Főtáv utólagos elszámoás


melanzana # 2018.02.06. 10:06

Végignéztem a Fórum témáit, de nem találtam a mi problémánkkal kapcsolatos bejegyzést. A lényeg, hogy 5 lakás kiesett a távhő mérésből 2014-ben, nem volt náluk átprogramozva a mérő. Ezekre a lakásokra 2,5x-es büntetőszorzót tesznek rá, illetve légköbméter szerint számolják el őket, így lényegesen többet fizetnek, gyakorlatilag a többiek fűtésének egy bizonyos részét is ők állják. Végül 2017-ben sikerült mind az 5 lakásban újraprogramoztatni a mérőket, megkötöttük az utólagos elszámolásra a szerződést a Főtávval és a Főtávnál kértünk utólagos elszámolást is, ami meg is történt, kijöttek a korrigáló számlák. A probléma ott van, hogy a többi lakó nem tudja elfogadni, hogy ha csak 1 évre visszamenőleg is, de ki kéne fizetniük azt a fűtést, amit helyettük ez az 5 lakás fizetett. Továbbá a jegyzőkönyv bár végig ezzel foglalkozik, de tételesen nem tartalmazza a Főtáv számára szükséges közös képviselői meghatalmazást az utólagos elszámolásra, így számomra kérdés hogy az utólagos elszámolási szerződéshez lakógyűlési felhatalmazásra szükség van-e, illetve, hogy a Főtáv egyáltalán megnézi-e a hozzá benyújtott jegyzőkönyveket. A lakók most szervezkednek és valószínű, hogy perre mennek, hogy ne kelljen fizetniük. Kérdésem, hogy az 5 lakás jogosult-e a helyzet utólagos pénzügyi rendezésére, vagy a többség joga érvényesül és le kell nyelniük a kb. fél millió és 1 millió közé eső többletköltséget (összesen), illetve milyen jogi lehetőségek állnak a rendelkezésükre?
A választ előre is köszönöm szépen.

nonolet # 2018.02.06. 14:32

KINEK a hibájából nem volt átprogramozva a mérő?

Nem mindegy...

szb tag # 2019.11.13. 16:56

Kedves szakértők!

Társasházunkban a fűtést a főtáv szolgáltatja. Elszámolás a költségmegosztok segítségével történik. Kiderült, hogy a közös képviselő a ház hődíját nem ezek alapján ossza szét, így van olyan lakó, akinek a költségmegosztó adataiból számított fűtésdíja egy idényben 40000,- Ft többletköltséget jelent. Ezt mostanra a közös képviselő nem is vitatja, viszont nem kíván tenni semmit, nem akarja a költségmegosztókban szereplő értékekkel újra felosztani a fűtés díját egy-egy lakásra kivetítve.
Kihez fordulhatunk panasszal?

Köszönöm a segítséget.

MajorDomus # 2019.11.13. 19:14

A közgyűléshez!
.
A fűtés felosztás módját az szmsz-ben kell szabályozni. Ha annak megfelelően történik,akkor a képviselő nem hibázott.

MajorDomus # 2019.11.13. 19:16

A közgyűléshez!
.
A fűtés felosztás módját az szmsz-ben kell szabályozni. Ha annak megfelelően történik,akkor a képviselő nem hibázott....
.
Rgyébként ha költségosztók vannak,akkor nem a képviselő,hanem az elszámoló szakcég végzi a felosztást.