Közös képviselő lemondása társasházban


hikomat # 2018.06.13. 15:42

jah, amúgy a kk nálunk el se jött.

hikomat # 2018.06.13. 15:39

SZVB elnöke összehívhatja, nálunk ez történt. Postaládába és e-mailen kiküldtük mindenkinek. (e-mail cím érdekes, mert a tv szerint mindenki köteles - lenne - megadni, úgyhogy szerintem ebből nem lehet gond). Szóval az SZVB elnöke összehívta a közgyűlést, 8 nappal előtte értesítette a lakókat, és kész. A napirendi pontok között a kötelezőeken kívül szerepelt az SZVB elnök beszámolója (szavazás nélkül), és a kk leváltása.

Simán ment minden.

AngryRam # 2018.06.13. 15:29

Köszönöm az eddigi segítséget és lenne még pár kérdésem. Az egyik a meghívókkal kapcsolatos elég, ha a postaládába bedobáljuk, ehhez kellenek-e tanuk, vagy csak simán be és kész, esetleg személyesen át kell vetetni?

A másik, hogy ahol albérlő lakik, ugyanúgy be a postaládába és majd az albérlő értesíti a tulajt?

Az már látszik nem lesz egyszerű a KK leváltása, szóbeli lemondását nem vette komolyan, már szólt az szvb-nek, hogy állítsa le a túlbuzgó lakókat, meg amúgy is neki van joga összehívni a közgyűlést, fölösleges erőlködni. Azt persze elfelejtette, hogy összehívni ugyan összehívta a közgyűlés, de nem tartotta meg, hanem lelépett.
A válaszokat előre is köszönöm.

MajorDomus # 2018.05.31. 19:00

A jog nagyon szerteágazó terület!

a társasházi jog csak egy kicsi szelete, de eléggé speciális ismereteket igényel.

MajorDomus # 2018.05.31. 19:00

A jog nagyon szerteágazó terület!

a társasházi jog csak egy kicsi szelete, de eléggé speciális ismereteket igényel.

AngryRam # 2018.05.30. 20:46

Pedig mondták, -akik korábban beszéltek vele- hogy keni vágja a jogi dolgokat, de úgy látszik, hogy tényleg nem nagyon ért hozzá, már túl lennénk a KK leváltásán, ha nem hagyatkozik a többség rá.

MajorDomus # 2018.05.29. 19:42

Na,akkor azt a jogászt felejtsétek el! az értékét nonolet imént meghatározta!

ki mondta azt,hogy a közös képviselőnek jelen is kell lennie egy közgyűlésen?

a tulajdonosok választanak maguk közűl egy levezető elnököt,két hitelesitőt meg jkv vezetőt,megtárgyalják a napirendi pontokat,döntenek, jegyzőkönyvben rögzitik, majd az éppen aktuális közös képviselő végrehajtja! pont.

én például a kórházból is tartottam már közgyűlést.

mint mondtam,attól hogy jogász,még nem biztos,hogy ért a társasházi joghoz! az általad elmondottak szerint ez már biztos.

egyébként a közgyűlést a levezető elnök nyitja meg! a többit lásd fent.

AngryRam # 2018.05.29. 13:54

Páran az mellett voltunk, hogy tartsuk meg, de a jogász azt mondta nem lehet megtartani, mert KK hívta össze a közgyűlést így neki is kellett volna megnyitni, nem egészen értem miért ....

nonolet # 2018.05.28. 21:15

Angryram

"Úgy néz ki, hogy aki a szinte semmit nem érő segítséget felajánlotta, övé a legjobb ajánlat, már ha az anyagiakat nézzük."

Olcsó húsnak híg a leve.

...és már bizonyította is, hogy szart se ér.

MajorDomus # 2018.05.28. 21:05

Ha már ott voltatok,miért nem tartottátok meg a közgyűlést a meghirdetett napirendi pontokkal,főleg ha jelen volt egy jogász mondjuk levezető elnöknek!

azért mert jogász,még nem bizos hogy járatos a társasházi jogban!

osmi # 2018.05.28. 15:54

Ja, és a kgy.-en beszéljétek át a megbízás tartalmát.
( ne adjon ki k.k. feladatkörbe tartozó munkát külsősnek, ne hárítson rátok olyan ks.-et, amit neki kell állnia stb.)

osmi # 2018.05.28. 15:41

Akkor úgy, ahogy eddig...Ne az albetét/Ft legyen a fő kiválasztási szempont.

AngryRam # 2018.05.28. 12:41

Nos a KK épp arról közgyűlésről viharzott el, amit neki azért kellett összehívni, mert a lakók a megfelelő tulajdoni hányada írásban kérte, a közgyűlést meg sem nyitotta, így meg sem lett tartva vagyis olyan, mintha össze sem hívta volna közgyűlést, ettől kezdve az Szvb feladata az új rendkívüli közgyűlés összehívása. Akkor jelen volt egy jogász és ez volt az álláspontja, ami eldöntötte a kialakult vitát.

Úgy néz ki, hogy aki a szinte semmit nem érő segítséget felajánlotta, övé a legjobb ajánlat, már ha az anyagiakat nézzük.

osmi # 2018.05.27. 20:14

"ne kövessetek el hibát,mert a biróság hatályon kivűl helyezi a kgy határozatokat."
Persze csak ha vki megtámadja bíróságon.
Próbálkozzatok, hátha az elviharzott aláírja a meghívót.
Ha nem, esetleg ezt írja le.

nonolet # 2018.05.27. 18:46

AngryRam

"Az egyik jelölt igért segítséget a további teendőkhöz, de az annyit is ért."

Tehát ő már ki is esett... ezek alapján.
Kiderült róla, hogy nem érdemes őt megválasztani.

MajorDomus # 2018.05.27. 18:01

Nem!

a közös képviselő - max 90 napig -hivatalban van!
ergo a közgyűlést csak ő hivhatja össze,ha a tulajdonosok min 10 %-a ezt kezdeményezi!
jelöljétek meg a javasolt napirendi pontokat és a határozati javaslatokat (új közös képviselő választása stb) és küldjétek meg neki.

ekkor 30 napja van kiadni a meghivót.

ne kövessetek el hibát,mert a biróság hatályon kivűl helyezi a kgy határozatokat.

ha nem hivja össze,akkor lép be a számvizsgáló bizottság!

de ezeket nekik is tudni kellene!

AngryRam # 2018.05.27. 17:47

Köszi a gyors segítséget. Jelöltek már vannak, adtak is be írásos anyagot, már csak a meghívók kiküldése lenne hátra, amiből természetesen kap a jelenlegi KK is. Az egyik jelölt igért segítséget a további teendőkhöz, de az annyit is ért. Mindegy, a lényeg elég, ha a közgyűlést az Szvb elnöke hívja össze vagyis elég az ő aláírása a meghívóra, esetleg még az egyik tag aláírhatja mellette.

osmi # 2018.05.27. 16:36

Az elviharzott k.k. köteles még az ügyintézésre, azaz a közüzemi számlák fizetésére.Dokumentálhatóan értesítsétek, hogy egyebet nem tehet. Kerestek k.k. jelölteket ( mit vártok tőle, mennyiért). A tulajdonosoknak megkülditek a kgy.-i meghívót úgy, hogy legalább 8 nappal a kgy. előtt megkapják.Helyszín, időpontok megnevezése. Napirendek: - levezető elnök, jgyk.vezető, két tulajdonos hitelesítő megválasztása

  • határozatképesség megállapítása ( ha nincs több, mint 50 % tulajdoni hányad képviselve a megjelölt második időpontban már tulajdoni hányadtól függetlenül hat. képes a kgy.)
  • jelöltek bemutatása. választás( a bankszámla feletti rendelkezési jog legyen benne pontosan)
  • amit még akartok.

Irja alá az szb.elnök és tagok vagy csak az elnök.

AngryRam # 2018.05.27. 15:14

Tisztelt Fórum!

Kis segítséget kérnék! Hány Szvb tagnak kell a rendkívüli közgyűlést összehívnia?
Előzménynek annyit, hogy a közös képviselőt szeretnénk leváltani, ehhez kértük a közgyűlés összehívását, amit a KK megtett ugyan, de nem tartotta meg, szóban lemondott még a megnyitása előtt és elviharzott, így most az Szvb feladata lenne egy új összehívása. Az Szvb elnökével beszéltünk vállalta az összehívását, de ennek menetéről fogalma sincs, mint ahogy a többi lakónak sem. A segítséget előre is köszönöm!

asd94 # 2018.02.24. 08:46

MajorDomus

"Nem!"

Tartalmas, alaposan kifejtett érv.
Mindazonáltal, mint már többrendbelileg is elhangzott, a Perseus által felvetett esetben - amiről beszélgetünk - nincs jelentősége, mivel már mindkét időpont eltelt, a 60 és a 90 nap is (egyébként a KK szerződésében 60 napos felmondási idő van kikötve, de már ez sem oszt, mert letelt.) A szóbanforgó ex KK már ügyvivőnek sem minősül uszkve 02.07-e óta. A Számvizsgáló Bizottság pedig volt olyan "ügyes", hogy még a 90 nap alatt sem gondoskodott új KK-t megválasztó közgyűlés összehívásáról. Ellenben fantasztikus kreativitásuktól vezérelve, még a 90 napon túl is megengedik a már nem-ügyvivő KK-nak, hogy törvénytelenül, az idei "népnyúzó" költségvetést is előterjessze. Hab a tortán, hogy ügyvivősége alatt pedig még új Szmsz-re vonatkozó írásbeli szavazást is lebonyolíttattak vele. Egy Szmsz ugyebár "cseppet sem" hosszútávra kiható dolog, még egy ügyvivő KK is vígan bevállalhatja a lemondási ideje alatt, nem számít, ha ez is csak a törvénytelenség határát súrolja.

MajorDomus # 2018.02.23. 22:29

Ha a közös képviselő megbízatása úgy szűnik meg

, hogy magától lemond, azaz nem a közgyűlés menti fel, akkor a lemondására a Ptk. szerinti, a vezető tisztségviselők lemondására irányadó 60 nap az irányadó, és nem a Thtv. szerinti 90 nap (ez utóbbi a közgyűlés általi felmentés esetére vonatkozik.) Szerintem.

Nem!

asd94 # 2018.02.23. 13:37

Ha a közös képviselő megbízatása úgy szűnik meg, hogy magától lemond, azaz nem a közgyűlés menti fel, akkor a lemondására a Ptk. szerinti, a vezető tisztségviselők lemondására irányadó 60 nap az irányadó, és nem a Thtv. szerinti 90 nap (ez utóbbi a közgyűlés általi felmentés esetére vonatkozik.) Szerintem.
De abból szempontból ez a Perselus által felvezett jogesetet figyelmébe véve mindegy is, mert elhangzott, hogy ott már mindkét időpont eltelt.
Ezt követően én azt a kérdést vetettem fel, hogy a már nem ügyvivő közös képviselő, és az Szvb jogosult-e költségvetést előterjeszteni. Örömmel látom a választ, hogy nem. Ezzel egyet is értek.
Ennek ellenére, jelentem, megcsinálták! (Tiszta "véletlenül" engem is idevezérelt a sors erre a fórumra, és raismertem az ügyre.) A már nem ügyvivő ex közös képviselő az Szvb-vel karöltve összehívta a közgyűlést, és előterjesztették az ez évi, újabb "népnyúzó" költségvetést, amihez nem rendelkeznek jogosultsággal! Fantasztikus költségvetésükben egy teremgarázsbeli, saját tulajdonú gépkocsibealló közös költsége immár 8500-9500 Ft lesz! Még ahhoz is volt képük, hogy mindezt úgy tegyék, hogy egy másik napirendi pontban ugyanazon a közgyűlésen az KK-t is megválasztják, és még így sem képesek neki a megadni a lehetőséget, hogy ő készíthesse el az új költségvetést!
De csodálkoznak, ha a jogász tulaj beperli őket, amikor még egy laikusnak is bűzlik az egész a törvénytelenségtől, hát még egy jogásznak!

MajorDomus # 2018.02.21. 20:43

33. § (1) A közgyűlést a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke hívja össze. A közgyűlésre valamennyi tulajdonostársat írásban kell meghívni, amellyel egyidejűleg a meghívó egy példányát a társasházban – jól látható helyen – ki kell függeszteni.

A gyengébbek kedvéért.....
Többször elmagyaráztuk itt a fórumon...

Ezt is....
...,,a közös képviselőt bármikor felmentheti...!!!

Nem!
Csak akkor,ha a közgyűlés törvényesen lett összehiva,és szerepel a napirenden!

drbjozsef # 2018.02.21. 05:51

dezso gondolom erre célozhat, bár a "legfeljebb" szó értelmezése nem sikerül.

(3) A közgyűlés a közös képviselőt, az intéző-, illetőleg a számvizsgáló bizottságot bármikor felmentheti. A felmentett közös képviselő - intézőbizottság esetén annak elnöke - a közgyűlés határozata alapján, az abban meghatározott feladatok végzésével és változatlan díjazás ellenében köteles az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig, de legfeljebb felmentésétől számított kilencvenedik nap leteltéig ügyvivőként ellátni a közösség ügyeinek intézését.

Megjegyzem, a Tht szerint akár azonnali hatállyal is felmenthetik megfelelő feltételek esetén.

osmi # 2018.02.20. 21:31

ragyasdezso!
Kérlek, idézd a vonatkozó passzust!