Használtautó, Garancia???


Mufurc_nagyon # 2012.09.12. 05:39

Kedves egyenes.ági!

A szíj azért szíj mert hajlítható és úgy visz át nyomatékot az egyik tengelyről a másikra.

A "bordás" szíj megnevezés félrevezető.
Azért mert nem derül ki, hogy a borda futásirányú vagy arra merőleges.
A vezérmű szíjakra az a jellemző, hogy a nyomatékot a "bordák" fogak közvetítik nem a súrlódás, mint az ékszíjaknál. Míg az ékszíjaknál a megcsúszás nem ritka jelenség, addig a fogazott szíjaknál nagy baj lenne, mert a dugattyú a szelepeket szétverné és és már is itt az 500eFt javítás.
Azt hiszem a zajnövekedés a fogazott szíjakra nem jellemző, keveri a vezérmű láncokkal.

Én vitatkoznék a "szakadás nem szokásuk" állítással.
Míg a vezérmű láncoknál a lánckeréken való átugrás a jellemző hiba, addig a fogazott szíjaknál a szakadás.
Ezért kell cserélni a futás teljesítmény függvényében. Aki szeret sportosan vezetni (extrém erős gyorsítás/ erős motorfék) az megérheti, hogy a kísérleti fáradásos tesztek által meghatározott értéket hamarabb eléri, mint a javasolt csere km futásban mérve.
Összefoglalva az eladó csak akkor tehető felelőssé, ha a gk. futásteljesítményét eltitkolta.
Amennyiben igazolni tudja a fogazott szíj cseréjét és a csere-cikluson belül volt a gk. az eladás pillanatában az eladó korrektül járt el és a bekövetkezett meghibásodásért álláspontom szerint nem felelős.
A korszerű gk.-k kb 80 ekm futás után szorulnak fogazott szíj cserére.
Meg szeretném jegyezni, hogy a fogazott szíjakat pont azért alkalmazzák a robbanó motoroknál, hogy halkabb legyen a működésük.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

guba" # 2012.09.12. 05:12

Én elhiszem neked, hogy a hölgyek konyhanyelvi szóhasználatában a kocsiban lévő összes szíj "ékszíj", csak egy hiba okának elemzésénél pontos megnevezéseket célszerű használni. Erre reagálva született már az első hozzászólásom is. Ha jól látom, akkor az én véleményemnek, meg a te hozzászólásodnak van egy metszete: a tényállás pontosításra szorul.
Nekem megtiszteltetés, hogy ezt te is megerősíted.:)

guba" # 2012.09.11. 19:24

A vezműszíjat sokan bordásszíjnak nevezik.

Ebből kiindulva ez a mondat végképp értelmetlenné válik:

A bordásszíj szétment, bedarálta a vezérműszíj és ebből van a probléma.

véső (törölt felhasználó) # 2012.09.11. 17:44

http://totalcar.hu/…s_csattanas/
míg a vezműlánc soha az életben el nem szakad, max csörög-zörög.

guba" # 2012.09.11. 15:50

Szerelőnk szerint a kuplung cseréjekor látni kellett az ékszíj minőségét, de erről minket nem tájékoztattak.

A bordásszíj nem ékszíj, eddig ékszíjról volt szó. De, nem a szóhasználaton van a lényeg, hanem hogy mit hajtott az a szíj, amely elszakadt. A vezérműszíj minden koncsinál egy viszonylag zárt térben fut, pontosan azért, hogy ne kerülhessen az útjába semmi idegen tárgy. Tehát nem tűnik valószínűnek hogy ez lett volna az ok. Ha viszont mégis ezt fogadnánk el a hiba okának, akkor a helyzeted annyival is rosszabb, hogy az eladónak ehhez nincsen köze, mivel a hiba oka az adásvétel után keletkezett. Az pedig, hogy neki szükségszerűen látnia kellett volna, hogy az a szíj el fog szakadni, nem áll meg. Egy generátor szíjnak nincsen nyilvántartott ciklusa, tehát ez neki nem lesz felróható sem. Ha pedig olyan tré volt a szíj, akkor nektek is látnotok kellett volna.
Ebben az ügyben, ha ennyi bizonyíték áll rendelkezésetekre, akkor én sajnos sok jóval nem tudlak bíztatni.

hentzne.eva (törölt felhasználó) # 2012.09.11. 12:03

A bordásszíj szétment, bedarálta a vezérműszíj és ebből van a probléma.

wers # 2012.09.11. 12:02

vélhetően valóban vezérműszíj lesz az, amit nem "látni kell", hanem km óra szerint cserélni.
Használt autó vásárlás esetén ez kell legyen az első kérdés, volt-e cserélve, mikor. Persze itt feltételezzük, hogy a km óra a tényleges futást mutatja.

guba" # 2012.09.11. 11:54

Nema vezérműszíj volt az véletlenül? Ha egy ékszíj szakad el, akkor abból néhány ezer forintos kár keletkezik, de semmiképpen nem 300 ezer.

hentzne.eva (törölt felhasználó) # 2012.09.11. 08:21

Üdvözlöm!
Számomra fontos problémával fordulok Önhöz!
2012. szeptember 6-án, azaz 5 nappal ezelőtt kereskedőtől vásároltunk egy használt autót. Kb. 300 km megtétele után az autó hirtelen leállt, szerelő szerint elszakadt az ékszíj.
A gond az, hogy még nem lehet tudni, mekkora a kár, ezért érdeklődnék, hogy ha kb. 300000 ft-os javítás szükséges, milyen lehetőségeink vannak.
A vétel előtt az eladó vállalta az autó kuplungjának cseréjét és a friss műszaki vizsgáztatást. Szerelőnk szerint a kuplung cseréjekor látni kellett az ékszíj minőségét, de erről minket nem tájékoztattak.
Az autót 1150000 Ft-ért vásároltuk.
Milyen lehetőségeink vannak az eladóval szemben?
Mi a teendő?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: H.-né Éva

guba" # 2012.08.27. 20:18

Vélelmezhető, hogy a hengerfejprobléma már a vétel pillanatában is fennált.

Vélelmezhető. Hengerfej-probléma esetén ez tipikus jelenség. Mivel légbuborékok kerülnek a hűtővízbe megáll a keringés és rövid úton megforralja a hűtővizet a motor.

Az lehet gond, hogy az adás-vételi szerződésben a kereskedő beleírta, hogy "beszámitott autó garancia nincs" ?

Miután ez fogyasztói szerződésnek minősül, így ez egy érvénytelen szerződési feltétel.

Sanyi81 # 2012.08.24. 18:00

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy Augusztus 21.-én vásároltam egy használt személygépkocsit kereskedőtől. A kereskedő tulajdonjoga a forgalmiba be volt jegyezve. Hazafelé menet olyan 30-40 km után elkezdett forni a víz. Fel lett töltve majd továbbhaladtunk de még kétszer fort fel annyira, hogy már csak vontatva értem haza. A szerelő azt mondja, hogy hengerfejes és hajtókarcsapágyas. Tehát motorikusan vége. Vélelmezhető, hogy a hengerfejprobléma már a vétel pillanatában is fennált. Milyen lehetőségeim vannak a kereskedővel szemben? Az lehet gond, hogy az adás-vételi szerződésben a kereskedő beleírta, hogy "beszámitott autó garancia nincs" ? És erőssen vélelmezhető, hogy az autót már egyszer visszavitték neki mert a forgalmiban kétszeer szerepel beírva 20 nap eltéréssel.

Válaszát előre is köszönöm!
Sanyi

guba" # 2012.08.22. 18:51

Egy ügyvéd abban tud segíteni, hogy elmondja Önnek, milyen szavatossági igényei lehetnek, és mi az érvényesítésnek a módja. Ha pedig megbízza ezzel, akkor az Ön képviseletében el is jár a kötelezettel szemben.

husze # 2012.08.21. 10:51

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Kérdésem röviden: Vásároltam egy gépjárművet 2012. 06. 20-án egy kereskedésben, amikor az autót átvettem felfedeztem, hogy váltó probléma van. Ezt jeleztem a kereskedő felé, aki készségesen elismerte a hibát és ígérte, hogy kicserélik a váltót. Ez sajnos a mai napig nem történt meg. Ma már a telefont sem volt hajlandó felvenni. Kérdésem az lenne, milyen lehetőségem van, illetve mit tud segíteni egy ügyvéd a helyzet rendezésében. a váltó csere cc 300.000 Ft

Válaszát megköszönve

zsolt1970 # 2012.08.18. 13:52

Tisztelt Ügyvéd úr!
Augusztus 8.-án adtam el egy 2002.áprilisában forgalomba helyezett Suzuki Swift gépkocsit 495 ezer forintért. Az autót napi szinten használtam, rendszeresen karban tartottam (minden számlám megvan), valamint június elején leműszakiztattam. Véleményem szerint korrekt áron (4 téli gumit felnin adtam hozzá) adtam el, abban a biztos tudatban, hogy az autó maximálisan rendben van. A vevő kipróbálta, az adás-vételt megkötöttük.
Egy héttel később a vevő felhívott, hogy három nappal a vásárlás után az autó alatt olajfoltot találtak, elvitték szerelőhöz, aki azt mondta elromlott a fékerő szabályozó, drága a javítás, a közlekedés az autóval pedig veszélyes. A vevő felhívott fizessem ki a szerelés egy részét. Köteles vagyok-e erre, mint írtam friss műszakis, gondozott autóról van szó, amit a vevő kipróbált.
Segítségét előre is köszönöm.

guba" # 2012.08.18. 06:57

A kérdés itt is csak az, hogy mi a hiba oka, és az mikor keletkezett?

arthur60 # 2012.08.14. 20:19

Tisztelt Ügyvéd Úr!

11 napja magánszemélyként eladtunk egy 11 éves személygépkocsit. A vevő 30 km megtétele után telefonált, hogy az autó leállt. Másnap újra beszéltünk, közölték, hogy szerelőnél van az autó kb. 50 ezer forint lesz a költség. Ma ismét telefonáltak, hogy már 140 000Ft-nál tart a javítás. Ezekről a hibákról nekünk nem volt tudomásunk, nálunk nem jelentkezett probléma. Mi ilyen esetben a teendő? A vevő pénz kér a költségek fedezésére. Kötelezhetőek vagyunk erre? Létezik valamilyen határidő, amelyen belül reklamációt el kell fogadnunk? Mi van ha egy hónap múlva újra szerelőhöz kerül a kocsi? Teljesen jóhiszeműen jártunk el, elképzelni nem tudjuk mi történhetett az autóval!!!!
Köszönjük válaszát!

guba" # 2012.08.03. 12:47

Szívesen!

farkancs79 # 2012.08.02. 20:16

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm szíves válaszát...

Tisztelettel
(Farkancs79)
Évinger Ferenc

guba" # 2012.08.02. 11:25

Tisztelt meszelato! Válaszoltam.

guba" # 2012.08.02. 11:23

Tisztelt Farkancs79!

305. § (1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.
(3) A kötelezett a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság).
(2) Fogyasztói szerződés esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A felek ettől eltérő megállapodása semmis.
306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosult

  1. elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget;

(3) Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.
308. § (1) A jogosult a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Ha a dolog használhatóságának legkisebb időtartamát hatósági előírás vagy kötelező műszaki előírás határozza meg (kötelező alkalmassági idő), és ez hat hónapnál rövidebb, az igény érvényesítésére ez a határidő irányadó.

Ez alapján meg kell fogalmazni az igényt, kötelezettet felszólítani, a válasz függvényében további jogi lépéseket tenni. Leginkább egy ügyvéd közreműködésével érdemes belekezdenie.

messzelato # 2012.08.02. 06:58

Tisztelt Dr. Guba Úr! Privát e-mail ment! Üdvözlettel!

farkancs79 # 2012.08.01. 18:19

Tisztelt Dr. Guba Úr!

A vásárlás napján, tekintve, hogy a kereskedő már telefonon is elutasított, így a szerelő telephelyére vittük a kocsit. Másnap (hátfőn) vitte a szerelőm a kereskedőhöz az autót. Trélerrel.

Mit kell tennem ahhoz, hogy visszakaphassam a pénzt, és az anyósom egy "normális" kisautót kaphasson. Tudom, hogy ez látszatra nem olyan nagy összeg, de nálunk ehhez a pénzhez is komoly gyűjtögetésre volt szükség.
Mire kell számítsak?

Mielőbbi válaszát köszönöm

guba" # 2012.08.01. 15:57

Tisztelt Farkancs79!

Van rá orvosság, csak drága és hosszadalmas, de ha végigcsinálja, akkor a végén nagy valószínűséggel visszakapja a pénzét és a költségeit. 130 ezer forintos autónál nem biztos, hogy megéri. Azt nem írta, de feltételezem az előadásából, hogy a "telephely" egy autókereskedőé.

farkancs79 # 2012.07.31. 13:50

Tisztelt Ügyvéd Úr

Eset leírás:
2012.07.29.-én du 15:00.-kor használt gépjárművet vásároltunk anyósomnak egy budapesti telephelyről.

A kocsit körbenéztük, beindítottuk, és kb 200 méteres kis kört tettünk vele. Ez alapján úgy tűnt rendben van.

A gépjármű átvételi óraállása 154090 volt a vásárlás pillanatában. A gépjármű 25,6 km megtétele után ( Bizonyítja 3 tanu rajtam kívül, és a kilométeróra bejegyzése) 41 perc múlva erős motorhanggal leállt. (Bizonyítja a fent említett értékesítő cég hivási időpontja, továbbá a személyes autószerelőnk felhívásának időpontja Mint a kihívott szerelő megállapította hengerfejes és motortengelycsapágyas, azaz a javítása több lenne, mint az autóra kifizetett összeg. A sebesség és a megtett út arányban kiszámítható, hogy az átlagsebessége a járműnek kevesebb, mint 40 km / óra.

Ismételten felhívtam az értékesítéssel megbízott céget a problémáról, aki az azonnali visszaszállítástól elzárkózott "azonnali zárás" címszó szerint. (Kihangosított telefon: 4 tanu). A kocsit innentől a szerelő telephelyére vontattuk a szerelővel, mely 14,1 km-re volt az eset helyszínétől. (Bizonyítja aktuális óraállás: 154130).

A panaszemelést a tegnpi napon több ízben telefonon (bizonyítja híváslista szükség esetén részletesen lekért telefonszámla) és írásban megtettem, jelezve, hogy a szerelő hiteles vizsgálati anyagot is ad a kocsi mellé a meghibásods jellegéről (nem 25 km alatt alakul ki. A reakció erre teljes mértékű elzárkózás volt a helyzet permentes rendezését illetően. Sőt, az illetékes partner (Értékesítőt megbízó cég) a lehetséges elérhetőségeit (mail/cím) is megtagadta, és csak kisebb fenyegetőzéssel sikerült kicsikarnom egy mailcímet.

Megjegyzés:
A gépjármű állapotfelmérő lapját (nem tudom, hogy erz kötelező-e, vagy csak ajánlott) nem láttuk. Külön kérdést érdemel - bár ezt a vizsgálatot végző nyomozó dönti el, hogyan kaphatott ilyen állapotban a gépjármű 2 évre műszaki engedélyt.

A szerződést jobban elolvasva (magamat átkozom, hogy ott ez nem tűnt fel) a 4. pontban az alábbiakat találtuk (erre senki figyelmét nem hívták fel): Az értékeítő cég semmilyen fajta garanciát nem vállal az eladott terméket illetően.

Jelen helyzetben az alábbi a kérdésem:
Van-e értelme lépnem bármit is az ügyben, vagy sikerült venni anyósom és saját kis spórolt pénzünkből egy kupac vasat kevés olajjal, sok rozsdával 130.000 Ft.-ért? Ha van orvosság, kérem segítsenek.

Bárkinek javallata van, örömmel hallgatom.

Tisztelettel
Farkancs79

guba" # 2012.07.31. 08:51

A kereskedőt, de ne Ön szólítsa fel, hanem bízzon meg ezzel egy ügyvédet.