elvett jogosítvány


riju70 # 2010.03.20. 12:28

Tisztelt Szakértők!

Nekem 1 évre bevonták a jogosítványomat közúti baleset gondatlan okozása miatt. Az 1 év 2010 decemberében jár majd le, az orvosim viszont már 2010 júniusában.Az lenne a kérdésem, hogy az utánképzés elvégzése előtt nekem előbb az orvosit kell megcsináltatnom , vagy ilyen esetben mi az eljárás folyamata?

monalisa1 # 2010.03.18. 21:22

Jól is néznénk ki: valakitől elveszik a jogsit erre pár nap múlva "a szomszédban" csínáltatottal itthon szemberöhögi a rendőrt.

Mielőtt letelik a tiltásod ideje előtte 2-3 hónappal célszerű elkezdeni a utóoktatást -megérdeklődöd hogy lakhelyeden hol is-, valamint csak ennek a költsége most már 160 ezer forint.

Ameddig nincs az utóoktatásról papír addig az okmányiroda semmiképp nem adja vissza a bevont vezetői engedélyt.

Davide # 2010.03.18. 18:42

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy évre elvették a jogosítványom. A kérdésem az lenne, hogy ha megcsinálom szlovákiában akkor azzal vezethetek-e itthon? Válaszát előre is köszönöm!

monalisa1 # 2010.02.10. 17:41

Nem tudom miért nem jön be, mindegy.
Írd be a Google keresőbe a Központi Adatfeldolgozó, Nyílvántartó és Választási Hivatal kifejezést és a megjelenő találatok közt az első lesz ezen intézmény. Aztán próbáld felveni velük a kapcsolatot levélben-, telefonon- vagy e-mailban.

monalisa1 # 2010.02.10. 17:36
monalisa1 # 2010.02.10. 17:36

Próbáld felvenni a kapcsolatot a Központi Adatfeldolgozó, Nyílvántartó és Választási Hivatallal mert a kiadott vezetői engedélyek adatait ők tartják nyílván.

http://www.nyilvantartas.hu/…os/index.php

Az okmányiroda valószínűleg azért nem talál mert a jogosítványod még a régi formátumú okmány lehetett.

Ha sehogy, akkor sajnos ismét el kell végezned a vezetői tanfolyamot.

"Mona"
laikus hozzászóló

mixi6 # 2010.02.08. 19:13

Tisztelt Ügyvéd Úr.
Kérem segítsen a problémám megoldásába adjon nekem tanácsot kihez fordulhatnék.
Voltaképpen nem tudom mekkora probléma lehet az enyém de ezt majd ön eldönti.
A jogosítványom már több mint 10 éve elvesztettem megtettem a szükséges lépéseket bejelentettem a megfelelő szerveknél.
Viszont amikor kérvényeztem az új jogosítványon azt mondták hogy ilyen nevű embernek nem is volt vezetői engedélye nem látják nyomát se hogy annak hogy volt-e egyáltalán!
Pedig még a honvétség előtt raktam le a hivatásos vezetői engedélyt!
Kérem adjon tanácsot mit tudok tenni ilyenkor mert szükségem lenne a jogosítványomra a munkám miatt!

Köszönettel:Miklós.

roland111 # 2010.02.06. 08:19

Tisztelt Ugyved Ur,

egy eve vettek el a jogositvanyom melynek targyalasa marciusban lesz. Ittas vezetessel es a vezetess atengedese ittas szemely vadjaval. Mind ketto ben artatlannak vallottam magam tehat elismero vallomast nem tettem. Kerdesem az lenne, ha semilyen szabalysertest nem kovettem el eddig es nem voltam soha buntetve es kozel 15 eve vezetek milyen buntetesre szamithatok. A klinikai alkoholos befolyasoltag enyhe volt de a ver alkohol szinje kozepes 2,1. Baleset illetve szemelyi serules nem tortent.
Valaszat elore is koszonom

tomm # 2010.01.27. 10:28

SZIASZTOK! VAN E VALAKINEK FOGALMA,HOGY A MAGYAR UTÁNKÉPZÉST (NÉMETBEN MPU)VIZSGÁNAK HÍVJÁK,HOGY HA ÁTKÜLDETTEM A NÉMET PAPÍRJAIMAT MAGYARBA AZT MAJD NÉMETBE ELFOGADJÁK E MERT KINT NAGYON DRÁGA EZ A VIZSGA ÉS SE PÉNZEM SE IDŐ,SE TÜRELMEM RÁ... KÖSZÖNÖM VÁLASZTOK HA VALAKI TUDNA VALAMIT...

apubulsara # 2010.01.19. 20:48

Üdv mindenkinek!
2008 oktoberében ittasvezetés miatt elvették a jogsimat.
Ami Angol honosított jogositvány volt. Igy, szerintem el sem vehették volna, csak eltílthattak volna a vezetéstől.
Kérem, ha valaki tud ide vonatkozó jogszabályt, írja meg
ide a fórumba vagy az e-mail cimemre.
apubulsara@gmail.com
Előre is köszönöm.


Üdv mindenkinek!

monalisa1 # 2010.01.10. 20:19

Itthony egy 90/135 km-es gyorshajtás 60.000 Ft pénzbüntetést jelent, és kicsi a valószínűsége hogy "ugrana" a jogsi 1-6 hónapra.

monalisa1 # 2010.01.10. 20:17

Már miért a magyar hatóság döntene egy svédországi gyorshajtás ügyében?!

A svéd rendőrség majd hoz egy határozatot és OTT nem vezethetsz az eltiltás leteltéig -már amennyiben eltiltanak és nem csak pénzbüntetéssel súlytanak-, azonban más EU országban semmi gond a volán mögé ülnöd.

Itthon a lakhely szerinti okmányirodán: http://www.magyarorszag.hu előre kérhetsz időpontot - és "elveszett" a jogsid, vagyis kérj újat. (Némi illetékfizetés ellenében valószínűleg simán meg is kapod, amennyiben az orvosi még nem járt le.)

X ország rendőrsége általi eltiltás NEM egész Európára vonatkozó eltiltást jelent, nem.

"Mona"
laikus hozzászóló

sved # 2010.01.10. 19:34

Tisztelt fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni.
Svédországabn dolgozom, és gyorshajtáson kaptak (90 helyett 135 km/h). Elvették a magyar jogosítványom azzal hogy azt elküldik haza, és majd a magyar hatóságok döntenek a jogosítványelvételről, ill. annak időtartamáról. (a pénzbüntetés Svédországban jön majd)
Kérdésem, hogy melyik hatósághoz kerül majd a jogsim, mi az eljárás, és hogyan lehet gyorsítani a jogosítvány visszaszerzését.

Köszönöm a segítséget

monalisa1 # 2010.01.08. 15:15

Joci1

A 0,60 mlg/l légalkohol szint közuti büncselekménynek számít vagyis bírósági eljárás von maga után. A pénzbüntetés 40-60 ezer forint, a vezetéstől való eltiltás minimum 1 év maximum 2 év között várható.

Akit 6 hónapnál hosszabb időre tiltanak el annak utánképzésen kell részt vennie -javasolt az eltiltás lejárta elötti hónapokban jelentkezni és 1-2 hónap "elfoglaltságot" okoz-, a költség 160 ezer forint.

Ha többet akarsz tudni akkor olvasd a "büntetőjog" rovat "ittas vezetés" c. topicot.

"Mona"
laikus hozzászóló

Joci1 # 2010.01.08. 13:31

2009 nov.20.-án megállítottak lakóhelyemen,lakott terűleten belül,biztonsági őv nélkül,papírok nélkül,illetve ittasan 0,56 (helyszíni szondázás).Bevittek az őrsre,ahol szintén 0,56,majd 20 perc elteltével,054-et mértek.A biztonsági övre már kifizettem a 10.000-ft büntetést,ill.a papírok nélküli közlekedésért a 18.000-ft-os büntetést.Az ittas vezetésért mire számíthatok? Köszönettel Joci1.(vérvétel nem volt).

monalisa1 # 2010.01.06. 15:16

Mivel a vezetéstől eltiltásod a 6 hónapot meghaladja utóképzésre kell majd menned, és ott van pszichológus aki végül is eldönti alkalmas vagy-e egyáltalán a vezetésre?!

Ettől függetlenül saját érdeked, hogy a szorongás betegségből kigyógyulj, evégett fordulj bizalommal pszichiáterhez.

"Mona"
laikus hozzászóló

Mazsi-drazsi005 # 2010.01.06. 10:34

Sziasztok, üdvözlet!
Nekem olyan problémám lenne, volt egy 50cc-is segéd motorom, a jogosítványra gyűjtöttem a pénzt de még nem volt meg...egy baleset alkalmával rendőrt hívtak és kaptam 1 év eltiltást köz utaktól való jármű vezetéstől.
De viszont fiatalabb koromban megtámadtak tömegközlekedés alkalmával és azóta félek járműre szállni és ha meg is teszem ezt akkor minden bajom van, szorongok stb... van-e valami módja hogy orvosi papírral és valamien alkalmassági vizsgálattal le rakhassam a jogosítványt? Valami kis kapu, akármi...
Előre is köszi minden hasznos tippet!

tatu # 2009.12.08. 08:42

én azt szeretném meg kérdezni hogy, nekem elvették a b kategóriás jogosítványomat 3 évre ittas vezetés miatt hol tudom visszakérni és mit kell csinálnom a hoz hogy vissza adják

bal126 # 2009.10.29. 10:53

Bocsánat pár dolog lemaradt az előbb és nem találtam szerkesztés gombot. Azt elfelejtettem mondani hogy a vonalon nem mentem át és azt hogy előre is köszönöm a segítséget ha kapok.


Inter duos litigantes tertius gaudet

bal126 # 2009.10.29. 09:50

Hello!

Egy kicsit sokallom azt a büntetést amit kaptam. Történetesen azt hogy koccantam egy öregúrral aki úgy gondolta befékez a zebrán sárga lámpánál (amit tudtommal tilt a kresz) de mind1 elfogadtam hogy én vagyok a hibás nem kötözködtem. Volt velem egy személy neki nem lett semmi baja de a rendőrök berángatták a kórházba ahol ugyanezt megállapították és a másik autóban se lett senkinek baja onnan nem ment be senki. Nem voltam ittas ami a szonda is megerősített. Körülbelül 10-15km/órával koccantam az öregnek nekem betört a lámpám neki meg meghorpadt a hátulja. A város közepén történt így egyből kaptunk rendőri intézkedést. Majd miután mindenki elment vallani és utána elment a saját autóján haza 3 és fél hónap múlva kiértesítettek hogy 40 000 ft pénzbírság és 3 havi eltiltást kapok. De miért még ittas vezetésért se kapok. Nem értem. Az autómmal minden rendben volt.


Inter duos litigantes tertius gaudet

andrew88 # 2009.10.21. 06:02

Sziasztok! Elvették a jogosítványomat 1év 2hónapra,mert az én kocsimat ittas személy vezette és én ott ültem mellette. És most jár le az eltiltás 1hónap múlva. Kb mennyibe fog kerülni nekem hogy vissza kapjam a jogsimat? újra kell a kreszt meg mindent csinálni?előre is kösszi a segítséget.

tomika087 # 2009.09.09. 15:27

Udv.
Nekem lenne 1 olyan kerdesem,hogy:
Elvettek a jogsimat azaz eltiltottak mert mikor meg lett az osszes vizsgam kiveve az eu. akkor nem mentem el a kozlekedes felugyelethez meg az okmanyirodaba sem es nem valtottam ki tehat nem is volt jogsim kiveve a viszgalapot amin szerepel a sikeres vizsgak szama es idelye.ez 2008.10.20 tortent.Nekem utanna elvettek a jogsimat ittas vezetesert 1ev 2 honapra.az a kerdesem ha lejar ez az ido akkor ujjra kell vizsgaznom vagy csak megcsinalom az eu.t es kivaltom.elore is koszonom a valaszt.

Gonzo84 # 2009.08.17. 12:01

Sziasztok!

Nekem olyan problémám lenne, hogy elvették a jogsimat ittasért. Majd jelentkeztem az utánképzésre. Kaptam egy időpontot júni 23-ra. Aznap volt egy feltárásom, ahol kiszabták rám az 5-ös és a 3-as programot. Ezek díját aznap befizettem. Azóta voltam az 5-ös programon. Viszont a 3-as programról levelet se kaptam. Felhívtam őket délelőtt, hogy mikor lesz valami. Közölték, hogy még csak 4-en jelentkeztek és fizették be az összeget erre a programra és 8 fő alatt nem indítják el. Én voltam a 3. jeletkező szóval ez elmúlt 55 napban 1 ember jött még. A kérdésem az lenne, hogy ezt meddig lehet húzni? Tudtommal 60 napon belül végeznem kéne. Ennek semmi esélyét nem látom a következő 5 napban. Ilyenkor melyik jogszabály erősebb? A 60 nap vagy a 8 fő?

Előre is köszönöm: Barni

icemad # 2009.08.04. 08:49

A hivatalos indoklást már nem tudnám szóról szóra leírni, de valami ilyesmi volt, hogy közúton minden olyan járműnek rendelkeznie kell érvényes műszaki vizsgát igazoló papírral és ezzel együtt rendszámtáblával, ami a működéshez 150ccm-nél nagyobb belső égésű motort használ. Ezzel együtt persze kötelező rá az érvényes zöldkártya, és a megfelelő vezetői engedély. (A 150ccm nem bíztos, lehet hogy 50 vagy 250, már nem emlékszem pontosan, a lényeg, hogy nekünk nem voltak hozzá papírok.) Ráadásul az ilyen járműveknél már kötelező a helyzetjelző lámpa, a fényszóró, és még pár egyéb kiegészítő, ami ugyancsak hiányzott.

(Megj.: képeket szerintem elég lenne belinkelni is, mondjuk egy ingyenes képfeltöltő oldalról. Nem tudom, hogy ez mennyire ütközik az itteni szabályokba.)

websas # 2009.08.04. 05:10

Kedves icemad !

Nagy balszerencséd volt, de nekem a jogsi elvétele jogszrűtlennek tűnik mert: mi van ha nincs is jogsid? kellett volna e hozzá? egyáltalán minek minősül az"izé"?,stb. A közutakon mindenféle hihetetlen eszköz mozog Pl.:talicska,fekvő bicikli, kerti kapálógép+kerék+"pótkocsi, hogy a kerekét elhagyó valamint a kettétört csuklóju BKV. buszokat már ne is említsem.

Mire hivatkozva vonták be a jogsit ?

Monalisa1-nek:
A fórum rendszere nem enged képeket feltenni (bár talán már volt róla szó)

websas