenek megfelelően bontva, ahogy azt az SzMSz előírja, van elírás is, meg olyasmi is, ami láthatóan nem stimmel.

Annyira egyébként nem beteg, hogy ne tudná naponta publikálni a hülyeségeit a Pofakönyvön. :-) Azért szerintem a halál már más tészta.

Természetesen a közgyűlésnek mutathatná be az orvosi igazolást, nem személyesen nekem.

A társasház egyébként be kell, hogy küldje a beszámolóját valami illetékes szervnek (mint pl. egy egyesület a bíróságnak)?

ragyasdezso # 2013.06.02. 11:17

Sehova nem kell küldeni a beszámolót.

próbálkozó # 2013.06.02. 11:47

Köszi! Ezek szerint csak a közgyűlésnek tartozik beszámolni.

Egyjogász # 2013.06.02. 12:42

"Ki az az ütk.?"

Ütk Vrp felesége és Tcf sógornője. Ezt se tudtad?:)))

próbálkozó # 2013.06.02. 19:22

Fejlemények:
Ma délután, mint több más helyen is, elöntötte a víz a pincét, mert leszakadt egy cső, ami a tetőről vezeti el az esővizet. Egyik tulajdonostársunk felhívta a kkv-t, de csak a rögzítőjére tudott beszélni. A kkv. azóta sem hívta őt vissza, nem jelent meg, se bű, se bá.

Mufurc_nagyon # 2013.06.02. 20:03

Kedves probálkozó!

Írtam, hogy sürgősséggel össze kell hívni.
Már rég túl lennének rajta.

A "sürgősségi" okok egyre csak gyülnek.

ütk. a megfejtés majdnem pontos.
Üzletszerű társasház kezelés.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

próbálkozó # 2013.06.02. 21:16

Így van, Mufurc, és közeleg a nyaralások ideje is. Meg szeretnénk várni, hogy a második tértivevényes levél is visszajöjjön, de azért igyekszünk előre is dolgozni.

Ütk-val kapcsolatban, az is cudar bír ám lenni, ha egy hozzá nem értő, megosztó, rosszindulatú és lusta tulajdonostárs a kkv. Mi olyan kkv-t keresünk, akit többen is jó szívvel ajánlanak.

Remek ötlet szerintem egyébként, hogy a jelöltek nyújtsanak be az ajánlatuk mellé válságkezelési tervet is.

Kérdés még, vajon hogy tudjuk elszámoltatni ezt a mostani kkv-t, és hogy szerezzük vissza tőle az iratokat. Ki tudja, nem semmisíti-e meg őket időközben.

Mufurc_nagyon # 2013.06.03. 06:10

Kedves próbálkozó!

Ne legyen vérmes reménye.
Mivel a képviseleteknek nincs felügyeleti szerve, így csak a feljelentés és a polgári kártérítési per marad.

Ha az iratok eltüntek, akkor azt az atya fiú és a szentlélek sem fogja előkeríteni.

Már az első pillanatban lehetett volna pld. fényképfelvételeket készíteni.

A nagy veszteség a mani a bankban.
A bank utólag pénzért ad egy másolatot a számlamozgásról.

A közüzemi szolgáltatók adnak kérésre egyenleget.
Egyéb tartozásért a "hitelezők" jelentkezni fognak;-)

Az igazi hiány, az albetétek folyószámlája (egyenlege).

Ki mennyivel tartotik.
A sunnyogók nyernek az ilyen képviselettel;-(


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Lenger # 2013.11.20. 14:23

Ha a lakók 10%-a kezdeményezi az aktuális képviselet leváltását, akkor a felszólításban milyen napirendi pontok kötelezőek, illetve elhagyhatóak úgy, hogy a végén az új képviselet szerződése megköthető legyen. Kell határozati javaslatot is megfogalmazni?
Amit eddig összegyűjtöttünk, ezek mind szükségesek?
Napirendi pontok.

  1. Technikai napirendek (Levezető elnök, jegyzőkönyv vezető , hitelesítők választása)
  2. A társasház közös képviseletének felmentése.
  3. A Számvizsgáló bizottság felmentése (nem maradhat a régi?)
  4. Számvizsgáló bizottság választása (elnök, két tag)
  5. A pályázó képviselet/ek/ meghallgatása
  6. Képviselet megválasztása
  7. Megbízási szerződés aláíróinak meghatározása.
  8. Bankszámla feletti rendelkezés módjának meghatározása
Mufurc_nagyon # 2013.11.20. 17:36

Kedves Lenger!

A régi SzVB maradhat, ha jól posperált. Nem kötelező a leváltása;-)
A SZVB maga választja az elnökét. Nem kell erről határozni;-)

A régi kk. felmentésénél érdemes az iratátadáshoz kötni a hátralékos megbízási díj kifizetését.

Precíz elképzelés.
Nem árt, ha a pályázó képviseletek előre adnak írásban tájékoztatást magukról, amelyet a meghívóhoz kell csatolni;-)

A gyakorlati lebonylításhoz segítség alant.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Társasházi tulajdonos # 2014.01.05. 20:01

2003. évi CXXXIII. törvény
a társasházakról
A társasház szerveinek törvényességi felügyelete
27/A. §29 A társasház szerveinek, e szervek működésének törvényességi felügyeletét a jegyző az egyesülési jogról, a közhasznú jogállasról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvénynek a civil szervezetek feletti törvényességi ellenőrzés szabályai megfelelő alkalmazásával látja el.
29 Megállapította: 2013. évi CCXXXI. törvény 2. § (1). Hatályos: 2014. II. 1-től.

Egyetlen-M # 2014.01.16. 11:01

Közös képviselőnk lemondott, mivel a SZVB ellenőrizni próbálta. A lemondást a közgyűlés elfogadta. Azóta sem hagyja ellenőrizni magát, nem válaszol semmilyen megkeresésre. A felmerülő problémákat így-úgy elvégzi. Nagyobb baj ebből még nem keletkezett. Természetesen a kifizetéseket részére visszatartjuk.
Szeretnénk felszólítani, hogy hívja össze a közgyűlést az új képviselet megválasztására (jelöltek vannak, akik a közgyűlésen mutatkoznak be és ott dönt a közgyűlés).
Még az előző év beszámolóját is neki kell megcsinálnia, aminek kétséges a kimenetele, mert nem lehet ellenőrizni és információt sem ad.
Milyen napirendi pontokat és határozati javaslatokat kell felsorolni a felkérő levélben, amit az SZVB ír a kk-nek? Gondolom előbb az előző évi beszámolót kell megtartania, csak utána lehetne sorrendben megválasztani az új képviselőt. Bár ez így egy közgyűlésen: beszámoló és új képviselő választás elég maratoninak tűnik. A régi képviselő teljes ellenállása várható minden szinten. A jogszabály szerinti mandátuma február végén jár le. Talán abban reménykedik, hogy nem találunk helyette mást és könyörögni fogunk neki, hogy maradjon mégis ő.
Előre is köszönöm a segítséget.

Mufurc_nagyon # 2014.01.16. 17:44

Kedves Egyetlen-M!

Részletes forgatókönyv és minta doksik alant.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.01.16. 21:06

milyen jogszabály(!!!) szerinti mandátum??

Egyetlen-M # 2014.01.17. 12:44

Mufurc köszönöm!