Melléképület, garázs építési engedélye


potaj88 # 2023.03.31. 05:51

Az egyszerű bejelentés csak lakóingatlanra vonatkozik, ezt leszámítva van építési engedéllyel és engedély nélkül végezhető építési tevékenység (és nézetem szerint én utóbbit valósítottam meg jogszerűen). A településképi engedélyeztetés az más dolog de az helyi adottság, Cserkeszőlőn nagyszüleim nyaralójánál kellett, a kérdéses városban nincs ilyen. Most azon gondolkozom, hogy mi a formai lehetősége annak, hogy az ügyemben egy beadványt, nyilatkozatot vagy hasonlót tegyek amiben a két törvényhelyre hivatkozok amely az építés évében ezt lehetővé tette számomra, hogy még véletlen se az ő bruttó 100m3 meggyőződésük alapján hozzák meg az elsőfokú határozatot. (első körben megpróbálok bemenni az építési hatósághoz személyesen, sajnos nem emlékszem a két helyszínre kiérkező úr/hölgy nevére így személyesen még telefonon sem tudom őket kérni sajnos) Pert is simán megkockáztatnék, de nem akarok rossz viszonyt a hatósággal, mert reményeim szerint ezen a telken 5 éven belül családi házat építenék, ahol nem hiányzi semmi "kötöszködés" a részükről.

Majordomus # 2023.03.30. 19:50

Igen. Ezért szivat engem a főépítész,mikor panelházat szigetelek,ami nem engedélyköteles,csak bejelentésköteles.
A településképi bejelentési eljárás megtörténte után közli hogy "tudomásulveszem,előírásaim és feltételeim a következők".

Négy oldal!

.

drbjozsef # 2023.03.30. 19:30

Hosszú.
Az "egyszerű bejelentés" egészen konkrét kivétel az építési engedély helyett.
Ettől természetesen még van egy csomó építési tevékenység, ami egyszerűen nem engedélyköteles (és így, értelemszerűen, nem is bejelentésköteles)

Majordomus # 2023.03.30. 19:07

Miért is?

drbjozsef # 2023.03.30. 18:27

Hát ez elég vaskos tévedés.

Szomorú örökös # 2023.03.30. 16:34

potaj88

Ezt a bejelentést részletezd már kérlek

Amikor nem kell építési engedély, akkor „egyszerű bejelentéssel” megy az építkezés.
Leginkább azért, mert ettől még a HÉSZ szabályainak meg kell(ene) felelnie.
Ez az, amit te ugyanúgy elmulasztottál. Innen kezdve a jelen szabályoknak kell(ene) megfelelni az ingatlannak.
Ne én adjam a kezedbe a megoldást, olvass utána, hogy hol és kinek mulasztottad el ezt.

potaj88 # 2023.03.30. 07:17

Ezt a bejelentést részletezd már kérlek, pontosan mit és kinek milyen formában kellett volna bejelenteni? Én erről nem találok semmit, van erre valami rendelet, hogy be kell jelenteni az engedély nélkül építhető tárolómat?

Szomorú örökös # 2023.03.30. 07:00

potaj88

Az építés évében érvényben lévő jogkörnyezetben rendben volt,

Ez az ezek után, ami nem igaz, mert nem jelentetted be.

Szomorú örökös # 2023.03.30. 06:58

potaj88

Mindenféle engedély nélkül építettem, simán elkezdtem bár inkább csak ledaruztam betonkockákra, bónusz egyszer közvetlen az építés után a helyi műszaki osztálynál bejelentette a jófej szomszéd (aki szerencsére már nem szomszéd), és azt mondták hogy sajnos maradhat, bár erről hivatalos papir nem készült tudtommal.

No itt a baj, hogy engedély és bejelentés nélkül készült. Viszont ha most akarod legálissá tenni, akkor szerintem a jelenlegi szabályoknak kell megfelelnie. Gyanús, hogy nem fog menni.

potaj88 # 2023.03.30. 06:45

Az építés éve fényképekkel, nyilatkozattal, de akár műholdfelvétellel is könnyen bizonyítható ha a hatóság kétségbe vonná a lenyilatkozott 2020-as évet. (illetve a konténerek adásvételi szerződése is mérvadó lehet) Mindenféle engedély nélkül építettem, simán elkezdtem bár inkább csak ledaruztam betonkockákra, bónusz egyszer közvetlen az építés után a helyi műszaki osztálynál bejelentette a jófej szomszéd (aki szerencsére már nem szomszéd), és azt mondták hogy sajnos maradhat, bár erről hivatalos papir nem készült tudtommal.

A bejelentésre esetleg helyi rendelet kötelezhetne de 2020ban ilyen biztosan nem volt, a HÉSZ-t azért rendesen tanulmányoztam mielőtt garázdálkodni kezdtem,de térképre felvezetés témában nem hozott google barátom eredményt.

Szomorú örökös # 2023.03.30. 05:15

potaj88

Az építés évében érvényben lévő jogkörnyezetben rendben volt, így akkor rendben kell most is lennie.

Ha mindenféle engedély és bejelentés nélkül épült, akkor elég nehéz lesz bizonyítani, hogy mikor is építetted.
Erről ugyanis nem nagyon írtál, hogy csak simán elkezdted építeni vagy előtte milyen eljárás előzte meg az építést.
Az, hogy nem kell hozzá engedély, az szerintem nem jelenti, hogy bejelenteni sem kell, mi több, még a térképre se kell felvezettetni.

potaj88 # 2023.03.30. 04:29

Az építés évében érvényben lévő jogkörnyezetben rendben volt, így akkor rendben kell most is lennie.

Majordomus # 2023.03.29. 20:00

Ha a házzal minden rendben van hatóságilag...

potaj88 # 2023.03.29. 11:42

Ha egy házhoz egy szobát hozzátoldanak attól még az egész házat nem, maximum a hozzáépítést bontatják ezen logika mentén gondolkodtam :) ugye jó a következtetés?

potaj88 # 2023.03.29. 08:15

Hát igazából 3 éve abszolút semmit nem csináltam ezzel a konténer épülettel, közvetlen mellé építettem egy lábakon álló ferdetetős beállót ami alatt kishajót, fűnyírót tárolok (szerkezeti összekötés nincsen a kettő között, ez abból legalább látszik hogy a konténer felőli oldalon is vannak lábai, nem a konténer a másik támasz, kérdés mennyire aprólékosan értékelik ki a helyszíni fotókat, zavaró h a jogorvoslat már csak a peres út lehet) Az a ferdetető talán szabálytalan pár hónapja épült, ha azt elbontatják nem különösebben leszek szomorú nem terveztem azt hosszabb távra, de remélem a meglévő konténeres épületet ez nem érinit.

drbjozsef # 2023.03.29. 07:35

potaj88,

Igen.
Ha az építésekor az építmény szabályos volt, akkor most is szabályos, ha nem alakítottad át, nem nyúltál hozzá.

potaj88 # 2023.03.29. 07:28

Közben megtaláltam, hogy a nettót a 2021.ben kiadott 788/2021. (XII. 27.) Korm. rend. 20. § módosított bruttó m3-re. Erre hivatkozhatok akkor?

potaj88 # 2023.03.29. 07:26

Sziasztok!

A 100m3 alatti nem emberi tartózkodásra szolgáló épület kapcsán volna egy kérdésem. 2020-ban elhelyeztem a belterületi telkemen, az építési határon belül 3db 20 lábas konténert (alapterülete 6x7,5m, középmagasság 3m, tehát bruttóban ez 135m3, netto 90m3). Kapott egy egyirányba lejtő ferde tetőt és két traktusra lett osztva, 2 konténer az egyik oldali bejárat, 1 konténer a másik oldali bejárat, közte gipszkarton fal elválasztással. Kaptam egy hatósági ellenőrzést (papiron hivatalból indult), kijöttek és csak a külméreteket mérték fel (jegyzőkönyvben tárolót írtak, ez így is van valójában). A helyszini szemlét végző azt mondta bruttó 100m3..... , viszont tudtommal 2020-ban netto 100m3 volt (önkormányzat műszaki osztálya is ezt mondta anno, mikor ezt említettem rögtön jött hogy az nem építési osztály). Tudnátok valami törvényt, paragrafust, rendeletet ahol definiálva van a 100m3 netto? A 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben csak 100m3 van írva, netto/bruttó nincsen. Köszönöm előre is!

Majordomus # 2023.03.17. 20:09

És azt a szomszédnak is eljuttatni mielőtt építeni kezd.

nanemaaa # 2023.03.17. 08:02

Kiegészítve a doktor válaszát, az OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) szerint ha nem nyílásmentes tűzfalak néznek egymással szemben, akkor legalább 6 m.
Egyebekben a dr. válasza nagyjából helytálló. Ha röviden akarjuk meghatározni, akkor az építési helyen belül lehet elhelyezni, kivéve a hátsókert, mert ott is elhelyezhető. De oldalkertben, vagy előkertben semmiképpen. Szóval irány a HÉSZ-t tanulmányozni!

drbjozsef # 2023.03.16. 20:00

ElekesK,

Ez leginkább az OTÉK-től, a HÉSZ-től, és az övezetetek beépítési rendjétől függ.

Ha az övezet oldalhatáros beépítésű, tehát minden ház az utcában ugyanarra az oldalra van építve a telekhatárra, akkor egészen biztosan van oldalkerti előírás is. Ha a helyi építési szabályzatban (HÉSZ) nincs szabályozva, akkor az országos rendelet (OTÉK) 35.§(3) "c" pont alapján legalább 4 méter kell legyen a szomszéd oldalkertje a házad mellett. (A HÉSZ gyakran fent van a település honlapján, keress rá, vagy kérdezz rá a polgármesteri hivatalnál). Azon belül nem építhet garázst.

ElekesK # 2023.03.16. 18:58

Tiszteletem!

Azt szeretném kérdezni, hogy ha a mi házunk fala a telekhatáron áll, akkor a szomszéd milyen távolságra építhet attól garázst.

Köszönöm válaszát.

Szomorú örökös # 2022.01.10. 17:37

modulus

akkor minden szempontból csak igazam volt

Miben is? Talán ebben?

konkrétan senkinek semmi köze, hogy a másik mit akar építeni és mit akar csinálni vele.

Hát ebben továbbra is rohadtul nincs igazad. Ugyanis ha nem az érvényes jogszabályoknak megfelelően építkezel, akkor elég egy jóakaró szomszéd és máris nyakadon a hatóság, mert bizony a szomszédnak is joga van bejelenteni bármit - sőt kötelessége is - ha szerinte szabálytalan az építés. Itt olvasgathatsz bőségesen hasonló sztorikat, hogy ki hogyan járt.

De javaslom, ha kész a „vásári hurkasütő sátor” szintű garázsod - bocsi, nekem továbbra sem számít kompetens és jó minőségű építőanyagnak a szendvicspanel, de ezt nézd el nekem :-) - akkor légy annyira korrekt és majd gyere ide vissza, meséld el nekünk, hogy miként működött a dolog a hatóságokkal, hogy sikerült-e végül szabályosan megépíteni a garázsodat. Sok sikert kívánok hozzá, de tényleg! És békejobb! Én nem akartam veled kötekedni, csak te már mindjárt az első nekem (is) adott válaszodban olyan szinten lenéző stílusú voltál, hogy kicseszte nálam a biztosítékot.

modulus # 2022.01.10. 14:42

Köszönöm. Tehát akkor minden szempontból csak igazam volt, örökös. :)
További szép napot

Szomorú örökös # 2022.01.09. 16:28

Zoltanuss

Majd ha eljön az ideje és komoly érdeklődő akad, annak annak felajánlom, hogy mivel neked kell eleve ügyvéd, ha akarod szentesítsd az ügyvédeddel. Nyilván csak akkor ha hitelt akar felvenni.

Vagy ha nem is akar hitelt felvenni, de az új tulaj ragaszkodik hozzá, hogy ügyvéd által ellenjegyzett használati megosztás legyen, mert ő csak abban bízik. Bármennyire nem hiszed el, nem mindenki így fogja fel, mint te, hogy igyekszik minél távolabb tartani magától az ügyvédeket. Mint írtam, nagyon sok mindent nem tudsz ügyvéd vagy közjegyző nélkül megcsinálni-megcsináltatni.